Jenő

Andrea Bocelli Budapesten ad koncertet

2017.01.18. 10:32

Programkereső

Év végén érkezik a Papp László Sportarénába a pop-opera legsikeresebb előadója, akinek az életéből most készül film.

Andrea Bocelli 1998-ban lépett fel először Magyarországon, majd 2005-ben és 2015. novemberében tért vissza újra. 2017-es koncertkörútján a tenor az Egyesült Államok és Európa több nagyvárosában fellép. Budapestre november 25-én érkezik a Papp László Sportarénába.

Az 58 éves énekes egy kis olasz faluban, Lajaticóban született.  Örökletes zöldhályogja miatt már gyerekkorától rossz volt a szeme, amikor pedig 12 évesen fejen találta egy labda, teljesen elvesztette a látását. Bocelli már tizenévesen szívesen énekelt, 14 évesen egy énekversenyen is fellépett. Hatéves korától zongorázott, később megtanult fuvolázni, szaxofonozni, gitározni, dobolni, harsonán, trombitán és szájharmonikán játszani.

Eleinte nem gondolkozott énekes karrierben: a pisai egyetem jogi karát végezte el,

 itt ismerte meg az első feleségét, akitől két fia született: Amos és Matteo. Az iskola mellett azzal keresett pénzt, hogy bárokban énekelt. Az egyetem után kirendelt védőként dolgozott.

A hangjára végül Luciano Pavarotti figyelt fel, ő javasolta Zuccheronak, hogy az európai turnéján lépjen fel az addig ismeretlen, már a harmincas éveiben járó énekes is. Ezután sorra követték egymást a koncertek, operaszerepek, felkérések és lemezek. Az egyetlen olasz, aki popdalokat és operaáriákat tartalmazó lemezével valaha fel tudott kerülni az amerikai slágerlista második helyére. A mára több, mint 80 millió eladott lemeze van. Leghíresebb száma a Con te partirò, melyet Sarah Brightmannal Time to say goodbye címmel énekelt. Az albumból 12 milliót adtak el világszerte.

Andrea Bocelli és az életéről készülő filmben őt alakító Toby Sebastian
Andrea Bocelli és az életéről készülő filmben őt alakító Toby Sebastian
Fotó: http://www.andreabocelli.com/

Énekelt II. János Pál, XVI. Benedek és Ferenc pápának, fellépett többek közt Bill Clinton, George W. Bush és II. Erzsébet angol királynő előtt. 1999-ben Grammy-díjra jelölték, Celine Dionnal előadott duettjét, a The Prayert pedig a legjobb eredeti dal kategóriában jelölték Golden Globe-ra és Oscar-díjra is. A Sacred Arias bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe, azzal, hogy a Klasszikus Albumok listájának első három helyén ő állt az Egyesült Államokban. 2010-ben pedig csillagot kapott a Hollywoodi hírességek sétányán. Nemrég jelentették be, hogy A csend zenéje (The Music of Silence) címmel film készül az olasz sztártenor 1999-ben megjelent, azonos című memoárja alapján.