Előd

„Nem lehet a végtelenségig gyakorolni”

2017.01.29. 10:19

Programkereső

Sztán Attila a BMC I. Nemzetközi Tenor- és Basszusharsona Versenyén elért eredménye alapján vesz részt a Fidelio Fortissimo Programban. A fiatal tehetséget, aki tavaly novembertől hivatalosan is a Budapesti Fesztiválzenekar harsonaművésze, hangszeréről és karrierről kérdeztük.

– Édesapád révén hamar közel kerültél a rézfúvós hangszerekhez. Hogyan emlékszel erre az időszakra?

– A baptista egyház keretein belül működő fúvószenekart irányította édesapám, én pedig úgy nőttem fel, hogy vasárnaponként őket hallgattam. Először a trombitába szerettem bele, talán azért, mert az együttesben volt egy nagyon tehetséges trombitás, akinek a játéka lenyűgözött. A zeneiskolát már harsonából kezdtem Békéscsabán Szűcs Csabánál, mert időközben kiderült, hogy sokkal jobb adottságaim vannak a harsona megszólaltatásához. Csak a fúvóka nagyobb, a technika pedig szinte ugyanaz.

– A Zeneakadémián Hőna Gusztávhoz kerültél. Milyen út vezetett a BMC harsonaversenyéig?

– A szakközépiskolában is Szűcs Csaba növendéke lehettem, az utolsó évben elhoztam az első díjat az országos rézfúvós versenyről. Később már Hőna Gusztáv irányítása alatt az egyetemi korosztályos versenyen is az első díjat érdemelhettem ki. A sor a csehországi Brnóban folytatódott, míg végül az BMC I. Nemzetközi Harsonaversenyén is megmérettethettem magam. Nagyszerű élmény volt, hiszen rengeteg jelentkező érkezett, és amellett, hogy sok fiatal kollégával ismerkedhettem meg, a kitűnő szervezés is hozzájárult, hogy hasznos tapasztalatokat szerezzek.

– November óta hivatalosan is a Fesztiválzenekar harsonaművésze vagy. A zenekari játék a te utad?

– Két évvel ezelőtt volt egy próbajáték, amely úgy zajlik, hogy az ott kiválasztott két-három művészt a zenekar egy bizonyos időn keresztül lehetőséghez juttatja, hogy kiderüljön, a szakmaiság mellett hogyan működik a közös munka. Engem a kiválasztott jelentkezők közül két év után véglegesítettek az együttesnél. Korábban a Concerto Budapest szólamvezetője voltam, ezért természetes, hogy az ottani további kötelezettségeimnek is örömmel eleget teszek.

– Van egy kamaraformációd is. Erről mit lehet tudni?

– Rézfúvós kvintettünk az In Medias Brass, amivel rendszeresen koncertezünk itthon és külföldön is. Most épp a harmadik lemezünkön dolgozunk, a célunk pedig a rézfúvós kamarazene megismertetése. Szeretnénk, ha a hallgatóság nem gondolná ördögtől valónak ezeket a hangszereket, és megtapasztalnák, hogy mi is tudunk halkan és szépen játszani. A dolgunk persze nehezebb, mert a repertoár viszonylag szűkös, és leginkább átiratokból kell dolgozunk, a kortárs irodalom viszont már jobban odafigyel ránk.

– Az átiratok kapcsán az élen jártok, legutóbbi lemezetek is ezeket tartalmazza.

– Az átiratokat nagyrészt Ott Rezső zeneszerző és fagottos készíti nekünk. Decemberben kezdtük a harmadik lemezünk felvételét, a korábbiakban Szokolay Sándor műveit rögzítettük, köztük egy szextettet, illetve két fanfárt is, ami tizenkét harsonára íródott. Az első lemezünk pedig egy karácsonyi lemez volt, ahol kórussal és ütőhangszerekkel együtt vettünk fel műveket.

– A harsona a gyakorlás szempontjából is különös hangszer. Hogyan áll össze a napi rutinod?

– Valóban nem gyakorolhatunk akár napi nyolc-tíz órát is, mert egyszerűen elfáradnak a szájizmok. Akár a sportolók, mi is rendelkezünk egy kötelező menetrenddel, nekem nagyjából ötven perc kell ahhoz, hogy befújjak, vagyis előkészüljek arra, hogy gyakoroljam, amivel éppen foglalkozom. Ez akkor is így van, ha zenekari próbára megyek. Az előkészület sosem maradhat el.

– A Fesztiválzenekar koncertműsora bőven ad feladatot. Hogyan viszonyulsz az együttes sokszor a megszokottól eltérő koncertfellépéseihez?

­– Nagyon élvezem az extrém feladatokat. Az első ilyen élményem egy Mozart Requiem volt, amikor ki kellett ülnöm a brácsaszólamba, mégpedig azért, mert vannak egyes tételek, ahol a mélyhegedű és a harsona ugyanazt játssza. Először furcsa élmény volt, de nagyon izgalmas meghallani közelről más szólamok artikulációját, a futamaikat. Fontosnak és építőnek gondolom ezeket a kísérletezéseket.

– Diplomakoncertedre áprilisban kerül majd sor. Ez most a legnagyobb kihívás?

– Szeretnék úgy megfelelni a követelményeknek, hogy közben egy különleges koncertet adok. Mindenképpen játszanom kell régizenét, illetve három különböző stílusban kell megmutatnom a tudásom. Biber kamaradarabjával indul majd a koncert, amit barokk hangszeren játszom, utána pedig Malek Miklós Harsonaversenye szólal meg, illetve Ránki György karakterdarabja, a Lúdapó Meséi, végül pedig a kvintettemmel fogom előadni Enrique Crespo egyik művét.