Vendel

Fidelio Klasszik: Balázs János, Bátor Tamás, Huszti Péter

2017.02.17. 13:20

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának következő adása február 18-én hallható.

Philip Jaroussky kontratenor olyan keresett énekes, akinek a nevével bárhol a világon, bármely koncerttermet, fesztivált meg lehet tölteni. Valaha nagy becsben tartották azokat a férfiakat, akik vállalva a serdülőkor előtti beavatkozást, csengő, angyali hangra tettek szert, ráadásul ehhez alkalmazkodott testük, főként tüdejük, amelynek megnövekedett térfogata egészen elképesztő hangerőt, fej- és mellrezonanciát eredményezett. Philip Jaroussky és még néhány rendkívül jól képzett kontratenor természetesen csak technikájában idézi az egykori kasztráltakat. Az orosz származású, francia kontratenor sok-sok év speciális hangszálszűkítő technikára épülő képzésével érte el az egykori castratók hangszínét, de fontos hangsúlyozni, hogy a kontratenorok közül is csak kevesek rendelkeznek ilyen adottságokkal és képzettséggel, mint ő. A 39 éves énekes február 19-én, vasárnap a Müpában ad koncertet, amely egyben a Régizene fesztivál nyitó hangversenye is lesz. Bátor Tamás koprodukciós igazgatót arról is kérdeztük, vajon mi a titka Jarousskynak, mi emeli ki őt szakmai, koncertszervezési szempontból a többi énekes közül; milyen vele együtt dolgozni, mit talál benne vonzónak a közönség és mit a zenésztársak; illetve vannak-e még előítéletek a kontratenorokkal kapcsolatban.

Bátor Tamás
Bátor Tamás
Fotó: Picasa

Balázs János Liszt Ferenc-díjas zongoraművész egy évvel ezelőtt hívta életre az első Cziffra György Fesztivált, amelynek alapvető küldetése, hogy a világhírű magyar zongoraművész magas művészi színvonalú életművét és hagyatékát méltóképpen megőrizze és ápolja, illetve folytassa azt a fiatal művészeket felkaroló és segítő munkát, amely Cziffra György életében nagy hangsúlyt kapott. Az első fesztivál sikere után az idei évben összművészeti programokkal, külföldi vendégművészekkel kibővült fesztivál két helyszínen, a MOM Kulturális Központban és a Zeneakadémián kap helyet február 21. és 26. között. Balázs János néhány hete második alkalommal játszott az Óbudai Danubia Zenekarral: először Párizsban mutatták be Bartók Béla III. zongoraversenyét Hámori Máté vezényletével, január végén pedig Izaki Masahiro vezetésével Bartók II. zongoraversenyét adta elő a zenekar Otthon vagyunk sorozatában. A Cziffra Fesztiválról, otthonról és Bartók műveiről is beszélgetünk Balázs János zongoraművéssszel, a Cziffra György Fesztivál alapítójával, művészeti vezetőjével.

Balázs János
Balázs János
Fotó: Felvégi Andrea

Molnár Ferenc Az üvegcipő című vígjátékát február 25-től láthatjuk a József Attila Színházban Nemcsák Károly, Létay Dóra, Fekete Réka Thália és Mohai Tamás főszereplésével. A színház emeleti kiállítótermében a bemutatóval egyidejűleg minikiállítás nyílik Molnár Ferenc fotóiból, amelyeket az örökösök bocsátottak a színház rendelkezésére. Kétrészes interjúnkban Huszti Péter tanár úr, a darab rendezője mesél a felkérésről, a próbafolyamatról, a molnári világról, Molnár Ferenc emberismeretéről, karaktereiről, színművei varázsáról.

Huszti Péter
Huszti Péter
Fotó: Turay Ida Színház

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. február 19-én, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.