Tekla

Onczay Csaba: „Starker minden nap áthívott magához beszélgetni”

2017.04.06. 09:28

Programkereső

Decemberben múlt hetvenéves, ötven éve van színpadon, és negyvenöt éve tanít. Lendülete és lelkesedése folytán évtizedeket letagadhatna. Bejárta a világot Japántól Argentínáig, de a mai napig kitart alma matere, a Zeneakadémia mellett. Tanításról, Starker Jánossal való barátságáról, egy hamarosan megjelenő lemezről, illetve Kodályról, a születésnapjáról és csellista fiáról kérdeztük.

- Friss Antal nagyjából annyi idős volt, amikor tanította, mint most ön. Hogy emlékszik rá?

- Tóni bácsi már benne járt a korban, és betegsége miatt már nem tudott csellózni, de csodálatos pedagógus volt. Úgy oktatott öt éven keresztül, hogy nem nyúlt a csellóhoz, és a zongorával és egyéb tanácsokkal elvezetett a diplomáig.

- Nagyon fiatalon, huszonöt évesen már tanított...

- A diploma megszerzése után Tóni bácsi beajánlott a Zeneakadémiára, és Banda Ede mellett tanársegédkedtem egy évig, majd saját osztályt kaptam. A tanítás iránti érdeklődésem és érzékenységem hamar kialakult, és ez az előadói pályámon is sokat segített.

Kocsis Zoltánnal Szegeden 1969-ben
Kocsis Zoltánnal Szegeden 1969-ben

- Tanárként hogy látja az új generációt?

- Ahogy szerte a világban, úgy nálunk is nagyon sok tehetséges csellista van, a Zeneakadémia felkarolja, menedzseli őket. Az utóbbi évek nemzetközi karriert elérő csellistái (többek Várdai István és Fenyő László) is a Zeneakadémián tanultak.

A legújabb generáció kérdése az, hogy ki fogja tanítani őket.

Megmaradt önben a lendület?

- Mind a mai napig, hiszen folyamatosan koncertezek szerte a világban és teljes osztályom van. Mostanában legtöbbet Ázsiába és Amerikába járok. 23 éve működik a Zeneakadémia japán projektje, melynek alapítója vagyok, ennek köszönhetően az évek alatt több mint 200 japán hallgató tanult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg ötvenen, az osztályomban a japán csellisták száma 30-40 között volt. 2005-től állandó vendégprofesszor és „artist in residence” vagyok az Indiana University Nyári Vonós Akadémiáján.

- Mennyire kell vigyáznia magára egy csellistának hetven felett?

- Nagyon fontos, hogy fizikailag szinten tartsam magam, sokat gyakorolok. A cselló természetes tartást kíván, és ez sokat segít abban, hogy hosszú ideig játszunk a hangszeren. A nagy mesterek,

Pjatigorszkij, Fournier és Casals nyolcvan-kilencven éves korunkban is játszottak.

- Starkerrel Bloomingtonban kollégák voltak. Mesélne erről az időszakról?

Starker János ötven évig tanított itt, az ő neve egy korszakot fémjelez. Ezért is óriási megtiszteltés, hogy 2006-ban három évre meghívott vendégprofesszornak az egyetem. A korkülönbség ellenére közeli barátok lettünk. Sokat tanultam tőle, csodálatos művész, és pedagógus volt. Azt mondta, hogy

egy tehetséges zenészt könnyű tanítani, de az az igazán jelentős tett, ha abból is jó csellistát faragunk, aki nem annyira az.

Egymás melletti teremben tanítottunk, minden nap beköszönt, és áthívott magához beszélgetni. Gyakran küldte hozzám növendékeit is, hogy tanuljanak tőlem is, ez számomra nagy megtiszteltetés volt.

Azóta is visszajárok Bloomingtonba, idén már tizenharmadik éve, hogy tanítok a Nyári Vonós Akadémián. Mint minden évben, idén is viszek magammal magyar növendéket, a Zeneakadémia Rendkívüli Tehetségek osztályából Csőke Flórát.

- Készítettek egy lemezfelvétel Mozart összes zongorás trióival. A partnerei Szabadi Vilmos és Gulyás Márta. Hogy kezdett el velük zenélni?

- Szólista vagyok, de a kamarazenélésre minden művésznek szüksége van. Értőbb, kifejezőbb játékra sarkall a kamarázás. Szabadi Vilmossal és Gulyás Mártával 35-40 éve zenélünk együtt, mindhárman a Zeneakadémia tanárai vagyunk, sokat utaztunk együtt, több lemez- és rádiófelvételt készítettünk. Úgy tudom, Mozart összes zongorás triója még nem jelent meg ilyen összkiadásban. Az utolsó, Anton Stadler által befejezett darabot ugyanis más lemezfelvételekről elhagyták. Ősszel a Hungarotonnál fog megjelenni a 3 CD-ből álló album.

Szabadi Vilmossal és Gulyás Mártával 1988-ban
Szabadi Vilmossal és Gulyás Mártával 1988-ban

A Solti teremben két koncerten be is mutattuk a lemez anyagát. A jegyek már hetekkel a koncertek előtt elfogytak, meg is lepett, hogy milyen nagy érdeklődés van egy viszonylag elvont műfaj iránt.

- Kodály Zoltán még élt, amikor zeneakadémista lett. Találkozott vele?

- Sajnos nem találkoztam vele, de Kodály és a magyar zene mindig is nagyon közel állt hozzám, ez a zenei anyanyelvem. Kodály hangszeres muzsikájának talán a cselló a legfontosabb szereplője. Minden Kodály-művet műsoron tartok, a Galántai táncokból cselló-zongora átiratot készítettem, melyet New Yorktól Tokióig szerte a világban bemutattam.

Ha tehetem mindig szerepel főleg a külföldi műsoraimban Kodály-mű, a Szólószonátát közel kétszázszor játszottam. 1985-90 között a bostoni Kodály Center of America állandó meghívottja voltam, mesterkurzusokat tartottam és Kodály műveit mutattam be. 2014-ben a Magyar Kodály Társaság tiszteletbeli taggá választott.

- Van még olyan darab a csellórepertoárból, amit el szeretne játszani?

Összeszámoltam, és alig akartam elhinni: közel ötven csellóversenyt játszottam már, talán csak Britten Csellószimfóniája maradt ki eddig. Örülök, hogy a csellóirodalom klasszikus darabjai mellett a XX. századi és a kortárs zeneszerzők műveit is eljátszhattam. Számos kortárs mű magyarországi bemutatója fűződik a nevemhez (Akutagawa, Gubaidulina, Lutoslawski, Penderecki, Dutilleux, Landowski, Sollima). Több magyar zeneszerző (pl. Lendvay Kamilló, Szokolay Sándor, Kocsár Miklós, Decsényi János, Borgulya András, Durkó Péter, Hollós Máté) írt és ajánlott számomra művet, melyeket itthon és külföldön is bemutattam. Jövőre három koncerten fogom megszólaltatni az elmúlt 25 év magyar szerzők csellóra írt műveit.

- A tavalyi év végén ünnepelte a hetvenedik születésnapját. Mely pillanatokra emlékszik szívesen vissza?

- Elsősorban a nyolc koncertből álló születésnapi koncertsorozatomra, de egy ilyen születésnapon visszatekintve nagyon sok meghatározó pillanatot, emléket tudok felidézni az életemből. Csak néhányat említve: 1973-ban megnyertem a budapesti Pablo Casals Gordonkaversenyt, 1976-ban pedig Rio de Janeiro-i Villa-Lobos versenyt. Tavaly újra jártam abban a teremben, ahol a riói verseny döntője volt, a Sala Cecilia Meirelesben. Megható élmény volt, egy fotót is találtam magamról a falon,

“a legendás 76-os győztes”

felirattal. Szívesen emlékszem az amerikai turnékra, legalább 100 városban játszottam. A Naxosnál készült lemezfelvételeimnek köszönhetően indult a japán karrierem. Csodálatos emlékek kötnek Niederstotzingenhez és Bergamóhoz ahol 15-20 éven keresztül saját nyári fesztiválom volt, kurzust tartottam és koncerteztünk, a keszthelyi Festetics Kastélyhoz, ahol szintén hosszú éveken keresztül tartottam mesterkurzust. A 2011-es magyar EU elnökség lezárásaként az Ushuaia-i fesztiválon játszottam Dvorák Csellóversenyét a Moszkvai Szimfonikus Zenekarral és Jorge Uliarte argentin karmesterrel. Fantasztikus élmény volt ez is, de még sokáig sorolhatnám. Mégis a legfrissebb emlék a születésnapi meglepetéskoncert a Zeneakadémián.

- Hogyan telt a születésnapja?

- Decemberben meghívtak egy könyvbemutatóra a Zeneakadémiára. A színpadon ki volt rakva egy könyv, de messziről nem láttam a címét. Majd következett Vigh Andrea rektorasszony születésnapi köszöntője, de még akkor sem gondoltam, hogy az egész este rólam fog szólni. A koncert első felében régi kamarapartnereim (Baranyay László, Matúz István, Pászty Júlia, Gulyás Márta, Szabadi Vilmos és Homor Zsuzsanna) léptek színpadra, a második részben pedig régi és új növendékeim különböző formációkban. Ausztráliából, Qutarból, Brazíliából és Németországból is jöttek tanítványaim. Elhangzott Popper Magyar rapszódiája 6 csellós átiratomban, Wagner Trisztán és Izoldájának részlete 15 csellón, a végén pedig a híres Villa-Lobos–mű, a Bachianas 25 fős csellózenekarral. Az est végén következett az eddiegnél is nagyobb meglepetés, a könyv, melynek címe Szegedtől Ushuaiáig, amely azt mutatja honnan hova jutottam.

Szegeden éltem 18 éves koromig, ott jártam konziba, onnan indult a pályám, Ushuaiát pedig úgy is nevezik, hogy “a világ vége”. Ide is volt szerencsém eljutni. A könyvben rég elfeledett fotók, újságcikkek, kritikák, csodálatos visszaemlékezések vannak pályatársaimtól, kamarapartnereimtől, régi és új növendékeimtől, és azoktól a "mecénásaimtól", akik meghatározók voltak az életemben.

A könyvet a feleségem írta és szerkesztette, egy éven keresztül dolgozott rajta,

és ő szervezte az egész meglepetéskoncertet is. Életem egyik legmeghatározóbb napja volt.

- Fiával, Zoltánnal DuOncelly néven alakítottak duót. Játszanak még?

- Persze, amennyire csak a műfaj megengedi. Zoltán a nyomdokaimba lépve szintén csellóművész lett. Ő is korán kezdte a turnézást. A Claudio Abbado által vezetett Mahler Ifjúsági Zenekar szólócsellistája, majd hat évig a mannheimi zenekar tagja volt, jelenleg pedig a MÁV Szimfonikusok szólamvezetője. Az évek során több koncerten is együtt muzsikáltunk, apa és fia. A közös sikereknek köszönhetően született meg az elhatározás, hogy alakítsunk egy saját duót. Sikerült ötletes nevet találnunk az együttesünknek, ami utal a formációra, a hangszerre és a nevünkre is: DuOncelly.

Koncertjeinken helyet kapnak közismert és ritkán játszott művek egyaránt, melyek között eredeti, illetve átiratok is szerepelnek csak úgy, mint számos magyar zeneszerző (Lendvay Kamilló, Hollós Máté, Durkó Péter, Rózsa Pál és Fekete Gyula) számunkra írt és ajánlott művei. Repertoárunkban helyet kapnak többek között Barriere, Haydn, Popper és az eredetileg gitárra íródott Albeniz-művek is, de nem maradhat ki a DuOncelly átiratában Paganini Mózes fantáziája sem, amely eredetileg hegedűdarab zongorakísérettel.

Magyarországon kívül nagy sikerünk volt Buenos Airesben és Tűzföldön (Ushuaiaban), New Yorkban és Sarasotaban, Mannheimben és Niederstotzingerben. Legközelebb április 9-én a kecskeméti Kodály Intézetben lépünk a duó nevével színpadra.

- Mesélne a hangszeréről?

- 1976 óta a magyar állam tulajdonában lévő, 1700-ból való Goffriller-csellón játszom. Sok neves csellista – Casals, Fournier, Starker – Goffrilleren játszott vagy játszik.

- Hol hallhatjuk önt a közeli jövőben?

- A 70 éves születésnapi koncertsorozatom és az évad lezárásaként május 22-én, Szolnokon Haydn mindkét Csellóversenyét el fogom játszani. Ezen az esten a Szolnoki Szimfonikus zenekart Izaki Maszahiro japán karmester dirigálja majd. Nyáron Amerikába megyek egy hónapra, majd Japánba, és a napokban kaptam egy felkérést Mexikóból, Guadalajarából, egy nemzetközi csellófesztiválra szeptemberben.

Névjegy

Onczay Csaba 1946-ban született Budapesten. A Kossuth-díjas csellóművész a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Friss Antal tanítványa volt, később a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban Sirinszkij és Sienában Andre Navarra voltak a mesterei. Miután befejezte tanulmányait hazatért és a Zeneakadémia tanára lett. Számos nemzetközi versenyen elért díjai közül a két legfontosabb a budapesti Nemzetközi Pablo Casals Gordonkaversenyen (1973) és a riói Villa Lobos-versenyen (1976) elért két első helyezése. Kodály Szólószonátájának kitűnő előadásáért Liszt-díjjal tüntették ki. Szólistaként fellépett Európa, Amerika és a Távol-Kelet jelentősebb hangversenytermeiben, nagy sikert aratott többek között a Bécsi Szimfonikusokkal, a lipcsei Gewandhaus Zenekarral, a RAI Zenekarral és több amerikai együttessel is. Számos rádió- és TV-felvétele mellett CD-re vette C.P.E. Bach, Schumann, Lalo, Villa Lobos, Dohnányi műveit, Beethoven összes szonátáját és Bach szólószvitjeit is. Számos kortárs mű bemutatása fűződik nevéhez, több magyar zeneszerző írta és ajánlotta számára műveit. Fellépései mellett a világ számos helyén tartott mesterkurzusokat, Firenzében két évig karmestere volt egy saját maga által alapított zenekarnak, és rendszeres vendége a legrangosabb hazai és külföldi fesztiváloknak is.