Szabolcs

„Nyugodtan merjünk kísérletezni”

2017.05.12. 08:55

Programkereső

Pár hónapja néhány fuvola-gitár videoklip szinte felrobbantotta a netet: Győri Noémi és Koltai Katalin, a bécsi Doblinger kiadónál megjelent Mozart, valamint hamarosan a boltokban is kapható Haydn-szonáta átiratukból készített felvételeit világszerte több százezren hallgatták a különböző online videómegosztókon. A két muzsikussal az átiratok készítéséről és kamarazenélésről beszélgettünk.

Fidelio: Elég régóta tart a munkakapcsolatotok. Hogyan indult el a duótok, és mely darabokkal kezdtetek el először foglalkozni?

Koltai Katalin: A Zeneakadémia első osztályában kezdtük el a közös munkát. Tudtuk, hogy a fuvola-gitár duó egy jól működő formáció, gazdag az irodalma, nem véletlen, hogy a gitárosok általában énekesekkel vagy fuvolistákkal szoktak leggyakrabban kamarazenélni. Példaként szolgáltak saját tanáraink is a Bartók Konziban; Gyöngyössy Zoltán és Szilvágyi Sándor is gyakran adott közösen duó koncertet abban az időben. Persze mi is a jól ismert repertoárral kezdtük, a zeneakadémiai első félév után szerveztünk is magunknak egy közel három és fél órás koncertet, ugyanis elfelejtettük összeszámolni a műsoridőt. Viszont ott el is játszottuk az összes fontosabb művet.

Győri Noémi: Most már tizenöt éve játszunk együtt. Szerencsés találkozás volt a mienk, hiszen hasonló a munkamorálunk, a teherbírásunk, szeretünk sokat dolgozni, kérdéseket feltenni és új dolgokat, új megoldásokat keresni. A duó alap-repertoárját nagyon hamar megismertük, és már a kezdetektől fogva kerestük az utakat a szélesebb zenei paletta megteremtésére. Mivel mindketten hasonlóképp analitikusan állunk a zenéhez, szinte adta magát az átirat-készítés ötlete.

F: Mekkora az eredeti repertoár, ami tényleg erre a hangszerpárra íródott?

GyN: Az ismert repertoár elég szűk, a legtöbb duó ugyanazt az öt-hat művet szokta játszani: többek között Piazzollától A tangó történetét, Castelnuovo-Tedesco Szonatináját, a Román népi táncok átiratát és néhány Giuliani-művet. Ezen kívül rengeteg, főleg olasz, kisebb szerzőtől vannak eredeti művek, amik között sok értékeset is fel lehet fedezni. 2011-ben például egy teljes lemezt vettünk fel Katával a Hungaroton számára, amin egy 19. századi milánói zeneszerző, Antonio Nava darabjait rögzítettük világpremier felvételként.

F: Hogyan találtatok rá Nava darabjaira?

KK: A Hungaroton felkérése adta a motivációt. Lehetőséget kaptunk, hogy felvegyünk egy közös lemezt, ha meg tudjuk tölteni olyan értékes, nem kortárs művekkel, egyetlen szerzőtől, amelyek eredetileg erre az apparátusra íródtak, és még soha nem rögzítették őket. Ez így elég nehéz feladat volt. Rengeteg külföldi szakirodalmat olvastunk, amely során megtaláltam egy olasz gitáros zenetudós cikkét, aki arról írt, hogy a különböző kis olasz könyvtárakban milyen ismeretlen darabok találhatók. Sok szerzőt megemlített, de Nava különösen izgalmasnak tűnt a leírás alapján. Noémi felvette a kapcsolatot az említett olasz zenetudóssal, és hosszas levelezések eredményeként végül sikerült meggyőznie, hogy elküldje nekünk a kottákat. A lemez kritikai visszhangja nagyon pozitív volt, koncerten pedig egészen különlegesen jól működnek ezek a darabok – a közönség mindig nagy lelkesedéssel fogadja őket.

F: Miért épp a bécsi klasszikus repertoárból válogattatok darabokat átírásra, és hogyan alakult ki ebből a The Classical Flute and Guitar Project?

KK: Elég hamar úgy éreztük, hogy a repertoár nagyon szűk, és bár lehet olyan ritkaságokat játszani, mint amilyen az imént említett Nava, de ezzel még nem teljesül a belső vágy, hogy nagyobb formátumú műveket, szerzőket is játsszunk. Így már egész régen elkezdtünk kísérletezni azzal, hogy zongorára írt bécsi klasszikus műveket, elsősorban szonátákat, hogyan lehetne átültetni a duónkra. Nagy hatással voltak ránk Arnóth Balázs kamarazene órái is. Tőle többek között a nagymarosi nyári táborban tanultunk, és mivel ő elhivatott szakértője a bécsi klasszikus kamarazenének, ezeket a szonáta átiratokat először az ő óráin játszottuk.

GyN: Azért is foglalkoztatott minket ez a korszak, mert Haydn, Mozart vagy Beethoven művek előadásakor különösen fontos a teljes egymásra hangolódás ahhoz, hogy a zene által megkövetelt kifinomult artikuláció, intonálás és a hangok formálása összhangban legyen a két hangszer között. Illetve ezek a remekművek lehetőséget adnak a két hangszer valódi duószerű, párbeszéd alapú együtt zenélésére. Már tizenöt éve Dialogue Duónak neveztük el az együttesünket, ezzel is azt szerettük volna hangsúlyozni, hogy a fuvola-gitár duó szerintünk gazdagabb adottságokkal rendelkezik a legtöbb mű által reprezentált felállásnál, ahol a fuvola virtuózan játszik, a gitár pedig akkordikusan kísér.

KK: Gitárra se Haydn, se Mozart, se Beethoven nem írt eredeti művet. Azt is elmondhatjuk, hogy nem jellemző a mai klasszikus gitár koncertéletre, hogy ezektől a szerzőktől játszanának átiratokat. Kiemelkedő és inspiráló kivétel, Paul Galbraith, aki nyolchúros gitárra átírt több művet és akitől magam is tanulhattam mesterkurzusán. Egyébként, nemcsak hatalmas élmény gitárosként ilyen műveket játszani, de a hangszerjátékot is nagyon fejleszti, mivel teljesen másfajta igényességgel nyúlunk ezekhez a szerzőkhöz artikuláció és hangképzés szempontjából is, mint a hagyományos gitáros szerzőkhöz.

GyN: Az éveken át tartó kísérletezésből aztán valóban egy önálló projekt is született, a The Classical Flute and Guitar Project, ami most már második éve egyben a doktori témám is a londoni Királyi Zeneakadémián.

F: Mit jelent számodra a doktori képzés ebben a művészeti munkában?

GyN: Régóta terveztem doktorizni, mert szerintem egy ilyen képzés lehetőséget ad arra, hogy az ember egy adott művészi ötletet kontextusában is megvizsgáljon, megfogalmazza a felfedezéseit, fejlődését analitikusan kövesse. Számomra kézenfekvő volt, hogy ezt a témát válasszam, hiszen nagyon izgalmasnak tartom a gitárral való közös munkát, illetve Katával ezeknek a speciális átiratoknak az elkészítése is óriási kihívás. Külön öröm, hogy a Királyi Zeneakadémia képzésének történetében első fuvolásként doktorizhatok Londonban.

A kutatás részeként a fuvola-gitár duó jelenlegi percepcióját is próbálom vizsgálni, amihez programigazgatókkal, fuvolistákkal, valamint gitárosokkal is készítek interjúkat. A projektnek van egy olyan hosszú távú célja is, hogy be tudjuk emelni az általunk készített műveket az oktatásba, annak érdekében, hogy a fiatal növendékek már egészen másképp tekintsenek erre a duóra. Szerintem ez nagyban befolyásolhatja azt, hogy hogyan alakul a formáció jövője. Katával sokat beszélgetünk arról, hogy a klasszikus gitár helyzete is mennyit változott a 20. század eleje óta. A gitártörténet maga is azt igazolja, hogy komoly hatása lehet egy adott hangszer, vagy kamarafelállás megítélésében a szakmán belül és kívül egyaránt, ha van olyan nagyon értékes repertoár, ami része lesz a kánonnak.

F: Hogy kerültetek kapcsolatban a Doblinger kiadóval?

KK: Amikor elkészültek az átiratok, elkezdtünk kiadókon gondolkozni. A Doblinger olyan szempontból volt különösen érdekes, hogy bécsi székhelyű, tehát szorosan kötődik az egész projekt helyszínéhez, illetve magához a repertoárhoz, hiszen van egy 1950-es években alapított gitársorozatuk. Tehát nagyon nagy tradíciója volt a náluk megjelent, jó minőségű gitárkottáknak, ami azért is különösen fontos, mert a fuvola-gitár kamara, illetve egyéb kották közül is sok a nem igazán minőségi kiadvány.

GyN: A kottákat látva a Doblinger vezetősége kezdettől fogva nagyon lelkes volt, a gitár sorozaton belül önálló gyűjteményben jelentetik meg az átiratainkat, a Mozart-kiadvány (d-moll fantázia) már most is kapható, nemsokára, júniusban pedig Haydn D-dúr szonátája (Hob. XVI:37) is elérhető lesz. A kottakiadás után pedig, a tervek szerint rövidesen lemezre is rögzítjük majd átiratainkat.

F: Pár hónapja videóklipeket is készítettetek, amelyek nagyon népszerűek lettek a Facebookon.

KK: Igen, nagyon tetszett mind a Mozart, mind a Haydn felvétel az embereknek, és a Facebookon több százezerre nőtt a megtekintések száma. Ráadásul elkezdték olyan oldalak is megosztani, mint az ausztriai Haydn Haus. Vicces momentum, hogy más duók is ráakadtak a videókra és feljátszottak részleteket az átiratokból.

F: Mennyire ízlés kérdése az, hogy például egy ilyen zongoradarab átiratánál ki kinek adja a dallamot és mikor ki játssza a kísérőszólamot?

KK: A kiindulás az a kézenfekvő ötlet, hogy mivel – kis túlzással – a bécsi klasszikus zongora repertoárban a dallamot játssza a jobb kéz és az akkordikus kíséretet a bal, így szinte automatikusan átültethetjük a két kezet a két hangszerre. Innen indulunk, de az a kérdés, hogy ettől milyen messzire tudunk végül eljutni, hogy egy valóban működő kamarazenei struktúra jöhessen létre. A kérdés bizonyos értelemben filozofikus: létrehozható-e a két szereplő drámaiságát hordozó párbeszéd egy eredetileg monológ típusú anyagból. Nyilván valójában a szóló hangszerre írt anyag éppúgy tartalmaz belső szereplőket, párbeszédet, de a két hangszerre való átemelés aláhúzza ezt. Mindez a mű alapvető felfogását érinti, és persze valóban ízlés kérdése is. Fontos, hogy nyugodtan merjünk kísérletezni.

F: Hogyan tudtok közösen együtt dolgozni egy-egy átirat létrehozásán?

GyN: Fontos, hogy az ember lépésről-lépésre gondolkodjon, képes legyen fókuszpontokat kijelölni és megfogalmazni. A sok kísérletezés során kialakítottunk egy közös nyelvet, ami mentén haladunk, egy olyan esztétikai rendszer ez, amelyet szeretnénk minden műben megőrizni. A munka úgy zajlik, hogy egy-egy tétel átiratát előre elkészítjük írásban, a felmerülő kérdéses területekre általában mindketten több javaslatot, verziót alakítunk ki. Ezeket aztán a próbák során véglegesítjük annak alapján, hogy melyiket tartjuk legjobban működőnek. Persze ezek nem mindig egyértelmű kérdések, pont ezért is fontos, hogy hasonló esztétikai elképzeléssel dolgozzunk a zenei textúrával.

KK: Egyelőre nem vesztünk össze egyik ütemen sem. [nevet] Általában hasonló konklúzióra jutunk. Nyilván az anyaghoz a gitárban jóval erősebben hozzá kell nyúlni, mint a fuvolában, ennek oka, hogy a hangterjedelme jóval kisebb, mint a zongoráé, illetve, hogy alapvetően az akkordok más felrakásban szólnak jól. Folyamatosan mérlegelni kell azt is, hogy melyik regiszterben tud a gitár kiegyensúlyozott, megfelelő akusztikai partner lenni a fuvola mellett. A másik kérdés pedig a stílus. Amióta az átirataink kiadása elindult, sokat gyakorolok Mauro Giuliani, Fernando Sor gitárműveket, mivel arra törekszem, hogy a létrejött átirat gitár szólama stílusjegyeiben hasonuljon a kor eredeti műveihez. Ugyanakkor ezzel ellentétesen azt is keresem, hogy a létrejött szólam hogyan léphet egy lépéssel túl ezeken. Tehát hasonuljon is, legyen olyan, mintha eredeti lenne, de közben mégis legyen benne valami plusz, amit Giulianinál és Sornál hiába keresünk.

F: Mikor és hol lehet hallani majd a műveket az előadásotokban?

GyN: Nyáron az Őrségben a Virágzás Napjai fesztiválon, illetve a Művészetek Völgyében is fellépünk, ősszel pedig a Royal Academy of Music múzeumában és a St. James Picadilly templomban adunk koncertet Londonban.