Bence

„Gyakran erősebb a PR, mint a művész egyénisége”

2017.05.17. 09:17

Programkereső

Gidon Kremer február 27-én lett 70 éves, együttese, a Kremerata Baltica pedig idén 20 esztendős. Május 19-én a Concerto Budapesttel együtt ünneplik a születésnapot, ennek kapcsán kérdeztük a világhírű hegedűművészt.

- Nem először dolgozik együtt Keller Andrással. Közel két évtizede hívta meg először a Lockenhausi Fesztiválra, amit további meghívások, közös projektek követtek. Mesélne a kapcsolatukról?

- András nagyon közeli barátom, rokon lelkek vagyunk, olyan ő, mint egy testvér, és nagyon jól megértjük egymást, akár a repertoárról, akár az előadásokról beszélünk. Nemcsak Lockenhausba hívtam meg, hanem mindig boldog vagyok, ha invitálhatom a Kremeratával együtt dolgozni, mivel a zenészek csodálják őt:

elkötelezettsége példaértékű, hatalmas tudása van, és el tud mondani a muzsikusoknak olyan dolgokat is, amiket én nem.

Mindig keresem a lehetőséget az együttműködésre.

- Sok zeneszerzővel dolgozott együtt. Vannak legemlékezetesebb pillanatok, történetek?

- Van jó néhány szép emlékem, de kész történeteim, amiket most elmondhatnék, nem igazán. Persze vannak pillanatok, de hogyan tudnám elmondani néhány szóban, hogy mit jelentett eljátszani egy több mint negyvenperces darabot (La lontananza nostalgica utopica futura), amit Luigi Nono hetvenként órával (!) a premier előtt fejezett be? Ez nemcsak Mozart korában történt meg, hanem velem is: nagyon izgalmas volt, egyben hatalmas kihívás, hiszen ő írta az egyik szobában a darabot, és oldalanként hozta át hozzám a szomszéd szobába, hogy gyakorolhassam. Ez egyike azon emlékeknek, amelyeket magammal hordozok, hiszen Nono nagyon kedves barátom volt, ahogyan Arvo Pärt, Szofija Gubajdulina, Leonyid Gyeszatnyikov, Victor Kissine, Giya Kancheli és még sokan mások is. Mindegyikükkel kapcsolatban lenne elmesélhető történetem, de mindet elmondani lehetetlen volna.

- Úgy tűnik, egyre kevesebb fiatal jár klasszikus zenei koncertekre, nem beszélve a kortárs zenei hangversenyekről. Ön hogyan látja ezt?

- Ez valóban a fiatalok drámája, de nem az a baj, hogy nem mennek koncertekre, hanem az, hogy rossz koncertekre járnak. Azt keresik, ami igazán vonzó, ami vizuálisan izgalmas, ami olyan, mint a gyorséttermi kaja, és úgy gondolják, hogy ez nagy dolog. Azon előadók között, akiket követnek a popzenében – amit nem áll szándékomban degradálni –, vannak igazán csodálatos személyiségek, de sajnos sok olyan művész van, aki nem igazán vállalja a felelősséget azért, amit csinál, és mégis sokan követik őket. Ahogyan Artur Schnabel is szavakba öntötte:

sajnos az emberek a rossz koncertek után is tapsolnak.

Mindezzel csak azt szeretném hangsúlyozni, hogy attól még, hogy valaki képes megtölteni egy stadiont, nem azt jelenti, hogy az a művész a legmagasabb minőséget képviseli. Lehetnek illúzióink, de napjainkban gyakran erősebb a PR, mint a művész egyénisége.

- A Kremerata Baltica idén húszéves. Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

- Tisztelettel és szeretettel gondolok mindazokra, akik ma alkotják a Kremerata Balticát, de azokra is, akik a múltban játszottak velünk. Természetesen az együttes lecserélődött, mindössze négy tag maradt, akivel a kezdetektől együtt dolgozom. Persze az élet megy tovább, és semmi sem marad ugyanolyan, ami normális, és megpróbálok nem nosztalgiával visszagondolni a kezdetekre, próbálom nem megkönnyezni azokat, akik már nem játszanak velünk, hiszen megtalálták a helyüket más pozíciókban, családot alapítottak, és ez így van jól. De nagyon büszke vagyok arra, hogy a Kremerata még mindig létezik, többé-kevésbé stabilan, hiszen olyanok vagyunk, mint egy család: az emberek szeretik egymást, a muzsikusok széles látókörűek, és hatalmas repertoárt sajátítottunk el az évek során – nagyjából ötszáz művet eljátszottunk. Együttműködtünk számos kiváló muzsikussal, akiket most lehetetlen lenne felsorolni, hiszen sok szólista és karmester gazdagította a Kremerata előadói stílusát. Kívánom, hogy még nagyon hosszú élete legyen az együttesnek, és jövője legyen akkor is, amikor én már nem leszek.

- Tavaly már együttműködött a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica. Ennyire gyümölcsözőnek bizonyult a közös munka, hogy idén is egy színpadon láthatjuk a két együttest?

- Nagyon nagyra értékelem, amit András a zenekarával csinál, és amint mondtam, hálás vagyok mindazért, amit ő a Kremerata Balticának adott. A jövőben olyan programokat akarunk létrehozni, amelyek kihívást jelentenek a Kremeratának: nagyzenekarral olyan darabokat játszani, amiket azelőtt nem. Vannak hasonlóságok a Concerto Budapest és a Kremerata Baltica között, és

az erők egyesítése nagyon élvezetes munka.