Salamon

A hagyomány folytatódik – Kocsis Zoltán emlékére

2017.05.28. 16:00

Programkereső

Kocsis Zoltán 1991 óta minden évben koncertet adott a születésnapján, május 30-án, amelynek bevételével a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot támogatta.

A karitatív szervezet, immár sajnos Kocsis Zoltán nélkül, folytatja a nemes hagyományt, amelynek ápolásához a zongoraművész-karmester egykori művészpartnerei és barátai csatlakoztak. Május 30-án, kedden a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében megrendezésre kerülő Kocsis Zoltán-emlékkoncerten fellép a művész fia, Kocsis Krisztián, aki ezúttal zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik, hiszen saját, Scherzo vonószenekarra és ütőhangszerekre című művét dirigálja a Budapesti Vonósok élén – az ütőhangszereket Eiszrich Antal és Joó Szabolcs szólaltatják meg. Az est folyamán Kocsis Zoltán legkedvesebb kamarapartnerei emlékeznek a tavaly elhunyt művészre: Bálint János, Kelemen Barnabás, Perényi Miklós és Vigh Andrea játékát hallhatjuk majd, és ugyan Kocsis zongorajátékát semmi sem pótolhatja, a művésztársak közül is a legközelebbi barátok, kollégák lépnek fel: saját fián, Kocsis Krisztiánon kívül Perényi Benjámin és Mocsári Károly.

A hangversenyen többek között elhangzik Bach c-moll kétzongorás versenyműve, Csajkovszkij Virágkeringője Kocsis átiratában, valamint a Kocsishoz igen közel álló zeneszerzők egy-egy darabja: Debussy Csellószonátája és Bartók Román népi táncok című kompozíciója.

Kocsis a civil szervezet munkáját nemcsak Magyarországon, hanem Németországban is segítette, hiszen Hannoverben több felejthetetlen jótékonysági koncertet adott a Szolgálat kérésére. A Gyermekmentő Szolgálat az idei Kocsis Zoltán-emlékest bevételét, a korábbi évekhez hasonlóan, egészségügyi programjára fordítja.

A Szolgálat évente több karitatív célú rendezvényt szervez, melyek bevétele hozzájárul a hátrányos helyzetű, rossz sorsú, beteg, árva gyermekeket segítő tizenkét programja működtetéséhez. A programok közül leghangsúlyosabb az egészségügyi, az ösztöndíj- és a képzési program.

hogy vásárolhatok jegyet?

Jegyvásárlással kapcsolatos további információ a 475-7000-es telefonszámon Gabos Erikától vagy a gabos@gyermekmento.hu e-mail címen kapható, illetve személyesen a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat irodájában (1066 Budapest, Teréz krt. 24. I/1.).