Vendel

Miért nem ül máshogy a szimfonikus zenekar?

2017.05.31. 15:46 Módosítva: 2017-05-31 15:47:07

Programkereső

Hanyag válaszom röviden: ülnek ők így is, úgy is, és mindig annak megfelelően, ahogy tetszik nekik. A szimfonikus zenekar kicsit olyan, mint egy hatalmas keverőpult, ahol annak megfelelően ültetik a hangszereket, hogy miből akarnak többet, kevesebbet vagy mást hallani.

Szóval miért nem az oboa vagy a tuba ül az első sorban? Vagy miért nem toljuk be az üstdobokat a koncertmester helyére? A kérdésre természetesen van válasz, de vissza kell mennünk érte a modern(ebb) zenekarok kialakulásához. Kezdjük Haydnnál!

Haydn az Esterházyak szolgálatában rengeteget kísérletezhetett, a zenekarának elrendezésének kulcsa pedig az volt, hogy a két hegedűszólamot egymással szemben ültette le, akik hallható, sztereószerű kontrasztban játszottak. A mester olyan zenét írt, amelynek előadásához szükség van erre az elrendezésre: kihasználta a két szólam ellenhangzását (antifónia), és a művei alighanem ma is így hangzanak a legjobban. A következő évszázadban sok hangszer elhelyezkedése változott a zenekarban, de a két hegedűkar maradt egymással szemben. (Brahms zenéjében például észrevehető, hogy a szerző az antifonális felállásra hagyatkozva írt.)

Karikatúra Berliozról, ahogy hatalmas romantikus zenekarát vezényli
Karikatúra Berliozról, ahogy hatalmas romantikus zenekarát vezényli

A romantika korában a zenekar létszáma, nagysága brutálisan megnőtt. (Nem túlzok, Berlioz a kórussal majd félezer tagot számláló együttest is vezényelt.) Új hangszerek jelentek meg, bővült az ütősök száma is. A legfontosabb változás viszont a karmester szerepének megjelenése és erősödése. A nagy együtteseket már csak ez a pálcával dirigáló vezető tudta irányítani, és ők sokszor azzal is kísérleteztek, hogy hogyan üljön a zenekar. Berlioz például kedvelte a szokatlan felállásokat, és – ahogy később Mahler is – szívesen próbálkozott térhatású elemekkel, vagy akár a színpad mögül, mellől felharsanó játékosokkal.

Mahler Beethoven IX. szimfóniáját vezényli, balra az első, jobbra a második hegedűszólam (1905)
Mahler Beethoven IX. szimfóniáját vezényli, balra az első, jobbra a második hegedűszólam (1905)

A későromantika korában lépett színre Henry Wood karmester, a londoni Promenade koncertek alapítója. Ő nem csak az elsők között volt, aki szorgalmazta a női tagok felvételét a zenekarba, de alighanem az ő ötlete volt, hogy a hegedűsöket egy oldalra pakolja, úgy, ahogy általában most halljuk őket. A másik pionír Leopold Stokowski volt, a Philadelphia Zenekar hangzását pedig egyenesen a „Stokowski-sound”-ként emlegették. (A dirigensnek több ötlete is volt, így azt is kipróbálta, milyen, ha a fúvósok ülnek előre. Sőt, azt is, hogy a vonósokat balra, a fúvósokat jobbra helyezte. Mondjuk ez egészen szörnyen szólt, gyorsan vissza is ültek.)

Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916). Itt még nem jöttek rá a nagy titokra, a két hegedűszekció szemben ül egymással.
Leopold Stokowski és a Philadelphia Orchestra (1916). Itt még nem jöttek rá a nagy titokra, a két hegedűszekció szemben ül egymással.

A hegedűk egy oldalon való elhelyezését aztán Beecham, Bernstein és Karajan is gyakorolta, és az ötvenes években vált szinte standarddá. De sok karmester – köztük Toscanini, Klemperer, Pierre Monteux, Mengelberg, Felix Weingartner, Reiner Frigyes és Wilhelm Furtwängler – megtartotta a régi, antifón felállást. Igazság szerint mindkét elrendezésnek van előnye. Sir Adrian Boult például a régebbit kultiválta, elismerve, hogy a modern ültetéssel a hangzás teltebb, de a két hegedűszólam egybemosása nem szól jól.

A kérdésre tehát a hanyag válasz: azért, mert így tetszik nekünk. Sőt, nagyrészt ízlés kérdése is a dolog. Nekem például jobban tetszik a IX. szimfónia, ha a modern ültetéssel vezényli Bernstein, de hiszem, hogy Klemperert nem a jó ízlése hagyta el, amikor a régi felállást használta.

A zenekar elhelyezkedésének megfelelően komponálnak a zeneszerzők is, sőt gyakran írnak elő kifejezetten különleges ülésrendeket. Tavaly az Armel Operafesztiválon Eötvös Péter előre helyezte a fúvósokat a Senza sangue című operához. Persze az ilyen kísérletek elsősorban egy türelmes és jól megfizetett zenekart kívánnak. Valami olyasmit, mint akiket Haydn igazgatott Eszterházán.