Tekla

"A vezénylés egy egész életet kíván"

2017.06.02. 09:20

Programkereső

A karmesterségre születni kell, a szakma legfőbb része nem tanítható, legfeljebb eltanulható. Alpaslan Ertüngealp vezetésével karmesterkurzust tartanak Szolnokon június 6. és 18. között. A Szolnok Masterclass a nagyközönség számára is érdekes: a Tisza-tavi templomokban, a megyeszékhelyen és a fővárosban is lesznek koncertek. Ertüngealpot arról is kérdeztük, milyen tapasztalatokat gyűjtött Claudio Abbado mellett.

- A karmesterkurzus révén Szolnok felkerül a nemzetközi zenei térképre. Miért választottad ezt a várost?

- A világ több országában oktattam mesterkurzusokon, így Fehéroroszországban, Portugáliában, Törökországban és Görögországban is, és mindig is arra vágytam, hogy itthon, Magyarországon legyen egy hasonló, nemzetközi kurzus, amelyre a világ különböző kontinenseiről, kultúráiból jelentkeznek. Hogy miért éppen Szolnok? Talán a csillagok állásának köszönhető, mindenesetre itt találtam helyszínt, zenekart, anyagi és szakmai partnerséget, támogatást. Két éve Szolnokon koncerteztem a Rádiózenekarral, amikor összeismerkedtem a Szolnoki Szimfonikus Zenekar igazgatóival. A következő évben vezényeltem a zenekart, és úgy láttam, a két igazgatóval és a zenekarral el tudom képzelni egy ilyen jellegű közös munkát: jó üzleti és vezetői érzékük van, alázattal viseltetnek a művészet iránt, és hosszú távra terveznek.

- Hányan jelentkeztek a kurzusra?

- Közel harminc fiatal szeretett volna jönni, de csak tízet tudtunk felvenni aktív résztvevőként. Ez azt jelenti, hogy mindegyiknek van harminc perce naponta, hat napon keresztül, hogy tovább fejlessze saját képességeit és vezényelje a Szolnoki Szimfonikus Zenekart. Nem megszokott, hogy ilyen sok zenekari időt biztosít egy kurzus a résztvevőinek. Olyan gálákat terveztem a kurzus végére, ahol mindenki megmutathatja, amit tud: egyet június 17-én Szolnokon, egyet június 18-án Budapesten, a MOM Kulturális Központban.

- Más koncertek is lesznek.

- Turnézunk a Tisza-tavi templomokban a reformáció 500 éves évfordulója kapcsán. Minden templomnak más és más az atmoszférája, így más műsort és előadói megközelítést igényel, és ez a kurzus résztvevői, a zenészek és a közönség számára is egyedi élmény lesz.

- Mit kapnak a résztvevők a tudáson kívül? Tartjátok velük később a kapcsolatot?

- Készülőben van a mentori programom.

Tíz résztvevő közül kettőt, legfeljebb hármat asszisztensként magam mellé szeretnék fogadni.

Ugyanúgy, ahogy én asszisztáltam Claudio Abbadót három évig, a haláláig.

- Milyen tapasztalatokat szereztél Abbado mellett?

- Egyszerre volt mese és rémálom.

Egy olyan kaliberű művész mellett, mint Abbado, nehéz, de ugyanakkor csodálatos dolgozni.

Ilyen művészeknek sose lehet nemet mondani, így aztán sokszor elszáll a képzeletük, olyanokat követelnek, ami szinte lehetetlen, de meg kell valósítani. Nem csak zenében, hanem minden olyan területen nagy tapasztalatot szereztem, amely az előadóművészethez kapcsolódik: színpad, világítás, szervezés, filmtechnika, kommunikáció. Részt vettem Claudio utolsó lemezfelvételein, melyeket a DG-nek készített, megtanultam irányítani a zenekart, konfliktust kezelni.

- Mit tanultál tőle?

- Erről hadd írjak könyvet inkább. Sok szakmai titkot tanultam, örököltem tőle! (nevet) Egy részét át tudom adni, mást pedig el lehet lesni tőlem. Hogy kell kommunikálni, hogyan kell feltenni egy kérdést; ezt lehet jól vagy rosszul csinálni. Akkor veszem észre, hogy mi ragadt rám az Claudio stílusából, mikor hasonló visszajelzéseket kapok, mint ő annak idején. Egyszer, amikor egy Debussy művet játszott a zenekar, és Claudiónak nem tetszett a szordinó hangja a harsonán, Reinhold Friedrich, a rezes csapat szólamvezetője, aki ráadásul a világ egyik legjobb trombitása és tanára (a fiatal hazai trombitaművészek sorát tanította), többszöri próbálkozás után megkérdezte: „Claudio, mit szeretnél?” „Olyan jó lenne, ha fa szordinóval játszanátok” – mondta Abbado. Másnapra ott volt két fa szordíno, Németországból hozta a gyorsposta. Nemrégen velem is történt hasonló, mondták is nekem:

a karmesterek kérni szoktak, de tudjuk, hogy ez parancs.

Sokszor hiányzik a zenészekből az alázat és a hála, pedig ez a legfontosabb. Egy alkotóra más vonatkozik, de mi közvetítők vagyunk, mi életre keltjük vagy újraalkotjuk mások műveit, sose leszünk e csodák tulajdonosai, melyeket a zeneszerzők ránk bízták. A művészet nem egy eszköz, nem egy kosztüm, amit magára vesz a művész, ez egy létforma, valamivé válás. Erről szól a Varázsfuvola is.

- Mennyire lehet tanulni a karmesterséget?

- Tanítani nem lehet, de tanulni lehet és kötelező. Attól, hogy valaki zenész, még nem karmester. Szomorúan figyelem a sok félresikerült művészt és álkarmestert. A karmesteri képesség egy adottság, bizonyos mértékig az emberrel született tehetség. Úgy kell irányítani a zenészeket, hogy ők ezt észre se vegyék; nem megfélemlítéssel, hanem szeretettel. Természetesen van szakmai része, megvan a technikája, ezeket ugyanúgy meg kell tanulni, ahogy a hangszeresnek az etűdöket.

Én félretettem a zongorát, amikor úgy döntöttem, hogy karmester leszek, és újból felvételiztem a Zeneakadémiára.

A zongora és a karmesterség egy-egy embert kíván.

Amikor Kurtágot – aki 6 évig tanított engem – megkérdezték, hogy miért nem folytatta a zongorázást, azt felelte, hogy nem végezheti két ember munkáját. Pedig zseniális zongorista volt, Kocsis Zoltán azt mondta, hogy senkitől nem hallott olyan Bartók-szonátát, mint tőle.

- Milyen zenei módszerrel tanítasz?

- A kurzus részvevői majd megismerkednek a módszereimmel.

A zene elméletét lehet tanítani, a zenészséget nem.

Irányt kell mutatni fiataloknak, metódusokat kínálni, hogy megtalálhassák a saját nyelvezetüket, kifejleszthessék saját zenei gondolkodásmódjukat. Ebben tudok segíteni a kurzus résztvevőinek. Carlos Kleiber úgy tanított, hogy egy hétig egy kottát sem nyitott ki. Sétált, kávézott a tanítványaival, Proustról, Bertrand Russellről és mindenről beszélgetett velük, csak zenéről nem. Amikor először láttam Kleibert vezényelni, nagy csalódás volt. Alig volt szabályos mozdulata! Mégis úgy szólt a zenekar, hogy az csoda. Hozzáteszem, hogy harminc-negyven, operák esetében közel száz próbát tartott.

Mindenki máshogy tanul, és mindenkinek más lesz az erőssége, gyengesége. Nekem nagyon gyorsan megy a partitúratanulás, így születtem. Ezt nyertem a lottón! A Zeneakadémia zongoraszakos hallgatójaként bejártam a karmesterekhez partitúrából zongorázni, mert már akkor is jól ment. Mindig a transzponált fúvósokat bízták rám, ez a legnehezebb a karmesterek számára, főleg, ha első olvasatra le kell játszani.

Egyszer Bartók brácsaversenyére kellett beugornom, este nyolckor megkaptam a partitúrát, és másnap reggel már próbáltam a zenekarral, pedig előtte nem vezényeltem a művet. Abbado lassan tanult, ő reggel kilenctől este hétig tanulmányozta partitúráit. Mindig talált valami újat bennük.

- Milyen terveid vannak még a következő év kurzusaira?

- A Szolnok Masterclass kapcsán eleinte csak arra törekedtem, hogy a kurzust követően legyen a résztvevőknek lehetőségük egy gála során gyarapítani tapasztalataikat. Végül jócskán túlléptünk azon is, amit elképzeltünk. A Tisza-tavi templomokban hét templomi koncertet tartunk, aztán jótékonysági gála lesz Szolnokon és Budapesten. A szolnoki koncerten a zenei hangzást látványperformansszal kísérjük. Ez egy audiovizuális technika, melyet a közelmúltban nagy költségvetéssel fejlesztettek külföldön, és a megvalósítása nagy szakértelmet igényel.

Hosszú távra tervezünk. Nagyon fontosnak tartom a Szolnok Masterclasst, mert vidéken kevés a kiemelkedő kulturális esemény, a mi sorozatunk pedig a vidékfejlesztésre és az oktatásra fókuszál. Jövőre kicsit más lesz a sorozat, más meglepetésekkel folytatjuk.