Olivér

Sir Thomas Beecham a filmvásznon is sziporkázik

2017.07.19. 14:56

Programkereső

"Az angolok nem törődnek a zenével, de egyenesen imádják a zajt, amivel a zene jár" – mondta Beecham egyszer, és a mondás azóta szállóigévé vált.

Beecham (1879–1961) a zenetörténet egyik legszórakoztatóbb egyénisége volt, aki hosszú ideig dolgozott együtt a brit Royal Filharmonikusokkal és a Londoni Filharmonikusokkal. Vagyonos családba született, és a pénzét arra használta, hogy új operák bemutatását segítse, így ő finanszírozta Richard Strauss műveinek szigetországi premierjét is. Színes repertoárja volt, előszeretettel foglalkozott elhanyagolt szerzőkkel (Delius, Berlioz), de a legkedvesebb komponistája Mozart volt.

A 'Beecham' című 1990-es film Timothy West főszereplésével ezt a joviális, bon mot-jairól ismert maestrót szerette volna bemutatni, ennek az egyik részletét mutatjuk ma Önöknek.

"A zenének, uraim, gyönyörűen kell hangoznia – kezdi a próbát Beecham. – Mindenekelőtt el kell varázsolnia a fület. Nem kell törődni a belső jelentésével, nem kell metafizikára vagy filozófiára pazarolni az időt, sem arra, hogy mit gondolt a zeneszerző.

A zene egyszerűen csak hang, akár tetszik, akár nem."

A zenekar belekezd Brahms III. szimfóniájának első tételébe, de Beecham néhány ütem után leinti őket:

"Azt hiszem, ebben a darabban kicsit nehéz Önöknek a metrum. Én azt javaslom, hogy képzeljenek el valami hajmeresztő közlekedési eszközt, mint amilyen a Brooklands motorversenypálya, vagy egy hullámvasút. Csak annyit kérek, hogy kapaszkodjanak rendesen, és ne hagyják, hogy leessenek."

Majd ehhez kapcsolódóan gyorsan le is vonja a tanulságot: "Két aranyszabály van:

a zenekar kezdjen egyszerre és végezzen egyszerre; a közönséget fikarcnyit sem érdekli, mi zajlik a kettő között."

Sir Thomas Beecham (1948)
Sir Thomas Beecham (1948)
Fotó: Culver Pictures, New York

Természetesen Beecham-film nem maradhat bohóckodás nélkül. A karmester és az asszisztense (Terry Wale) között hangzik el az alábbi párbeszéd:

„Azt akarom, hogy hangszerelje át a Don Giovannit, engem nem érdekel a csembaló!” – „Mi gond van a csembalóval?” – kérdezi az asszisztens. „Nem elég intenzív Mozart hangzataihoz! És nem szeretem a zajt, amit csinál. Olyan, mintha két csontváz közösülne egy redős bádogtetőn… jégesőben!”

Gyakran megesett, hogy a koncert előtt pár perccel Sir Thomas Beecham összehívta a zenekart, és adott nekik egy rakás teljesen új instrukciót. Ha ilyenkor az idő szűkösségét említették, azt általában egy csomó szidalom követte, és bármi is történt ilyenkor, Lionel Curtis, az első brácsás azt mondta: „Egy ember sem tett többet a brit zenénél, mint Sir Thomas...”