Ilona

Fidelio Klasszik: Roby Lakatos és Vadász Dániel

2017.07.21. 10:15

Programkereső

A Fidelio és a Klasszik Rádió 92.1 magazinműsorának július 22-i adásában hallható lesz Bálint Gábor, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál alapítója és Menszátor Héresz Attila rendező is.

Roby Lakatos hegedűművész La Passion című lemezének dalait mutatja be egy dupla koncerten augusztus 6-án a fővárosi Marriott Hotelben. Előbb 15, majd 18 órakor áll színpadra a budapesti szálloda báltermében, ahol saját kompozícióin és tradicionális darabokon kívül mások mellett Astor Piazzolla, Brahms, Michel Legrand és a Vaya Con Dios szerzeményeit is eljátssza. A hosszú évek óta Brüsszelben élő, az ördög hegedűsének és a zene nagykövetének is nevezett művész mesél a korongon hallható szerzeményekről, elárulja, hogy mit érez, amikor magyar közönségnek muzsikálhat, s fény derül arra is, hogy mit jelent pontosan a zenéjét fémjelző unortodox cigányfúziós stílus.

Roby Lakatos
Roby Lakatos

Az operettet fókuszba állító Budavári Palotakoncert mára nyári hagyománnyá vált – idén ötödik alkalommal csendülnek fel közkedvelt dallamok a műfaj legnépszerűbb művészeinek előadásában augusztus 3. és 6. között impozáns környezetben, a Budai Vár Oroszlános udvarában, de színpadra lépnek olyan nemzeti előadó-művészeti társulatok is, akik itthon és külföldön egyaránt nagy elismertségnek örvendenek. Az exkluzív eseményről, annak céljairól, valamint az operett műfajának szerethetőségéről Vadász Dániellel, a Budavári Palotakoncertek producerével beszélgetünk.

Vadász Dániel
Vadász Dániel

A Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál július eleje óta már számos izgalmas programmal, koncerttel örvendeztette meg a zenerajongókat. Ezúttal is – a több mint fél évszázados hagyománynak megfelelően – a patinás épület tereiben, a hatalmas öreg fák árnyékában, varázslatos miliőben. Akik az elmúlt hetekben látogattak ki az eseménysorozatra, már élvezhették a kellemes nyáresti koncerteket, de a java még csak most jön. Hiszen a Budapesti Vonósok, a 10 éves Budapest Bár, a Sabbathsong Klezmer Band, a Mendelssohn Kamarazenekar, a 100 tagú Cigányzenekar vagy éppen a Magyar Virtuózok Kamarazenekar július végén, augusztus elején várja közönségét, magyarokat és külföldieket egyaránt, hiszen köztudott, hogy a Vajdahunyadvári Zenei fesztiválra nagyon sok országból érkeznek látogatók, különösen Japánból és az Egyesült Államokból. Bálint Gábort, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál alapítóját arról is kérdezzük, vajon az időközben elindult Vizes VB-vel hogyan lehetett összeegyeztetni a programokat; illetve milyen különlegességekre számíthatunk a nyár további részében.

A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis története a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, illetve még pontosabban 1995-re, amikor elindult a Zsámbéki Nyári Színház. Több részből tevődik össze az európai kortárs művészeti bázis, ahol workshopok, kísérleti színházi műhely, különböző művészeti ágak képviselőinek együttműködése folyik hosszú évek óta. A Zsámbéki Színházi Bázis évente több új darab bemutatójával is várja közönségét, ilyen lesz az augusztus 12-én látható Börtönbújócska is, amelynek szerzője Cziglényi Boglárka, rendezője Menszátor Héresz Attila. A darabot a Zsámbéki Színházi Bázis az Anyaszínházzal közösen mutatja be. A különös történet egy elmegyógyintézetben játszódik, ahova új ápoló érkezik. Sade márki megpróbál beszédbe elegyedni vele, de nem nagyon sikerül. A márki megdöbbenve veszi tudomásul, hogy a fiatal lány soha nem hallott róla, de az ápolónő sem érti, miért van ide bezárva Sade márki, hiszen nem tűnik őrültnek. A lány elkéri Sade márki egyik könyvét, hogy jobban megismerje betegét, és a benne olvasottak alapján elhatározza, hogy kerüljön bármibe, ráveszi a márkit, hogy bánja meg bűneit, és térjen meg Istenhez. A Sade fiction alcímet viselő Börtönbújócska kétszereplős darab, Dunai Júlia az ápolónő, Sade márki pedig a rendező, Menszátor Héresz Attila, akit többek között arról is kérdezzük, hogyan fedezte fel a Börtönbújócska című darabot; mennyiben tekinthető igazi kortárs darabnak, és mennyiben klasszikusabb színház, amit képvisel; mi az, ami Sade márki alakjában szerethető, elgondolkodtató vagy kifejezetten érdekes; illetve milyen színpadi elemek, egyéb látványelemek szerepelnek a rendezésben.

A sok zenei csemegével szolgáló műsor szombat reggel 10-től 12-ig hallható a Klasszik Rádió 92.1-en, ismétlésére 2017. július 23-án, vasárnap este hét órától kerül sor.

A rádió a műsorváltoztatás jogát fenntartja.