Cecília

Létezik-e a kilenc szimfónia átka?

2017.07.27. 10:00

Programkereső

Beethoven örökre megváltoztatta a zenetörténetet, ráadásul egy átkot is hagyott a későbbi zeneszerzőkre, amelyben leginkább Mahler hitt. Ennek a lényege – Schönberg megfogalmazásában – így hangzik: „A kilencedik a határ. Aki ezt túl akarja lépni, annak távoznia kell.”

A bonni mester óta tehát a tizedik szimfónia írása a zenei ekvivalense annak, hogy valaki eltör egy tükröt, vagy létra alatt sétál el. A hiedelem ugyan nem alaptalan, de a hírhedten babonás Mahler és Schönberg is kellett az elterjedéséhez. És ha azt mondjuk, hogy Sosztakovics, Philip Glass, Villa-Lobos, Milhaud, Henry Cowell és egy csomó kevésbé ismert zeneszerzőnek sikerült megtörnie az átkot, Schönberg csak legyintene: a kivétel erősíti a szabályt.

Úgy tűnik, hogy van valami a tizedik szimfóniával, amit még nem kell tudnunk, amire még nem állunk készen. Azok, akik megírták a kilencediket, túl közel kerültek a túlvilághoz.

Ezek szerint Sosztakovics a maga tizenöt szimfóniájával hat lépéssel tovább merült a „túlvilágban”, mint kellett volna.

Az egész Beethovennel kezdődött, aki 1824-ben bemutatta a Kilencediket, és olyan szintre fejlesztette a műfajt, amit azóta sem tudtak túlszárnyalni. A következő éveket a mester vonósnégyeseknek szentelte, de 1827. március 18-i levelében megemlíti, hogy egy szimfónián dolgozik – ez lett volna a tizedik, amelyet nem tudott befejezni, nyolc nappal a levél kelte után elhunyt.

Schubert, Bruckner, Dvořák és Mahler voltak azok a romantikus zeneszerzők, akiken fogott a beethoveni átok.

Schubert IX. (Nagy C-dúr) szimfóniájáról sokáig azt hitték, hogy az utolsó évének a műve, de ma már tudjuk, hogy 1828-ban Schubert már egy újabb szimfónián dolgozott, ez lett volna a tizedik. Ez a zongoravázlat a szerző utolsó napjaiból való, és nagyon érdekes zenei megoldásokat tartalmaz. Annak ellenére, hogy a mű nem lett kész, 1989-ben Luciano Berio Rendering címmel új darabot írt, feldolgozva a vázlatokat.

Anton Bruckner
Anton Bruckner

Dvořák népszerű szimfóniáját, az Újvilágot a kilencedikként ismerjük ma, holott a bemutatón még csak az ötödikként számozták. Mikor a komponista halála után négy korábbira bukkantak a zenetudósok, az Újvilág az utolsó helyre csúszott – ez viszont azt jelenti, hogy Dvořáknak eszében sem volt babonákkal foglalkozni. Nem úgy, mint Brucknernek, aki valóban tartott a kilencedik szimfóniájától, de nemcsak a száma, hanem a hangneme miatt is:

a mű ugyanúgy d-moll, mint Beethoven utolsó szimfóniája.

A sors viszont azt sem engedte, hogy ezt befejezze, a zárótétel ugyanis nem lett kész. Bruckner a halálos ágyán azt javasolta, hogy a Te Deumát illesszék a szimfóniához mint zárótételt, ennek ellenére többen próbálkoztak a befejezésével.

gustav-mahler t658

Mahler volt az első, aki komolyan hitt a babonában. 1907-ben befejezte a VIII. szimfóniáját, és három hatalmas csapás érte. Meghalt négyéves kislánya, Putzi, antiszemita támadások miatt lemondott a Bécsi Opera irányításáról, és betegség támadta meg a szívét.

Egy pillanat alatt elvesztettem minden világosságot és minden biztos pontot, amit valaha elértem. A semmivel nézek szembe, és most, az élet végén meg kell tanulnom újra járni és állni, mint egy kezdő

– írta barátjának, a karmester Bruno Walternek. A következő nyáron hozzákezdett a monumentális a Dal a Földről című művéhez, és visszautasította, hogy az szimfónia lenne – holott az –, majd 1910-ben hozzákezdett a kilencedikhez is.

Nagyobb szomjúság gyötör, mint valaha

– írta ekkoriban, a két nagy mű pedig eszeveszett tempóban készült. Leonard Bernstein így beszélt Mahler Kilencedik szimfóniájáról:

„Mahler Kilencedikje feltesz egy nagy kérdést; és ami még fontosabb, leleplező válasszal szolgál. A legijesztőbb, legfontosabb válasszal – mert ez körbelengi az egész évszázadot. Így hangzik:

az évszázadunk a halál évszázada, és Mahler ennek a zenei prófétája.

Mi volt, amit Mahler látott? Háromfajta halált. Az egyik az ő küszöbön álló halála, melyet öntudatlanul is megérzett. (A IX. szimfónia nyitóütemeiben egy félreverő, ritmuszavaros szívet hallunk.) A második a tonalitás halála, amely Mahler számára a zene halála is egyben, a zenéé, ahogy ő ismerte és szerette. A harmadik a társadalom halála, a fausti kultúra halála.* A negyedik, utolsó tétel a végső búcsú. Egy imádságot hallunk, Mahler utolsó korálját, a záróhimnuszt, hogy így mondjam. Az élet megmaradásáért, a tonalitásért, a hitért imádkozik. De megoldás nincsen.”
(*A fausti kultúra Spengler történetfilozófiai terminusa a fejlett, de hanyatló nyugati kultúrára.)

Mahler utolsó két éve sikerrel és alkotói lázzal telt. 1910-ben bemutatták a VIII. szimfóniát, amely Robert Carr szerint Mahler életének legnagyobb sikere volt. Amikor 1911 májusában Mahler meghalt, a tizedik szimfóniájának vázlatait hagyta maga mögött. A IX. szimfóniájának előadását már nem is érhette meg, és hiába próbálta kicselezni a sorsot: kilenc befejezett szimfóniája és a megkezdett tizedik csak erősítheti a kilenc szimfónia átkáról terjengő babonát.

Elindult Koktélparti című sorozatunk! 

Ön is járt már úgy, hogy meghívták egy elegáns koktélpartiba, ahol csupa sznob és nagyvilági ember mulatta az időt, de Ön csak némán állt a sarokban, mert nem tudott miről beszélgetni? Nos, ennek vége! Vágjon fel előttük azzal a sok mindennel, amit itt olvas! Böngésszen a cikkeink között!