Ilona

A barokk zene élő hagyománya a Kárpát-medencében

2017.08.01. 08:58

Programkereső

Október 8-án Vadbarokk címmel a Fonó Zenekar és a Musica Profana koncertezik a Pesti Vigadó Dísztermében. Az est során a barokk kamarazenekarnak „megvadított”, népi változatai, valamint a mellettük tovább élő duda, vagy koboz hallhatók.

A Fonó Zenekar a magyar „táncházas” népzenei új hullám második generációját képviseli. A formáció koncertjein, lemezein a magyarok és a szomszédnépek népzenéjével találkozhatunk, magas színvonalú, hagyományhű tolmácsolásban. A zenekar muzsikusai a zenében mindig a laikusok számára rejtett dimenziók, a stílusok szigorú keretein belül testet öltő színek és hangulatok feltárására törekszenek.

Bár a Fonó Zenekar hangzásvilágát a népzene tradicionális megszólaltatása alakítja, a társulat egyes produkcióiban emellett a különféle (nem csak zenei) műfajok közelítésére is törekszik. Ilyen volt a 2003 nyarán, a besançoni székhelyű Ensemble Justiniana operatársulattal megvalósított Barbe Bleue projekt, vagy a Szabadi Vilmos hegedűművésszel és Gulyás Márta zongoraművésszel közösen kiadott, Bartók műveiből és azok népzenei előképeiből összeállított lemezük (Túlparton, Hungaroton 2004). A közelítések, azaz a műfajok közötti létező kapcsolódások feltárása, illetve megjelenítése motiválta legutóbbi, Vadbarokk című lemezük koncepciójának kialakítását is.

A lemez alapgondolata abból a felismerésből fakad, mely szerint a népzenének a műzenére gyakorolt, számtalanszor kielemezett és megjelenített hatása mellett (Bartók, Kodály, Brahms, Sztravinszkij, Dvořák, Liszt, stb.) a zene világát évszázadok óta formálja egy ezzel ellentétes irányú folyamat is. A műzene, a magas művészet irányzatainak és alkotásainak a zenefolklór fejlődését befolyásoló szerepe a népzene kutatói előtt ugyan régóta ismert jelenség, ám ezen összefüggések felmutatásával a művészeti életben csak ritkán találkozhatunk. A Fonó Zenekar legújabb kezdeményezése az ebben a kultúrkörben a barokk zene kifejezésformáinak, díszítésmódjainak, hangszerkezelési gyakorlatainak, sőt, esetenként dallamainak hagyományozódása révén fennmaradt értékekre épül.

Az est vendégelőadói a Musica Profana régizene-együttes muzsikusai. Ők a kéziratos énekeskönyvekben, melodiáriumokban rögzített zeneművek segítségével idézik meg a XVI-XVII. század nemesi udvarházainak, illetve alakulófélben lévő polgári szalonjainak hangulatát.

Előadásunkban nem csak a nyilvánvaló kölcsönhatásokra szeretnék ráirányítani a közönség figyelmét. Úgy érzik, hogy bő három évszázad elteltével saját korunk és környezetünk társadalmait is egy markáns disszonancia feszíti. Az akkori ellentétek most fordított arányban mutatkoznak: ma szárnyalnak a technológiák, s az egyre haloványabb szellem csak kullogni látszik azok nyomában. A leépülés a hivatásukká választott értékközvetítés mikrokozmoszában, azaz a zenei kultúra terén – itt és most – több mint hangsúlyosan kitapintható.

Hiszen a magyarokkal – nézetük szerint – ma már nem az a baj, hogy nem énekelnek magyar népdalt, hanem az, hogy nem énekelnek.
a Vigadó épülete
a Vigadó épülete
Fotó: Pesti Vigadó

Az itt elhangzó folklór zenéket olyan hagyományőrző mestereinktől tanulták, akik mindennapjaiban a dal, vagy a hangszeres muzsika az önkifejezés legtermészetesebb eszközeinek számítottak. Egyszerűnek mondott, falun, vagy éppen tanyákon élő emberektől, akik életvitelükkel és annak iránytűjeként szolgáló – nem magas, de mély –műveltségükkel még egészen közel álltak az áhított állapothoz, amelyet harmóniának nevezünk. Az alkotók csak remélni merik, hogy képesek tolmácsolni, amit muzsikájukkal akaratlanul is, mementóként üzenni tudnak nekünk.

Támogatott tartalom