Sámuel, Hajna

Koktélparti

Beethoven Kilencedikje annyira túlértékelt!

2017.08.07. 15:07

Programkereső

Ezt nem mi mondjuk, hanem Giuseppe Verdi. Egy zenetörténész azt a kérdést is felvetette, hogy vajon akkor is imádnánk-e ezt a szimfóniát, ha nem a bonni mester írja.

A zeneirodalom legismertebb műve, egy ikonikus darab, amelyhez csupa romantikus elképzelések kötődnek, és amit illetlenség nem szeretni. Természetesen Beethoven IX. szimfóniájáról van szó. Ez az a mű, amelyből az Európai Unió himnusza született, és

ennek a szimfóniának a hosszához alakították a CD-lemezek 74 perces játékidejét.

És ha csak annyit mondunk, hogy Kilencedik, mindenki tudja, hogy nem Bruckner, Mahler vagy Sosztakovics szimfóniájáról van szó, hanem a bécsi klasszikát betetőző d-moll op. 125. műről.

Ráadásul a Beethoven olyan magasra tette vele a mércét, hogy egyes szerzőket egyenesen megbénított. Brahms már negyvenhárom éves volt, mikor végre megírta az első szimfóniáját (op. 68), amit azonmód a Tizedikként kezdtek emlegetni. Bruckner és Mahler pedig úgy vélték, a Kilencediknél nincs tovább.

Hogy miért talált Beethoven műve ekkora népszerűségre?

A szimfónia a Jó, a Szép, az Öröm győzelme a káosz, a háborúság és a rossz fölött.

A negyedik tételben megjelenő kórus által a finálé dicsőséges, mi több, megdicsőítő erejű.

Amikor 1951-ben megnyitották a bayreuthi Wagner-fesztivált, ez a szimfónia hangzott el: a Harmadik Birodalom bukásával győzedelmeskedik a jó a gonosz felett. A szimfónia az egység, a béke szimbóluma, és gyakran politikai tartalommal töltik meg. Idén a BBC Proms koncertek egyikén a Kilencedik előadása közben valaki EU-zászlót lengetett a nézőtéren a Brexit ellen tiltakozva.

Pedig nem feltétlenül jó, ha valami ennyire népszerű. Gondoljunk csak Vivalditól A négy évszakra, vagy Mozarttól a Kis éji zenére, amelyet annyit hallottunk már, hogy menthetetlenül meguntuk. A mindenhol hallható Örömóda, a IX. szimfónia negyedik tétele sohasem váltott ki osztatlan lelkesedést a kritikusokból, de még egy olyan tekintélyes zeneszerzőből sem, mint Verdi.

... Beethoven Kilencedik szimfóniájának első három tétele varázslatos, de a negyedik tétel elég rossz. Soha senki nem fog az első tétel fenségének közelébe érni, de könnyű olyan rosszul énekhangra írni, mint ahogy azt a zárótételben halljuk. És a Beethovent övező tekintély miatt mégis mindenki azt mondja: Így kell ezt csinálni.

A korabeli kritikusok között is voltak olyanok, akiknek nem tetszett a finálé, és – természetesen mi másra... – a zeneszerző siketségét okolták miatta. Ezek a szakírók voltak kisebbségben, de Nicholas Cook, aki monográfiát írt a szimfóniáról, felveti, hogy ez nem feltétlenül lett volna így, ha nem Beethoven a szerző. Cook szerint ha például Berlioz írta volna a szimfóniát, többen excentrikusnak, öntörvényűnek és hozzá nem értőnek mondták volna a szerzőt. (És persze tegyük hozzá: Berlioz imádta a Kilencediket. Valószínűleg azt se bánta volna, ha kővel dobálják, ha ő írta volna.)

Az alábbi felvételen Riccardo Muti vezényli a Chicagói Szimfonikusokat 

Ez a cikk a Koktélparti című sorozat része. Ön is járt már úgy, hogy meghívták egy elegáns koktélpartiba, ahol csupa sznob és nagyvilági ember mulatta az időt, de Ön csak bután állt a sarokban, mert nem tudott miről beszélgetni? Nos, ennek vége! Vágjon fel előttük azzal a sok mindennel, amit itt olvas!