Sámuel, Hajna

Milyen, ha az underground találkozik Vivaldival?

2017.08.08. 17:14

Programkereső

Az idei Kaposfeszten egy színpadra áll a 30y, az AKPH, Baráti Kristóf, egy kamarazenekar és Vivaldi. Hogy mégis mi lesz ebből, arról a kulter.hu kérdezte a művészeket.

A Reframe című előadást augusztus 18-án hallhatják a fesztiválozók. A KULTernek Szendrői Csaba, az Elefánt zenekar tagja elmondta, hogy az ő fejéből származik az eklektikus produkció ötlete. "Elég régóta terveztem egy ehhez hasonló performanszt, ahol egymástól távoli stílusú előadók együtt csinálnak valami formabontót" - mondta. Süveg Márk Saiid, a Závada Péterrel együtt létrehozott Akkezdeth Phiai egyik MC-je hozzátette, hogy mindig is szerette volna a dalaikat szimfonikus kísérettel megszólaltatni.

Prieger Zsolt, az Anima Sound System alapítójának egyik első zenei élménye az Allegro barbaro volt Kocsis Zoltán előadásában. Remélem, vannak még komolyzene-rajongók, "és nem sikerült a sok béna rádiónak és fesztiválnak teljesen bezárkózóvá tenni intellektuálisan és érzelmileg az új generációkat az egyen stílusú gagyival" - mondta az interjúban. A produkció zenészei abban egyetértettek, hogy nincs komoly és nem komoly zene, csak jó zene létezik. Szendrői Csaba szerint a klasszikus zenére jobban kell figyelni: "A benne rejlő szépség felfedezéséhez több energia kell, mint mondjuk a manapság rádiókból szóló könnyűzenéhez.

Viszont ha egyszer valaki rákap, az kicsit olyan érzés, mint amikor megtanulsz olvasni.

Egy új világ, egy másik dimenzió része leszel."

Az interjú végén arra a kérdésre, hogy mit várnak a projekttől Prieger adta a legfrappánsabb választ: "Kalandot, egymásra találást, szenvedélyt várok, szóval minden olyan dolgot, mint általában, amikor jó társakkal, jó ügyben kreatívkodhatok."

A teljes interjú itt olvasható.