Tekla

Féktelen életélvezet szülte újjá a zenét a pestisjárvány után

2017.09.04. 14:32

Programkereső

A zene fejlődése új irányokat vett a 14. századi európai a pestisjárvány következtében. Azok a zeneszerzők, akik túlélték a „Fekete Halált”, új, világi zenei formákat fedeztek fel. Ők azok közé tartoztak, akik ahelyett, hogy Isten haragja elől elbújtak volna, inkább szemberöhögték a halált.

Amióta ember az ember, amikor ráébred élete végességére, azonnal igyekszik kiélvezni a hátralévő időt. Nem voltak ezzel másként középkori emberek sem. Aki tehette, a pestisjárvány idején is igyekezett élvezni az élet napos oldalát - a borokat, a jó zenét és a mulatságokat. Nekik köszönhetjük, hogy - miközben a középkori társadalmi rend teljesen összeomlott a pestisjárvány következtében - a káoszban virágzásnak indultak a zene új hajtásai.

A zeneszerzők összetett, világi dalformákat hoztak létre, amilyen a ballada, a rondó és a rímes francia dal, a virelai.

Ezek az új formák egy sokkal nagyobb zenei mozgalom részeként jelentek meg: a vallásos zene mellett ugyanis ekkoriban kezdett fejlődésnek indulni Európában a megkomponált világi, profán zene.

A Fekete Halál nyomában megbokrosodott zeneszerzők ugyanis nem voltak restek a zenét a tiszta élvezet eszközeként használni.

A pestis a legerősebben 1348 és 1350 között dúlt, ekkor az európai társadalom negyedét felemésztette a kór. Mivel nagyon gyorsan terjedt a járvány, és a korabeli orvostudomány tehetetlen volt, óriási pánik keletkezett Európában. Sokan Isten haragjának manifesztálódását látták a pestisben. Ekkor született Bocaccio Dekameron című műve, amiben - bár csak történelmi tényeken alapuló fikcióról van szó - szemléletesen írja le az emberek pestisre adott válaszát. Volt, aki megbánta bűneit és bűnbocsánatért esedezett, mások „minden mindegy” alapon féktelen életélvezetbe fogtak, vagy pedig elvonultak, és az elzárkózástól remélték a megmenekülést – ezeken az elszigetelt területeken viszonylag kellemes életteret alakítottak ki maguk számára.

Ez utóbbi mellett döntött az egyik túlélő-zeneszerző, kora egyik legnagyobb sztárja, János cseh király titkára, a francia Guillaume de Machaut is, aki már a pestisjárvány előtt elkezdett új, szekuláris, költészet alapú zenéket létrehozni. 

Egyik leghíresebb műve a Le Voir Dit, vagyis Igaz történet volt, melyről 750 év alatt sem tudta eldönteni senki, mennyire igaz. Méghozzá azért nem, mert

egy elképesztő történetet mesélt el benne magáról, ráadásul egyes szám első személyben, ami a vallásos énekek korában már önmagában is botrányosnak hatott.

A szerelmes levelekből, versekből és dalokból összefűzött történet szerint egy 19 éves lány beleszeret a Machaut műveibe, és elküldi neki véleményezésre egyik saját költeményét.

A sok romantikus kör után persze egymáséi lesznek, annak ellenére, hogy 40-50 év korkülönbség van köztük.

A pajzán történeteket kendőzetlenül elmesélő Machaut ezzel a történettel akkora botrányt kavart, ami elég volt ahhoz, hogy életművét a reneszánsz szemlélet egyik előfutárának bélyegezze az utókor. Tevékenységének köszönhetően 1365-re a ballada lett a legnépszerűbb világi műfaj. Persze egy fecske nem csinál nyarat, a Machaut-féle francia virelai olasz verzióját egy bizonyos Lorenzo da Firenze hozta létre, aki többek között Boccaccio szövegeit „zenésítette meg”. Ők voltak tehát koruk popsztárjai, akiket "Isten haragja" sem akadályozott meg abban, hogy a világi élvezeteknek hangot adjanak. 

(via: wqxr.org, wikipédia)