Jenő

10 emlékezetes klasszikus zenei pillanat a filmekben

2017.11.12. 12:51

Programkereső

Bruce Willis robbanó épületből ugrik ki, közben Beethoven szól. Kilgore ezredes helikopterei zúgnak, a háttérben Wagner walkürjei lovagolnak. A Töki belép Lebowski szobájába, a háttérben Mozart Rekviemje hallatszik. Összeszedtük a legjobb klasszikus zenei pillanatokat a filmekben.

Semmilyen más zenei műfaj nem szolgál szélesebb palettával a klasszikus zenénél, ha ritmusokról, dallamokból és harmóniákról van szó, így csak természetes, hogy a filmzene alapvető nyelve még ma is szimfonikus. Még akkor is, ha olyan nagy rendezők, mint Quentin Tarantino vagy David Fincher popzenékből válogatják össze, mit halljunk a filmjeik közben – nem lehet elfelejteni, milyen egy-egy klasszikus feltűnése: gondoljunk a fenti példákra. Die Hard, Apokalipszis most, A nagy Lebowski. Hollywood nem csak egy kutyát nevezett el Beethovenről, hanem a zenéjét is állandóan használja.

10. Samuel Barber: Adagio – A szakasz

Amikor Franklin D. Roosevelt 1945. április 12-én meghalt, a rádiók a vonószenekarra írt Adagiót játszották Samuel Barbertől. Az emberek úgy gondolták, hogy az elnök halálával Amerika egy része is meghalt – ez a motívum jelenik meg A szakasz című filmben is. Ez a történet a vietnami háború idejéből tele van ellentétekkel: Barnes és Elias őrmester gyűlölködése, az idealizmus és a pragmatizmus, a fehérek és a feketék, a pacifisták és a háborúpártiak ellentéte. A film az ország belső állapotait tükrözi egy idegen, háborús környezetben.

Valahányszor úgy tűnik, meghal valami az „amerikai álomból”, amelyben korábban annyira hittek a világ legnagyobb országának polgárai, az Adagiót halljuk. Abban a pillanatban is, amikor – vigyázat, SPOILER – Elias meghal.

9. Rahmanyinov: II. zongoraverseny – Késői találkozás

David Lean olyan monumentális mozik rendezője, mint az Arábiai Lawrence és a Doktor Zsivágó, de hogy ő köszönhet sokat Rahmanyinovnak, vagy Rahmanyinov köszönhet sokat neki, azt nem tudhatjuk. Egy biztos: a II. zongoraverseny lassú tétele és két házas ember reménytelen szerelme nagyon jól mennek egymáshoz.

8. Bach: Goldberg-variációk – A bárányok hallgatnak

Hogy miért imádják Hollywood pszichopatái a klasszikus zenét, arról már korábban írtunk, és Hannibal Lecter egy közülük. Az Anthony Hopkins által játszott karakter csak huszonnégy percen át szerepel a filmben (a legenda úgy tartja, hogy közben egyszer sem pislog, de ez nem igaz), viszont ez is épp elég ahhoz, hogy rettegjünk tőle. Az egyik jelenetben Hannibal megszökik a cellájából, és mielőtt kiharapná az egyik őr torkát, Bachtól a Goldberg-variációkat hallgatja. Hogy miért? Az emberevő gyilkos is fogékony Bach szépségére, vagy csak egyszerűen tetszett a filmkészítőknek a kontraszt?

7. Rahmanyinov: III. zongoraverseny – Ragyogj!

„Ez a hegycsúcs. A legnehezebb darab, amit játszani fogsz. Senki sem elég őrült Rahmanyinov III. zongoraversenyéhez. Két külön dallam, amely az elsőségért verseng. Tíz ujj. Nehéz előadni. Megszelídíteni a zongorát, amely egy szörnyeteg.”

Beethoven, Schumann, Brian Wilson vagy Syd Barrett – mindannyian beteges zeneszerzők voltak, és ha van film, amely bemutatja, hogy milyen a zenével megőrülni, az a Ragyogj, amely David Helfgoff életéről szól. A zongorista a virtuóz zongoraverseny gyakorlása közben megőrül, és elmegyógyintézetbe kerül...

6. Csajkovszkij: Hattyúk tava – A fekete hattyú

Darren Aronofsky thrillerjét, amelyből nem csak Natalie Portman és Mila Kunis szexjelenetére érdemes emlékezni, a Hattyúk tava ihlette. A mesében egy nő hattyúvá változik, és csak egy férfi igaz szerelme válthatja meg. A thrillerben pedig egy balettművésznő saját perfekcionizmusának esik áldozatul, miközben Odett szerepére készül. A filmzenét jegyző Clint Mansell nem is került az Oscar-listára, mivel túl sokat kölcsönöz Csajkovszkijtól. De ez nem is baj: a film így tökéletes.

5. Chopin: g-moll ballada – A zongorista

Roman Polanski száműzött művész (hogy nem ok nélkül, abba most ne menjünk bele), és filmjeinek karakterei is hasonlóan mostoha és fojtogató körülményekkel találkoznak. Ahogy Wladyslav Szpilman is, aki a náci zsidóüldözést próbálja túlélni Varsóban bujdosva. A film legemlékezetesebb jelenetében Szpilman a g-moll balladát játssza Wilm Hosenfeld német tisztnek, aki ezután segíteni kezdi őt.

Az igaz történet azt példázza, hogy a legembertelenebb hatalom sem képes letörni a zene erejét.

4. Beethoven: IX. szimfónia - Mechanikus narancs

Stanley Kubrick filmje botrányt okozott a saját korában, de Beethoven zenéjének szerepeltetése nem a rendező érdeme, hanem az eredeti könyv írójáé, Anthony Burgessé. A magaskultúra és az esztétikai tökéletesség nem a moralitás mércéje, üzeni a történet, amelynek főhőse lelkesedik „Ludwig van zenéjéért”, a Kilencedik szimfóniáért, miközben nőket erőszakol és hajléktalanokat gyilkol.

3. Wagner: Trisztán és Izolda – Melankólia

Wagner megírta a Trisztán és Izoldát, és abban van egy szerelmi halálról szóló szakasz. Annyira érzéki és szexuális, hogy bírálták, amiért a szexet jeleníti meg zenével. És ez jó néhány évvel Elvis Presley előtt történt!

– írja Henry Miller író. Lars Von Trier Melankólia című filmje csodálatos jelenetsorral indul, amely alatt ez a zene hallható. A szerelmi vonzalom kozmikus élménnyé változik, egy kisbolygó halad a Föld felé, és miközben Justine és Claire melankolikus szerelme a felszínre tör, a közeledés feszültsége és az apokalipszis üressége megtölti a teret.

2. Mascagni: Parasztbecsület, Intermezzo – Dühöngő bika

„Emlékszem, amikor találkoztam egyik példaképemmel, Brian De Palmával, elmesélte, hogy barátságos rivalizálás folyt közte és Martin Scorsese között. Amikor A sebhelyesarcút forgatta, egyik szabadnapján elment megnézni a Dühöngő bikát. Azt mondta, miközben a legendás nyitójelenetet nézte, amelyben Robert de Niro lassú mozgással táncol mint Jake LaMotta, arra gondolt, hogy mindig ott van Scorsese. Nem érdekes, milyen jól csinálod és milyen jónak gondolod magad, mindig ott van Scorsese, és visszanéz rád.”

A fenti történetet Quentin Tarantino mesélte a Dühöngő bika nyitójelenete kapcsán, amelyben LaMotta bokszoló vadállatként tombol a ringben, azon az egyedüli helyen, ahol erősnek érzi magát. Mascagni Parasztbecsületéből az Intermezzo remekül jelzi az ellentétet: miközben magánéletében gyenge és céltalan, a ringben ő a legjobb.

1. Richard Strauss: Imigyen szóla Zarathustra – 2001: Űrodüsszeia

Időtlen klasszikus, amit talán sosem fogsz egészen megérteni

– ez Stanley Kubrick monumentális filmje, amely nem adja könnyen magát. Csak kérdez, és nem válaszol. A nyitójelenetben egy fekete képet látunk, miközben Ligeti Atmosphéres című darabja szól.

Majd felkel a Nap, és a Zarathustra fantasztikus nyitótétele szól, amely azóta ikonikussá vált: a jó és a rossz örök küzdelmének ábrázolása. A neves kritikus, Roger Ebert így írt: „A klasszikus zene, amit Kurbick választott, a cselekményen kívül létezik. Felemel. Fenséges, miközben komolyságot és transzcendenciát kölcsönöz.” A rendező nem rendelt eredeti filmzenét, úgy vélte, hogy a klasszikus darabok külső elemek lehetnek, amelyek rejtélyt és magasztosságot teremtenek ebben a filozofikus műben.

Die Hard, A nagy Lebowski, Apokalipszis most, A ragyogás, Manhattan, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Micsoda nő!, Csokoládé... Kihagytunk valamit? Na mindegy, majd megírjuk egy következő alkalommal. Azokkal a filmekkel, amelyekben operarészleteket hallunk, itt foglalkoztunk.