A Budapesti Vándor Kórus Fóton

Június 25-én Pitti Katalin közreműködésével ad koncertet a neves együttes a fóti Szeplőtelen Fogantatás Templomban este héttől. A műsorvezető Tóth Anna zenetörténész lesz.

 

A Budapesti Vándor Kórus 1936-ban alakult amatőr énekkar, amely első karnagyának, a legendás Vándor Sándornak a nevét viseli. 1949 és 1999 között a kórus vezetője Révész László Liszt-díjas, Érdemes művész. Vezetésével a kórus nemzetközi elismerésre tett szert és értékes díjakat nyert a legrangosabb nemzetközi versenyeken, mint például Arezzóban, Montreux-ben, Tolosában, Tours-ban és Pescarában. Az együttes jelenlegi vezető karnagya Németh Zsuzsanna. Az elmúlt években a kórus jelentős szakmai sikereket ért el: az "Éneklő Magyarország" minősítő hangversenyén elnyerte a "Hangversenykórus Cum Laude" fokozatot, arany oklevelet szerzett a 10. Budapesti Nemzetközi Kórusversenyen és a Bad Ischl-ben rendezett 7. Nemzetközi Kórusnapokon egyaránt és 2007-ben Radnóti-díjat kaptak. 

Budapesti Vándor Kórus

Számos országban koncerteztek már, többek között Olaszországban és Lengyelországban is. Repertoárjukon reneszánsz madrigálok, klasszikus és romantikus mesterek művei, egyházzenei kompozíciók, operakórusok, népdalfeldolgozások, valamint hazai és nemzetközi kortárs művek is szerepelnek.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG