Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 6208 17:01 2014.08.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

               

                   Красивое утро

     

    Мне приснилось, что ты погибала,

    Но на помощь меня не звала.

    За хребтом океанского вала

    Грохотала беззвездная мгла.

     

    Ураган, разгоняя воронку,

    Захлестнул полуостров на треть.

    "Подожди,- закричал я вдогонку,-

    Мы ведь вместе клялись умереть!"

     

    И проснулся. И как бы украдкой

    Оглянулся в тревожной тоске.

    Ты дышала спокойно и сладко

    На моей занемевшей руке.

     

    И доверчивость легкого тела,

    Как волна, омывала коса.

    А за окнами пеночка пела,

    И со стекол сходила роса.

     

    /Михаил Дудин, 1967/

     

     

                     Szép reggel

     

    Azt álmodtam, elért a halálod,

    de szád néma, segélyre se kér,

    óceáni vad ár köde tátog,

    harsog fenn a csillagtalan éj.

     

    Varjat űz a vihar, dühe átcsap

    harmadáig a félszigeten.

    - Állj meg! Állj! - kiabálok utánad,

    sírodig köt az eskü velem.

     

    Felocsudva, de szinte titokban

    keresgéltem a szörnyű okot.

    S te karomba alélva nyugodtan

    lélegzettél édesdeden ott.

     

    Bízó testeden át kanyarogva

    patakzó fonatod lebegett.

    Pinty dalolt, s belül újra ledobta

    harmatát a hűs ablaküveg.

     

    /Fodor András fordítása/

     

     

                     Kívánság

     

    Ó, bárha mind a pinty-zenét,

    rigódalt összeszedvén

    tavaszi szép nap jussaképp

    magammal elvihetném

    oda, hol szürke földön át

    az ösvény lombtakartan

    oly partra hág, hol nincs tovább,

    elnémul a dallam.

     

    /Franz Harold verse;

    Fodor András fordítása/

     

     

     

                                      Recitative by Death

     

    Ladies and gentlemen, you have made the most remarkable
    Progress, and progress, I agree is a boon;
    You have built more automobiles than are parkable,
    Crashed the sound-barrier, and may very soon
    Be setting up juke-boxes on the Moon:
    But I beg to remind you that, despite all that,
    I, Death, still am and will always be Cosmocrat.

     

    Still I sport with the young and daring; at my whim,
    The climber steps upon the rotten boulder,
    The undertow catches boys as they swim,
    The speeder steers onto the slippery shoulder:
    With others I wait until they are older
    Before assigning, according to my humor,
    To one a coronary, to one a tumor.

     

    Liberal my views upon religion and race;
    Tax-posture, credit-rating, social ambition
    Cut no ice with me. We shall meet face-to-face,
    Despite the drugs and lies of your physician,
    The costly euphemisms of your mortician:
    Westchester matron and Bowery bum,
    Both shall dance with me when I rattle my drum.

     

    /Wystan Hugh Auden/

     

     

     

                         A Halál recitatívója

     

    Hölgyek, urak, önök haladtak, tény s való,

        s e haladás belátom, szép siker;

    már több az autó, mint a parkoló,

        a hangsorompó ledöntve hever,

        s lesz nemsoká a Holdon wurlitzer,

    de jól jegyezze meg, ki emlékezni fog,

    a Kozmosz ura én, a Halál maradok.

     

    Ifjat, merészt ugratni jó szeszély:

        a hegymászók mállott sziklára lépnek,

    úszót elvághat vontatókötél,

        a gyorshajtó az útpadkára térhet,

        másoknál várok, hadd legyenek vének,

    amíg kedvem szerint eldönti sorsukat

    ennél infarktus, annál daganat.

     

    Faj s vallási ügyekben liberális vagyok,

        adó, hitel, vagy társadalmi érdek

    hidegen hágy, és nyiltan fordulok

        ellenetek pirulák, hazug érvek,

        finom szavakkal gyógyító dögészek,

    Westchester matrónái, Bowery fenekek,

    mind táncoltok velem, ha dobomra verek.

     

    /Fodor András fordítása/ 

  2. 6207 08:32 2014.08.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Красивое утроМне приснилось, что ты погибала,Но на помощь меня не звала.За хребтом океанского валаГрохотала беззвездная мгла.Ураган, разгоняя воронку,Захлестнул полуостров на треть."Подожди,- закричал я вдогонку,-Мы ведь вместе клялись умереть!"И проснулся. И как бы украдкойОглянулся в тревожной тоске.Ты дышала спокойно и сладкоНа моей занемевшей руке.И доверчивость легкого тела,Как волна, омывала коса.А за окнами пеночка пела,И со стекол сходила роса./Михаил Дудин, 1967/ Szép reggelAzt álmodtam, elért a halálod,de szád néma, segélyre se kér,óceáni vad ár köde tátog,harsog fenn a csillagtalan éj.Varjat űz a vihar, dühe átcsapharmadáig a félszigeten.- Állj meg! Állj! - kiabálok utánad,sírodig köt az eskü velem.Felocsudva, de szinte titokbankeresgéltem a szörnyű okot.S te karomba alélva nyugodtanlélegzettél édesdeden ott.Bízó testeden át kanyarogvapatakzó fonatod lebegett.Pinty dalolt, s belül újra ledobtaharmatát a hűs ablaküveg./Fodor András fordítása/ KívánságÓ, bárha mind a pinty-zenét,rigódalt összeszedvéntavaszi szép nap jussaképpmagammal elvihetnémoda, hol szürke földön átaz ösvény lombtakartanoly partra hág, hol nincs tovább,elnémul a dallam./Franz Harold verse; Fodor András fordítása/

  3. 6206 14:17 2014.08.23
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                            Арменци

    Изгнаници клети, отломка нищожна
    от винаги храбър народ мъченик,
    дечица на майка робиня тревожна
    и жертви на подвиг чутовно велик -
    далеч от родина, в край чужди събрани,
    изпити и бледни, в порутен бордей,
    те пият, а тънат сърцата им в рани,
    и пеят, тъй както през сълзи се пей.

    Те пият... В пиянство щат лесно забрави
    предишни неволи и днешни беди,
    в кипящото вино щат спомен удави,
    заспа ще дух болен в разбити гърди;
    глава ще натегне, от нея тогава
    изчезна ще майчин страдалчески лик
    и няма да чуват, в пияна забрава,
    за помощ синовна всегдашния клик.

    Кат гонено стадо от някой звяр гладен,
    разпръснати ей ги навсякъде веч -
    тиранин беснеещ, кръвник безпощаден,
    върху им издигна за всякога меч;
    оставили в кърви нещастна родина
    оставили в пламък и бащин си кът,
    немили-недраги в далека чужбина,
    един - в механата! - открит им е път.

    Те пеят.. И дива е тяхната песен,
    че рани разяждат ранени сърца,
    че злоба ги дави в кипежа си бесен
    и сълзи изстисква на бледни лица...
    Че злъчка препълня сърца угнетени,
    че огън в главите разсъдък суши,
    че молния свети в очи накървени,
    че мъст, мъст кръвнишка жадуват души.

    А зимната буря им сякаш приглася,
    бучи и завива страхотно в нощта
    и вихром подема, издига, разнася
    бунтовната песен широко в света.
    И все по-зловещо небето тъмнее,
    и все по се мръщи студената нощ,
    и все по-горещо дружината пее,
    и буря приглася с нечувана мощ...

    Те пият и пеят... Отломка нищожна
    от винаги храбър народ мъченик,
    дечица на майка робиня тревожна
    и жертви на подвиг чутовно велик -
    далеч от родина, и боси, и голи,
    в край чужди събрани, в порутен бордей,
    те пият - пиянство забравя неволи,
    и пеят, тъй както през сълзи се пей.


    /Пейо Яворов (1878-1914);

    Подир сенките на облаците, 1910/

     

     

    A behívható magával ragadó szavalat mögött a későbbi tragédiák képei is láthatók; Javorov a század első évtizedében, illetve a korábban végrehajtott mészárlásokról és következményeiről írt. A halála utániak akár egy nagyságrenddel több áldozatot követeltek. 

     

     

     

                            Örmények

     

    Balsorsu üzöttje a vértanuságnak,

    gyámoltalan, bár sose fél ez a nép.

    Rabnő-anya gyermeke mind, kiket áthat

    a nagyszerü tett hite, hősszivüség. 

    Honi földjükről idegenbe taszítva

    nyomorognak, a földkunyhójuk omol.

    Isznak, noha keblük a seb beboritja,

    dalolnak is egyre a könnyük alól.

     

    Isznak... hogy a mámor ölébe temessék

    a régi nyomort, meg az új bajokat,

    fojtódjon a gyöngytüzü borba az emlék,

    tört szellem aludjon a lélek alatt.

    A fej nehezülne, de könnyül az elme,

    tovatűnik a kínlódó anyakép,

    nem hallik a mámor alól, ahogy egyre

    esdő fia szólna, kiáltana még.

     

    Minthogyha csikasz fenevad tör a nyájra,

    szétszórva, velük teli mind a vidék.

    Vad zsarnoki kény dühe, szomja kivánja:

    bárd üsse le majd valamennyi fejét.

    Vérárban maradt balsorsu hazájuk,

    az atyák zuga is lángokban maradt.

    Jöttmentnek a világban mi más ut

    nyílhatna, csak egy jut, a kocsmai pad.

     

    Zeng énekük... És csupa vad dal az ének,

    hisz marja szivük kín ezernyi sebe,

    hisz fojt a gonosz, dühödő tüze: méreg,

    a sápatag arcot a könny lepi be...

    Hisz józan agyuk heve tikkad aszottan,

    hisz keblüket is epe tölti be már,

    hisz a szem vörösén villám ere lobban,

    hisz lelkük a bosszura, vérre sovár.

     

    A téli vihar szava mintha kisérne,

    félelmetesen zúg az éji sötét,

    fölkapja, vadúl viszi messzi vidékre,

    lázítva röpüljön a dal szanaszét.

    S baljóősan az ég szine egyre setétebb,

    az éjszaka mind hidegebb, fagyosabb,

    és zeng a csapat dala, lángol az ének,

    a vihar kísértete egyre vadabb...

     

    Ivás, dalolás... A vértanu bátrak

    utódaiként sose fél ez a nép.

    Rabnő-anya gyermeke mind, kiket áthat

    a nagyszerü tett hite, hősszivüség.

    Ruha nélkül, távoli földön, akárhol

    nyomorognak, a sárkunyhójuk omol.

    Isznak, hogy a kínt betemesse  a mámor,

    s dalolnak is egyre a könnyük alól.

     

    /Fodor András fordítása/ 

     

     

  4. 6205 13:27 2014.08.22
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Karinthy Frigyes nem csupán a költőnek gyenge Szabolcska Mihályt figurázta ki szellemes sorozatában, hanem pl. Babits Mihályt is, persze mindig a személyt megillető tisztelettel. Szabolcska egyébként nem költői életműve okán kapott kitüntetéseket vagy neveztek el róla utcát a fővárosban is.

     

            Futurum Exactum

    Plutó e torzót márványból szoborta
    Ó torzók torza, bőrző Dunakorzó
    Ó korzók korza, őrző dunnaorzó
    Mint ferde torta és megint retorta.

    De Afrikában fú az antipasszát
    És négerek masszálnak pántlimasszát
    És ott az ég oly régi, égi méla.

    S tán pápuákok pengetnek poros fát
    S nem lesz Nyugat már, sem Fenyő, sem Osvát
    S még él Balázs, még él a méla Béla.

     

    /Karinthy Frigyes: az Így írtok ti-ben/ 

  5. 6204 21:34 2014.08.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ady Endrét a most véget ért felemelően szépen komponált tüzijáték is megidézte.

    Költészet, muzsika, fény zárta a mai ünnepet, emelkedetten. Gloria!

  6. 6203 19:04 2014.08.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A béke és az irányomban itt folyamatosan megnyilvánuló befogadókészség, lankadatlan figyelem és kordiális hangnem jegyében küldöm ezt az örök szépségű, mindenki (de az itteni közösség számára reményem szerint) örök értéket, hitet, reményt, szeretetet, egyszóval: niveau-t képviselő remekművet.

     

    Szabolcska Mihály: Egyszerűség
    szerző: Karinthy Frigyes

    Nem hivalgó, cifra páva
    Nem modern az én szivem.
    Egyszerűség lakik benne
    Mosolyogva szeliden.

    Egyszerű, de tiszta nóták
    Amiket én dalolok -
    Mert a szívem súgja őket,
    Nem is olyan nagy dolog.

    Úgy csicsereg az én szívem
    Egyszerűen, szabadon,
    Mint a pintyőke madárka
    Fönt a lombos ágakon.

    Ami a szívemen fekszik
    Azt dalolom, semmi mást:
    Legelő, kicsiny birkáktól
    Tanultam a versirást.

    Egyszerű és tiszta nóta,
    Gólyafészek, háztető -
    Nincsen benne semmi, ámde
    Az legalább érthető.

    A jó Isten egyszerűnek
    Alkotta az eszemet,
    Nincsen abban nagy modernség
    Csak szelídség, szeretet.

    Kicsi kunyhó, szerető szív,
    Messze égbolt, tiszta, kék -
    Fulladjon meg Ady Endre
    Lehetőleg máma még.

  7. 6202 12:14 2014.08.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

     

                                          Streams

                                (For Elizabeth Drew)


    Dear water, clear water, playful in all your streams,
    As you dash or loiter through life who does not love
    To sit beside you, to hear you and see you,
    Pure being, perfect in music and movement?

    Air is boastful at times, earth slovenly, fire rude,
    But you in your bearing are always immaculate,
    The most well-spoken of all the older
    Servants in the household of Mrs. Nature.

    No one suspects you of mocking him, for you still
    Use the same vocables you were using the day
    Before that unexpected row which
    Downed every hod on half-finished Babel,

    .And still talk to yourself: nowhere are you disliked;
    Arching your torso, you dive from a basalt sill,
    Canter across white chalk, slog forward
    Through red marls, the aboriginal pilgrim,

    At home in all sections, but for whom
    we should be Idolaters of a single rock, kept apart
    By our landscapes, excluding as alien
    The tales and diets of all other strata. 

     

    How could we love the absent one if you did not keep
    Coming from a distance, or quite directly assist,
    As when past Iseult’s tower you floated
    The willow pash-notes of wanted Tristram ?

    And Homo Ludens, surely, is your child, who make
    Fun of our feuds by opposing identical banks,
    Transferring the loam from Huppim
    To Muppim and back each time you crankle.

    Growth cannot add to your song: as unchristened brooks
    Already you whisper to ants what, as Brahma’s son,
    Descending his titanic staircase
    Into Assam, to Himalayan bears you thunder. 

     

    And not even man can spoil you: his company
    Coarsens roses and dogs but, should he herd you through a sluice
    To toil at a turbine, or keep you
    Leaping in gardens for his amusement,

    Innocent still is your outcry, water, and there
    Even, to his soiled heart raging at what it is,
    Tells of a sort of world, quite other,
    Altogether different from this one;

    With its envies and passports, a polis like that
    To which, in the name of scholars everywhere,
    Gaston Paris pledged his allegiance
    As Bismarck’s siege-guns came within earshot. 

     

    Lately, in that dale of all Yorkshire’s the loveliest,
    Where, offits fell-side helter-skelter, Kisdon Beck
    Jumps into Swale with a boyish shouting,
    Sprawled out on grass, I dozed for a second,

    And found myself following a croquet tournament
    In a calm enclosure, with thrushes popular:
    Of all the players in that cool valley
    The best with the mallet was my darling.

    While, on the wolds that begirdled it, wild old men
    Hunted with spades and hammers, monomaniac each,
    For a megalith or a fossil,
    And bird-watchers stalked the mossy beech-woods.

    Suddenly, over the lawn we started to run
    For, lo, through the trees in a cream and golden coach
    Drawn by two baby locomotives,
    The god of mortal doting approached us,

    Flanked by his bodyguard, those hairy armigers in green
    Who laugh at thunderstorms and weep at a blue sky:
    He thanked us for our cheers of homage,
    And promised X and Y a passion undying.

    With a wave of his torch he commanded a dance;
    So round in a ring we flew, my dear on my right,
    When I awoke. But fortunate seemed that
    Day because of my dream and enlightened,

    And dearer, water, than ever your voice, as if
    Glad--though goodness knows why--to run with the human race,
    Wishing, I thought, the least of men their
    Figures of splendour, their holy places.

     

    /Wystan Hugh Auden, 1954/

     

     

     

                                  FOLYÓK

     

    Drága víz, tiszta víz, játszadozva folyók

    árjaként futva, vagy lassulva, partodon

              ki ne kivánna leülni, figyelni,

         áttetsző lény, te zene, tánc tökélye?

     

    A lég henceg, a föld gondozatlan, a tűz

    olykor durva, te vagy makulátlan csupán,

              Természet-Asszony háztartásának

         te régtől legjobb modorú cseléde.

     

    Senki se gyanusít meg, hogy gúnyosan beszélsz,

    amért ugyanúgy szólsz, mint ama zűr előtt, 

              midőn a félig épült Bábel

         malteros ládáit mind ledobálták.

     

    Magadban diskurálsz és szeretnek mindenütt;

    megtört ívben zuhansz bazaltpárkányon át,

              krétamezőkön vágtatsz, vonszolódsz

         vörös agyagokon, te ó-zarándok,

     

    minden rétegben otthon vagy, de mi bezzeg

    neked csak sziklaszírt-imádók lehetünk,

              idegenként rekeszti ki vidékünk

         minden más tájék ételét, meséit.

     

    Távollevőt hogyan szeretnénk, ha te nem

    érkeznél messziről segítőn, úgy amint

              Isolda várához úsztattad el

         vágyott Tristan fűzág-üzenetét. 

     

    A Homo Ludens is fiad, kicsúfolod

    vitánk két egyfazonú parttal, és

              szállítod Hencidától Boncidára,

         az iszapot, mig vissza nem kanyarulsz. 

     

    Növekvés dalodon nem változtat, pogány

    patak gyanánt hangyáknak éppen úgy susogsz, mint

              Brahma-fiként Asszam titán-fokán,

         Himalája medvéinek dörögve. 

     

    Ember se ronthat el téged, bár ez a nép

    rózsát, kutyát durvít, mégis, ha zsilipen nyom át,

              hogy turbinát forgass meg, vagy a kertben

         mulattatásául szökőkutat, 

     

    feljajduló szavad oly ártatlan, hogy ott

    a bemocskolt, dühödt vizek szivének is

              másfajta világról beszél, amely

         tökéletesen kölönbözik ettől;

     

    irigység s útlevél honában oly poliszt

    idéz, hol valahány tudós becsületéért

              hűséget esküdött Gaston Paris,

         hallván Bismarck közelgő ágyuit.

     

    Minap Yorkshire leggyönyörűbb völgyében, hol

    Kisdon Beck nyargal a dombról hanyatt-homlok,

              s fiús-vadúl vetődik Swale-be,

         füvön fektemben percre elaludtam,

     

    s egy krikett-mérkőzés után, csöndes helyen

    ott találtam magam szelid rigók között,

              hűs völgy ölén, s ő lett a kedvesem,

         aki legjobban bánt az ütővel. 

     

    Közben a környező lankán pár dúlt öreg

    ásóval, kalapáccsal dühödten kutatott

              megalit, s kövület után,

         s bükk mohos törzsén kúsztak madarászok.

     

    Hirtelen elkezdtünk futni a pázsiton,

    mert lám, a fák közt krémszin-arany kocsin,

              két apró mozdonnyal huzatva

         jött a szerelem-isten,

     

    körötte zöld testőrség, torzonborz fegyverhordozók,

    zivatart nevetők, kék ég láttán sirók;

              ő éljenzésüket köszönve

         ígért örök szerelmet X-nek, meg Y-nak.

     

    Fáklyákkal táncba invitált s mi körben

    kerengtünk istenin, jobbomnál kedvesem,

              s ekkor fölébredtem, de napomat 

         szerencséssé derítette az álom, 

     

    és szavad nyájasabb volt víz, mint valaha,

    s víg volt, netán amért együtt futhatsz fajunkkal,

              bárha alig kívánod az ember

         csodás formáit, sok szentelt helyét. 

     

    /Fodor András fordítása/ 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  8. 6201 05:39 2014.08.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Erős vers.

    A mai nap a hagyomány szerint az új kenyér ünnepe.

  9. 6200 10:45 2014.08.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Ország

     

    Csak megalázó helyzetekben
    alakul ki a szív a jellem
    és így majd egyszer összefog
    a magyar és a magyarok

     

    talán majd összeesküszik
    ha a bajokban áll szügyig
    addig dalol – jól szól a nóta –
    dalol dalol az idióta

     

    Kossuthokért Széchenyikért
    és ki tudja hogy még kikért
    ellengősen és fellengősen
    dalolja hogy magyar erősen

     

    Egyszer egy ember kellene
    talán a bája jelleme
    hogy összeférjünk mint a baj
    magyar a magyarjaival

     

    Sebezhetetlen Nem Zsilinszky
    aki Áchimot leteríti
    és nem is a zsidó Radnóti
    katolikusként haldokolni

     

    Nem is Mátyás nem is szent István
    erőszakosan alapítván
    nem is Petőfi-Petrovics
    kit Segesvár halálba visz

     

    Hanem egyként egy magyar nemzet
    összeállhatna mint a selymet
    szövik száz szálból együvé
    rabok tovább nem leszünkké

     

    Petőfiből Mátyás királyból
    Zsilinszky Áchim Andrisából
    Kossuth dühödt Széchenyijéből
    Radnóti sártépett verséből

     

    egy olyan ország születik
    határtalan határokig
    amely összeáll mint a jellem
    a megalázó helyzetekben.

     

    /Gyurkovics Tibor, az 1998-ban megjelent

    Cantata aquilarium, azaz a Sasok éneke c. kötetből/ 

     

     

    A kötetet a költő Dubrovay Lászlónak ajánlotta, aki e versek alapján írta azonos című kantátáját 1999-ben, hazánk alapításának milleniumára.

  10. 6199 10:07 2014.08.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Néhány hete egy gyönyörűséges Mendelssohn-művet hallgattam a Bartók Rádióban, a 115. zsoltár megzenésítését. A szerző kb. 50 egyházzenei alkotása közt 15-öt szentelt a 150 bibliai zsoltár valamelyikének, némelyiket több változatban is megzenésítve. A 115. zsoltár 1830-ban jelent meg, szólóhangokra, kórusra és zenekarra. Címe ugyan a zsoltár első három szava (Nos nobis, domine), de a mű nyelve német. 

    A zsoltárokat a héberből fordított görög szövegek alapján ismerjük, általában a latin fordításokból átírva az egyes nemzeti nyelvekre. A magyar megfelelőkből kettőt másolok be; persze nagy eltérés nincs közöttük. 

     

    115. zsoltár 

    (Károli Gáspár fordítása) 

     

    Nem nékünk, Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!
    Miért mondanák a pogányok: Hol van hát az ő Istenök?
    Pedig a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi. 
    Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája.
    Szájok van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak;
    Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak; 
    Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az ő torkukkal.
    Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, és mindazok, a kik bíznak bennök!
    Izráel! te az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa ő.
    Áronnak háza! az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa ő.
    A kik félitek az Urat, az Úrban bízzatok; az ilyenek segítsége és paizsa ő.
    Az Úr megemlékezik mi rólunk és megáld minket; megáldja Izráel házát, megáldja Áronnak házát.
    Megáldja azokat, a kik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat.
    Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat.
    Áldottai vagytok ti az Úrnak, a ki teremtette a mennyet és a földet.
    Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.
    Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, a kik alászállanak a csendességbe.
    De mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat! 

     

     

    (Dr. Gál Ferenc fordítása) a Szent István Társulat bibliájából 

     

    Ne nekünk, Uram, ne nekünk, hanem nevednek szerezz dicsőséget, kegyelmed és hűséged szerint!
    Miért mondogatják a pogányok: „Hol van hát Istenünk?” 
    Istenünk az égben és a földön mindent végbevitt, amit csak akart. 
    De az ő bálványaik csak arany és ezüst, emberi kéznek művei. 
    Van szájuk, de nem beszélnek, van szemük, de nem látnak, 
    van fülük, de nem hallanak, van orruk, de nem éreznek, 
    van kezük, de nem markolnak, van lábuk, de nem mozdulnak, és torkukon nem jön ki a szó. 
    Ilyenek azok is, akik csinálták őket, s mindnyájan, akik bennük bíznak. 
    De Izrael háza az Úrban bízik, aki gyámola és védőpajzsa. 
    Áron háza az Úrban bízik, aki gyámola és védőpajzsa. 
    Mind, akik félik az Urat, őbenne bíznak, aki gyámoluk és védőpajzsuk. 
    Az Úr gondol velünk – ő adja ránk áldását! Áldja meg Izrael házát, áldja meg Áron házát! 
    Áldja meg azokat, akik félik az Urat, a kicsinyeket és nagyokat egyaránt! 
    Sokasítson meg titeket az Úr, és veletek együtt minden gyermeketek! 
    Áldjon meg benneteket az Úr, aki az eget és a földet teremtette! 
    Az ég az Úr ege, a földet az emberek fiainak adta. 
    Nem a halottak dicsőítik az Urat, nem az, aki leszáll a csendességbe. 
    Hanem mi élők, mi dicsérjük az Urat, ma és mindenkor. 

     

     

    Az eredeti, közel 17 perces mű 4 részből áll, a vastagított soroknál váltva. A teljes mű innen kezdve meghallgatható egy nagyon szép felvételen, amely Mendelssohn hasonló szerzeményei közt jelent meg.

     

     

  11. 6198 05:42 2014.08.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    6192-höz

    Kedves mindegy! Tegnap elsétáltam ahhoz a házhoz, ahol az emléktábla van. Nagyon sokáig azt hittem, valami régi félreértés miatt, hogy Szabó Lőrincé. Mindig a buszról néztem, akkoriban. Ez egy másik emléktábla, a Pasaréti úton...

    Milyen az élet, a mi levelezésünk tisztázta esetemben ezt a dolgot. Örülök, hogy benned partnerre akadtam, akivel lehet ebben a témában is  gondolatokat cserélni.

    Nemrég megjelent egy könyv, benne van az összes II. kerületi emléktábla. Szép hetet kívánok!

  12. 6197 19:06 2014.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Erre a hétvégére boldogító vers jutott...

    Milyen csodás, minden szó rávall, az ő, Nagy László költő nyelvén pereg.

    Eszembe jutott ez a közmondás is, olvasva a költeményt: minden kicsi sokat ér.

  13. 6196 17:23 2014.08.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                    Mária jövendő Boldogasszonynak

     

    Nagy szél meg nagy fény, nagy madarak ezüstlenek,
    ideges a víz, a Dunát kiütik ezüst sebek,
    idegesen Mária csönget, de senki belül:
    káromkodik a kis nő, hideg a lépcső, de leül –
    Képzelem, átkot is mennyit fejemre ontott,
    míg a térdén tasakban ríttak a vers-porontyok.
    De hát hol voltam én? Biztos, a forgó havakban,
    a nagy szélben, fényben ezüstlő nagy madarakban.
    Maga pedig a lépcsőn irkálgatott, vagy sírt csak,
    s nem jelentem meg én, hogy ajtót a versnek nyissak.
    Nem lelt soha otthon, de tudtam, címemre járt,
    jelt ejtett be a résen: kis kést, kis citerát,
    csigatészta-pedrőt, kicsit, s könyvet, de mi mást,
    mint kisregényt, cifrát, Mikszáthtól A kis primást.
    Kőfejtőmben a sziklák miután elcsigáztak:
    játszom, kis levest főzök, tésztásat, kis csigásat.
    Kis szalonna kell, kenyér, s katonát kis kés emel,
    kis muzsika jön, kis könyv, s kisdedként alszom el.
    Ami kicsi, az nem bánt – értem az intézeti
    árvalányt, ki apró vackait becézgeti.
    Hála, hála, hogy kaptam piciben ennyi jót,
    majd bearanyozom érte, akár a diót.
    Álmodok aranyfüstöt, azt hordja, nem a rongyot,
    versek fölött a karján ajnároz pötty porontyot,
    látogatóba úgy jön – ellátom aranyszárnnyal,
    mellére aranyfüstöt ragasztok babanyállal.
    Esküszöm, itthon leszek, s nem a kőben, havakban,
    s nem a szélben, a fényben síró nagy madarakban.

     

    /Nagy László; az 1973 és 1977 közötti 

    Vidám üzenetekből/ 

  14. 6195 06:53 2014.08.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Radnóti Miklós: Nyolcadik ecloga

     

    A szavalat néha hibás, de nem ez a lényeg. Érvényes a vers ma is!

  15. 6194 07:42 2014.08.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Máshol is vannak a neten hasonló bolgok, de ehhez hozzá is lehet szólni, írni, tenni :-) Engem főleg a szűkített téma érdekel, de persze számtalan verset olvasok közben, a források kimeríthetetlenek. Az itteniek elolvasása rengeteg idő lenne, az elején zavart okozott a beírható karakterszám korlátoltsága is, de azért van bőven értékes anyag, főleg azóta, hogy igyekszem a műfordítások eredetijét is beírni, a kapcsolódó zenéket stb. feltárni, hallhatóvá tenni. Van amikor már nem emlékszem pontosan a korábbiakra, ilyenkor használom a fenti keresőt.

     

                                                       Reggel


    Szokatlanul nyugalmas most a reggel;

    az úton csak vigyázva járhatunk, mert

    a hajnali eső arany csigákat

    vert le a fákról. Tisztább vonalakban

    sorakoznak fel a távoli dombok

    és mikor a lassan melegedő föld

    a hajnal könnyét már visszalehellte:

    oly friss a szín, üveglelkünkön át oly

    zenében úszik minden, mit a szem lát,

    hogy e forró és nedves ragyogásban

    levedlik rólunk az ember magánya

    s nem is magunkat, nem idegeinket

    érezzük zsongani: oly mély gyönyörré

    sürűsödik az élet, hogy ilyenkor

    hajam az erdő ruganyos hajával

    összefolyik, karom ölelve nő a

    kék láthatárba, mellem eke vérzi,

    hangom a szél dala és az örök Nap

     

    az én szemeimből nevet a földre.


    /Szabó Lőrinc, az 1922-ben megjelent

    Föld, erdő, isten c. kötetből/


     

  16. 6193 07:44 2014.08.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ez már valóságos kulturmisszió részedről.

    El fogom olvasni mindegyiket. Most már én is mindennap újra olvasok verseket.(Tálcán teszik elém, a neten, hova jutottam?)

    Tegnap elolvastam az 1. sz. bejegyzést.Mit láttam: grönlandi cetek. Ezek szerint csak én nem tudtam róluk?

    Örkényt még láttam a vizslájával sétálni a Pasaréti úton, Déry Tibort, Veress Pétert a Pasaréti téren. Rég volt. Idilli világ volt, csend, orgonák, friss levegő. Itt hallottam én is először sárgarigót fütyülni. Hajnali 5 felé kezdi. Mindig örülök, ha elcsípem - a hangját...Idén egyszer du. 2-kor is hallottam, lehet, hogy akkor jött elő a tél után.Micsoda hang, micsoda muzsika!

  17. 6192 07:10 2014.08.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    S ha már rigó, legyen kövér...!

     

    Feketerigó


    Fölébred s csőrét az egekbe mártja,
    mintha ott kortyolná a dallamot
    s a városszéli háztetőkre, fákra
    ezüst trillák szökőkútja csobog.
     
    Költők költője, fekete madárka,
    egyetlen verset tudsz, de milliók
    várják dalod: hány nemzedék csodálta
    s csodálja még e bűvös „Tillió”-t.
     
    És nem kutatja kandi értelem,
    hogy trilláidban mi az értelem,
    vizsla gyanu nem faggat: Mit jelent?
     
    hiszen mi mást is jelenthetne: téged,
    a rigófüttybe öltözködő Szépet
    s mindennap ujra s ujra a jelent.
     
     
    /Zelk Zoltán; az 1963-as kiadású,
    Este a kútban c. kötetből/
     
     
     
     
    A kötetben sok szép vers van, és ez az ötvenes évek vége felé íródhatott, mivel előtte van a biztosan 1957-es alábbi:
     
    Szabó Lőrinc

    Börtönben csapott rám a hír: meghaltál,
    nem beszélhetek többé már veled…
    Te szembecsüngő haj, görnyedt-magas váll,
    csontos, nagy arc: csupán emlékezet,
     
    csak emlék leszel számomra te is már,
    mint emlék három éve Nagy Lajos,
    kivel zokogni hányszor összebújtál,
    miként te írtad azt: „Ronccsal a roncs”?
     
    Ma vagy holnap fektetnek a Verembe,
    gyászszó kondul, száll ének fellege –
    de a te sírodhoz úgy illene,
     
    ha csak egy percre is visszalebegne
    zöld szárnyain a nyár s fölzengene
    gyémántköszörűn a Tücsökzene!
     
     
     
    Nagy Lajos is közel lakott a Pasaréti úthoz, és emlékét szintén tábla őrzi volt lakóhelyén, a Házmán utca 10. alatti házon. No meg a közeli Nagy Lajos tér is róla szól, a Fenyves utcai iskola (Szabó Lőrinc kéttannyelvű) előtt. Rendszeresen arra járok, gurulok...
    Zelk Zoltán pedig a zuglói Kolumbusz utca 54/b alatt, meg is verselte, de ezt mát nem írom be, megkereshető a neten.
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     
     

  18. 6191 06:28 2014.08.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Túl sokat hintál, így még beleszédülhet :-)

     

    Sárgarigó


    A fülemülék, ezek a bujdosó éjszakai zenészek már elhallgattak s most ő gyújt rá egy füttynótára, ami ostoba, de beférkőzik a szívbe.


    A napkelte fényszálain hintál, boldogságában meg akarja hódítani a világot. Segít neki a hajnal. Közösen ölték meg az éjszakát, s most duhajkodnak mint a részegek.


    Öreg barátom, ülj ki a fonott kertiszékbe, és örülj annak, amit ők oly fennhangon dicsérnek. Hagyd fenébe a szomorúságot, a bölcsek kövét és a könyveket. Éhséged enyhítsd reménnyel, szomjúságod ígéretekkel.


    Hogy füttyébe kezdett a sárga rigó, nem az vagy te, aki voltál. Szólj holnapi énedhez, aki máris elindult, hogy védje az ostromolt város kapuit.



    Ártatlan

  19. 6190 06:25 2014.08.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Sárgarigó

     

    A fülemülék, ezek a bujdosó éjszakai zenészek már elhallgattak s most ő gyújt rá egy füttynótára, ami ostoba, de beférkőzik a szívbe.


    A napkelte fényszálain hintál, boldogságában meg akarja hódítani a világot. Segít neki a hajnal. Közösen ölték meg az éjszakát, s most duhajkodnak mint a részegek.


    A napkelte fényszálain hintál, boldogságában meg akarja hódítani a világot. Segít neki a hajnal. Közösen ölték meg az éjszakát, s most duhajkodnak mint a részegek.


    A napkelte fényszálain hintál, boldogságában meg akarja hódítani a világot. Segít neki a hajnal. Közösen ölték meg az éjszakát, s most duhajkodnak mint a részegek.


    /Kassák Lajos, a Vagyonom és fegyvertáram című kötetből; 1963/




  20. 6189 19:51 2014.08.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hallatlan! Biztos tudásomban rengetsz meg, évtizedekig láttam a táblát, és mindig rágondoltam.

    Mihelyt tudok odamegyek. Nem baj, ha nem leszel ott :-) Én nem erőltetem....:-)

    Marhaságokat nem veszek fel, kapcsolatokat nem keresek. Csak a táblát.

    Egyébként ez a vers is egy csoda! Mily kár, hogy korosztályom nem élvezhette e nyelv szépségét sem.

    És Lator László nevét, sorait olvasni, köszi!

    Már azt sem tudom, hol van az orosz szótáram, elfelejtettem, hogy mit jelent "krüsí".

    Bizony, bizony, a Telihold! Már az is tavalyi hó, mert már 24 órája elmúlt! Jó éjt.

Kiemelt cikkeink

Dimenzióközi utazás bábokkal

Máthé Zsolt. (fotó: Dömölky Dániel)

Zsámbékon láttuk a fiatal bábosokból alakult HUPS! Crew legújabb, Idegen elemek című darabjának bemutatóját. KRITIKA

Ígéretes ősbemutatók a Rózsavölgyiben

Bohém légy-ott (forrás: Gilvesy Pincészet)

Hat premiert tervez az új évadban a Rózsavölgyi Szalon, ahol több ősbemutatót is láthat a közönség.

Szabadságvesztés a művészi szabad(os)ság miatt?

Egy negyvenhat éves svéd művészt, Dan Parkot sértő képei miatt rágalmazás és faji uszítás címén ítélt el egy malmői bíróság.

New Orleans tizedszer is Budapesten

Bohém légy-ott (forrás: Gilvesy Pincészet)

A New Orleans Swingfesztiválon a legkedveltebb magyar jazz-zenekarok és világhírű brit szólisták lépnek fel a Müpában.

Tokióban is felvételiztet a Táncművészeti Főiskola

Máthé Zsolt. (fotó: Dömölky Dániel)

Októberben több száz japán jelentkező közül választja ki a legtehetségesebbeket Szakály György, az MTF rektora.

Művészi és emberi találkozások

A Grencsó Kollektíva vendége Mezei Szilárd - Opus Jazz Club (fotó: Zipernovszky Kornél)

A zongoraművésznőt még személyesen ismerő vendégekkel emlékeznek Fischer Annie-ra Kárászy Szilvia szalonjában. INTERJÚ

Rekordévet zárt a Szegedi Szabadtéri

Soha nem látott sikerként értékelik a szervezők az idei szegedi Játékokat, ahol 71 ezer néző volt kíváncsi az előadásokra.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Tisztelt olvasóink!

Megváltozott fórumszabályzatunk értelmében a jövőben a cikkektől független témák indítására nem lesz lehetőség. Megértésüket köszönjük.

A Fidelio szerkesztősége