Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 6503 19:03 2015.02.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nem sokat lehet hozzáfűzni. Kincset találtál s osztottál meg. Nem előadták, hanem elimádkozták szólamuk tökéletes birtoklásával, lelkük mélyéről. Nemcsak Hamari Júlia, akinek megjelent bakelit lemezeit gyűjtöttem pár évtizede, hanem a hegedű szólista arcán is látszik, valahol egészen magasban járt lélekben. Ezt csak tökéletes stimmtudással lehetséges.

  2. 6502 16:09 2015.02.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Köszönettel, a lemezfelvétel volt a LFKZ-vel.

  3. 6501 15:30 2015.02.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Engedtessék meg tisztelettel megjegyeznem, hogy ebben a csodálatos előadásban Hamari Júlia partnere nem a LFKZ/Sándor Frgyes, hanem a Münchener Bach Orchester/Karl Richter volt, 1971-ben!

  4. 6500 22:36 2015.02.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Előrehozom jó néhány nappal ezt az idézetet: lenyűgöző hatású előadás: LFKZ/Sándor Frigyes és Hamari Júlia közel 45 éve:

     

    https://www.youtube.com/watch?v=aPAiH9XhTHc

  5. 6499 09:33 2015.02.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hogy magunkbafordulásunk segíthesse Felfelé fordulásunkat, hadd szaladjak előre a negyven nap /a vasárnapok nem számolandók bele, mivel azokon nincs böjt/ lezárását jelentő Nagypéntekig.

    Az aznapi laudes himnusza:

    Epeital elepeszti,

    vérzi testét szeg, tövis;

    lándzsa forrást nyit szívében:

    ömlik drága vér s a víz;

    ez a szent hab mos fehérre

    eget, tengert, földet is.

    Hű keresztfa, minden fánál

    százezerszer nemesebb:

    virág, lomb, fa, drága termés

    erdőn nem nő becsesebb.

    Édes ág te, édes szeg te,

    de a terhed édesebb.

    Hajtsd meg lombod, ó, magas fa,

    nyisd ki védő ágaid.

    Születtél bár oly keménynek,

    most az egyszer légy szelíd,

    és öleld át puha-lágyan nagy

    Királyod tagjait!

    E világnak áldozatját

    méltón csak te fogtad át,

    hullámhányta életpályánk

    révbe rajtad át talált,

    s mert a Bárány vére mosta,

    le is győzte a halált.

    Jézust, Atyját és a Lelket

    szent himnuszunk zengje meg,

    Hármas-Egynek dicsőségét

    énekeljék mindenek,

    mert az ő nagy kegyességük

    a világnak üdve lett! Ámen.

    És a dallama a hatodik himnuszdallam:

    http://ertekkereso.hu/doc/liturgia/szertartaskonyvek/zsolozsma_dallam1.pdf

     

  6. 6498 09:03 2015.02.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ne feledjük azonban, hogy ez a fül utáni lejegyzés kívánja az állítólagos jelzőt. Tanulmányaim szerint, - ezt most jegyzetemből puskázom, mert a memóriám már csak arra elegendő, hogy megetettem-e reggel az állatokat - Angliába csak a XVIII. században került, Burney angol zenei írónak köszönhetően, tehát kiadni is csak ezután lehetett. A szóló részeket barokk izlés szerint agyondíszítették, nem Allegri sajátja.

    Ez azonban csak egy fontoskodó közbevetés volt, elnézést is kérek miatta!

  7. 6497 08:37 2015.02.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Köszönöm a segítséget! Valóban, ezekben az afrikai nyelvekben nem vagyok tájékozott. Mozart ezek szerint MEGszerző volt.

  8. 6496 22:31 2015.02.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A kisérő szöveg nem angol, hanem albán :-), de éppen emiatt röviden, mert félreértetted: Mozart nem szerzőként került képbe ("Alatta a történet a szerzőről, Mozartról, de ez csak egy érdekesség"), vagyis a megjegyzésekben Allegriről és Mozatról voltak szavak, utóbbiról annyi, hogy 1770-ben, tehát 14 évesen a Vatikánban járt, a Sixtusi kápolnában kétszer hallgathatta meg a "féltve őrzött" tárgybani művet, amelyet csak 3 példányban másoltak le saját célra, vagyis további publkálását megtitották. Előadása a hamvazószerdai és a nagypénteki szertartásokra szoríttkozott. Mozart emiatt otthon fejből kottázta le, és csak a pápa (XIV. Kelemen) jóindulata miatt nem közösítették ki, a darab pedig elterjedhetett a Vatikánon kívül is, mert a következő évben ki is adták Londonban.

    Később (1831-ben) Mendelssohn is megfordult Rómában, ő is meghallgatta Allegri művét, de egy kissé magasabbra transzponálva írta le, de így is nagy sikert ért el vele (1834-ben, düsseldorfi működése alatt). Nagyjából ennyi a történet, és hasonló volt a helyzet Palestrina műveivel is, azok kizárólagosan vatikáni felhasználásával..

    Kösz a linkeket.

  9. 6495 21:00 2015.02.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Sajnos az angol-tudásom kimerül a nyet, meg dá megkülönböztetésében, gondolom ezért nem értem, hogyan kerül Mozart szerzőként képbe. Mindenesetre Allegri művének autentikus, fiú szoprán és alt szólamú tolmácsolását érdemes meghallgatni a két híres kollégiumi énekkarral:

    https://www.youtube.com/watch?v=4lC7V8hG198 és

    https://www.youtube.com/watch?v=36Y_ztEW1NE

    Úgy tűnik, a többszólamú részek között intonált zsoltár párverseket a szerző nem kötötte adott tónushoz, hiszen az általad belinkelt vegyeskari a kilencedik /peregrinus/, míg a kollégisták a 2. tónust recitálják.

    Érdekes ez a zsoltárszámozás, s bár tanultam, akkor sem értettem. Azt tudom, hogy az alacsonyabb számozás a héber eredetit követi, míg a másik a görög fordításon alapszik. Te az 1972-es,  Dr Cserháti József püspök által kiadott Bibliát használtad, s itt 51.-nek számozzák az általánosabban ismert 50., bűnbánatinak nevezett, az 1992-s kiadású zsolozsmás könyvben is ekként számozott zsoltárt.

    Hogy ez utóbbiban kinek a fordítása szerepel, nem találtam, ám ez inkább énekelhető, hiszen arra is szánták.

    A kismarosi ciszter nővérek mindmáig, psaltériummal kísérve éneklik, imádkozzák, mindenki számára nyilvánosan, a megfelelő imaórákban.

  10. 6494 17:30 2015.02.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ráadásul, mert eszembe jutott, hogy szinte 3 évente előkerül ez a monumentális vers, amit akár sűrűbben is olvashatunk, és nyelvleckének is jó! A kis késés nem számít.

     

    http://fidelio.hu/forum?fq=%22Mert+nem+rem%C3%A9lem+hogy+megfordulok%22&ft=hozzaszolasokban&forumsearch=Keres%C3%A9s

  11. 6493 16:28 2015.02.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Jó, hogy felhívtad erre a figyelmet!

     

    Mivel tudhatnám kiegészíteni? 

    https://www.youtube.com/watch?v=mh6s71MicgY

    Alatta a történet a szerzőről, Mozartról, de ez csak egy érdekesség).

     

    A bűnbánat mindannyiunkra ráfér:

     

    Az 51 zsoltár, ahogy éneklik (és a video alatt is ott van az angol, lejjebb pedig beírom egy magyar fordítását):

     

    http://www.medievalist.net/psalmstxt/ps50.htm

     

    Psalmus 50 (51)

    Psalm 50 (51)

    1 In finem Psalmus David1 Unto the end, a psalm of David,
    2 Cum venit ad eum Nathan propheta quando intravit ad Bethsabee2 when Nathan the prophet came to him after he had sinned with Bethsabee.
    3 Miserere mei Deus secundum magnam misericordiam tuam et secundum multitudinem miserationum tuarum dele iniquitatem meam3 Have mercy on me, O God, according to thy great mercy. And according to the multitude of thy tender mercies blot out my iniquity.
    4 Amplius lava me ab iniquitate mea et a peccato meo munda me4 Wash me yet more from my iniquity, and cleanse me from my sin.
    5 Quoniam iniquitatem meam ego cognosco et peccatum meum contra me est semper5 For I know my iniquity, and my sin is always before me.
    6 Tibi soli peccavi et malum coram te feci ut iustificeris in sermonibus tuis et vincas cum iudicaris6 To thee only have I sinned, and have done evil before thee: that thou mayst be justified in thy words and mayst overcome when thou art judged.
    7 Ecce enim in iniquitatibus conceptus sum et in peccatis concepit me mater mea7 For behold I was conceived in iniquities; and in sins did my mother conceive me.
    8 Ecce enim veritatem dilexisti incerta et occulta sapientiae tuae manifestasti mihi8 For behold thou hast loved truth: the uncertain and hidden things of thy wisdom thou hast made manifest to me.
    9 Asparges me hysopo et mundabor lavabis me et super nivem dealbabor9 Thou shalt sprinkle me with hyssop, and I shall be cleansed: thou shalt wash me, and I shall be made whiter than snow.
    10 Auditui meo dabis gaudium et laetitiam exultabunt ossa humiliata10 To my hearing thou shalt give joy and gladness: and the bones that have been humbled shall rejoice.
    11 Averte faciem tuam a peccatis meis et omnes iniquitates meas dele11 Turn away thy face from my sins, and blot out all my iniquities.
    12 Cor mundum crea in me Deus et spiritum rectum innova in visceribus meis12 Create a clean heart in me, O God: and renew a right spirit within my bowels.
    13 Ne proicias me a facie tua et spiritum sanctum tuum ne auferas a me13 Cast me not away from thy face; and take not thy holy spirit from me.
    14 Redde mihi laetitiam salutaris tui et spiritu principali confirma me14 Restore unto me the joy of thy salvation, and strengthen me with a perfect spirit.
    15 Docebo iniquos vias tuas et impii ad te convertentur15 I will teach the unjust thy ways: and the wicked shall be converted to thee.
    16 Libera me de sanguinibus Deus Deus salutis meae exultabit lingua mea iustitiam tuam16 Deliver me from blood, O God, thou God of my salvation: and my tongue shall extol thy justice.
    17 Domine labia mea aperies et os meum adnuntiabit laudem tuam17 O Lord, thou wilt open my lips: and my mouth shall declare thy praise.
    18 Quoniam si voluisses sacrificium dedissem utique holocaustis non delectaberis18 For if thou hadst desired sacrifice, I would indeed have given it: with burnt offerings thou wilt not be delighted.
    19 Sacrificium Deo spiritus contribulatus cor contritum et humiliatum Deus non spernet19 A sacrifice to God is an afflicted spirit: a contrite and humbled heart, O God, thou wilt not despise.
    20 Benigne fac Domine in bona voluntate tua Sion et aedificentur muri Hierusalem20 Deal favourably, O Lord, in thy good will with Sion; that the walls of Jerusalem may be built up.

    21 Tunc acceptabis sacrificium iustitiae oblationes et holocausta tunc inponent super altare tuum vitulos

     

     

    51 (50). ZSOLTÁR. BŰNBÁNAT

    1(A karvezetőnek – Dávid zsoltára,
    2amikor Nátán próféta fölkereste, mivel együtt volt Batsebával.)
    3Könyörülj rajtam, Istenem, hiszen irgalmas és jóságos vagy, mérhetetlen irgalmadban töröld el gonoszságomat!
    4Mosd le bűnömet teljesen, tisztíts meg vétkemtől!
    5Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen.
    6Egyedül teellened vétettem, ami színed előtt gonosz, azt tettem. Te igazságosan ítélkezel, s méltányos vagy végzésedben.
    7Lásd, én vétekben születtem, már akkor bűnös voltam, mikor anyám fogant.
    8De nézd, te az igaz szívben leled örömöd – taníts meg hát a bölcsesség titkára!
    9Hints meg izsóppal és megtisztulok, moss meg és a hónál fehérebb leszek!
    10Hadd halljam örömnek és boldogságnak hírét, s ujjongani fognak megtört csontjaim.
    11Fordítsd el arcod bűneimtől, s töröld el minden gonoszságomat!
    12Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erős lelkületet!
    13Ne taszíts el színed elől, és szent lelkedet ne vond meg tőlem!
    14Add meg újra üdvösséged örömét, erősíts meg a készséges lelkületben!
    15Akkor utat mutatok majd a tévelygőknek, és megtérnek hozzád a bűnösök.
    16Ments meg a vértől, üdvösségem Istene, s nyelvem áldani fogja igazságosságodat.
    17Nyisd meg, Uram, ajkamat, és szám hirdetni fogja dicsőségedet.
    18Az áldozatok nem szereznek neked örömet, ha égőáldozatot hozok, nem fogadod el.
    19Áldozatom a bűnbánó lélek, az alázatos és töredelmes szívet nem veted meg.
    20Jóságodban, Uram, légy kegyes Sionhoz, építsd fel újra Jeruzsálem falait!

           

    (Dr. Gál Ferenc fordítása)

     

     

    Most nem fogom ezt az áhitatos előadást más példákkal lazítani, bár mélyülhetne is a hangulatom... 

  12. 6492 22:12 2015.02.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hamvazószerda vesperásának himnusza:

     

    Úr Jézus, szent negyvennapos

     

    böjtöd vállaljuk újra most:

     

    üdvünkre példát adsz nekünk,

     

    hogy fékezzük természetünk.

     

     

    Légy hát az Egyház támasza,

     

    légy bánatunknak orvosa;

     

    megtört szívünk kér gyógyulást:

     

    adj bánat szülte tisztulást!

     

     

    Áraszd ránk bő kegyelmedet,

     

    bocsáss meg régi bűnöket,

     

    s lelkünket újaktól te óvd,

     

    örök jóságú Alkotónk!

     

     

    Kérünk, hogy évi böjtjeink

     

    és más vezeklő tetteink

     

    számunkra tőled nyerjenek

     

    boldog húsvéti ünnepet!

     

    Kegyes Háromság, tégedet

    imádjanak már mindenek,

     

    s kiket megújít nagy kegyed,

     

    zengjük dicső új éneked. Ámen.

     

     

     

     

     

     

     

  13. 6491 11:48 2015.02.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tegnap A Rémkirály néven ismert  Schubert-Ernst-darabot játszotta Baráti Kristóf a márványtermi koncerten.

    https://www.youtube.com/watch?v=O_8M9Ycd35k

    Az eredeti Goethe-ballada néhány fordítása már szerepel e témában, most újból beírok egyet, Képes Géza fordításában:

     

     
    A Tündérkirály
     
    Ki vágtat éjen s viharon át?
    Egy férfi, lován viszi kisfiát.
    Úgy védi, takarja: ne vágja a szél,
    átfogja a karját: ne érje veszély.
    „Fiam, miért bújsz így hozzám? Mi bánt?”
    ,Nem látod, apám, a Tündérkirályt?
    Fején korona, palástja leng ...’
    ”Fiam, ott csak egy ködfolt dereng.”
    „Szép gyermekem, gyere, indulj velem:
    sok tarka virág nyílik a rétemen.
    Tudok csudaszép játékokat ám
    s ad rád aranyos ruhákat anyám.”
    ,Nem hallod, apám, a halk szavakat?
    A Tündérkirály hív, suttog, csalogat...’
    ”Fiacskám, csendbe maradj, - ne félj:
    a száraz lomb közt zizzen a szél.”
    „Szép gyermekem, jöjj velem, azt akarom:
    megládd: lányaim várnak nagyon,-
    táncolnak is õk, ha a hold idesüt
    s majd álomba ringat gyönge kezük.”
    ,Hát nem látod ... ott - nem látod, apám:
    a tündérlányok már várnak reám.-'
    "Fiam, fiam, én jól látom: amott
    a redves fűzfák törzse ragyog."
    "Úgy tetszel nékem, te grága gyerek!
    Mondd: jössz-e velem, vagy elvigyelek?"
    'Édesapám, ne hagyj ... ne - megállj:
    megragad - elvisz a Tündérkirály ...'
    Megborzad a férfi, hajszolja lovát,
    Fel, felnyög a gyermek, s ő nyargal tovább.
    Megérkezik, teste-lelke sajog:
    ölében a kisfiú már halott.

     

     

     
     
     

  14. 6490 08:49 2015.02.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Szabó Lőrinc verseiből, illetve műfordításaiból - a tűz jegyében:

     

     

                              Lidérc

     

    Csak álom vagy, hiába akarlak,
    lidérc, kit a vágy maga szűl,
    tündér gyönyör, olyanokat súgsz,
    hogy a józan eszem menekűl

     

    és öleli érted a torzat,
    a semmit, s azt hiszi, te vagy,
    néger-zene villog agyamban,
    s hiába, csak csalogat

     

    a fényed: nem érek odáig:
    a fényed: a képzelet: én, –
    a fényed: kibonthatatlan,
    megfoghatatlan ez a fény,

     

    ez a fény: te, ki táncolsz meztelenűl
    s kit nem lehet soha elérnem,
    mert rejtve ragyogsz bennem, mint a tűz,
    mely feketén alszik a szénben.

     

     

     

       Vezényszó, tűzvész, zene, minden

     

    Csak az a jó, hogy nem látott ma este:
    éhes kutyaként, dideregve
    szaglássza körül büszkeségem – –
    s ha rámnéz, jaj, meglátja rögtön,
    amit sejthetne régen:
    hogy már mindennél fontosabb lett
    s csak a hazugság fontosabb nála,
    a hazugság: hogy nem érdekel
    csókja, keze, csípője, válla, –
    megtudja rögtön: a neve is
    mennydörgő kinin sejtjeimben,
    én csak ember vagyok, de ő
    vezényszó, tűzvész, zene, minden, –
    megtudja rögtön: mint áram üvölt
    bennem, gondolat-huzalokon,
    erek alagútjaiban dübörög
    s emléke sikoltó megafon, –
    megtudja rögtön: szeretem,
    és szeretem, és szeretem,
    és fájó szégyen hidege ráz,
    de szeretem, de szeretem,
    őt, a finomat, útált-gyönyörűt,
    a megvetett-áhitottat,
    kis részletét a véletleneknek,
    a mégis mindennél nagyobbat,
    a macskás, fénylő, illatos
    hetykehúsú ember-gazellát,
    aki máskor annyit sem ér,
    amennyit egy akármi-perc ád
    s most mégis megaláz és mosolya
    leveri páncélos büszkeségem –
    – – Óh ne legyen soha az enyém,
    királynőm, s ne legyen cselédem,
    ne legyen: verje rüh az arcát,
    s rogyjon össze, lelke-bomoltan,
    ne legyen enyém: ne tudja meg,
    hogy valaha érte sírtam!

     

     

     

     

    Ez pedig a műfordítás-átiratából, az eredetivel együtt:

     

     

    The Heretic's Tragedy


    I.


     

     

    PREADMONISHETH THE ABBOT DEODAET.

    The Lord, we look to once for all,
    Is the Lord we should look at, all at once:
    He knows not to vary, saith Saint Paul,
    Nor the shadow of turning, for the nonce.
    See him no other than as he is!
    Give both the infinitudes their due---
    Infinite mercy, but, I wis,
    As infinite a justice too.


    [Organ: plagal-cadence.
    As infinite a justice too.


     

    II.


     

    ONE SINGETH.

    John, Master of the Temple of God,
    Falling to sin the Unknown Sin,
    What he bought of Emperor Aldabrod,
    He sold it to Sultan Saladin:
    Till, caught by Pope Clement, a-buzzing there,
    Hornet-prince of the mad wasps' hive,
    And clipt of his wings in Paris square,
    They bring him now to be burned alive.

    [And wanteth there grace of lute or
    clavicithern, ye shall say to confirm
    him who singeth---


    We bring John now to be burned alive.


     

    III.


     

    In the midst is a goodly gallows built;
    'Twixt fork and fork, a stake is stuck;
    But first they set divers tumbrils a-tilt,
    Make a trench all round with the city muck;
    Inside they pile log upon log, good store;
    Faggots no few, blocks great and small,
    Reach a man's mid-thigh, no less, no more,---
    For they mean he should roast in the sight of all.


     

    CHORUS.

    We mean he should roast in the sight of all.

     


    IV.


     

    Good sappy bavins that kindle forthwith;
    Billets that blaze substantial and slow;
    Pine-stump split deftly, dry as pith;
    Larch-heart that chars to a chalk-white glow:
    Then up they hoist me John in a chafe,
    Sling him fast like a hog to scorch,
    Spit in his face, then leap back safe,
    Sing ``Laudes'' and bid clap-to the torch.


     

    CHORUS.

     

    Laus Deo---who bids clap-to the torch.

     


    V.


     

    John of the Temple, whose fame so bragged,
    Is burning alive in Paris square!
    How can he curse, if his mouth is gagged?
    Or wriggle his neck, with a collar there?
    Or heave his chest, which a band goes round?
    Or threat with his fist, since his arms are spliced?
    Or kick with his feet, now his legs are bound?
    ---Thinks John, I will call upon Jesus Christ.
    [Here one crosseth himself

     


    VI.


     

    Jesus Christ---John had bought and sold,
    Jesus Christ---John had eaten and drunk;
    To him, the Flesh meant silver and gold.
    (Salv reverenti.)
    Now it was, ``Saviour, bountiful lamb,
    ``I have roasted thee Turks, though men roast me!
    ``See thy servant, the plight wherein I am!
    ``Art thou a saviour? Save thou me!''


     

    CHORUS.

     

    'Tis John the mocker cries, ``Save thou me!''

     


    VII.


     

    Who maketh God's menace an idle word?
    ---Saith, it no more means what it proclaims,
    Than a damsel's threat to her wanton bird?---
    For she too prattles of ugly names.
    ---Saith, he knoweth but one thing,---what he knows?
    That God is good and the rest is breath;
    Why else is the same styled Sharon's rose?
    Once a rose, ever a rose, he saith.


     

    CHORUS.

     

    O, John shall yet find a rose, he saith!

     


    VIII.


     

    Alack, there be roses and roses, John!
    Some, honied of taste like your leman's tongue:
    Some, bitter; for why? (roast gaily on!)
    Their tree struck root in devil's-dung.
    When Paul once reasoned of righteousness
    And of temperance and of judgment to come,
    Good Felix trembled, he could no less:
    John, snickering, crook'd his wicked thumb.


     

    CHORUS.

     

    What cometh to John of the wicked thumb?

     


    IX.


     

    Ha ha, John plucketh now at his rose
    To rid himself of a sorrow at heart!
    Lo,---petal on petal, fierce rays unclose;
    Anther on anther, sharp spikes outstart;
    And with blood for dew, the bosom boils;
    And a gust of sulphur is all its smell;
    And lo, he is horribly in the toils
    Of a coal-black giant flower of hell!


     

    CHORUS.

     

    What maketh heaven, That maketh hell.

     


    X.


     

    So, as John called now, through the fire amain.
    On the Name, he had cursed with, all his life---
    To the Person, he bought and sold again---
    For the Face, with his daily buffets rife---
    Feature by feature It took its place:
    And his voice, like a mad dog's choking bark,
    At the steady whole of the Judge's face---
    Died. Forth John's soul flared into the dark.


     

    SUBJOINETH THE ABBOT DEODAET.

     

    God help all poor souls lost in the dark!



    Robert Browning (1812-1899)




     

     

    Az eretnek tragédiája

     

     

     

                                                                  Robert Browning után, szabadon.

     

     

     

    I.

     

     

     

    DEODATUS ABBÉ ELŐINTELME:

     

    Az Úr, kit mindig és sohase látunk,

     

    életteremtő, örök rombolás.

     

    Pallosvivő, kit rettegve imádunk:

     

    szivét nem árnyékozza változás.

     

    Igazság-arca tűzvész és korom,

     

    kegyelem-arcát csak sejti a hit,

     

    nap-térdein nyugszik az irgalom

     

    s a bűn nyögi borzalmas talpait.

     

    (Orgonaszó)

     

     

     

    CHORUS:

     

    S a bűn nyögi borzalmas talpait.

     

     

     

    II.

     

     

     

    VALAKI ÉNEKEL:

     

    Harmincezer páncélos szentvitéz közt

     

    harcolt Jakab a Jordán partjain,

     

    s ki annyi harc és baj és annyi vész közt

     

    megállt, megvette szultán Szaladin.

     

    Eldobta kardját, melyet oly vitézűl

     

    s pogány vérben oly sokszor áztatott,

     

    és Kelemen pápa most büntetésűl

     

    máglyára küldi ördög-Jakabot.

     

    (És itt lant- vagy cimbalomkiséret erősíti az éneket)

     

     

     

    CHORUS:

     

    Máglyára visszük ördög-Jakabot.

     

     

     

    III

     

     

     

    Bükkfaderékból bitónak kivágva

     

    nagy oszlop áll s alatta vár a rab.

     

    Hallod a Sátánt? Most is kiabálja:

     

    „Szeressük egymást! Ölni nem szabad!”

     

    Az Úr szavával az igaz erényen

     

    nevet a hithagyó… Öljük meg őt!

     

    Tuskót, hasábot hordjatok serényen,

     

    imádkozzunk és pörköljük meg őt!

     

     

     

    CHORUS:

     

    Imádkozzunk és pörköljük meg őt!

     

     

     

    IV.

     

     

     

    Átkozott legyen a méh, mely foganta,

     

    és átkozott a mag, melyből eredt.

     

    A fenyőből könny csordul, gyönge gyanta:

     

    még a fa is sír, hogy eretneket

     

    éget üszökké… Tűznél hamarabb

     

    eméssze el átkunk e szörnyü máglyát!

     

    Nyakig födi már a sok fadarab:

     

    püspök urunk, csapd fejéhez a fáklyát!

     

    (Orgona: Gloria in excelsis Deo)

     

     

     

    CHORUS:

     

    Glória, és csapd oda a fáklyát!

     

     

     

    V.

     

     

     

    Mikor megkötözték, nem is nyöszörgött,

     

    de most forog s kidülled a szeme.

     

    Torkából szókat öklendez az ördög

     

    s száját perzseli a szavak szene.

     

    Jól tudjuk: ily undok halálra nem várt,

     

    bár ott lapult már a tette mögött,

     

    most káromló ajakkal idézi Szent Pált

     

    s gonosz nyelve Krisztushoz könyörög.

     

    (Itt valaki keresztet vet)

     

     

     

    CHORUS:

     

    Hallgasd csak: Mit mond Krisztus, az örök?

     

     

     

    VI.

     

     

     

    Templárius Jakab, te megtagadtad

     

    Krisztust, ki lelkét érted adta ki;

     

    Templárius Jakab, Urad eladtad,

     

    s nem akartál érte vért ontani!

     

    – „Irgalmas Isten, téged vágy ölelni

     

    elmém, szivem és csontom és husom!

     

    Irgalmad szállt belém, s nem bírtam ölni

     

    embert érted… Irgalmazz, Krisztusom!”

     

     

     

    CHORUS:

     

    (Ijedt elszörnyedéssel)

     

    Azt kiáltja: Irgalmazz, Krisztusom!

     

     

     

    VII.

     

     

     

    Ki hiszi, hogy Isten fenyegető

     

    szava üres hang s csak szó az egész,

     

    mint kedvenc madarát etetgető

     

    lányka beszéde, hiú fecsegés?

     

    Azt mondja (s nem fél): Isten kegyelem

     

    s a bűnöst is megtisztítja az Ur!

     

    Azt mondja: Krisztus szíve szerelem

     

    s ajkáról a vigasz rózsája hull!

     

     

     

    CHORUS:

     

    Rózsát kiván? Mindjárt fejére hull.

     

     

     

    VIII.

     

    Mert lábainál rózsát nyit a tűz

     

    s derekáig felnő a láng szakálla.

     

    (Így járjon mind, aki az Égi Szűz

     

    zászlajáért nem kél bosszú-csatára!)

     

    Ne hallgassuk, mit mond! Hisz vigyorog,

     

    pedig ágyéka lánggal koszorús;

     

    arany férgek faldossák: már csorog

     

    zsírjával együtt combjáról a hús.

     

     

     

    CHORUS:

     

    (Summa reverentia)

     

    Istenért sül le combjáról a hús!

     

     

     

    IX.

     

     

     

    Nyílj, rózsa! nyílj ki, tündöklő lepel!

     

    Rózsát kivánt: hadd tépjen egy utolsót!

     

    Szirom sziromra bomlik: lángkehely!

     

    Üszkös karók ágai bent a porzók.

     

    Harmat helyett a Sátán vére hull rá,

     

    szurok, kén s égő test fojtó szaga;

     

    ott ég Jakab: pokolháló borúl rá!

     

    Nem nyílt ily szörnyű tűzvirág soha!

     

     

     

    CHORUS:

     

    Pallos az Ur, bűneink ostora!

     

     

     

    X.

     

     

     

    Mint Jakab sikoltott a tűzön át

     

    Ahhoz, kit imája megátkozott,

     

    Ahhoz, kitől megtagadva magát

     

    nyomorultan s örökre búcsuzott:

     

    Hozzád könyörgünk, Mennyei Igazság,

     

    mentsd meg a bukástól fiaidat,

     

    de ha elbukunk, Végtelen Igazság,

     

    roppantsd le ránk is roppant talpadat!

     

     

     

    DEODATUS ABBÉ VISSZAFELEL:

     

    Isten, segítsd az elbukottakat!

     



     

     

     

     

  15. 6489 11:23 2015.02.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A művészetek ismert egymásra hatásához egy vers, - talán már beírtam, de a kereső nem adta ki -, amelyben megjelenik a máshol éppen tárgyalt Rembrandt, az extázis, a zene stb.

    https://www.youtube.com/watch?v=R0lrbR-YKeg

     

                                  Les Phares

     

    Rubens, fleuve d'oubli, jardin de la paresse,
    Oreiller de chair fraîche où l'on ne peut aimer,
    Mais où la vie afflue et s'agite sans cesse,
    Comme l'air dans le ciel et la mer dans la mer;

     

    Léonard de Vinci, miroir profond et sombre,
    Où des anges charmants, avec un doux souris
    Tout chargé de mystère, apparaissent à l'ombre
    Des glaciers et des pins qui ferment leur pays;

     

    Rembrandt, triste hôpital tout rempli de murmures,
    Et d'un grand crucifix décoré seulement,
    Où la prière en pleurs s'exhale des ordures,
    Et d'un rayon d'hiver traversé brusquement;

     

    Michel-Ange, lieu vague où l'on voit des Hercules
    Se mêler à des Christs, et se lever tout droits
    Des fantômes puissants qui dans les crépuscules
    Déchirent leur suaire en étirant leurs doigts;

     

    Colères de boxeur, impudences de faune,
    Toi qui sus ramasser la beauté des goujats,
    Grand coeur gonflé d'orgueil, homme débile et jaune,
    Puget, mélancolique empereur des forçats;

     

    Watteau, ce carnaval où bien des coeurs illustres,
    Comme des papillons, errent en flamboyant,
    Décors frais et légers éclairés par des lustres
    Qui versent la folie à ce bal tournoyant;

     

    Goya, cauchemar plein de choses inconnues,
    De foetus qu'on fait cuire au milieu des sabbats,
    De vieilles au miroir et d'enfants toutes nues,
    Pour tenter les démons ajustant bien leurs bas;

     

    Delacroix, lac de sang hanté des mauvais anges,
    Ombragé par un bois de sapins toujours vert,
    Où, sous un ciel chagrin, des fanfares étranges
    Passent, comme un soupir étouffé de Weber;

     

    Ces malédictions, ces blasphèmes, ces plaintes,
    Ces extases, ces cris, ces pleurs, ces Te Deum,
    Sont un écho redit par mille labyrinthes;
    C'est pour les coeurs mortels un divin opium!

     

    C'est un cri répété par mille sentinelles,
    Un ordre renvoyé par mille porte-voix;
    C'est un phare allumé sur mille citadelles,
    Un appel de chasseurs perdus dans les grands bois!

     

    Car c'est vraiment, Seigneur, le meilleur témoignage
    Que nous puissions donner de notre dignité
    Que cet ardent sanglot qui roule d'âge en âge
    Et vient mourir au bord de votre éternité!

     

     

    /Charles Baudelaire - Fleurs de mal (1857)/

     

     

     

                                      Fároszok

     

    Rubens, feledés árja, elomlás lomha kertje,
    friss húspárnák, ahonnét megfut a szerelem,
    s ahol az élet mégis áramlik s újul egyre,
    mint szellő az egekben, mint víz a tengeren;

     

    Leonardo da Vinci, tükröző, kék mélységek,
    ahol bájos angyalhad misztikus mosolya
    merül fel a homályos tájképből, mit háttérnek
    néhány gleccser szegélyez, meg fenyőfák sora;

     

    Rembrandt, kétségbeesett morajok ispotálya,
    ahol dísznek egyetlen feszület csügg csupán,
    s a szennyből száll magasra a zokogók imája,
    míg hirtelen közéjük hull egy téli sugár;

     

    Michelangelo, sziklás táj, hol Herkulesekkel
    Krisztusok keverednek, s nem tudni, ki melyik,
    hol gigászok csavarják tagjaikat az estben,
    s megrázzák combjukat, ha leplüket levetik;

     

    te, ki a faunok báját, az útonállók véres
    szépségét szedted össze s a bokszolók dühét,
    felfuvalkodott festő, sápadt, óriás lélek,
    láncos rabok búskomor császárura, Puget;

     

    Watteau, csapongó szívek bolondos karneválja,
    ahol mindenki lángol, és mint a lepke száll,
    könnyelmű díszletekre csorgó csillár opálja,
    s az öröklétre éhes, szédülten forgó bál;

     

    Goya, boszorkányszombat, ahol a tűzhely piszkán
    embriót főznek üstben, aggnők tükrök között
    szemeznek, s pőre kölykök, s lánykák veres harisnyát
    húznak, hogy megkísértse testük az ördögöt;

     

    Delacroix, nagy vértó, hol démonok tanyáznak,
    és az erdőn örökzöld rügyeket hord a fa,
    s a bánat ege alatt olykor harsonák járnak,
    mint Weber zenéjének elfojtott sóhaja:

     

    ti vagytok a káromlás, a panasz és az átok,
    az extázis, a sóhaj, a könny, a Te Deum,
    száz labirintusból zeng fel a visszhang tirátok,
    ti vagytok szíveinknek az égi ópium,

     

    ti vagytok a jelszó, mit az őr ismétel tornyán,
    a hírhozók ajkáról felhangzó üzenet,
    a fárosz fénysugara a citadella ormán,
    a vadász kürtje, ki a nagyerdőn elveszett,

     

    az emberi méltóság hitvallói ti vagytok
    az Úr előtt, az égő jajkiáltás, melyet
    továbbadtok, hogy évről évezredekig harsog,
    s a végtelen partjáig viszi el nevetek!

     

    /Faludy György fordítása A Romlás virágai-ból/

     

  16. 6488 20:01 2015.02.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

        Tóparti zongoraszó

     

        (Fischer Annie emlékére)

     

    A Garda-tó egébe fájdul

    - Failoniék üvegfalán túl -

    lehunyt pillák alatt a szem:

    sziklák, felhők? - mindegy, hiszen

    a mélyre szívott füst gyötört

    arcizmokon álom gyönyört

    igéz, tömjénfüstként hű dallam

    emelkedik, tenger nő halkan,

    hogy kezéből: izmok, inak

    fényével keljen föl a nap.

    A nemlét falán dörömbölnek

    árva angyalai e földnek.

    Mind szíve közepében égve,

    tudjuk, e létnek nincsen széle,

    de indulatok méltósága:

    csont csupasz, gyors, nikotin-sárga

    ujjaiban égboltnyi táj itt

    s mi tűrhetetlen szólni vágyik.

    Nem látjuk már sólyom-kezét.

    Velünk a csend. Az is beszéd.

     

    /Czigány György, 1996/



     

     

     

         



           Mozart Constanze-nak

     

                      (Rokokó-dal)

     

    Egymásba hullt két hang
    trillányi énekét
    két test dallamában
    üdvözíti vétek.
    Vágyban fogant létnek
    megszentelt gyönyörét
    eszmélő magasba
    repíti a lélek.
    Nem a test könyörög
    csak fénye, mint a rét -
    s ád mezítlenséget
    áldott kényszerének.
    Édes börtönét csak
    bánata töri szét,
    szívek ritmusára
    hajló angyal-ének.

     

    /Czigány György, 1996/

  17. 6487 19:17 2015.02.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Fecske Csaba

     

    Írószobám

    (Nem olyan, mint Arany Jánosé)

     

    A hely, ahol a versem írom

    Tillaárom, haj!

    Se nem bölcsőm, se nem sírom

    Tillaárom, haj!

    Kimondom, s a hideg ráz,

    Ez egy kaptár: panelház.

    Tillaárom, haj


    Benne harminc éve élek

    Tillaárom, haj!

    Sokan vagyunk, hát nem félek

    Tillaárom, haj!

    A falat nem húzom szét,

    S hallom szexel a szomszéd.

    Tillaárom, haj!


    Érzem, mit főz Ella néni

    Tillaárom, haj

    Van nyugdíja, de csak némi

    Tillaárom, haj!

    Hajba kap fia, lánya,

    S megáll a tudománya

    Tillaárom, haj!


    No csak, megjött Kovács szomszéd!

    Tillaárom, haj!

    "A pofádat taposom szét!"

    tillaárom, haj!

    Íródik a sors könyve,

    Sósabb lesz a nej könnye

    Tillaárom, haj!


    Elmerengve puha ágyon

    Tillaárom, haj!

    Egy kis kerti lakra vágyom

    Tillaárom, haj!

    Ezen jártatom eszem:

    két szonettért megveszem!

    Tillaárom, haj!

  18. 6486 08:12 2015.02.08
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Vitéz Mihály Csökölyben

    Az öreg parókia lebontására

    Ha nincs meg az a ház, minek

     

    a ceruza?… A kék füzet…

     

    De itt lakott!… Itt rázta az a láz,

     

    a földi és amely az ujja közt

     

    szikrázta a tüzet

     

    s oly biztosan kapcsolta át,

     

    ha fölsercent a Lilla név!…

     

    Lilla, a soha el nem ért…

     

    Az akkor se volt

     

    s már azóta se rév…

     

    Se rév… se ház… de minden szárnya

     

    átépült csillag-fizikába.


     

    Gerendái alatt feküdtem.

     

    Aludtam, hogyha tudtam volna…

     

    Széthullt a bárddal összemért

     

    a medvekörmű csillagokba…

     

    Elszállt és épp ezért írom,

     

    mint asztrális jelét a csillagász,

     

    hogy megmaradjon egy konstelláció,

     

    mint tüske, csillagközi láz!

     

    Jel, a kékenégő líra lapján

     

    ott fönt… S itt lent a mappán

     

    e földi nincs meredjen égnek

     

    és higgyem:

     

    és higgyem:     hogy fölénk feszül,

     

    a maradás szerkezetének!…

     

    S hogy lássam:

     

    S hogy lássam:            nincs semmi egyedül!

     

    De minden keményen összecsapolva

     

    fénylik, mint rend, mint gravitáció

     

    s a kárhozat szavával szembeállva,

     

    amikor nem volt se Lilla, se tóga,

     

    így csapott eléd e ház az útra.


     

    Eléd s föléd feszült, mint csillag

     

    torony – tengely fölé s alatta

     

    nyűtt bundán, vén dikóra vetve,

     

    a láztól és nyájból kiverve

     

    nézted e tölgyfa gerendákat,

     

    és szemed parázs-nyoma,

     

    mint foszfor az öreg fákban

     

    visszafénylett rám, hogy lássam

     

    én is a rendet, mely tovább csapolja

     

    tölgynél és bárdnál biztosabban,

     

    amit bemértek abba a rajzba…

     

    S hogy tudjam, jön utánam is

     

    ki csekély, de szólított jelemre

     

    – mert nincsen semmi egyedül –

     

    hozzáméri és tovább emelje

     

    azt is, ami nincs már, csak így,

     

    s a legnagyobb magány is tűzre lelve,

     

    – nemcsak a kékenizzó líra lapján,

     

    de mindenütt és mindenekben –

     

    beáll egy hűvös, tiszta szerkezetbe.

     

     

    /Takáts Gyula, 1966/

     

     

     

     

     

    Februári capriccio

     

     

    Rózsafa, a nyárt ne felejtsd el!
    Vedlik a tél kölyke: február,
    szőre hull, s a jércehangú reggel
    már sipítva perel a Dunán.

     

    Kékrevált arccal a testes nénék
    topognak s kiáltják, mi a hír.
    Ha a világgal mit sem törődnék,
    figyelmeztetnének szavaik.

     

    Sajgó tűz emészti a kerítések vasát.
    csikorog a hó a talpam alatt;
    gyerekcsapat előz, kedvük szívemig kiált,
    mintha tíz-húsz rózsatő fakad…

     

    Ej, szilaj s kemény az élet,
    vad ritmusa, szívem, gyönyörű dobszó!
    Arcomat tartom üvegszilánkos szélnek,
    torkomat fojtja érte a szó!


     

    /Csukás első - 1962-ben -  megjelent

    verseskötetéből/




     

     

     

     

     

  19. 6485 21:45 2015.02.06
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Február 3-án volt Csoóri Sándor 85. születési évfordulója. Sok-sok verse köszöntötte eddig is e témában, most a nevezetes nap alkalmából idézem a nevét, másoktól is.

     

                        Egy templom falára

     

    Fehér falak,
    ti függőleges hómezők,
    fehér falak,
    ti isteni téglalapok,
    fölhólyagosodtatok
    a zsoltáros szájak szélétől.
    Apró mész-buborékok, csönd-kupolák,
    az én gyerekhangom is őrzitek.
    Énekeltem a vasárnapok tisztaságában,
    mint hegyeken futó,
    gyerekarcú vizek –
    Az orgona szólt, mintha az ég
    ereszkedett volna közénk.

     

    Néztem a férfiakat:
    az ökör előtt ballagókat,
    a kazalrakókat,
    a májfadöntögetőket:
    megilletődve énekeltek.
    S tán nem is az istent dicsérték,
    csak a megszólalás örömét,
    a száj kinyílásának mámorát
    egy egész heti hallgatás után;
    a földek jó szagát,
    a hajnal cserepébe elültetett Napot,
    mennydörgések csordáit,
    bikák tömör vállát és homlokát,
    a rongyok levetésének ünnepét,
    az evés és az alvás örömét.

     

    Égett szájukon a zsoltár teste, mint Dózsa Györgyé,
    hosszasan és fenségesen,
    lángol még ma is előttem,
    hosszasan és fenségesen.

     

    Templomi falak, köztetek emelkedtem
    a szegények együgyűbb egébe,
    ahol az Isten helyett Nap süt
    s földet szánt az ének ekéje.

     

    /Csoóri Sándor/

     

     

     

                                                  Együtt megint

     

                                                                                                          Csoóri Sándornak

     

    Most, hogy egyre többen halnak meg közülünk,
    ki a szó szoros értelmében, porként folyva bele a szóróhely földjébe,
    ki pedig a jobb és bal körök szerint csupán erkölcsileg, de úgy aztán nagyon is,
            jól látom, mivé lett fiatalságunk édene –

     

    lövészárok az almáskert, kígyója tekereg a törzsek közt, a homokban,
    az ördög villás nyelve helyett golyók sziszegnek az izzó sátron át,
    és minden ágon a téboly rőt menyasszonyi fátyla,
            a lángoló ragály, a hirtelen almahalál.

     

    Nincs hatalmam nemjeinkből igent faragnom.
    Minden úgy történt, ahogy. De hátországom a vers,
    és a csodák földjén a Nap, ha kell, megállhat az égen,
            s a tomboló ricsajból is kizenghet a hajdani összhang,

     

    a balekok kórusáé, amely valaha egy bandába verődve énekelte
    az új kor új dalát, az akkori csúcsmodernet a legújabb értelmiségi utópiáról:
    hogyha a szellem egyszer összefogna…
            hogyha nem adnánk föl…ha így…ha úgy…

     

    Együtt megint, mint régen, igen, de nem a fehér lapokon, hanem

                                                         az ólomszürke kőlap alatt,
    az elszalasztott lehetőségben, a nekik-sem-sikerült-ben,
    az új világ helyett egy összkomfortos disznóólban,
            a röfögésben, a pénzcsörgésben, a fekete sárban!

     

    /Orbán Ottó/

     

     

     

         A puszta lét is ódákat jelenthet

     

                                                                     Csoóri Sándornak

     

    Egymás nyomában, végig az időben
    ott jön a sor az erdők sűrűjéből,
    a puszták só-haván, a jég honából,
    a próféták, a váteszek, a bárdok,
    ezernyi szó se hangzavar, ha tőlük,
    ha általuk viharzik a világra,
    ott minden tisztán önmagát mutatja
    és menedéket tart a tisztaságnak.
    Ha volt remény, ha lesz remény, ha bennünk
    újra meg újra harcra kél a nyelv is,
    ha testünk-lelkünk fegyverévé válik
    a balsors tartós rohamai ellen,
    s a verssorok mögöttünk elmaradva,
    igék, szavak, mint vércseppek a hóban,
    a jövő felé mégis elvezetnek –
    nem volt hiába hinni és maradni,
    a puszta lét is ódákat jelenthet,
    van úgy, hogy éppen egész irodalmat.
    Az anyanyelv egyetlen iskolája,
    melyet soha sehol se dics, se önkény
    nem bír lebontani, nem tud bezárni:
    a költők lelke, mindenütt a földön.

     

    /Lászlóffy Aladár/

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  20. 6484 21:57 2015.02.05
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Vulgaire chanson d’amant

     

     

    Ne m’aimez pas, ma parente,
    comme votre ombre
    car l’ombre au soir s’évanouit
    et je dois vous garder
    jusqu’au chant du coq ;
    ni comme le piment
    qui donne chaud au ventre
    car je ne pourrais alors
    en prendre à ma faim ;
    ni comme l’oreiller,
    car on serait ensemble aux heures de sommeil
    mais on ne se verrait guère le jour ;
    ni comme le riz,
    car sitôt avalé vous n’y penseriez plus ;
    ni comme les douces paroles
    car elles s’évaporent ;
    ni comme le miel,
    bien doux mais trop commun.
    Aimez-moi comme un beau rêve,
    votre vie la nuit,
    mon espoir le jour,
    comme une pièce d’argent
    sur terre ne m’en sépare,
    et pour le grand voyage
    fidèle compagne ;
    comme la calebasse,
    intacte sert à puiser l’eau,
    en morceaux, chevalets pour valiha.

     

    /Flavien Ranaivo: 1914-1999),

    madagaszkári költő verse/

     

     

     

     

    OTROMBA SZERELMI DAL

     

    Ne úgy szeress, szerelmem,
    mint puha árnyadat,
    mert az árny tovatűnik az éjjel
    s hajnalhasadásig
    nem találkozhatom újra veled, -
    ne úgy szeress, mint a fűszereket,
    miknek melege átjárja a gyomrot,
    mert sokáig nem kívánkozol utánam
    s éhedet nem csillapíthatom soha akkor, -
    ne úgy szeress, mint párnád szereted,
    mert akkor csak
    a
    z álom óráit töltöd velem el,
    de nappal sohasem találkozunk,
    ne a rizs legyek számodra, szerelmem,
    miből, ha befalsz egy maroknyit,
    nem gondolsz többé vele; ne hízelgő szó legyek én,
    mert az szétszóródik a széllel,
    méz se legyek -, édes, igaz,
    de oly mind
    e

    nnapin édes.
    Úgy szeress inkább, mint egy csodálatos álmot,
    másik életedet, mi az éjjel jő el,
    ó nappalaim reménye.
    Úgy szeress, mint az ezüst pénzt,
    mely a földön jóbarát
    s hűséges kísérő lesz
    a nagy úton,
    úgy szeress, mint a kókuszdiót,
    miben vizet hordhatsz, ha egész,
    s ha szétbontod, húros zeneszerszám.


    /Végh György fordítása/



    Erre jó az eredeti szöveg ismerete, mivel itt tévedett a műfordító: a szétbontott kókuszdió (vagy lopótök), tehát ezek valamelyikének egy darabja nem lehet húros zeneszerszám, viszont a madagaszkári népi hagszernek, a valihának, egy valóban húros hangszernek, az ún. csőciterának (csőhárfának) a húrokat tartó nyergét készítik belőle.



     



     

    https://www.youtube.com/watch?v=nDzv7CDUWXo&list=PLB22DD9B190220628#t=21

     

     

     

     


     

Kiemelt cikkeink

"Ugyanúgy hisztiznek a férfiak, mint a nők"

Tim Riese

Március 6-án a Mindenütt nő rendezvénysorozat keretében lesz újra látható Góbi Rita Ne hisztizz! című darabja. INTERJÚ

Opera készült minden idők legszebb sci-fijéből

Stanislaw Lem Solaris című regényéből készült művet március 5-én mutatják be Párizsban.

Kóristából díva

Tóth Evelin énekesnőként ismert, de színésznőként is bemutatkozott már. A Tóth Evelin Trióval nemrég jelentették meg első lemezüket. INTERJÚ

Mit bír el az emberi test?

A bécsi akcionizmusról szóló kiállítás sokkoló kisfilmeket is bemutat.

Andorai Péter: "A filmes munkáim miatt kaphattam a díjat"

Xantus Barbara - Vagina monológok (Forrás: PORT hu, Szerző: Puskel Zsolt)

Váratlanul érte a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt a nemzet színésze cím.

Kovács Géza: "Nem voltak fogódzók"

Kovács Géza, a Nemzeti Filharmonikusok igazgatója hatvanadik születésnapját ünnepli. INTERJÚ

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG