Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 6105 22:24 2014.04.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                    Croquis parisien

    La lune plaquait ses teintes de zinc
            Par angles obtus.
    Des bouts de fumée en forme de cinq
    Sortaient drus et noirs des hauts toits pointus.

    Le ciel était gris. La bise pleurait
            Ainsi qu'un basson.
    Au loin, un matou frileux et discret
    Miaulait d'étrange et grêle façon.

    Moi, j'allais, rêvant du divin Platon
            Et de Phidias,
    Et de Salamine et de Marathon,
    Sous l'oeil clignotant des bleus becs de gaz.

     

    /Paul Verlaine, 1866/ 

     

     

                    Párizsi vázlat

     

    A pléhlapokra tompaszögeket
            rak ki a hold-ezüst.
    A tornyos, kürtös háztetők felett
    ötös formában csavarog a füst.

     

    Zokog, mint a fagott, a téli szél
           a szürke ég alól.
    A távolból borzongó, ösztövér
    kandúr redves siránkozása szól.

     

    Itt csellengek, Plátónról álmodom,
            meg önről, Phídiász,
    győztes csaták: Szálámisz, Marathon!
    S fölöttem kék csőrrel libeg a gáz.

     

    /Faludy György fordítása/

     

     

                     Feketerigó

     

    Odafenn a fenyőfa hegyén,
    mindig a legtetején
    fütyül a feketerigó,
    fütyüli, hogy élni jó.

    Már szinte az alkonyi égen,
    fekete pont a bársony kékben:
    mintha egy kotta fekete feje
    hirtelen énekelni kezdene.

    Vagy mintha a Tavasz keze írna
    víg verset az égi papírra;
    tintája az öröm, a remény:
    mint gyöngy remeg a tolla hegyén.

    Azután nem bírja tovább
    a tulajdon gondolatát:
    kis szíve boldog bódulatát,
    s azt, hogy oly gyönyörű a világ:

    Lecsöppen a csepp örömében,
    s most ott ül a fenyőfa hegyén fenn,
    mindig, mindig a legtetetjében:
    csepp öröm a világ tengerében,

    amitől az egész Föld fényes,
    amitől a világ színe szép lesz,
    s az áttetsző alkonyi oldott
    kékben a világ szíve boldog.

    És habkönnyű lesz, aki hallja.
    Visszhangzanak a szívek a dalra.
    Hallod-e: tíz, húsz, száz, millió, millió!
    Taníts meg örülni, feketerigó!

     

    /Rónay György/ 

     

     

     

  2. 6104 13:42 2014.04.23
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    33 éve halt meg Zelk Zoltán.

     

     

                   Mindenki énekelt

     

    Apám műhelye, tudománya
    és kenyere a nóta volt,
    a mondott szót még nem értettem
    amikor már a nótaszót.
    Anyám szájából sem fogyott ki
    soha a dal: ha ráhajolt
    könyökig habbal a teknőre,
    s ha tűz fölé: mindig dalolt.
    S egy reggel jött a szobafestő,
    hozott létrát és vödröket,
    hozott sose hallott nótákat
    s a nóta mellé füttyöket.
    Lyukas cipőm suszterhez vittem,
    őneki már nem volt elég
    ami dal ajkán megteremhet,
    egy csíz is fújta énekét,
    egy csíz is fújta a kalitban,
    míg ő dúdolva kalapált –
    kétfajta dallam kettős lángja
    lobogta be a félhomályt.
    Hát eltünődtem gyermekfejjel:
    talán a nóta ád erőt,
    az szelíditi a szerszámot,
    s a vödröt, létrát, tekenőt?
    Ma se tudok más bölcsességet
    s tán nincs is bölcsesség egyéb:
    félszáz évig így tanitottak
    tücskök, csízek, fülemülék.
    Mert láttam fonnyadni a rétet,
    ha zúdultak őszi szelek
    s kioltották, mint gyertyalángot,
    a fénylő tücsökéneket.
    És láttam kertjeink halálát,
    csontváz karjává lett az ág,
    ha madarait elengedte –
    s belepte fehér némaság.
    Nincs rét, nincs erdő, lélek sincsen,
    testünk csak mozgó ravatal,
    ha nem fakad ének a szájon, 
    mert nincs diadal a halálon,
    csupán a dal! a dal! a dal!

     

    /Zelk Zoltán/

     

     

    Az akkori naptár szerint kettő híján 400 éve elhunyt William Shakespeare As you like it (Ahogy tetszik) színművében a II. felvonás záró jelenetében a herceg kérésére Orlando énekli az alábbi dalt az ardennei erdőben: 

     

    Blow, blow, thou winter wind
    Thou art not so unkind
    As man's ingratitude;
    Thy tooth is not so keen,
    Because thou art not seen,
    Although thy breath be rude.
    Heigh-ho! sing, heigh-ho! unto the green holly: 
    Most freindship if feigning, most loving mere folly:
    Then heigh-ho, the holly!
    This life is most jolly.
    Freeze, freeze thou bitter sky, 
    That does not bite so nigh
    As benefits forgot:
    Though thou the waters warp,
    Thy sting is not so sharp
    As a friend remembered not.
    Heigh-ho! sing, heigh-ho! unto the green holly:
    Most friendship is feigning, most loving mere folly:
    Then heigh-ho, the holly!
    This life is most jolly.

     

     

    Fújj, fújj, te téli szél,
    Hálátlan embernél
    Nem vagy te ridegebb.
    S oly éles sincs fogad,
    Mert láthatatlan vagy,
    Bár zord lehelleted.
    Hajhó, hajhó! zöldel már a lombság.
    Barátság csalárdság, szerelem bolondság.
    Ihajna a lomb!
    Ki nem víg, bolond.
    Fagyj, fagyj, keserves ég!
    Marásod úgy nem ég,
    Mint elfeledt jótett;
    S bár dermeszted az árt,
    Fulánkod úgy sem árt,
    Mint hűtlen emlékezet.

    Hajhó, hajhó! zöldel már a lombság.
    Barátság csalárdság, szerelem bolondság.
    Ihajna a lomb!
    Ki nem víg, bolond.

     

    /Rákosi Jenő fordítása/ 

  3. 6103 17:53 2014.04.22
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Fut énekelve


    fut a hullám énekelve
    kövekről szökell
    kövekről magasba szökell

    taraja gyöngyöz
    taraja hasonlít a gyöngyhöz
    amint visszahull
    amint folyóba visszahull

    jó így figyelni
    jó így szomorúan figyelni
    mintha játszanék
    mintha kedvem lenne s játszanék

    kutattam eddig
    mi vidítana
    nem leltem semmit
    s indultam haza

    így gondolatban kispatak tudod
    nyugalmat nekem csak hullámod ad

    fekete patak
    én lassú fekete patak
    csak téged szeretlek
    csak téged testvéremet szeretlek

    hullámod elindított
    hullámod bennem is elindított
    egy kis hullámot
    egy kis fekete hullámot

    s fut énekelve
    fut szomorúan énekelve
    kövekről szökell
    kövekről magasba szökell

    taraja gyöngyöz
    taraja hasonlít fekete könnyhöz
    midőn visszahull
    midőn folyóba visszahull



     /Kalász László/ 

  4. 6102 11:04 2014.04.22
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Részleges hallucináció.
    Jelentése: Hat Lenin-fej a hangversenyzongorán

     

    Lefejezett kis leninek
    vak billentyűkön játszanak
    homály vonja be szemüket
    nem kell hogy mindent lássanak

     

    A lefeszített zongorán
    egyszál sirálynyi lap lebeg
    és a szimbirszki házba száll
    milyen aranyos lehetett

     

    a kis Lenin a kis Lenin
    rövid nadrágban el sem ért
    pedálok vékony húrjain
    meg sem értette még a vért

     

    elefántcsont lapok között
    a billentyűzet résein
    mint verejték kiütközött
    ahogy játszott a kis Lenin

     

    nyomkodták csak a zongorát
    lerágott körmű kis kezek
    a hangszer dallamain át
    a vérszint megemelkedett

     

    belülről zubogott elő
    hogy megtelt vele a világ
    a kis Lenin a megnyerő
    búgatta mint az orgonát.

     

    /Gyurkovics Tibor már többször idézett - 2002-ben megjelent - Extázis c. kötetéből, amelyben 107 képzőművészeti alkotás keltette képzeteit verselte meg. A kötetet bevezető egyik értékelésben Dobai Péter ezzel összegezte véleményét: "Könyvében versekké változnak a festmények és festményekké változnak a költemények: a líra és a képzőművészet szépségének rejtélyesen közös horizontján! Bravó!"

     

    Salvador Dalí (1904-1989): Partial Hallucination. Six Apparitions of Lenin on a Grand Piano (1931)

     

    A vászonra festett olajkép (114 x 146 cm) a párizsi Georges Pompidou Központban lévő Musée National d'Art Moderne alkotásai között látható.

     

    Dalínak további zenei vonatkozású alkotásai is vannak, pl. az alábbi, a Végtelen rejtély című:

     

    A kereten belüli kép az eredeti, mert 1990-ben ez alapján állítottak össze albumot az elektronikus zene akkori úttörői, és abban Dalí-alkotásaira készült 10 szám található. Az utolsó előtti ihletője Dalí 1931-es híres képe:

    The Persistence of Memory, a nyitóképen is látható (Az Emlékezet Megújulása).

     

     

  5. 6101 18:44 2014.04.21
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     A másolásnál megváltoztak karakterek, de először csak a második versben javítottam. Elnézést!

     

     

          Szólj zene

                         szólj
    kisdob nagydob
    recsegj trombita
    nyekegj oboa
    szólj zene szólj
    isten-erejű
    drága hegedű
    szólj zene szólj
    lábbal a taktust
    szöggel a Krisztust
    szólj zene szólj
    verd kalapáccsal
    üssed fahánccsal
    borjúkötéllel
    bikacsökével
    szólj zene szólj
    fejed a falba
    kongjon a bamba
    szólj zene szólj
    rumbatököt verj
    dübögj koporsón
    kínba kövezzed
    kemény rögöt szórj
    szólj zene szólj
    húzd a harangot
    harapja nyelvét
    a menny dürrögjön
    belerepedjen
    szólj zene szólj

    /Kalász László/

  6. 6100 18:39 2014.04.21
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

          Szólj zene

     

                         szólj
    kisdob nagydob
    recsegj trombita
    nyekegj oboa
    szólj zene szólj
    isten-erejő
    drága hegedő
    szólj zene szólj
    lábbal a taktust
    szöggel a Krisztust
    szólj zene szólj
    verd kalapáccsal
    üssed fahánccsal
    borjúkötéllel
    bikacsökével
    szólj zene szólj
    fejed a falba
    kongjon a bamba
    szólj zene szólj
    rumbatököt verj
    dübögj koporsón
    kínba kövezzed
    kemény rögöt szórj
    szólj zene szólj
    húzd a harangot
    harapja nyelvét
    a menny dürrögjön
    belerepedjen
    szólj zene szólj

     

    /Kalász László/

     

     

     

    Óriási ágyon


    fészkelődik az árnyas álom
    rubinfelhők aranyzöld égen játszanak
    folyton-változást
    borzolódnak a fenti szélben s tűnő
    fényességük mögött
    készül a csillagcsillogás


    hegyek fölött kigyúl az apró égi rög
    s fekete árny terül hegytetőn fák csúcsán
    a lombokon a füveken hűvösödik a türelem
    s elmosódnak a nappali világ zöld árnyalatai


    hegy lába alatt még a rét fő-zöldje sűrű tompa kék
    s úgy pattan szét mint buborék a margarét s a rőt pipacs
    s színük kicsap s széjjelködöl a végtelen sűrejű
    réti tengeren


    rét véginél tengeritábla őrködik milljom zöld vitéz
    s ha útrakél a zörgölődő szélvizit
    tartása álomba törik s hangja halk horkolásba vész
    csalamádé friss színe lángol sárgás őrtüzek alszanak
    s lassacskán e színes világból szememben csak árnyék marad
    míg ülök ez örök útszélen tücsök-béka- s lélekzenében
    jó éreznem hogy majd e sokszínű világba olvadok

     

    /Kalász László/

     

  7. 6099 09:16 2014.04.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

         Ima a Szent Péter templomban

     

    Te naponta megfeszített
    Mi Urunk, aki még itt is jelen vagy,
    E márvány-, arany-, hatalomdagályban,
    Tégy értünk csodát, add meg minekünk,
    Hogy a mi hitünk
    Ne fúljon ilyen cikornyás kudarcba.
    Ne engedd, hogy hiába
    Higgyünk. A történelem önmagába
    Visszaforduló, sötét,
    Nevetséges csavarmenetét
    Törd te szét,
    Hogy a gondolat nagy lendületét
    Meg ne akassza
    Terpeszkedő beteltség,
    Ostoba pompa
    A nagy kupolát,
    A tér komoly oszlopsorát,
    Szentjeid küzdelmét, a tiszta
    Mesterek szigorú tervét.
    Nem irgalomra
    Lesz szüksége a földnek.
    A buta bestiát, a gőgöt öld meg
    Bennünk, Uram,
    Különben minden hasztalan.
    Óvj meg minket a hatalomtól!

     

    /Vas István/ 

  8. 6098 16:36 2014.04.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A közel 84 éves Derek Walcott Susan Sontagnak ajánlotta azt az 1981-ben írt 4-részes versét, amelynek címe: The Fortunate Traveller, azaz A Szerencsés Utazó. A költeményt tartalmazó kötetet ezen a címen adták ki a következő évben. A versből csak egy részt idézek:

     

                                       II.

     

    Most, hogy a fantomok földjére értem,
    nem a fantom riaszt, csak a valóság.
    A Szabbat megszentelése a szigeteken.
    Rovátkolt levélen csiga violinkulcsa,
    fekete kóristák Tantum Ergója szárnyal
    a kókuszdió-orgonasípokon.
    Vonulnak a piszkos parton, csipkés karingben,
    barna lagúna a nyűtt reverendás,
    sápadt, borostás pap mögött, a Canaries
    betontemplomába;
    míg Albert Schweitzer a reggeli harmónium
    és a pipáló kémények felé tart,
    felhabzik a Lebensraum, Lebensraum.

     

    Örökös harmattal hintett fekete arcok –
    harmat a tarka tejfüvön, harmat
    kemény levelén a gacsos szilvafának,
    harmat a kagylógyökér elefántfülén.
    Kurtz foga közt, fehér koponya az elefántfűben,
    a birodalmi képzelgés dalol. Vasárnap
    ráncai a Sötétség Mélyéről folyásirányban.
    A sötétség mélye nem Afrika.
    A sötétség mélye a tűznek magja
    a holokauszt fehér centrumában.
    A sötétség mélye a csíraölő fényben
    szikét válogató gumikarom,
    a gyerekcipő-dombok a kémények tövében,
    a csilingelő nikkel a fehér oltáron;
    Jacob küldte utolsó lapján ezt a verset:
    „Gondolj Istent, ki békén szendereg,
    míg fák sírnak s könnyeznek gleccserek.
    Az Ő közönyét majmolom csupán,
    nem Anno Domini: Dachau Után.”

     

    /Várady Szabolcs fordítása/ 

  9. 6097 17:05 2014.04.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Most olvastam a Fidelión, hogy április 16-án 16. alkalommal rendezik a Hang Világnapját. Ilyen többé nem lesz, tehát hangoskodjunk egy kicsit:

     

                     Nincs pénz és enni kell

     

    Nincs pénz, s te azt mondod, felejtsem el,
    nincs pénz, és szép a tavasz, –
    nincs pénz, de te sohasem
    ölelted nyomorodba az
    időtlen embert, te sohasem
    láttad meg az egyszerű
    példában a kiraboltak örök
    törvényét s a gonosztevők
    igazolását:
    nincs pénz, pedig már csak a meztelen
    életről van szó! – Hogy fussak én
    könnyü lábbal a holnap
    elé, mikor
    nincs pénz, és otthon emberek
    várnak rám, kedvesek és
    ártatlanok, s kenyeret
    akarnak, – óh, hogy nevessek, mikor
    nincs pénz
    és pénzért mérik az életet, és
    nincs pénz
    és enni kell és valaki folyton
    csak azt suttogja-üvölti
    bennem, hogy gyáva hazugság
    minden, hazudik
    rajtam a ruha, hazudik
    a cipő s hazudik a perc, amely
    becsábít néha a Hang s a Szín
    gyönyörű bűntanyáira, – óh,
    hogy törődhessek én
    a Szépséggel, a lélek
    mennyei kedvesével, mikor
    nincs pénz, és otthon emberek
    várnak rám, kedvesek és
    ártatlanok, s kenyeret
    akarnak, – – minek kiabáljam,
    hogy a szegénynek is érdemes
    élni, mikor
    nincs pénz
    és enni kell, és bennem is
    eltört már minden akaratot
    a kenyér átka, – óh, hogy
    birjak örülni, mikor
    akárhova nézek, csak a Testi
    Szükségletet látom a nyomor
    fekete köztársasága fölött, és
    a Fizikai Lét örök
    zsarnokát, a Szövetkezett
    Pénzt, aki
    talpának testtelen iszonyával
    torkunkon áll, de nem tapos el,
    mint a láb a férget, és
    halhatatlan éjszakánkat
    távoli fényjelekkel
    csillagozva még elaludni sem
    hagyja bennünk
    naiv kis cinkosát, a reményt!

     

    /Szabó Lőrinc, 1926;

    A Sátán műremekei-ből/ 

     

     

     

    A Holló meg a Róka

     

    Tél volt, havas és csikorgó.
    Sajtdarabot csent a Holló.
      
    Röpűlt vele egy nagy ágra:
    „Ebéd, végre-valahára!”

    Ravasz Róka, noha messze
    járt a fák közt, észrevette:

    nyála csordúlt, gyomra kordúlt,
    sóvár szeme majd kifordúlt.

    De a Holló óvatos volt,
    lenti lombból máris iszkolt

    s mire Ravasz odabillent,
    ő még fentibb ágra libbent,

    fel, a havas, büszke fára,
    deli fenyő derekára.

    Róka koma rém dühös lett;
    tudta, itt csak ész segíthet.


    Egyebe nincs úgyse semmi,
    elkezdett hát hízelegni.

    És a Holló, gyanakodván,
    felfigyelt rá, bár mogorván,

    de lassankint, mint varázslánc,
    befonta a szó s a csábtánc:

    hiúságát egyre jobban
    kábitotta, mind mohóbban

    tömte a sok édes méreg,
    hódolat, bók és dicséret.

    „Röptöd, ah, be könnyed, ingó,”
    – szólt a hang – „be sima, ringó!”

    „Jól hallom?!” – a Holló döbbent
    ámulatban lejjebb röppent.
     
    Róka mester erre szárnya
    s farka díszét fuvolázta.

    Nem volt többé képtelenség:
    hitte a rút, hogy milyen szép!

    Két hökkent kis, drága mókus
    nézte a nagy hókuszpókuszt.

    A Holló meg illegetni
    kezdte magát, billegetni,

    s mikor az elszánt hizelgő
    ráfogta, hogy tündér s delnő,

    már tipegve és topogva
    és libegve és lobogva

    pípeskedett, szédelegve –
    de a sajtját nem eresztve.

    Mohón leste a madárnép,
    hogy Ravaszdi mit csinál még.

    Mit? Jégcsapot penditett meg:
    „Szebb a tiéd, égi zengzet!”

    És a Holló megbüvölten
    csőrét tárta… Persze rögtön

    pottyant a sajt; s mint kereplő:
    recsegett az énekesnő:

    „Kár, kár!” – későn kapva észbe,
    hogy oda a jó ebédje.

    Ravasz koma eloldalgott:
    „Edd a nótát, – én a sajtot!”
     
    Vígan vitte csemegéjét,
    bámúlta a csacska népség.

    Holló búsúl: „Kár, kár, kár…”
    Aki hiú, pórul jár!

    /Szabó Lőrinc, 1956. október)

     

     

    Magyar hangok: http://www.youtube.com/watch?v=XWnwiw1tO-4 

    Norvég hangok: http://www.youtube.com/watch?v=-P7rR3FbJrc 

     

     

    Közel 4 éve már itt is foglakoztunk a különleges emberi hangokkal:

     

    H A N G C S O P O R T O K


    PUHA, FORRÓ HANGOK

    Ange amban ulanojje
    balanga janegol
    mo hítula e mante
    u kuaháj imanan.
    Jekale munni temme
    a jajja mimenó
    golopandu ameníja
    u kuaháj imanan.


    GYORS, GYÖNGYÖZŐ, VIDÁM HANGOK

    Vikulili hejriri sziggaga
    mukofoki kupukájlíli vikufuja
    kej rubu lofu-lofu
    rudozori klitpipa kejrila.


    ÁRADÓ, SUGÁRZÓ HANGOK

    Khúnái áfháiszthái mengoh
    álkén ovái lái!
    mánéshgoli ken unnuloj mopi
    aljoj ken oszándeszthái!

    /Weöres Sándor, 1941/ 

     

     

  10. 6096 09:40 2014.04.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

               Gyöngyvirág

     

                                                                      (Szakolczay Lajosnak)

     

     szép szeretőm ha elhágy 
    szöges deszka vetett ágy
         túladok a széplányon 
         s életem is elhányom 
    talizmán meg amulett
    mindahánya hamu lett
         erdőégés szikrázzon 
         élek én és nem fázom 
    hullócsillag csíkja fut
    égből estem: sírjatok
         búgócsiga-zene zeng 
         eltanyáznék idelent 
    annak aki kandikál
    még-egy élet kidukál
         fél-szeletnyi kis falat 
         földi élet-futamat 
    engem kergess
    vélem játsszál
    ékességes
    gyöngyvirágszál
         itt kergetlek-
         foglak újra 
         itt a zöld ág 
         bujjbujjbujjda 
    gyöngyvirágnak 
    megéledtem
    eggyen voltunk
    legyünk ketten

     

    ángyikámnak szóljatok
    megszülettem itt vagyok

     

    /Határ Győző, a 2006-ban megjelent

    Plasztikzacskó c. kötetéből/ 

  11. 6095 09:33 2014.04.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

             

                   Angyalkánon

     

    falevelek felvilágán
    két levél ül két fa ágán

     

    azt kérdi a hárfalevél:
    mért hogy te meg nyárfa levél?

     

    mond a nyárfa: szent ajándék
    ez is – zengő nyárfajáték

     

    bachjánossebestyén-forma
    angyalgó kánon-kintorna

     

    szól a hárfa s nekividul:
    erdőzsongás viváldibul

     

    széllel rezgő zenebona
    händel-rejtő lombkorona

     

    ilyen ez az angyalkánon
    – ne botránkozz kintornámon

     

    falevelek felvilágán
    két levél ül két fa ágán

     

    /Határ Győző/ 

     

     

     

                   Orgonafutam

     

                                                          Szilágyi Domokos emlékére

     

    Napok forognak, jönnek esték:
    Foroghat Vivaldi meg Händel,
    Foroghat még örömre rest ég –
    Isten megáld itt. Majd elrendel:
    Előle nem rejt maszk, se festék.
    A hallgatag menny föl se szentel –
    Sokan hiába azt keresték,
    Ki sorsuknál is többre ment el…
    Esendő voltuk mind megesték:
    Mozart, Vivaldi, Bach vagy Händel…
    Ha más üdvöt nem hint e rest ég –
    Különbékét kötünk a csenddel.

     

    /Kovács András Ferenc/

     

     

    Orbán Ottó többek között ezt írta a zene és a költészet kapcsolatáról:

    "...a zenebirodalomnak olyan katedrálisai, mint Bach passiói és Händel oratóriunai, versikék talapzatán állnak, s hogy az olyan találkozást, mint Goethéé és Schuberté egy-egy dal kapcsán, kivételesnek kell mondanunk; merő véletlennek azt, hogy Goethe verse magában is az, mint amivé majd Schubert zenéjével együtt lesz: remekmű; mondhatnánk, Schubert tehetségéből még arra is futja, hogy remekműveket emeljen négyzetre, melyek így kivételként erősítik a szabályt, hogy a dalirodalom remekeihez többnyire másodosztályú költők szállítják az állványzatot. A zenének ugyanis erre van szüksége, valamiféle támasztékra, egy lehetőleg egyszerű alapformára, melyet a későbbiekben úgyis eltakar mindaz, ami ráépül; egy kockára az egyetemes legojátékból, melyet azután kedvére megsokszorozhat, össze- meg szétrakhat, és nem olyan tovább nem formálható, öntörvényű, duhaj varázslatokra, mint mondjuk Rimbaud Részeg hajója. Ilyenekből ihletet meríthet, de építkezésre, amire neki egy adott szöveg kell, nem tudja használni. Kivétel persze, mint mindig, most is van, és nem csak Goethe; hogy mást ne mondjunk, gondoljunk csak Kodály vers-megzenésítéseire." 

    „Se szűk, se bő” – mond furfangos Sebő
    Csapongás a Népzenei olvasókönyv körül (1994)

     

    Ma 255 éve halt meg G. F. Händel.

  12. 6094 19:28 2014.04.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Egy tegnapi szép színes hangverseny ürügyén a színtelennek tűnő tél színeiből:

     

    Illyés Gyula egyik tihanyi első Újév reggeli sétája a hatból...

     

    A tetők már fehérben.
             De nem a betonút;
    csak meglehelted éppen,
             tél, a hegyi falut.

     

    Szerte kiüti zöldjét
             a domb s attól vigabb.
    Fölnyalod a havat még,
             tűzvörös nyelvű Nap!

     

    Fejem fehér, és fázik
             éjente a szivem.
    De reggel már vitázik
             benne a nem s igen.

     

    – Igen? – Nem! – Nem? – Ahogy száll
             és sűrüsül a hó,
    villog, felesel annál
             kékebben lent a tó.

     

     

     

    Csorba Győző pedig Kalász Mártonnak ajánlotta a Hó alatt felmerülő színes világot. Ez a IV. rész:

     

          Alkonyatkor lobogó-vörös volt az égalj. Nem vérvörös, hanem lángvörös, tűzvörös. Aztán megtört a vörösség, később kialudt, s fekete lett a világ, fekete, fekete. Amilyen a legmélyebb pokol lehet, a valóban mindent, még a színeket is elnyelő. 

     

     

     

     

     

     

     

  13. 6093 09:45 2014.04.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ebben a témában szinte minden nap a költészet napja van...

     

     

                    A költészet agglegénye

     

    Még a barátaim is azt susogják:
    nem illek hozzád, költészet, kopjak le rólad,
    te szépségkirálynő vagy,
    egyszemélyben nagyszűz és kurva,
    szempillád északnak röpül a szélben, mint vadludak,
    én meg csak hajcsár vagyok
    s nyakig sárosan caplatok utánad
    a mostani tavaszban is.
    Igaz, igaz: nincs utca, ház, mohával bélelt, álomi szálló,
    ahol megvártál volna engem,
    nincs város, ahol a tornyokra hulló
    embervértől
    megtántorulnál
    s a karomba dőlnél falfehéren,
    pedig futottam érted Varsótól Havannáig,
    tankok, szaxofonok s lüktető, őrült mozik
    emlékével, hogy megigézzelek,
    de csak vas-fátyolod
    s tenger-fátyolod csücskét láttam.
    Egy félretaposott élet szégyenével
    s dühével gondolok rád,
    ha féltékenyen is, mégse vádlón:
    kitakart, sötét ágyékodat mutogathatod, akinek akarod,
    fölhevült combjaidról
    silányabb fiúkat is a mennybe küldhetsz,
    nekem már hársfavirág-szagod is elég,
    s a levéleres égbolt, mit lélegzeted
    arcomba kerget.

     

    /Csoóri Sándor/ 

     

     

     

    Három etüd

     

     

    1

     

    Az érem egyik lapjára:

     

    Nyomot, mint holdon a talp,
    ha tudsz, hagyj örökül ilyent,
    mely évmilliókon át is egyre tart,
    pedig nem is láthatjuk idelent…

     

     

    2

     

    A másikra:

     

    Iszonyú térben vacogó magány
    levelecskéje zireg-zörög a fán…

     

     

    3

     

    A költészet

     

    Öt kontinensen át
    tükörből tükörbe fény…
    Világról, Rólad visszacsengő
    a halhatatlan csak te vagy
    a mindent kivégző fal előtt…
    Jég- és tűzajkú
    gyönyörű Echó!

     

    /Takáts Gyula/ 

     

     

     

    Üllő és kalapács

     

    Mint szikrázó, idomtalan vasat
    kovács kemény pöröly alatt,
    úgy tartsd otromba szenvedélyedet
    fehér izzásban napra-nap:

     

    és akkor vágyaid felett
    győz mindig a teremtő képzelet,
    s a formátlan, nyers anyagot
    úgy alakítja, ahogy akarod.

     

    /Lakatos István/ 

     

     

     

    Egy barackfára

     

     

    1

     

    A kis barackfa
    vállig sem ér.
    De már barack van
    ága hegyén.

     

    Lábujjra állva
    nyujtja feléd.
    Mint szűz leányka
    behúnyt szemét.

     

    Állj csak elébe:
    szál derekát
    hajtja és lépne-
    futna tovább.

     

    Piheg és illeg,
    melege van.
    Legyez, legyintget
    divatosan.

     

    Rázza ruháját
    lebke diszét.
    Pirulva várja,
    hogy megdicsérd.

     

    Folyton azt nézi,
    csak őt keresd.
    Bálterem néki
    még ez a kert.

     

     

    2

     

    Estém ott töltöm
    naponta nála.
    Holnap is jöjjön,
    súgja utánam.

     

    Fölzizeg lágyan,
    ha visszatérek.
    Rá még hatással
    van a költészet.

     

    Drága barackfám,
    veled álmodtam
    a zörgő szalmán
    a hűs lugosban.

     

    Mesgyénél, kútnál
    szét-széttekintve
    útnak indultál
    hold-ezüst ingben.

     

    Léptél, növelve
    halkan a csendet.
    Hoztad ölembe
    jószagu tested.

     

    Pirulva nézek
    feléd azóta.
    Nézz te is, kérlek,
    félre pirulva.

     

    /Illyés Gyula/ 

     

     

     

                    A költészetről

     

    Mikor helyzetek és gondolatok
    világosan egymásra utalnak,
    de anélkül, hogy vissza lehetne
    vezetni egyiket a másikára:

     

    s ha szó sincs
    következtetésről, se szükségszerűségről,
    mint fák a gyökerükre
    mégis úgy utal
    egyik a másikára

     

    – megfoghatatlanul:
    akkor a költészet elérte célját.

     

    /Petri György/ 

     

     

     

               Propaganda-költészet

     

    Új költőt fedezett föl Berlin!
    Épp ódát költött egy zöld serblin.
          Kérdezték: mit tervez?
          „Háladalt Hitlerhez!”
    Mindenki nem lehet Hölderlin.

     

    /Kovács András Ferenc Fattyúdalaiból/

     

     

    És végül egy ismétlés:

     

    (SZÁLLJ KÖLTEMÉNY...)

     

    Szállj költemény, szólj költemény
    mindenkihez külön-külön,
    hogy élünk ám és van remény, -
    van idő, csipjük csak fülön.

     

    Nyugtasd a gazdagok riadt
    kis lelkét - lesz majd kegyelem.
    Forrást kutat, nem vért itat
    a szabadság s a szerelem.

     

    Szólitsd, mint méla borjuszáj
    a szorgalmas szegényeket -
    rágd a szivükbe - nem muszáj
    hősnek lenni, ha nem lehet.

     

    /József Attila, 1937/ 

     

     

  14. 6092 11:28 2014.04.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                          szalamandra

     

    malomima a kavicsot sikálja
    szakállszómormolás egy vízesésben

     

    de üstdobok és vad rohamzene
    barbár szabadság nagy dörömbölésben
    és megszakad a csönd és újra döndül
    madárpörgettyű húrhangok viszálya
    két szárny feszül fehéren összezördül
    pogány-e a szertartás spirálja?

     

    az áldozat száll felhőfüstre fénylik
    az érlelésről nem tudnak a fák
    csavart törzsekkel fúródnak a kékbe
    míg ismétlődnek az évezredek
    de egyszer egyet úgy dobtak az égbe
    szalamandrává tüzelte magát
    és izzó csíkja maradt ékezetnek
    ám nem érti senki égőn mi kiált
    a ferde tűzjel éjkorokon át
    a csodára szomjazó emlékezetnek

    /Mándy Stefánia (1918-2001); 1997/ 

  15. 6091 15:10 2014.04.08
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     Csorba Győző néhány verse az 1983-ban megjelent Simeon tűnődése c. kötetből.

     

                             Pojáca

     

    Hát ha kevés
    a szellemi legénykedés,
    az agy virtuskodásai,
    cigánykerék-hányásai,
    hát ha kevés
    az illatos pipiskedés,
    s kínlódom bár égő igyekezetben,
    a célba vett szem még csak meg se rebben:
    nincs mentség: el kell kezdeni
    magam a veszteséghez edzeni,
    hozzászokni a vén fejekhez
    rajban csapódó, vétlen szégyenekhez,
    miket a leleményes
    leépülés kuncogva élvez,
    s tapasztalni, hogy a sekélyes
    harcban nem én vagyok esélyes,
    és hogy ahányszor ön-fölcicomázva,
    büszkén lesem, mit mutat a tükörkép:
    visszanéz rám egy egyre görbébb,
    pojácánál is pojácább pojáca.

     


     

     

     

    Ü n n e p

     

     

  16. 6090 20:01 2014.04.07
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                                          Les Bijoux 

    La très chère était nue, et, connaissant mon coeur,
    Elle n'avait gardé que ses bijoux sonores,
    Dont le riche attirail lui donnait l'air vainqueur
    Qu'ont dans leurs jours heureux les esclaves des Mores.

    Quand il jette en dansant son bruit vif et moqueur,
    Ce monde rayonnant de métal et de pierre
    Me ravit en extase, et j'aime à la fureur
    Les choses où le son se mêle à la lumière.

    Elle était donc couchée et se laissait aimer,
    Et du haut du divan elle souriait d'aise
    À mon amour profond et doux comme la mer,
    Qui vers elle montait comme vers sa falaise.

    Les yeux fixés sur moi, comme un tigre dompté,
    D'un air vague et rêveur elle essayait des poses,
    Et la candeur unie à la lubricité
    Donnait un charme neuf à ses métamorphoses;

    Et son bras et sa jambe, et sa cuisse et ses reins,
    Polis comme de l'huile, onduleux comme un cygne,
    Passaient devant mes yeux clairvoyants et sereins;
    Et son ventre et ses seins, ces grappes de ma vigne,

    S'avançaient, plus câlins que les Anges du mal,
    Pour troubler le repos où mon âme était mise,
    Et pour la déranger du rocher de cristal
    Où, calme et solitaire, elle s'était assise.

    Je croyais voir unis par un nouveau dessin
    Les hanches de l'Antiope au buste d'un imberbe,
    Tant sa taille faisait ressortir son bassin.
    Sur ce teint fauve et brun, le fard était superbe!

    — Et la lampe s'étant résignée à mourir,
    Comme le foyer seul illuminait la chambre
    Chaque fois qu'il poussait un flamboyant soupir,
    Il inondait de sang cette peau couleur d'ambre!

     

    /Charles Baudelaire, 1866; A Romlás Virágai-ból/

     

    A verset a nemsokára 68 éves holland zeneszerző, Wim Laman zenésítette meg 1981-ben. 

     

     

                           Az ékszerek

     

    Mezítlen volt s mert tudta, mit kívánok:
    testén sok zengő ékszerével várt rám,
    hódítóbban, mint a mór rableányok
    a gyönyörök Ezeregyéjszakáján.

     

    Fülönfüggők, karperecek, nyakláncok:
    a drágakő s a nemesfém zenéltek,
    s én megszédültem, mert mindent imádok,
    ahol a csengés elvegyül a fénnyel.

     

    A pamlagon engedte, hogy szeressem,
    s mosolygott, ahogy karjai közt tartott,
    s mohó szerelmem, akárcsak a tenger,
    ágaskodott és rázta, mint a partot.

     

    Szemével rajtam, készséges vadállat,
    új pózokat talált vágyunk hevében,
    és odaadást kevert bujasággal,
    hogy változatainktól nőtt a kéjem,

     

    s karja, csípője, olajsíma combja,
    haja, mely arcához hajolt keretnek,
    dereka, mintha hattyú nyaka volna,
    hasa s melle, szőlőmben dús gerezdek;

     

    talán mindez Rossz Angyal praktikája
    volt ellenem, csak hogy megfosszon lelkem
    egyensúlyától, ki kristálysziklára
    kapaszkodtam, hogy szívem nyugtot leljen;

     

    és mintha Ántiópé csípőjére
    emelné egy ephébosz felsőtestét,
    s öle, mit domborműnek tárt elébem,
    és ajka, min fénylett a finom festék.

     

    A lámpa elhatározta: kilobban,
    nem világolt, csak a kandalló lángja,
    s ahányszor felkapott, vad sóhajokkal
    vért öntött el húsán, mely csupa ámbra.

     

    /Faludy György fordítása/ 

     

     

     

                                Az ékszerek

     

    A kedves meztelen volt s értve vágyamat,
    csak zengő ékszerek kincseit hagyta testén:
    dús dísz, mely oly sötét és gőgös lángot ad,
    mint mór rabok husa keleti kéjek estjén.

    Ha táncban azt vigan csörgetve, incseleg,
    mámorba ringat e dús kővel, drága fémmel
    sugárzó lángvilág: mert mindent kedvelek,
    ahol a csendülés keveredik a fénnyel.

    Így, meztelen, hevert, s szeretteté magát;
    párnáról boldogan nevetett le a nyílt ajk
    vágyamra, mint a mély tengerre síma gát,
    s úgy verte vágyam őt, mint csöndes ár a szirtaljt.

    Tűzszeme rám tapadt, mint szelíd tigrisé;
    lágy pózokat talált, mint erdőn lankatag vad,
    hol szűziség vegyült a bujaság közé
    s különös ízt adott minden új mozdulatnak.

    S az ágyék és a comb, s a karok és a láb
    mint dús olaj, csuszott, mint lanyha hattyu, rezgett
    szemembe, mely mohón suhant rajtuk tovább;
    s hasa és keblei, szőllőmben szent gerezdek,

    úgy szökkentek elő, mint gonosz angyalok,
    hogy felrázzák vadul szegény szivem nyugalmát,
    és üvegszirtjein a halk gondolatot,
    hol bölcs magányban ül, kegyetlen megzavarják.

    Óh, csoda rajz! Talán egy serdülő fiú
    válla lehet ilyen Antiopé csipőjén.
    A derék karcsú, a medence domború,
    s a festék kéjesen derengett barna bőrén.

    A lámpa haldokolt s fénye homályba halt,
    s már nem világított más, csak a kályha lángja:
    ahányszor felvetett egy lobogó sohajt,
    vérrel öntötte e langy húst, mely csupa ámbra.

     

    /Babits Mihály fordítása/ 

  17. 6089 14:27 2014.04.05
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                                                Atlantisz 

    Harmatcseppek a szempillámon, könnyek ébresztenek,
    víz alatti világban jártam,

    hangtalanul kiabáltam egy buborék éneket.

    Tompa visszhang válaszolt rá, leomló korall-torony,

    örvénylik egy halraj ezüstje,
    hűvös a tenger hatalmas üstje, a szívem benne forog.

    Nem láttál és nem hallottál, megérintettelek,
    szilánkokra törtem a tükröt,

    semmit markoló ujjaim közt homokot pergetek.

    Szerelem tengeri csillagának már csak a háza maradt,

    csat gyanánt a hajamba tűztem,
    hínárból csend-palástot fűztem, a szó torkomon akadt.

    Szememben hajnali harmattal, könnyekkel ébredek.
    Rég elsüllyedt világban jártam,

    és ordítottam és kiabáltam, de senki nem felelt. 

     

    /Tetljak Katalin, 2004/

     

  18. 6088 14:22 2014.04.05
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

                                       

                                         Víz alatt

     

    Mintha saját hajamnál fogva
    akarnám kirántani magam egy parázna ölelésből,
    úgy tépdesem a hálót, mit rámdobott az ördög,
    de csak erőlködöm, s labadarózsákat izzadok,
    sólepte, párálló labdarózsákat.
    Egyre mélyebbre merülök az örvénybe,
    mely tehetetlen körbeforgásomból
    s a gyűrűző hálókötelekből születik,
    s már víz alól küldöm föl
    tüdőm celofánbuborékait,
    mintha léggömböket eregetnék egy majálison,
    s minden madzagra egy-egy évemet kötném,
    hogy ismerjen meg teljesen az Isten,
    mielőtt találkozom vele.
    De addig is hallatszik énekem odalentről,
    a gordonka hangját megközelítve.

     

    /Holló András, 2004/ 

  19. 6087 22:20 2014.04.03
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                         A J Á N D É K

     

                                    I

     

    Ha akarod, magadra ereszted az éjt,
    ha a ragyogva hadakozót diadalában eloltod. –

     

    S a szőnyeg kócos mintái helyett,
    a széken gunnyadó ruhád helyett,
    zsebórád és töltőtollad helyett,
    kazalban álló könyveid helyett

     

    a karcsú s gyönge zizzenéssel
    hullámló bársony-semmiség falán
    egy barna szem kinyílik és reádnéz.

     

                                   II

     

    Jel a felhőn-túliról,
    simaság, ringó nyugalom:
    velődig érzed, mint sajog a szépség.

     

                             III

     

    Tornyozd fejed fölé,
    ágyazd fejed alá,
    csavard melled köré:
    víz őriz, víz és boldog levegő.

     

                                        IV

     

    Más zene ez, más zene –
    meztelen comb zenél így, ha a párjához ér.
    Más zene ez, más zene –
    gyümölcs-hozó fa, termő virág zenél így.
    Más zene ez, más zene –
    a bontatlan sziklák zenélnek így.
    Más zene ez, más zene –
    szemedből gyöngy-fény ömlik a homályra.

     

    /Csorba Győző, az 1959-ben kiadott

    A szó ünnepe c. kötetből/

     

     

    Áprilisi változatok

     

    1

     

    Az ének fényét a szürkeség
    lobbantja föl a fény a fül fénye
    mindent beföd s a szem
    nyugodtan hunyorog érzi
    hogy a jó erő erősebb
    közeleg a szem fénye is már
    s akkor ki lehet állni
    az ég alá: a csontok
    furataiban a vér
    vastag nedveiben
    s a szív
    sikátoraiban
    fölkél a nap

     

    Ó hajnali madárkar!

     

    2

     

    Valami jöttmentnek néznek bizonnyal
    a kert madarai a rengeteg friss
    levél virág formálódó gyümölcs közt
    a gazdag földön melynek asztalán
    ők táplálékuk mindig meglelik
    valami jöttmentnek ki úgy remélik
    kicsit marad csak és máris továbbáll
    mert napnak fénynek levegőnek és
    állatnak és növénynek az egész
    békésen zümmögő harmóniának
    nincs semmi de semmi szüksége rá

     

    3

     

    Madárszó virágzó gyümölcsfák nyirkos fűszag tavasz
    most április van rólatok
    kellene verset írnom tavaszi
    verset
                                          De én már jó néhány nap óta
    egy korhadt törzshöz járok vissza folyton
    mely mégis így is koronát nevel
    s holott a pusztulás országa szinte
    úgy tartja magasba az életet
    mint vénasszony-kar virágkosarat

     

    /Csorba Győző, 1966/ 

  20. 6086 12:55 2014.04.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A zentai születésű (1953), jelenleg Óbecsén élő Tari István költő és képíró-művész verseiből:

     

                        KÍNZÓKAMRA

     

    Kínzókamra a vágy: fölfedez és kivár . . .
    Isten háta mögött esküdöző cigány;
            Kongó, hajnali árkád
        Kövéből is amint kinő

    Hamis hangjaival száll, muzsikál: gitár,
    Melyen kapzsi marok görcse szorít. Silány
            Pótlékkal jön az önvád,
        A magányt taposó cipő . . .

    Kóborlásairól jaj! lebeszélni már
    Ne akard soha azt, kit szeretethiány
            Indított meg az ábránd
        Útján - angyali koldus ő.

    Csak bolyong, meneget, míg bele hálni jár

    A lélek. Kimerült teste alatt dívány
            A fű zöldje - puhát ád,
        Takarója a sok redő.

    Motyogása a száj szót köpülő, sivár
    Nyáladzása - kifolyt, nyugtalan, éji árny:
            A világ jeges árját
        Duzzasztó, szipogó eső.

     

     

     

                SZŐRT VÁLOGATTUNK 

    Szőrt válogattunk, vonóba való szőrt,
    hogy aztán szóljon, rezegjen a húr
    a döglődő, alig pislákoló, rőt
    fényben. Barátom, jól figyelj! Az Úr


    erőt ad a leigázottakért
    hangjukat fölemelőknek: ezért
    vagyunk épek, és nem remeg kezünk.
    Pedig kiűzetésünk réme csüng

    vékony szálon fejünk fölött a pók
    szép hálójával, a szétszaladók

    honvágyával. Lószőrt válogattunk:
    zenénk legyen, ha kiveszik szavunk.

    Vonók és ecsetek simogatása,
    sok szőr, puhaság kell a keménységhez.
    Hajszálerek és -gyökerek, az árva
    világ végződéseinél remélhetsz.

    Fűzfák hajával színesedsz a parton,
    ahol kifogtad az első halat.
    Hosszú hajat növesztettél: maradjon
    belőled valami a föld alatt.

     

     

     

     

     

Kiemelt cikkeink

Koopman passiója

Le kéne már szokni arról, ha már böjt ideje van, hogy a Máté-passió előadásait a húsvéti ünnepkör evidens részének tekintsük. KRITIKA

Bemutatkozik a Kecskemét City Balett

Első önálló táncszínházi produkciójával mutatkozik be az új balett-tagozat április 25-én a kecskeméti színház nagyszínpadán.

Fodor Tamás: "Minőség és alattvalói hűség"

Gerard Mortier (fotó: Javier del Real/Teatro Real)

A legendás Stúdió K alapítója abban a színházban hisz, amelyik felfedező utakra indít, valóságos helyzetekre valóságos válaszokat ad. INTERJÚ

Videós kalauz a Jazz Naphoz

Készítettünk egy sorvezetőt-stílusvezetőt mindenkinek, aki szeretné magát meglepni egy izgalmas, új zenével április 30-án.

Eltűnt egy Csontváry

Ellopták a MODEM raktárából Csontváry Kosztka Tivadar és Nemes Lampérth József egy-egy alkotását, melyek összértéke 100 millió forint.

Átadták az idei Artisjus-díjakat

Négy irodalmi és hét zenei díjat osztott ki az Artisjus április 23-án.

Applikáció gyerekeknek szolfézshoz

A Madárszó egy elsősorban gyereknek létrehozott táblagépes alkalmazás. Fejleszti a zenei memóriát, a hallást és a kottaismeretet.

Leláncolni az időt

Modern kori ősbemutatót tartottak a Budapesti Tavaszi Fesztivál utolsó napján, április 6-án. KRITIKA

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Tisztelt olvasóink!

Megváltozott fórumszabályzatunk értelmében a jövőben a cikkektől független témák indítására nem lesz lehetőség. Megértésüket köszönjük.

A Fidelio szerkesztősége