Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 6537 09:08 2015.05.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                          T e l s z t á r

     

    Az emberek, az emberek…
    EL-ELHALKULÓ ÜZENET
    …a többi kő, a többi mag…
    Legjobbjainkból mi marad?
    S A SEMMI SURROG SISTEREG
    SUHAN A HANGTALAN SZÖVEG
    …Van legjobb már, s akármi van
    mi tényleg nem haszontalan?…
    …az emberek… az emberek…
    HAJNALBA NYÚLÓ VÉTELEK
    Halló, itt Rádió Világ…
    AZ ELSŐ KÖLTŐK ÓTA JÁR
    EGY MŰHOLD A HEGYEK FELETT
    A TIGRIS PARTJÁN KÉRDEZEK
    S VALAHOL ATHÉN KÖZVETÍT –
    Itt Neanderthal, itt Róma, itt…
    az emberek, az emberek
    hang-gyöngysorokban zengenek,
    a föld, a föld bennük forog.
    A világgal hová jutok?
    Beethovenek, Beethovenek
    az űr közepén lengenek,
    a többi kő, a többi mag. –
    Legjobbjainkból mi marad?
    Van legjobb már (s akármi) van
    mi tényleg nem haszontalan?
    Amit az emberen kívül
    értékel más is emberül?
    Miért is volna? Ne legyen!
    Eggyé szűkül az egyetem.
    Nevetlen égi tömegek
    az ember torkán ömlenek.
    Megesszük földünk s azután
    átrágjuk magunk ganaján,
    feléljük legünk, távlatunk,
    mert eszméletet akarunk!
    A szimfóniák, mint a nap,
    benn, bennünk messze látszanak
    s haszontalan vaslogikák
    unalomból visznek tovább.
    Segítnek, mert mást nem lehet.
    Íme, innen az eredet,
    oly pontos s épp oly bonyolult
    múló jövőnk, akár a múlt.
    Egy-egy órára elhagyom
    eszemre szerelt ablakom
    s hálátlanul s kíváncsian
    hagyom lehunyni önmagam.
    Hát öröm itt aztán akad,
    csak helyeden ne lásd magad,
    csak fel ne szállj, mert összeér
    értéked s ez a rossz kenyér.
    Heverj csak itthon parlagon,
    paráználkodj a pamlagon,
    mert előtted néhány ezer
    előírt stádium hever.
    Kihagyni egyet sem lehet.
    Kár volt kinőni jó helyed.
    EGY-EGY ÓRÁRA ELHAGYOM
    ESZEMRE SZERELT ABLAKOM
    S HÁLÁTLANUL S KÍVÁNCSIAN
    HAGYOM LEHUNYNI ÖNMAGAM
    A MÚLÓ EMBERT HALLGATOM
    S KÖZBEN EGY HEVERŐ LAPON
    MÁR MŰ FORMÁJÁT ÖLTI AZ
    ÉLELMES PÓZ A SZÉP PANASZ
    S FÚJJA HOGY MINDEN MIT SEM ÉR
    DE HALHATATLANSÁGOT KÉR.

     

    /Lászlóffy Aladár; az 1967-ben megjelent

    Képeskönyv a vonalakról c. kötetből/

  2. 6536 08:30 2015.05.22
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                      Viszockijnak

     

    Ki gondol még rád,
    te énekes uhu?
    Tán Danielle, s ha ő,
    kinek a karjaiban?
    Ha ugyan él még.
    Őserdő-szerelem, hova lettél.
    De a hangod, Viszockij, a benyakalt
    vodka után rekedten fölfele
    kúszott, áttörve s deszkacsutakra
    vetve szét a vörös padlást,
    s romok s ég közt meglőtt
    madárként verdesett, kalimpált
    mind magasabbra, s lestük,
    mikor kezd végre visszazuhanni,
    hogy rántsa a koszlott mélybe
    a vassisakos rendet, mely
    félelmében mégis elkoptatta
    magát, s törte tovább, zúzta
    alul a gitárod, jajgatva
    recsegett a húrja, azt hittük,
    két tomboló markod közt
    darabokra esik; ma is
    tépi a hangod fülemet.
    Elvégezted, amit magadra kiróttál,
    te lágy szellő, eszelős kiabálás,
    simogató haláltusa, győzelem-
    ittas gyűlölete mindenféle
    erőszaknak, Viszockij, te szabadság.

     

    /Vasadi Péter, 2010/

     

     

    https://www.youtube.com/watch?v=pDpWLH3JfVQ

  3. 6535 20:21 2015.05.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

               Rézhangú trombiták

    Majd az ég aludni akarna
    veled vágyná szemét lehúnyni

    Bolyhos ködökbe bújt a város
    tejüveg állt a fák elébe

    Öreg töltés a Duna partján
    lakodalmas víg banda fújja

    Nyelvemen az olcsó bor íze
    nemrég csókolt meg a menyasszony

    Szerettem akkor is szerettem
    hancúrozhattam fészek őrzött

    Rézhangú trombiták rezegnek
    zene csillog a tompaságban

    Nekem is van párom a táncban
    de ez a párom nem a párom

    az én párom mellembe bújt el
    mindenkire mosolygok érte

    Kimennék a köd rám ömölne
    körülömölne foglya lennék

    Hanem rézhangok zengenének
    arcon csókolna a menyasszony

    Eljönne értem a menyasszony
    megszöktetne a régi banda

    /Csorba Győző, az 1968-ban megjelent

    Lélek és ősz című kötetből/

     

     

    Lélek és ősz

  4. 6534 20:52 2015.05.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                  Két harmonikás

     

    Itt van, itt, újra a tenger:
    ez a magányos harmonikás.
    A végtelenségről
    dunnyogat és siratoz nekem napok óta.
    Hány fásult szigetnek
    és hány csupasz öbölnek
    mondhatta már el ugyanezt!
    Hány ámuldozó zöld pillantású nőnek,
    aki messziről érkezett ide?

     

    Láttam már ilyen megszállott
    és fékevesztett harmonikást.
    A zámolyi faluvégen
    játszott magának egy zabkévén ülve
    s nézte közben az eget,
    mintha a felhők kottáit nézegetné.
    Emlékszem: a bal füle mögött
    óriási luk volt,
    belefért volna egy háborút túlélő,
    sebesült szarvasbogár.

     

    Hallom, hallgatom a tengert,
    és látom a rokkant zenész
    táncoló ujjait.
    Fönt a magasban
    cintányérok csattannak össze.
    Ki tudja, mi készül újra ellenünk?

    /Csoóri Sándor, Kuvait, 2009. január/

     

     

     

                Égettfa-pusztán

     

    Égettfa-puszta – látom égni
    a régi fát;
    lobog egy vén fa s megvilágul
    egy volt világ.

     

    Látom a szilfát, melybe nyilván
    villám csapott,
    melytől aztán a vad, kopár táj
    nevet kapott.

     

    Égettfa-puszta – látom égni
    a régi fát,
    az önfeláldozó, a hősi
    keresztapát.

     

    Szememmel nem láttam a vén fát
    magát soha,
    világol annál ragyogóbban
    a fa maga.

     

    Jártam a dombon, ahol egykor
    égett, ahol
    helyén már juhász-házak álltak
    s öt juh-akol

     

    s nyüzsgött a nép, két sváb zenész fútt
    réz muzsikát,
    vigadt együtt a puszta, mint egy
    ős szép család.

     

    Együtt dalolt – mert lagzi volt – vő,
    nász, pap, kocsis:
    ittunk; ittunk végül a régi
    vén fára is!

     

    /Illyés Gyula, az 1956-os

    Kézfogások című kötetből/

     

     

     

  5. 6533 22:16 2015.05.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte


                               Játék - Élet!

     

    Asszony! játszani és élni van ma kedvem.
    Állj elém kitárt karral: zengő szobor.
    Add a szád, öntözd hiú keservem
    Televényét mérges, férges szókkal,
    S ó vigyázva termő, édes csókkal:
    Ültess át innen más, szebb világba engem.

     

    Halld, konok gitáron peng a kedv.
    Mert szent vagy te élet anyja: asszony,
    Csókban és szívben örök harmónia,
    Fénybe és sötétbe kilengő egység.

     

    Bennem bomlik az egy végtelen hiba:
    Férfi-sorsom a magtalan pagony,
    És hiába, két acélmarkú karom
    Csak alázattal robotbatörni jó.
    De most, most vigyáz az éj.
    Most hevülnek bennem új erők,
    Most belédvesz emberszeretőd
    És megáldja vágyaid körét…
    Kezed most add a kezembe
    Az idő mézét öntse nevetve,
    Nevetve,
    Mert kint már bokáz a bús sötét.
    A kezed hagyd ó hagyd a kezembe
    Így köszöntsön ránk az új nyarak virága
    Aztán pőre testtel ki, ki a hajnali zöldbe,
    Hogy csókunk zenéje édesüljön a világba
    És arannyal öntsön el a meleg, fényességes reggel.

     

    /Kassák Lajos/

  6. 6532 15:26 2015.05.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Mai rejtvény: ki ez a borzas vad kakas, a vörösbörű isten?

     

           Karmester, esti világításban

     

    – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    s a rezek ragyognak mint a nap
    s a zöld veteránok közt
    kitáncolt dobogón
    dolgozik
    s a kék és zöld és sárga és fehér és vörös
    lampiónok alatt
    ő a koncentráció
    – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    az Élet tengerkedik körülötte
    – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    s ő az akarat plasztikája
    a ritmus és az eleven hangkamra
    világít mint a rádium
    s fekete pálcájával
    a tüdők rossz életét
    fölkergeti
    a hideg csillagokig
    s ragyogó papírcsillagok havaznak rá
    – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    az Élet tengerkedik körülötte
    – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    most ő az Isten
    jégből van a feje tűzből van a törzse
    csücsörítve csalogat borzong dobbant
    kinyúlik mint a méz
    és összezsugorodik mint a rugó
    – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    az Élet tengerkedik körülötte
    – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    mert ő az Isten
    s vörös bőre alatt tele van fekete póklábakkal
    és kiágaskodnak a pupilláiból
    és kivirágoznak a kövér ujjabegyéből
    keringő
    ke-rin-gő
    k-e-rin-gő-ő
    – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    az Élet tengerkedik körülötte
    – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    ke-e-rin-gö-ő
    ragyog mint a bálvány
    s a kék zöld sárga fehér vörös lampiónok
    belecsurognak a szemekbe
    – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    már nincs is semmi
    senki
    – – – – – – – – – – – – – – – – – –
    csak ő
    borzas vad kakas
    a dobogón
    – – – – – – – – – – – – – – – – – –

     

    /Kassák Lajos, a Hirdetőoszloppal c. kötetéből,

    amelyben az I. vh. alatti versei jelentek meg 1919-ben/

     

     

  7. 6531 20:38 2015.05.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Oh ! quand je dors...

     

    Oh ! quand je dors, viens auprès de ma couche,
    Comme à Pétrarque apparaissait Laura,
    Et qu'en passant ton haleine me touche... -
    Soudain ma bouche
    S'entr'ouvrira !

    Sur mon front morne où peut-être s'achève
    Un songe noir qui trop longtemps dura,
    Que ton regard comme un astre se lève... -
    Soudain mon rêve
    Rayonnera !

    Puis sur ma lèvre où voltige une flamme,
    Eclair d'amour que Dieu même épura,
    Pose un baiser, et d'ange deviens femme... -
    Soudain mon âme
    S'éveillera !

     

    /Victor Hugo (1802-1885)

     

     

    Egy megzenésítésről kapásból tudok, mivel Liszt Ferenc u.ezzel a címmel írt zongorakiséretes dalt 1842-ben (S 282), majd  1859-ben egy változatot is erre: https://www.youtube.com/watch?v=P0_bv-6c19A

     

    Rákerestem:

    A fenti címen Georges Bizet, Edouard Lalo: https://www.youtube.com/watch?v=J8s-yav8Kus,

    Emile Pessard '843-1917) és Vladimir Fürst Castriota-Scanderbeg (1820 - ?)

    Quand je dors címmel: André Degalge (1856-1926),

    míg a verset magába foglaló kötet címével ("Les rayons et les ombres XXVII") Bernard van Dieren (1887-1936) is megzenésítette, valamennyien zongorára és énekhangra.

    Liszt Ferenc német nyelven is kiadatta: O komm im Traum címen.

     

    Az eredeti szöveg a videó alatt is szerepel, de érdekes a magyar fordítás is.

     

     

                          Ó! MIKOR ALSZOM

    Ó! mikor alszom, lépj nyugvóhelyemhez,
    mint Petrarcához Laura hajdanán,
    s lehelleted ha rajtam futva repdes...
    Meglásd, te kedves,
    nyílik a szám!

    Ha homlokom nehéz álomcsatákon
    elkomorul, rémkép gyötör talán,
    szemed csillagként homlokomra szálljon.
    S meglásd az álom
    fényt hint reám!

    És csókolj szájon, ott dereng szünetlen
    a tiszta vágy a szerelem után,
    az angyalból az asszony lángja keljen...
    S meglásd a lelkem
    fölébred ám!

     

    /Nemes Nagy Ágnes fordítása/

     

    A korábban is vonzó és szépen éneklő, fent megidézett szopránnal egyébként még a Fidelio gyerekkorában készített interjút az olvasók kedvence, és ezt a fidi is átvette: http://fidelio.hu/klasszikus/lapszemle/golf___enekles___vorosbor 

     

    Egy kérdés-feleletet idézek:

    - B. B.: Mit kellene tennünk a klasszikus zenéért?

    - y. s.: Nem tudom. Én újságcikekket írok.

     

    A cikk címéből is látszik, hogy a golfról, az éneklésről és a vörösborról is voltak szavak, ebben a fontossági rendben, és a cikk végén kiderül, hogy a ma már a hatvanhoz közelítő énekesnő akkor a balzsamos vörösbornak köszönte, hogy viszonylag jól tartotta magát, és bizonyára ma is őrzi egészségét, alakját stb.

     

    http://www.barbarabonney.com/  Ha rányittok, a művésznő mellkasára tetovált belépési invitálásra kattintsatok!

     

    Most  is szép, ahogy a hangja is!

  8. 6530 07:25 2015.05.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Borbély Szilárd Halotti pompa című kötetéből a II. könyv (Ámor és Psziché szekvenciák) III. verse:

     

               

               MINTÁZATOK ZENÉJE

     

    Amikor mély fájdalom éri az embert,

    a kutatók megfigyelése szerint

    az agyban tömeges öngyilkosságot

    követnek el bizonyos sejtek. Egy

     

    idegsejt halála nem okoz tragédiát.

    Ilyenkor azonban több száz, vagy

    akár több  ezer sejt pusztítja el

    magát. Komputerrel modellezték

     

    ezeket a felvillanásokat, gyakoriságukat,

    térbeli elhelyezkedésüket. észrevették,

    hogy bizonyos részletek szabályosan


    ismétlődnek. Az így kapott mintázatot

    miután hangokká alakították, kiderült:

    oly módon szervezett, akár egy zenemű.

     

     

     

                 A HANGOK EMBLÉMÁJA

     

    A nyelv a legkegyetlenebb. Neme mberi.

    Csupán jelek játéka és szabályok hideg

    rendje. Egyetlen ember sem tulajdonosa

    a nyelvnek, amit beszél, hanem kölcsön

     

    kapta. Amikor beszél, úgy látogat el hozzá

    és szállja meg a Hang a testét, ez a kegyetlen

    Isten, ahogy Ámor tette Pszichével. Amíg

    beszél, addig sem ő beszél, hanem az

     

    istenek. A valamikori véres szörnyűségek

    okozta megrendülés miatt összezavarodott

    tudatok lenyomatai. A testet öltött félelem


    lábra kap. De a neveknek nincs sem idejük,

    sem múltjuk. Ahogy a beszédnek nincs

    története, úgy hullnak ki belőle a Hangok.

     

    /u.onnan a XXIV. szekvencia/

     

     

    Utóbbiról a zenei szerzői és előadói nyelv jutott eszembe...

  9. 6529 09:00 2015.05.08
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ráadásul: http://classicalconcerts.hu/, majd a művészek közötti Várdai Istvánra ugorva az audiominták élén egy szép Csajkovszkij-mű is hallható!

  10. 6528 08:54 2015.05.08
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Zene, zeneköltészet, költészet, előadóművészet, képzőművészet, filmművészet - minden egyben, és mindehhez egy évforduló, mivel Pjotr Csajkovszkij 175 évvel ezelőtt született, és emiatt is volt emlékezetes a május 3-i koncert, amelyen egy előadó zeneköltő Csajkovszkijtól is játszott... Várdai Istvánról voltak szavak a végén.

     

    Mi már megszoktuk, hogy a filmekben zene is van: filmzene vagy komolyzene, ízlés szerint, és erről is beszélt egy híres rendező, Stanley Kubrick (1928-1999), akit aztán idézett az alábbi vers szerzője:

     

    Tolnai Ottó. Re-kapituláció; 14. rész

     

    Azt hiszem, hogy bizonyos területeken, különösen a muzsikában elengedhetetlenül szükséges a visszatérés a klasszikusokhoz, mert véget kell vetni az eredetiség meddő, semmire sem vezető hajszolásának. A film messze van még ezektől a problémáktól, mert véleményem szerint a film mélységesen maradi, konzervatív művészet. A filmesek sokkal messzebb elmehetnének, mint amennyire elmentek. Kétségtelenül nem volna kellemetlen több őrültséget látni a vásznon. Legalábbis érdekesebb volna nézni a filmeket. Vannak, akik azt állítják, hogy én ilyesfajta őrült filmeket csinálok, de úgy látszik, nem veszik észre, hogy ebben a tekintetben eddig mennyire féken tartottam képzeletemet.

    (Kubrick)

     

    nem bírom hallgatni csajkovszkij muzsikáját
    pedig ismertem leningrádban egy lányt
    csajkovszkij szülőháza mellett lakott
    nem bírom hallgatni habár szeretem
    sokszor felteszem lemezjátszómra
    a hattyúk tavát
    az olasz capricciót
    a vonósszerenádot
    sokáig azt hittem hibásak lemezeim
    durva por hullott közéjük vagy a gyerekek
    firkáltak rájuk gyémántdarabkákkal
    alkohollal mostam őket
    magamat
    gyerekeimet
    újakat vásároltam
    kaptam is egy-egy példányt
    sercegnek
    csörögnek
    mind hangosabb csörgés
    hallom
    már lemez nélkül is állandóan
    ahogy csajkovszkij eszi a papirost
    közöttük kottapapirosokat is
    teleírt kottapapirosokat
    hallom
    látom is újabban az őrült csajkovszkijt
    egy túlkeményített mozivásznon
    ahogy zabálja a papirost
    elviselhetetlen
    zene
    ezüstpapirost enni például
    mint film
    csajkovszkij kevésbé kellemetlen
    mint vers
    nem vers
    eszi
    a hattyúkat

     

     

    Kubrick többnyire komolyzenei aláfestéseket használt, pl. a 35 éves Ragyogás-ban (The Shinning) Bartók és Ligeti zenéjéből is kölcsönzött, és befejezésül egy másik idézet a témához:

    "A film is - or should be - more like music than like fiction. It should be a progression of moods and feelings. The theme, what's behind the emotion, the meaning, all that comes later."

  11. 6527 20:25 2015.05.06
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte


                                     Tavaszi bizodalom

     

    Szállj dalom, szállj
    a kimondott szón és a forma keretein túl
    vérem melegével és a világ vérének melegével sugározz
    és harsanj, mint a trombita, ha a katona belefújja
    hajnali ébresztőjét. Mert múlik az idő és mit ér a dal
    ha fakón, mint a koldus imája csak lamentál
    s ez átkozott világban szétfoszlik nyomtalan.

     

    Barátaim mind, akikkel egyszer is kezet szorítottam
    a ti nyelvetek énekét dalolom
    általatok és értetek vagyok én, a magányos
    aki magára maradtan is a mindenséggel teljes, miként a fa,
    amely élő koronájában a föld virágait virágozza.
    Így állok egyedül a térben és kitárom magam az ég felé,
    ti vagytok az én földem, barátaim s a ti álmaitok kertjei
    virágoznak ki dalaimban.

     

    Szállj hát dalom, szállj s mint a fény forrása világíts.
    Szakadj ki a semmiből, mint a mag, a lélek magja
    s ott, ahol mindenki elvérzett a harcban, maradj te
    hírnöke a születésnek és feledtetője a halálnak.

     

    Kassák Lajos, az 1937-ben megjelent

    Ajándék az asszonynak c. kötetből/ 


     

    Tavaszi bizo dalom :)

     

     

                               Tavaszi reménykedés

     

    Hunynak a csillagok s a nap kilép a nagy folyóból
    a zöld folyóból, amit borzol a szél s habok csipkéznek
    valahol az erdők mélyén született s hömpölyögve
    most siet, nyújtózik és örvénylik a tengerek felé.

     

    Ó, ahogy törtetsz előre a márciusi tájban
    a rügyező cserjék között s a sötét városok alatt
    rád ismerek, amint dalolsz és magaddal ragadod
    gyermekkorom arcát, amit benned láttam meg először.

     

    Amint hömpölyögsz előre a világ sűrűjében
    ritmusaid és melódiáid elhagyott szívemben
    zenélnek még soká, mindaddig, míg az órák lapján
    észrevétlen le nem pereg az örökkévaló idő.

     

    Hiába rohansz, annál fájdalmasabban érezlek
    szemeimből kiröppen a nyíl, amit utánad küldök
    s miként a galambok, utánad szállnak sóhajaim
    ó, tavaszi áradás, zöld vizekben tükröző egek.

     

    /Kassák Lajos, 1945/

     

     

     

     

    Georges Seurat(1859-1891): La Cirque (1891, befejezetlen tanulmány);

    jelenleg a Musée d'Orsay-ban, Párizsban)

     

     

    Seurat: A cirkusz

    (Franz Kafka írása alapján)

     

    Ha egy bágyadt, tüdőbeteg
    műlovarnőt, rozzant lován,
    körbehajt a cirkuszi szám
    direktora, elnyűhetet-
    len közönség előtt, s az ostor
    pattogása órák, hetek
    végtelenjét suhintja meg,
    mégis mosolyt villant a fogsor,
    s rávicsorog a zenekar,
    rázúg a légszellőztetés,
    és a nézők tapsolnak, és
    tapsolnak, gép-hajtotta kar-
    rengeteg csattog, irgalom
    nélkül, mert bírja – akkor egy
    fiatalember lesiet
    talán a karzatról, talán
    áttörtet a páholyokon,
    a porondra szökken, talán a
    zenekar fanfárharsogását
    túlharsogva odakiáltja
    nem s nem haszontalan „Megállj!”-át.

     

    De így: fehéres-rózsaszínen
    egy szép hölgy röppen át a színen,
    telt idomú lova kecses
    iramban és kivételes
    ritmusban, az igazgató
    mindene meghunyászkodó,
    mély odaadással lesi,
    szolgálatra miként lehet,
    figyeli az almásderest,
    bízhatóak-e lábai,
    s mintha legdrágább unokáját
    vigyázná, úgy száguld maga
    a porondon, s bár pattogását
    az ostor nem fojthatja a
    féltő lihegésbe, megannyi
    óvó gesztus feledteti:
    hogy jaj ne! jaj ne! s jaj neki,
    aki bármi mód bajt okozni
    merészel itt e drágaságnak,
    mert egy rossz gondolat is árthat,
    s lovászinas, zenész vigyázz!-t
    hallhat pisszenve, csücsörítve,
    és a direktor karja íve
    a halálugrásnál fohászt
    lendít s rezegtet, csend! eseng,
    aztán, mintha az égi rend
    állna helyre – vége a számnak –,
    odaszökken, leemeli,
    fogja a kedvest, van puszi,
    és a tetszésnyilvánításnak
    hiába zúg fel tengere,
    neki minden kevés, keze
    ejnye-ejnyét mutat, ugyan, hát
    ezért csináltunk ily mutatványt,
    és a műlovarnő kitárt
    karokkal e komédiát
    szolgálja pipiskedve, híven,
    mosolya mindmegannyi híven
    végigfut, válaszmosolyok
    bambasága feszül kopott
    vonásokra – akkor a karzat
    fiatalembere fejét a
    plüss- vagy fémkorlátnak szorítja,
    és ahogy a zene a marsot
    csinnadrattattatattatázza,
    úgy érzi, földi makogásba
    fúl nagy csillagok zokogása.

     

    /Tandori Dezső, a '70-es évek végéről;

    A verébfélék katedrálisa c. sorozatból/

     

     

     

    Gyurkovics Tibor Extázisaiból már többet megidéztem hasonlóan...

     

     

  12. 6526 20:27 2015.04.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

     

         Zenekar a lugasban

     

    Három széplány vár rám:
    Zuhrá, Ájshá, Márjám.

     

    Fújd, fiam, a flótát,
    ez a zene lelke,
    s te dalold a nótát
    gyorsuló ütemre,
    lassabban a dobbal,
    fojtsd le: így a legszebb,
    s te ropogtasd jobban
    azt a kasztanyettet!
    Te ne pislogj félre itt,
    te ne nyald a szádat,
    nézd a lugas szépeit,
    nézd inkább és válassz;
    ki melléüt, vétkezik,
    rúgjátok bokán azt,
    tuss! Szomszédnőd térdeit
    fogdosni ne resteld,
    lbn Quzmán érkezik,
    költő és karmester.

     

    Három széplány vár rám:
    Zuhrá, Ájshá, Márjám.

     

    /Abu Bekr Muhammad Ibn Quzmán Al-Kortóbi,

    vagy röviden Abén Quzman (1078–1160);

    Faludy György fordítása/

     

     

     

  13. 6525 14:42 2015.04.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    110 éve született József Attila, és éppen a mai napon, amelyet 1951-től A Költészet Napjaként ünneplünk.

     

    Mit tehet a költő?

     

    A pusztulás ellen

     

    Úgy tűnik sokszor: csak a költők szeretik a világot, a világ nem szereti költőit. Pedig a költők az anyag leghűségesebb gyermekei. Mégis: sorsuk volt legtöbbször a szegénység, elnyomás, megaláztatás, szégyen, gúny és megátkozottság. Csak a kivételes-szerencsések és könnyelműek születtek arany-virággal a fogsoruk között. De már a történelem-kezdetekben is verte őket a gyűlölet tövisből-font szárnya; koronázták őket izzó vasabronccsal, szinte napjainkig. A száműzött Csü-Jüan „a folyam partjára érkezvén, szétszórt hajakkal vándorolt a mocsaras partokon, fájdalmát énekelve. Szépsége elpusztult, alakja kiaszott… Ezután pedig egy követ vőn karjaiba, s a Lao folyóba vetette magát és meghalt”. S mit írt Pabló Neruda nemrég egy 21 éves dél-amerikai költőről? „Elment a hegyekbe, hogy magányosan végrehajtsa saját forradalmát. A magányos hőst hazája könyörtelen rendőrsége két hónap múlva megtalálta. Egy trópusi folyó közepén, éhesen, rongyosan ült egy lélekvesztőben. Nem volt nála fegyver, mégis szitává lőtték gépfegyverrel. Még akkor is lőtték, amikor már csak a hulláját sodorta tovább a folyó.” Mondják, a középkorban megetették a költővel verseskönyvét, mielőtt máglyára küldte az Inkvizíció. S említsem-e Nervalt, aki egy vaskerítésre akasztotta föl magát, García Lorcát, akit agyonlőttek, Radnóti Miklóst, akit agyonvertek, vagy József Attilát, akit vonatkerék szakított szét? Szóljak-e Dantéról, a száműzöttről, és Ovídiusról? S a többiekről? Pedig a költő nem tesz mást: csak tűzliliomot ültet a lét szívébe. Elmondja a világot és meg akarja változtatni a világot. A jóság küldötte ő. Az élet énekese és társa a halálnak. Énekel, amíg száját be nem tömi a föld. És mindenkinél jobban vágyódik a szabadságra és a szeretetre.

     

    /Juhász Ferenc, 1967. március 31./

     

     

    "... annyit érek én, amennyit ér a szó
    versemben s mert ez addig izgat engem,
    míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó."

     

    /Részlet Radnóti Tétova ódájából, 1943. május végéről/

  14. 6524 13:20 2015.04.05
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte


                              At a Solemn Music

     

    BLEST pair of Sirens, pledges of Heaven's joy,
    Sphere-born harmonious Sisters, Voice and Verse,
    Wed your divine sounds, and mixt power employ
    Dead things with inbreath'd sense able to pierce,
    And to our high-rais'd phantasy present,
    That undisturbèd Song of pure concent,
    Ay sung before that saphire-colour'd throne
    To Him that sits thereon
    With Saintly shout and solemn Jubily,
    Where the bright Seraphim in burning row
    Their loud up-lifted Angel trumpets blow,
    And the Cherubic host in thousand quires
    Touch their immortal Harps of golden wires,
    With those just Spirits that wear victorious Palms,
    Hymns devout and holy Psalms
    Singing everlastingly;
    That we on Earth with undiscording voice
    May rightly answer that melodious noise;
    As once we did, till disproportion'd sin
    Jarr'd against Nature's chime, and with harsh din
    Broke the fair music that all creatures made
    To their great Lord, whose love their motion sway'd

    In perfect Diapason, whilst they stood
    In first obedience, and their state of good.

    O may we soon again renew that Song

    And keep in tune with Heav'n, till God ere long
    To His celestial consort us unite,
    To live with Him, and sing in endless morn of light!                            

     

    /John Milton (1608-1674); 1634/



    Megzenésítései:


    - Niccolò Castiglioni (1932 - 1996), 1965;  At a solemn music, szopránra és kamarazenekarra

    - Emma Lou Diemer (1927 -    ), 1960; At a solemn music, vegyeskarra

    - Sir Charles Hubert Hastings Parry (1848-1918), 1887; Blest pair if sirens, kórusra, kórusra és zenekarra:

    https://www.youtube.com/watch?v=h2Mw0x5Yv4c  !!!

    - Manfred Giampietro (1983 -    ), https://www.youtube.com/watch?v=uRWM_UvidbM

    Manfred Giampietro, direttore...

    Manfred Giampietro karmesterként

     

     

                     ÜNNEPI ZENÉRE

     

    Ti szférák szülte áldott két szirén,
    Dal s Dallam, égi összhang záloga,
    hadd egyesüljön hangotok zenén,
    mely öntudatra ébresztő csoda;
    hisz oly hangzatnak illő szólnia
    fantáziánkhoz, mily harmónia
    zeng szüntelen a zafír trón körül
    Annak, ki rajta ül,
    szent, égi ujjongással harsogón,
    ahol egy sor szeráf ragyogva áll,
    magasra tartott kürtjük hangja száll,
    s pengetnek aranyhúrú, mennyei
    hárfákat angyaloknak ezrei,
    s kezükbe\' míg győzelmi pálma leng,
    sok üdvözült zsoltára zeng
    örökre hódolón;
    hogy földi énekünknek hangjain
    a mennybelire csengjen tiszta rím,
    mint hangzott egykor, míg otromba bűn
    nem ütközött belé, megtörve künn
    s benn azt a szép zenét s harmóniát,
    mely illette a mindenség Urát,
    míg engedelmesség és szeretet
    hatotta át a teremtményeket.
    Ó, bár tudnánk megint e mennyei
    karokkal együtt himnuszt zengeni,
    s itt lenne már az égi Vőlegény
    és Véle élet, ének és örökre fény!

     

    /Fükő Dezső fordítása/

  15. 6523 19:28 2015.04.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

     

    PETRI ABAELARDI

    HYMNUS IN ASCENSIONE DOMINI

     

    In montibus hic saliens

     

    venit colles transillens.

     

    Sponsam vocat

     

    de montis vertice:

     

    "Surge,  soror,

     

    et iam me sequere!"

     

     

     

    Ad paternum palatium,

     

    ad patris scandens solium

     

    sponsae clamat:

     

    "Dilecta,  propera;

     

    sede mecum

     

    in Patris dextera."

     

     

     

    "Omnis turba te civium,

     

    te regnum manet patrium;

     

    tuae tota

     

    cum Patre curia

     

    praesentiae

     

    requirit gaudia."

     

     

     

    "Quae regis sponsae congruant,

     

    quae reginae conveniant,

     

    hic intextas

     

    ex auro cyclades

     

    cum purpur is

     

    gemmatis indues."

     

     

     

    Sit Christo summo gloria,

     

    qui scandens super sidera

     

    cum Spiritu,

     

    cum Patre,  supera

     

    deus unus

     

    regit et infera.





    PIERRE ABÉLARD

    HIMNUSZA URUNK MENNYBEMENETELÉRE

     

    Ki szállva száll a csúcsokig,
    dombokon át emelkedik,
    menyasszonyát
    hívja a hegy felett:
    "Kelj fel, nővér,
    kövess már engemet!"

     

    Eléri atyja csarnokát
    hol örökölt trónjára hág,
    onnan kiált;
    "Siess, szerelmesem!
    Atyám jobbján
    fogsz ülni énvelem.

     

    "Téged egész országa már,
    népe és birodalma vár.
    Atyám maga,
    s égi Atyám körül
    szent udvara:
    jöttödnek mind örül.

     

    S amik a Király jegyesét
    illik hogy ékesítenék,
    aranyba szőtt
    ruhát, és mennyei
    gyöngyös bibort
    fogsz ottan ölteni."

     

    Krisztusnak dicsőség legyen,
    ki jár a csillagos egen
    s az Atya és
    a Szentlélek vele:
    menny és pokol
    háromegy istene!

     

    /Babits Mihály fordítása/

     

     

     

     

     

     





     

     

     

  16. 6522 08:00 2015.04.02
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                   A tó, a rózsa és a hársfa

     

                     Vers a hasznos szépről

     

    – Mit ér, hogy szép, de semmi haszna! –
    – Ilyen szép nincs! Csupán szavadba…
    Mert mondd, barátom, kinek árthat
    a hó, a rózsa és madárdal?
    A forrás és az ég taván a hársfa
    a kép a vers tüzébe mártva?…
    Virágok és gyökér között az ágak,
    ha fészkek szárnyain kiszállnak,
    s hozzák a lüktető habok
    hálóján villogó napot?…
    S a könnyű pinty, amely a bükkfa ágról
    sugárzó dalt gyalul a telt világról,
    s tágulva-zengő fénykörébe
    megállsz a lombos ágra nézve…
    De mért is hirdetnéd?… Barátom,
    derülj inkább esztétikádon,
    és hidd velem, a szép
    mindig hasznos, ha kép, ha költemény
    s derülve végre magadon,
    mondjad ki így: a hű anyagba,
    mint csírás mag, mint rózsaszál
    dereng a szép hatalma.
    Szépség derűje! Hajnaltiszta fény,
    ragyogj szívünkre pirkadó remény!
    Ragyogj, akár a mély tavak
    tündére hűvös gát alatt,
    midőn leszórva habzó fátyolát,
    lényét ragyogva adja át
    s a kéken izzó szál kigyúl,
    s derengő hónak éber fényivel
    ragyog a táj s e hóban mintha nyílna…
    a szép tavasz, cseresznye, szilva…
    Fény rózsakertje, melybe
    betűk ágán gyümölcs s az ókulába
    beér a hasznos szép virága,
    s a könnyű szál izen tovább,
    a fényen túl! – Dal hajnala!
    S a konyhák moslékgőzin át
    hegedűk kócsagteste száll,
    vegyülve zöld gyertyánsövénybe,
    a fülemülék versenyébe…
    Szépség derűje, drága fény,
    ragyogj szívünkre hajnali remény!
    Nem az, mi érdek nélkül tetszik.
    Ragyogj szép rózsa, mindenben lakó,
    az embertárs anyagban hasznos alkotó!
    Ragyogj, dalolj és biztató reménnyel
    új röplapod szórd szirmaid hitével.
    A nagy világ-család tűzhely-sugára
    pirkadjon szirmod hajnalába…
    Sejtek taván, tekercsek ívsorán,
    a képletek madárvonulatán
    lobogj, dalolj bölcs rózsaszál
    s a mértan részvétlen terét
    megejtve, s az, magába íva,
    lényed ragyogja vissza.
    – Barátom! Mondd, hát kinek árthat
    a rózsa, tó és szárnyaló madárdal?
    A forrás és az ég vizén a hársfa
    e szirmok mély tüzébe mártva?
    Teremtő szép derűje, drága fény,
    lobogj, ragyogj te rózsáló remény!
    Repíts, mint felszökő vitorla
    a lombos, bölcsebb távlatokba.
    A fényagyú tudás, a bátor,
    mit érckarjával tép a vak homályból,
    mind része annak, ami lényeged!
    Légy Fő-Égtáj agyunk, szívünk felett!
    Vitorlás tengelyed mágnesfokán
    a forgács és salak is földerül.
    Bimbó lesz ez… Koráll a másik,
    mely térképed taván virágzik,
    s a szirmodról villant elembe
    beáll a por a mágnesívű rendbe.
    Szépség hajnal-derűje, drága fény!
    Ne hagyj el minket szép remény,
    de mindenből felénk ragyogva,
    lássunk az ember-társ anyagba…
    Hű társaink, ragyogjatok,
    s a telt anyag jelképei,
    szegek, ti földi csillagok,
    szervetlen tájaink rikkancsai
    hirdessétek e némaság szavát,
    a rejtett szép derengő hajnalát.
    Bölcs hajnal, mézzel ébredő zsarát,
    lilákkal fodros citromfényű láng,
    szirom s acél bibéjén táguló
    bölcs hajnal, kelj, napothozó
    terek jövője, melybe
    a szép s tudás ikertörzséből nőve,
    a mindenből kibomló ábra
    rózsája tágul tájaink kitárva.
    Tövedről érc darvak csapatja
    úszik a vénuszi magasba
    s feszes csőrük a lét sugárit hordva,
    utat villant a bolygók közti porban.
    Bölcs hajnal, nyílj! Sziromhozó
    derűdben, mint a pásztor állatát,
    megértjük tárgyaink szavát.
    A hűs atom s a forró rózsaszál
    ábrája mindenből kiszáll
    s szépítve azt, amelybe rejtve volt,
    eloszlik annyi sok titok,
    talány s akárcsak a zene,
    közös kincs lesz e mértan képlete:
    A Fő-Ritmus!… Hívó szavára,
    mint gép, ha fordul égi suttogásba,
    jelzését műszerébe mérve
    lépünk egy emberibb világ
    sugárzó képletére…
    A fölnyitott anyag sugára
    kicsordul csillagközi tájra.
    Határait, akár a nyár, kitolja
    a prizmás sarkköri fokokra
    s az ember-szérű asztagának kincse,
    míg ott, az űr terébe nőve
    tágul, itt mézillatú táblák
    ragyogják rózsáink virágát.
    Mint tengeren apály-dagály szabálya,
    bő ár suhog a sziklatájba,
    melyet előre partjainkhoz mérve,
    az ész meglelte rózsaszál
    derűje önt az embervéste térbe…
    Hű társaink, ragyogjatok!
    A telt anyag jelképei,
    szegek, ti földi csillagok,
    szervetlen tájaink rikkancsai
    hirdessétek esztétikám:
    – Nem azt, mi érdek nélkül tetszik, –
    hirdessétek az alkotó csírát,
    a hű anyagban lüktetőt,
    a hasznos szép derengő hajnalát…
    Hű társ a földi csillagok között,
    a némák közt hárfás jelünk,
    – ki felhőn, bércen át,
    viszed az ember zsongó fonalát,
    ki gerlét ringatsz zöld búzák fölött
    s szívünkkel ében-óceánból,
    mint Kristóf jössz a tinta-tájról,
    kihez ódát nem írt e század,
    bár fennen hordja glóriádat,
    szikrázó szép Huzal, Fénylő ideg!
    Te égi körzők ívein szökő
    hárfás tornász, – ki kötsz, ragyogsz
    és ott vagy mindenütt,
    te hermeszlábú, légy a fegyverünk.
    Felzengő tested lényege
    megannyi néma társ helyett
    hirdesse hát
    a kócsag hegedűk szavát,
    a rejtett szép
    derengő hajnalát,
    s mint gyémánt ék
    a megnyíló anyagból
    feszülj ki tündöklő virág,
    s mert nincsen szép,
    melynek ne lenne haszna,
    tágulj az újuló magasba,
    ragyogjál hó,
    szép tó,
    szüless meg ékes rózsaszál.

     

    /Takáts Gyula, az 1958-ban megjelent

    Mézöntő c. kötetből/

     

  17. 6521 07:35 2015.04.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

     

     

                                            SZELLEMEK UTCÁJA

     

    Minden ellenemre van. Én nem kivánok többé táncokat,
    Olyat nem tudsz mutatni pajtás, - nem olyat a knidoszi táncmesterek sem tudnak

                                                                                                                                 feltalálni,
    Sem zenét, - minek nekem? magam csináltam egykor jó egynéhány dallamot
    S azt dúdolgatom, vagy még azt sem. Hallgatok. Az életem javát sötétben töltöm el,
    A mélyen elrejtező, néma férfikort.


     

    E sugallat hüvös. - Mint aki csendes és veszélyes utcán járkál éjszaka
    És abban minden lobogásban volna, - hatvan fáklya égne, ontaná vad lángjait
    A semminek... mert nincs ott senki sem. A szellemek utcája ez!
    S még néhány lépés benne s nemsokára vékonypénzű leszel magad is
    És régi, kipróbált szived kutyáknak vettetik.


     

    Szerettem egykor sokmindent: hajósok énekét,
    Szédítő, teljes napsütés: aranyrózsáidat...
    Mi mindent szerettem, már nem tudom.
    Boldog forróság volt nekem a földi tűz,
    Átjárt, hogy megvacogtatott, borzongtam tőle s jeges éjszakát
    Képzeltem hozzá... S ma már éjszakám:
    Egyetlen teljességem. - Ne higyjétek, nem sohajtok,
    Sőt feledni vágyom minden multamat s még inkább elrejtőzni, elmerűlni abban,
    Ami még a jussom itt. Mert annyi jár nekem.
    Hogy jobban megismerjelek, ki vagy? - Sötét vagy-e?
    Kivel a sötétségben oly rég szembenézek, hallgatag király: rejtélyes elmulás!

     

     

    /Füst MIlán, 1934/

  18. 6520 18:15 2015.03.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

                  Virágvasárnap

     

    Valahol most egy tulipán-szájú,
    kicsi szamárka ordibál,
    hátára odaképzelem magam
    s vagyok Jézus király.
    Förgeteg-fehér szilvafák közt
    máris a borhegyre megyünk,
    hozsannázó bokrok fölött
    apostol-felhő jön velünk – –
    Jártak itt ólom-zord hadak,
    lánctalpukat a sár fedi,
    sisakjukon, mint sastojáson,
    tapos a kis csacsi –
    Gyerünk, csöpp állat, fönn a pincék
    homályában bort nyakalunk
    s kőből-kihasított fejű
    rokonokkal dúdolgatunk:

     

              Szent István, térdepelj közénk,
              magyarok térítő királya,
              nagyobb király térített minket,
              idők vasából koronája.

     

              De itt vagyunk, de megvagyunk,
              nézzük, hogy nő a völgyi búza
              s a szőlővirág hogy kígyózik
              fölrepedt, égő homlokunkra.

     

    Így éneklünk s az ördöglábú
    asztal lesz majd a nagydobunk –
    parasztok és Jézus király,
    egymást karolva mulatunk.

     

    /Csoóri Sándor/

  19. 6519 17:23 2015.03.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ez a fórumtéma Bartókkal kezdődött, és azóta minden elérhető vele kapcsolatos verset beírtam, néhányat többször is. Most is ismétlek: http://fidelio.hu/forum?fq=%22Berajzolunk+egy+pici+almaf%C3%A1t%22&ft=hozzaszolasokban&forumsearch=Keres%C3%A9s

     

     

    Gergely Ágnes 15. stációjából idézek: " Bartók Béla születésének közelgő hetvenötödik évfordulója alkalmából A Bölcsész a kar néhány professzorának vallomását közölte Bartókról. „Csak segítettünk temetni – írta az egyik professzor. – Amerikában a leukémia ölte meg, itthon a hallgatás.” Egy másik professzor arról írt, hogy nagy muzsikusaink nevét e honban megközelítően sem hordja annyi intézmény, mint amennyi a múló karrierű politikai személyekét. Ezekben a napokban változtatták meg a csepeli Rákosi Mátyás Művek nevét Csepel Vas- és Fémművekre, a miskolci Rákosi Műszaki Egyetemét Nehézipari Műszaki Egyetemre, s a Rákosi Mátyás-ösztöndíjat ezentúl népköztársasági ösztöndíjnak hívták. „Mikor nevezünk már el valamit Bartókról?” – írta indulatosan a professzor. Csíkszeredainé Mák Ilka, aki a férje jogán erdélyinek vallotta magát, megírta a lapba, hogy Bartók dalait még gyermekkorában, jóformán az anyatejjel szívta magába. Romola elképzelte, ahogy a velmédi Mák kocsma mellett, egy földes szobában ring a bölcső, s a kacsmában Bartók dalait húzza a cigány, míg odébb, a Rojt utcában Fülöp Vince kubikos felesége, Hornok Emerencia azt énekli: „Aranyvégű cigaretta, te utolsó jóbarát…” Mák Ilka vallomásában részleteket idézett Bartók néhány publikálatlan, korai leveléből, köztük abból is, amit Párizsból írt valakinek a még fiatal zeneszerző, miután találkozott a század eleji magyar fővárossal, amelynek „közönségével – írta Bartók – nem lehet semmit sem kezdeni. Ide gyűlt mindenféle szedett-vedett sehonnai német, zsidó népség; nagyrészt ezek Budapest lakói. Nemzeti irányú nevelésükre kár időt pocsékolni.” A cikk híre, mint kőzetben a repedés, azonnal szétfutott az egyetemen; a szerkesztőségben, mondta Romolának Gyula, mindenki Bartókról beszél, kivéve Tarkövit, aki csak annyit jegyzett meg egyik nap: „Nekem jobban tetszik a másik Béla: A Zerkovitz.” „Igazán? – mondta Gyulának Romola. – Ha olyan nagy kutató a Karvaly, talán a káderlapokat is látta; annak idején, a tanulmányi osztályon. Kérdezd csak meg, mért vonták meg tőlem tavaly a Rákosi Mátyás-ösztöndíjat." (1983)

  20. 6518 10:47 2015.03.21
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ma van Johann Sebastian Bach születésének 330. évfordulója. Életéről és művészetéről már sokat tudunk, így érdekes az alábbi vers, amelyben a közel 80 éves svéd költő, Lars Gustafsson, azt próbálja megközelíteni 1982-ben, mi volt Bach előtt. Se az eredetit, se magyar fordítást nem találtam, de a két fordítás eléggé egyértelmű...

    A vers és a kötet címe: Världens tystnad före Bach



    The Stillness of the World before Bach

    There must have been a world before
    the Trio Sonata in D, a world before the A minor Partita,
    but what kind of a world?
    A Europe of vast empty spaces, unresounding,
    everywhere unawakened instruments
    where the Musical Offering, the Well-tempered Clavier
    never passed across the keys.
    Isolated churches
    where the soprano-line of the Passion
    never in helpless love twined round
    the gentler movements of the flute,
    broad soft landscapes
    where nothing breaks the stillness
    but old woodcutters' axes,
    the healthy barking of strong dogs in winter
    and, like a bell, skates biting into fresh ice;
    the swallows whirring through summer air,
    the shell resounding at the child's ear
    and nowhere Bach nowhere Bach
    the world in a skater's silence before Bach.

     

    /Philip Martin fordítása/

     



    Die Stille der Welt vor Bach

    Es muss eine Welt gegeben haben vor
    der Triosonate in D, eine Welt vor der a-moll-Partita,
    aber was war das für eine Welt?
    Ein Europa der großen leeren Räume ohne Widerhall
    voll von unwissenden Instrumenten,
    wo das Musikalische Opfer und das Wohltemperierte Klavier
    noch über keine Klaviatur gegangen sind.
    Einsam gelegene Kirchen,
    in denen nie die Sopranstimme der Matthäuspassion
    sich in hilfloser Liebe um die sanfteren
    Bewegungen der Flöte gerankt hat,
    wie sanfte Landschaften,
    wo nichts zu hören ist als die Äxte alter Holzfäller,
    das muntere Bellen starker Hunde im Winter
    und Schlittschuhe auf blankem Eis wie ferne Glocken;
    die Schwalben, die durch die Sommerluft schwirren,
    die Muschel, in die das Kind hineinhorcht,
    und nirgends Bach, nirgends Bach.
    Die Schlittschuhstille der Welt vor Bach.


    /Verena Reichel fordítása/



    Néhány idézet:

    A a-moll partita (BWV 827) https://www.youtube.com/watch?v=6SvdfL6dEUQ

    A d-moll triószonáta (BWV 527) https://www.youtube.com/watch?v=NExH0-KPLXU

    A Wholtemperierte Klavier-ből: https://www.youtube.com/watch?v=8DOTSWHnAy4

    (jobban szeretem az eredetiket)



    http://www.music.lv/organ/images/Riga_Dom/Doms.jpg

    http://www.music.lv/organ/organs/Riga_Dom.html



Kiemelt cikkeink

175 éve halt meg az ördög hegedűse

1840. május 27-én halt meg minden idők egyik legnagyobb hegedűse. Niccoló Paganinire emlékezünk. MAGAZIN

A gravitációnak többet már nincs értelme

Egyértelműen a világ legveszélyesebb táncműfajáról van szó. De az, amit a Bandaloop csinál, valóban egyedülálló. VIDEÓ

Fidelio Jazz Est a Hollán Ernő utcában

Szakcsi Lakatos Béla, Emilio és Horváth Pluto József mesterhármasa lesz a BJC Hungarikonok – Generációk sorozatának júniusi fellépője.

Elhunyt Mary Ellen Mark amerikai fotóművész

Modelljei közt éppúgy akadtak szökött gyerekek és heroinfüggők, mint hírességek és a világ vezető személyiségei.

Mégis bemutatják a versenytől visszalépett társulatok produkcióit a POSZT-on

Robert Wilson (forrás: Jersy Arts)

A zsűri azonban nem fogja értékelni őket.

Ez lenne az igazi csodazongora?

Barenboim Liszt Ferenc 19. századi zongorája alapján új fejlesztésű zongorát építtetett magának. MAGAZIN

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG