Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 6373 15:04 2014.10.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                             Beethoven öregkora

     

                           (Vonósnégyes, op. 132.)


    Ez nem németül van, se más, gőzzel, váladékkal

    Összetapadt barbár törzs nyelvezetén

    És nem is latinul, ahogy neked hízelegnek,

    A rend és gyönyörűség okos latinján -

    Ez nyelvtelen nyelven szól, ezt meg kell értened.

    De a zenét is teneked megzenétlenítettem,
    A művészet bennem legyőzte önmagát,
    A hiúságot, a magakelletést, a kurvaságot.
    Ez ne csiklandozza senki viszketegségét,
    Meg ne remegtessen zsigereket, jonhokat,
    A frigideket ne tudja táncba vinni,
    Ezzel ne szublimálja kudarcát
    Semmiféle fennkölt impotencia.

    És a-mollban, a nosztalgia nemes hangnemén,

    Ahogy Mozart, amikor édesen akart zokogni.

    De rajtam senki se zokogjon, énrám

    Senki se mondja: a szegény süket.

    Ez a szenvedés itt nem engem érint,

    Ez a halál itt nem az éh halálom,

    Ez a brácsa megfagyaszt minden elérzékenyülést.

    Az a-mollra rácáfol ez az a-moll kvartett,

    Ez a telítettség mindent lecsupaszít.

    Ezt meg kell értened, erre muszáj felelned,
    És kérdés kérdésre, vád a sürgetésre,
    És miért és miért és hogy tehetted ezt?
    És felbukkan a dallam és tudnám ezt én is,
    De nem akarom folytatni, nem dalolunk.
    Én kihívlak és ha nem felelsz, diszkvalifikállak,
    És cibál a hegedű és csikorog a brácsa,
    És nyögi a gordonka: felelni muszáj.

     

     

    /Vas István; a Látó 1997. januári számából/

     

     

    Az 1824-25 szerzett művet Beethoven Galatzin Miklósnak ajánlotta. Ebben a műfajban már csak az op. 133-as Nagy fúga és az op. 135 jelzésű F-dúr követtte - 1826-ban. Remek darab, értő előadás!

  2. 6372 16:18 2014.10.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Most eszembe jutott egy régi hangulat...meg is találtam a keresőben, de nem tudtam idevarázsolni (azért ez meglep)

     

    "Ösz húrja zsong

    jajong, busong

    a tájon..."

     

    2008. okt. 15-i bejegyzés, mindegy.

  3. 6371 15:30 2014.10.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A  k i s zongoramuzsika, Arany verse, az elégia, Ördöngősök, most mind bepótoltam, inspirálnak...:-) és a többi is,valamennyi remek! Milyen érdekes, hogy alig száz évvel ezelőtt a pogány világ nyomai még a költészetben is megjelentek, benne voltak még a városi mindennapokban is. Foglalkoztat az is, ahogy Arany és kora, és később is, egyszerű szavakkal mindent elmond, és a terjedelmes versek sejtetnek.

    Mérhetetlenül lusta tudok lenni...:-)...olyan jó, hogy házhoz jön a zene-költészet!

  4. 6370 10:31 2014.10.24
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    Az Elégia 1956. c. lemez tisztelgés az 56-os forradalom szakralitása, bátorsága, szentsége elött

     

    A közel 8 éve megjelent különleges lemez számai:

    1. Dawns / Hajnalok
    2. Elegy 1956 / Elégia 1956
    3. Wings / Szárnyak
    4. Idol... / Bálvány...
    5. In The Spirit Of Bartók  / Bartók szellemében
    6. Pentatonic Mantra / Pentaton Mantra

     

     


  5. 6369 21:06 2014.10.22
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Liszt születésnapjának és Arany János elhunytának évfordulója ugyanazon napra esik.

     

                           A világ

     

    A világ egy kopott szekér,
    Haladna, de nem messze ér;
    Itt is törik, ott is szakad:
    Sose féljünk, hogy elragad.

    A világ egy régi mente,
    Moly, penész, por összeette,
    Folt sem állja, foldani kár:
    Cérna után szakad mindjár'.

    A világ egy tói malom;
    Néha tenger vize vagyon,
    Néha csepp sincs, úgy kiszárad;
    Amint kéne; sosem járhat.

    A világ egy vén muzsikás,
    Nem tud ő már kezdeni mást;
    Minden hangból húz csak felet,
    Minden nap egy nótát feled.

    A világ egy rozzant csárda,
    Rossz menedék télbe', nyárba';
    Télbe' fázol, nyárban ázol:
    Mégis benne éjszakázol.

    Részeg ember ez a világ:
    Ötször, hatszor egy nyomba hág;
    Kész ugorni hegyen völgyön
    S felbukik a síma földön.

    /Arany János, 1852/ 

  6. 6368 09:59 2014.10.21
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Liszt Ferenc születésének 203. évfordulóján megismételhetnék a róla írt versekből vagy az általa megzenésítettekből - zenéjével illusztrálva, de most egy tanulmányra hivatkozom, mert ebben azzal a Bartókkal is kapcsolatos elemzés olvasható, aki akadémiai székfoglalójában (1936-ban) Liszt Ferencet választotta tárgyául.

    A felugró első címen alól lehet a pdf-anyagot kibontani! De egy kis jellemző zene azért jól esik! 

     

    A hivatkozott verseket, de Liszt Ferenccel kapcsolatos egyéb dolgokat is a fenti keresőből, a "Liszt Ferenc" beírásával lehet a hozzászólásokban megtalálni (képek, szobrok, egyetemi témák, díjak, együttesek stb)!

  7. 6367 18:25 2014.10.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

          Hegedűl a hold Nyugat kapuján

     

    Vörös sarlójú baljóslat a Hold
    Buda kőcsipkés tornyain ülve,
    Hallgatta, hogy szivem faunsípja sipolt
    S ezüst gitáron ezt hegedűlte:

    - Mohamed napja itt éjbe hanyatlott
    Itt tört Attila szent kardja felén.
    S Kelet utolsó sarja ti vagytok.
    S vesződtök Turán ős igézetén.

    - E sík - nem látod? - Kelet temetője,
    S fölötte én a sírlámpa vagyok
    Kelet szomorú szent álmait szőve
    Kertembe jöttök mind magyarok.

    - Itt álltok Nyugat ős kapujában -
    Századok múlnak, - elmúlt ezer éve...
    Felém száll mégis szived beteg álma
    S álmokért jártok Kelet erdejébe.

    - Én látom ki megy be Nyugat kapuján,
    Túl a hegyeknek virtusi mások
    Hallod hogy zúgnak hallod-e Turán
    Az aranyat termő fürge kalapácsok.

    A vörös sarlójú égi gitáron
    Szívem azóta egyre csak hallja:
    Miért gázoltok a régi hináron
    Van még kalapács - ha eltörött a szablya.

     

    /Dutka Ákos; megjelent természetesen

    Nyugatban, 1923 őszén/ 

  8. 6366 15:44 2014.10.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                                  ZENÉT . . .

     

    Zenét ha hallgatsz, gondoltál-e rá,
    Hogy hallgat-e az téged s mit te zengsz itt?
    A tájat nézted: nézett-e a táj?
    S illat ha szédít, mért hogy sose fáj
    Hogy könnyű lelke nem tud rólad semmit?

    S ha zeng a vágy szívedben s csendje éjén
    A hang repül, mint eldobott zsarátnok,
    Ó mért lesed, hogy más hang felel-e?
    Ki istenét lelkében fellelé,
    Puszták csendjén is boldog a zarándok.

    Ha surranó fény leng lazult haján
    S ajkán a szó mint illat suhan át,
    Még mit akarsz? - Hallgasd, mit szíved áhít,
    Tekintetének könnyű fuvoláit
    S arcán a színek gyenge futamát.

    Ne dobd a rózsát el, mert nem beszél.
    Nyugodj meg, Lélek: szem-nem-látta táj,
    Különös illat, mit be nem lehelnek,
    Zengő kiáltás, melyre nem felelnek,
    Magányos jaj mit visszafojt a száj.

     

    /Nagy Zoltán, 1923/

     

     

    Az eredendően ügyvéd költőt már idéztem: 1884-1945 között élt, és sorsának tragikuma, hogy a zsidóüldözéseket túlélve egy betörő gyilkolta meg a Nyugat első nemzedékének jelentős alakját. 

     

    Csak egy részt idézek a Tóth Árpádhoz írt verses leveléből, amely szintén a Nyugatban jelent meg valamivel korábban:

     

    ..."De ó a ritmus! Ó daloknak lelke
    S lelkek dala! Oh hidd el, kedvesebbek
    Sikoltó sípnál dobbantó dobok.
    Szívnek verésén, érnek lüktetésén
    Az életünk is ritmusban dobog.
    Ha szívod kertek, erdők illatát,
    Ütemre jár lélegzeted a szádon,
    Fű hajlongása, szárnyak csapkodása,
    Az évszakok s a csillagok futása,
    Egy ős ritmusban zeng át a világon.
    S hogy értse, ki mindezt nem érti meg:
    Ha csókolsz, lánykád taktusban liheg.
    Élet s gyönyör sok volna egy hajtásra,
    Kortyonként adta azt azért az Úr
    És ez a ritmus s innen van varázsa.

    (Ó megszokás! Ó régi tamburín!
    Dobodra ütsz és megcsendül a rím...
    Fátyolt reá! Peregjen mint a gyászdob
    A pergő könnyek ritmusára. Mint
    E gyászos órák tompa kondulása,
    Dobogjon el a hang, vagy mint ha vad
    Bambuszligetben, tikkadt éjszakán
    A kábult néger bánatát dobolja,
    Feledtető italtól részegen...
    Ezerkilencszázhúsznak télutója!...)"...

     

     

    Álmomban zene című versét közel 6 éve írtam be ide.  

  9. 6365 14:20 2014.10.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    1849-ben a mai napon halt meg a 39 éves Fryderyk (Frédéric) Chopin. Műveinek legtöbbjét zongorára írta, 19 dala kevéssé ismert. 

     

                 Dal, két tükörre

     

      Chopin e-moll prelűdjére (op. 28) 

     

    Őszi,                 Nyár vagy. 

       kék                 Fájhatsz.              
    ég van.             Bánthatsz                      
    Éj van.                  akár,       
    Szél van.          egyedüli     nyár
    Tél jön.                 vagy 
    Kés jön.            a             

    Későn.                  mindenségben,
    Jőjj                    aki nékem 

       idébb!            lángol, s leveti
    És                          már
    tedd a               ingét. 

       melledre        Innék.

       kezem.           És vár.
    Innék.               Megvár.                         
    És                     Mert nyár.                                    
    ilyen                 Lobogó,  

       lángot               meztelen

       mint               nyár.                  
       te

    iszik-e  

       szám.

             
    /Bella István/

     

     

     

    A prelűd alcíme: Fulladás, és egyike volt a súlyosan beteg zeneköltő maga által kiválasztott temetési zenéknek (a többi a Mozart-rekviem, a fenti sorozat 6., h-moll prelűdje és  II. zongoraszonátájának gyászindulója volt).

     

     

    Más prelűdjének is adtak melléknevet, közülük a legismertebb talán az "Esőcsepp"-prelűd. Az alábbi versben nincs utalás Chopinre. de a cím talán nem véletlen; ezt is télen írta szerzője, 1945 februárjában.

     

                    Esőcsepp-prelűd

     

    Kopp, kopp, kopp. - Álmos februári
               langyos eső.
    Egy csíz is csattog a kertben.
               Remegő
    emlék, zene, halkan
               olvadozó...
    Kopp, kopp. Fogy a tél,
               olvad a hó.

    Csak a reménytelen remény
               nem apad el.
    Kopp, kopp, kopp. Mellben a szív
               habozva ver.
    Megállna, mint az óra, amit
               gazdája holt
    ujja ketyegni már sose húz föl.
               Ébred a hold.

    Fölkel a hold, fakul a felhő,
               tejszine lesz.
    Leng az eső puha fátyla.
               Zsong az eresz.
    Álombeli dallam, át meg át-
               szőve szelíd
    fénnyel. Idézi az élet
               emlékeit.

    Kopp, kopp. Kiváj az idő
               vesét, velőt.
    Meghőköl a lélek egy-egy
               lázkép előtt.
    Figyeli magában a téboly
               kolompszavát.
    Kopp, kopp, kopp. Csak az eső
               dobol tovább.

     

    /Rónay György/

  10. 6364 20:49 2014.10.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                   Ördöngősök

     

    Virágos tőrrel a szivünkben
    szoktunk mi házról-házra járni,
    ördöngős sípoló büvészek,
    az ördög édes cimborái.

    Tudunk nevetni és zokogni,
    szolgálunk Mammonnak s az Úrnak,
    sírunk a renyhe rózsakertben,
    kacagunk, ha szívünkbe szúrnak.

    Könnyes arcunkon ezer álarc,
    mások szemébe sohse nézünk,
    csupa hazugság a szerelmünk,
    csupa öröm a szenvedésünk.

    A jajszavunkon is kacagnak,
    utál a marcona egészség,
    s mutogatjuk szegény szivünket,
    mint koldus a fehér egérkét.

    Ráolvasunk, jövőbe látunk,
    és táncra fogjuk béna lábunk,
    rikoltozunk rekedt torokkal,
    dobot verünk és trombitálunk.

    A szürke országút az ágyunk,
    és derékaljunk a hegyoldal,
    ordítunk a fergetegekkel,
    versenyt futunk az őszi holddal.

    De néha-néha péntek éjjel
    halotti fellegeknek intünk,
    és ekkor csupa könny az arcunk,
    és ekkor csupa vér az ingünk.

     

    /Kosztolányi Dezső, 1908/ 

  11. 6363 08:15 2014.10.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Megnéztem a linkeket, elolvastam a verseket, élmény volt!

    Devich Gergő magávalragadó, finom és érett játéka, megnyerő személye, kedves és szerény lénye rendkívüli, már most büszkék lehetünk rá!

    Minden szépet és jót kívánok neki, sok sikert és boldogságot, hosszú, szép életet, jó egészséget!

    Micsoda öröm volt ezeket a linkeket látni, a kulturált, szép környezetet és művészeket, köszönöm, kedves mindegy.

    Ami a szerelmi álmokat illeti, azzal sem lehet betelni, nemde? Aztán jön a téli álom.

  12. 6362 11:40 2014.10.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Bár augusztus 18-án van az igazi Ilona-nap, a tegnapi kapcsán jutott megint eszembe az alábbi csodálatos vers, és 2006 augusztusa és 2008 májusa után újból beírom, mert annyira (kosztolányisan) muzsikál. Kosztolányi verseiben és műfordításaiban szavaival szinte festett, szóképeket varázsolt elénk. Szacsvayval innen...

     

          Ilona

     

    Lenge lány,
    aki sző,
    holdvilág
    mosolya:
    ezt mondja
    a neved,
    Ilona,
    Ilona.

    Lelkembe
    hallgatag
    dalolom,
    lallala,
    dajkálom
    a neved
    lallázva,
    Ilona.

    Minthogyha
    a fülem
    szellőket
    hallana,
    sellőket,
    lelkeket
    lengeni,
    Ilona.

    Müezzin
    zümmög így:
    "La illah
    il' Allah",
    mint ahogy
    zengem én,
    Ilona,
    Ilona.

    Arra, hol
    feltűn és
    eltűn a
    fény hona,
    fény felé,
    éj felé,
    Ilona,
    Ilona.

    Balgatag
    álmaim
    elzilált
    lim-loma,
    távoli,
    szellemi
    lant-zene,
    Ilona.

    Ó az i

    kelleme,
    ó az l

    dallama,
    mint ódon
    ballada,
    úgy sóhajt,
    Ilona.

    Csupa l,
    csupa i,
    csupa o,
    csupa a,
    csupa tej,
    csupa kéj,
    csupa jaj,
    Ilona.

    És nekem
    szín is ez,
    halovány
    kék-lila,
    halovány
    anilin
    ibolya,
    Ilona.

    Vigasság,
    fájdalom,
    nem múlik
    el soha,
    s balzsam is
    mennyei
    lanolin,
    Ilona.

    Elmúló
    életem
    hajnala,
    alkonya,
    halkuló,
    nem múló
    hallali,
    Ilona.

    Lankatag
    angyalok
    aléló
    sikolya.
    Ilona,
    Ilona,
    Ilona,
    Ilona. 

     

    /az 1935-ben megjelent

    Számadás című kötetből/

     

     

    Kosztolányival nem lehet betelni, így egy szép fordítását is megidézem ismét, de most már az eredetivel együtt.

     

     

                                       Moonlit Apples


    At the top of the house the apples are laid in rows,
    And the skylight lets the moonlight in, and those
    Apples are deep-sea apples of green. There goes
    A cloud on the moon in the autumn night.

    A mouse in the wainscot scratches, and scratches, and then
    There is no sound at the top of the house of men
    Or mice; and the cloud is blown, and the moon again
    Dapples the apples with deep-sea light.

    They are lying in rows there, under the gloomy beams;
    On the sagging floor; they gather the silver streams
    Out of the moon, those moonlit apples of dreams,
    And quiet is the steep stair under.

    In the corridors under there is nothing but sleep.
    And stiller than ever on orchard boughs they keep
    Tryst with the moon, and deep is the silence, deep
    On moon-washed apples of wonder.

     

    /John Drinkwater (1882-1937)/

     

     

         H O L D F É N Y E S   A L M Á K

    Fönn a padláson almák sorba-sorba,
    tetőablakból süt a hold mogorva,
    tengerzöld fénnyel. Őszi éj sodorja a
    felleget, s elbúj a holdvilág.

    Deszkán egér kapirgál egyre, hosszan,
    majd hallgatás, egér, ember se moccan,
    felhő suhan, a hold bukik ki mostan,
    nyilazza újra tengerzöld nyilát.

    Setét sugárba fürdik a sok alma
    a roskadó polcon, ezüstben alva,
    az álom-almák holdsütötte halma,
    a meredek lépcső oly néma lent.

    A folyosókon senki, csak az álom,
    és halkabban, mint a gyümölcsös ágon
    cicáz a hold, cikázva haloványon
    s a tündéri almákon ül a csend.

     

    /Kosztolányi Dezső fordítása/ 

  13. 6361 19:22 2014.10.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Máshol a Kortárs folyóiratot említettem, vagyis a Kortárst, mint tulajdonnevet, ahol sok kortársat lehet megismerni. Most frissen éppen Devich Gergő ifjú zenész kortársat, akivel érdekes beszélgetést olvashatunk innen. Van benne zene is! Az alábbi verset is a Kortársból választottam a nappalinkban :-)

     

                  Hallod még?

     

                                                                        Kökény nagyapám emlékére

     

     Levélzörgés, szél zúgása,
    nádsuhogás, s ahogy állta
    a fenyves a téli vihart:
    egykor csupán ez volt a zaj.

    Ma minden búg, csörög, csattog.
    Majd elhalkulnak a martok.
    S elsimul a víz tükre lenn.                                                   

    Hiú vágy már, s csak képzelem,                                    

    hogy hozza békém az este. S
    átveszi egy tücsök csendes                                                
    birodalmát. Mi más volna?
    Ez az élet egy tivornya.

    Lárma nem elég. Dob dübög,
    nyerít, visít, s mint ki dühöng,
    zúzza egy se-férfi-se-nő
    a hangszerét. Csak hangerő

    ma már a dal. Úgy bőg, akár
    motor s a gép. Légkalapács
    döngeti végig a Földet.
    Hallod még? Dobog a szíved.

     

    /Dobozi Eszter, 2013/

     

     

    A dőlt szövegek ismert és kevéssé ismert versekből valók. 

     

     

  14. 6360 17:03 2014.10.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                       Nem majális

     

    Zúg a sötétség kívül, belül.
    Egyedül vagyok. Egyedül…
    Szép angyal, hol van a hegedűd?
    Könnyű, hárfás szárnyad
    suhanva elkerül.

     

    Zúg a sötétség kívül, belül.
    Bőgőz a magány kegyetlenül.
    Jár a vonó, mint a kés éle.
    Kinek húzza, mintha
    bizony nem is élne.

     

    Nyáron a kéklő vízre mered.
    Lesi az angyalt tükre felett.
    Télen a pince vörös borán
    mulat, míg a füstös
    rángatja szaporán.

     

    Nem majális már ez… Kegyetlen…
    Üldögél a vendég. Egyetlen.
    Körötte senki. – Kívül, belül
    zúg, bőgőz a magány
    sej-haj kegyetlenül.

     

    /Takáts Gyula; az 1978-ban megjelent

    Vulkánok, fügefák versei között/ 

     

    Az illusztrátor Szántó Piroska egyik rajza a kötetben

     

     

                       Légy áldott

     

    Mint izzó máglya, már olyan a lég.
    Kék lángja vibrál s ízes illatok
    gomolyba főnek, ámde jő a szél
    és válogatva szárnya felragyog,
    amint behozza fürgén: készen ám
    a bárányfarkú-körte kinn a fán.

     

    És új hírrel mozdul megint a lomb!
    Így bontja szét a szél a táj ízét.
    A szilva jó! S az érő erjedés
    az ég falát tág gömbbé fújja szét,
    és benne, mint zenés burok alatt,
    úgy döngicsél, táncol a méhcsapat.

     

    A vágott nád s a vén mozsár öle
    a darazsak jó csárdázó helye,
    s az ősz libegve csúcsról-csúcsra,
    a völgy üstjébe cukrot szór bele.
    A fény, a hő, a tündér levegő
    együtt dolgozva villannak elő.

     

    Patak-malmunkba öntsétek búzánk!
    A présbe szőlők cukros fürtjeit!
    A zsák, a hordó és az asztalok
    hadd nyögjenek a régi rend szerint!
    Az ég s a föld bő násza mit fogant,
    csurogjon hegyből, völgyből boldogan.

     

    A cséplés álmos bőgőző dala
    nem leng, de jobb cigány a víg szüret:
    magán kacag, de mást is tűzbe ránt,
    és mustba fürdik szoknya, szürkület.
    Aztán a szél, a fürge és deli,
    ezt is dúdolva köddé lengeti.

     

    Szép ősz! Kék tűzben ért ezüst-kehely,
    sehol sem fénylesz úgy, mint ép nekünk.
    Dús gyantaszag s ciklámen-illatú
    a hegy, amint a nyáj után megyünk.
    Nap és a víz lábunknál versenyez!
    Ez lombra színt, gyümölcsbe ízt szemez;

     

    az kék fátyolba mártja völgyeink
    és bajszos harcsákat hálónkba csap!
    Mint kertész és halász perelnek ők,
    melyik munkája szebb és hasznosabb.
    Döntsétek el hát, költők és papok,
    tündérek járnak itt vagy angyalok?

     

    Mert itt lengsz, bár szép testté vált titok,
    de hol van az, ki otthonodba lép,
    és csengő rím dalába fonja majd,
    hogy olvad eggyé égi jó s a szép!
    Hiába ülsz, ragyogsz az ajkakon,
    titkod csak nézzük szótlan és vakon.

     

    Kék ősz, légy áldott! Dolgozók s henyék,
    magtárak, kamrák téged áldanak.
    S hogy szóljak én? – Mint gyűlő fecskeraj,
    úgy jőjjetek tollamra, szép szavak!
    Hadd küldjem ezt, mert szótlan lépsz tova,
    szemednek hamvad édes mosolya!…

     

    /Takáts Gyula, ugyanonnan/ 

     

     

  15. 6359 13:28 2014.10.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    V á t e s z

     

    Sok madárjóslat volt. S van! Az enyém
    a fecskesor a zengő sürgönydróton.
    Kotta fejükben dal és költemény
    biztat jövőnkről biztosat dudolnom.

     

    /Illyés Gyula/ 

     

     

     

         A két Kimondhatatlan-ból az I.

     

    Az éjben már édes-keserű hold-szag,
    s a tücsökhang egy oktávval leszállt;
    a nyáron annyi sírást tékozoltak!
    A Nagy Panaszt kimondták legalább?

     

    A gyászos ősz suhogó fátyla megjött:
    tücsök-búval bélelve bánatom,
    csak sóhajtozom itt értük, helyettük –
    mert képtelenség AZT kimondanom.

     

    /Jékely Zoltán, 1933/ 

  16. 6358 03:14 2014.10.11
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Jó a humorod, az a szerencse!

    A szellemes, míves műfordítás is őrőmet szerzett, már most, az őszi hajnalon. Nemrég még a tücskök ciripeltek... 

  17. 6357 19:33 2014.10.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A hosszú téli estékhez egy előzetes:

     

                                                   To a Locomotive in Winter

    Thee for my recitative,
    Thee in the driving storm even as now, the snow, the winter-day declining,
    Thee in thy panoply, thy measur’d dual throbbing and thy beat convulsive,
    Thy black cylindric body, golden brass and silvery steel,
    Thy ponderous side-bars, parallel and connecting rods, gyrating, shuttling at thy sides,
    Thy metrical, now swelling pant and roar, now tapering in the distance,
    Thy great protruding head-light fix’d in front,
    Thy long, pale, floating vapor-pennants, tinged with delicate purple,
    The dense and murky clouds out-belching from thy smoke-stack,
    Thy knitted frame, thy springs and valves, the tremulous twinkle of thy wheels,
    Thy train of cars behind, obedient, merrily following,
    Through gale or calm, now swift, now slack, yet steadily careering;
    Type of the modern—emblem of motion and power—pulse of the continent,
    For once come serve the Muse and merge in verse, even as here I see thee,
    With storm and buffeting gusts of wind and falling snow,
    By day thy warning ringing bell to sound its notes,
    By night thy silent signal lamps to swing.

    Fierce-throated beauty!
    Roll through my chant with all thy lawless music, thy swinging lamps at night,
    Thy madly-whistled laughter, echoing, rumbling like an earthquake, rousing all,
    Law of thyself complete, thine own track firmly holding,
    (No sweetness debonair of tearful harp or glib piano thine,)
    Thy trills of shrieks by rocks and hills return’d,
    Launch’d o’er the prairies wide, across the lakes,
    To the free skies unpent and glad and strong.

     

     

    /Walt Whitman (1819-1992); kiadták: 1882/ 

     

     

     

                                            Téli mozdony

     

    Téged dalollak,
    a tomboló viharban, a hóban, a hanyatló téli nap alkonyatán,
    teljes fegyverzetedet, mértékes kattogásod és
                                    forradalmas dübörgésed,
    fekete, hengeres tested, aranyos bronzod és ezüst acélod,
    súlyos haránt-rudaid, párhuzamos-egyforma kerekeid,

                                    forgó, oldalt csikorgó kerekeid,
    ütemesen neki dagadó dohogásod és hortyogásod,
    távolba vesző zakatolásod, előre meredő nagy lámpásodat,
    hosszú, halványan libegő füstbokrétádat, melyet
                                  gyengéd bíbor színez,
    a kéményből kipöfékelő sűrű-sötét füstfellegeidet,
    Remekbe kovácsolt testedet, rugóid és szelepeid,
                                  kerekeid remegő ragyogását,
    engedelmesen utánad kocogó vidám kocsijaidat,
    melyek csendbe-viharba, lassan vagy gyorsan mindig követnek.
    Te a modern élet példája, ─ jelképe a mozgásnak s erőnek ─ a

                                  szárazföld ütere,
    téged dalol ez egyszer a múzsám, versekben énekel,
    ahogy lát birkózva az ölelő szélrohamokkal és hófúvással,
    amint nappal füttyentve rohansz tovább, éjjel pedig 

                                  néma lámpáid lengeted.

    Tűztorkú szépség,
    dübörögj végig az énekemen garabonciás muzsikáddal, 

                                  lobogó éji lámpáiddal,
    őrülten vihorászó kacajoddal, visszhangzó és mindent 

                                  megingató földrengésszerű robajoddal,
    te önmagad törvénye, mindig tulajdon nyomodat őrző
    (a könnyes hárfa s a nyafka zongora beteg érzékenysége nem a tiéd)
    rémült trilláidat a szikláknál s a dombok fordulóinál
    röpítsd a puszta vidékre, a puszta tavakra,
    a nagy szabad égbe bátran, vidáman és erősen.

     

     

    /Kosztolányi Dezső fordítása/ 

     

     

     

                                                  I Hear America Singing

     

    I hear America singing, the varied carols I hear;
    Those of mechanics -- each one singing his, as it should be, blithe and strong;
    The carpenter singing his, as he measures his plank or beam,
    The mason singing his, as he makes ready for work, or leaves off work;
    The boatman singing what belongs to him in his boat --
    the deckhand singing on the steamboat deck;
    The shoemaker singing as he sits on his bench -- the hatter singing as he stands;
    The wood-cutter's song -- the ploughboy's, on his way in the morning,
    or at the noon intermission, or at sundown;
    The delicious singing of the mother -- or of the young wife at work --
    or of the girl sewing or washing -- Each singing what belongs to her, and to none else;
    The day what belongs to the day -- At night, the party of young fellows, robust, friendly,
    Singing, with open mouths, their strong melodious songs.

     

     

    /Walt Whitman; kiadva 1900/ 

     

     

    Számos megzenésítése ismert:

    by Victor Bay , "Keep singing", published 1941, two lines. [voice and piano]
    by Clark Eastham , "I hear America singing", published 1940. [SSAATTBB chorus a cappella]

    by Harvey Bartlett Gaul (1881 - 1945) , "I hear America singing", published 1925,

    [soprano, tenor, men's chorus, piano four-hands], cantata ;

    arranged 1926 for SSAA chorus and piano four-hands
    by Irving Gertz (1915 - 2008) , "I hear America singing", published 1959. [SSAATBarB chorus and piano]

    by Stan Harte, Jr. , "I hear America singing", published 1977 [SA chorus or TB chorus and piano],

    arranged by Don McAfee
    by George Kleinsinger (1914 - 1982) , "I hear America singing", published 1941, 

    [baritone, SATB chorus, piano or orchestra]
    by Normand Lockwood (1906 - 2002) , unknown title, published 1954. [mixed chorus and piano] 
    by Lloyd Alvin Pfautsch (1921 - 2003) , no title, published 1970 [satb chorus a cappella]
    by Sam Raphling (1910 - 1988) , "I hear America singing", published 1960 

    [medium voice, chorus, and piano or orchestra]
    by Robert B. Reed (1900 - 1968) , "I hear America singing", published 1942. [mixed chorus a cappella] 

     
                                          Hallom Amerika dalát
    Hallom Amerika dalát, hallom sokféle szent énekét,
    A kézművesekét, mindegyik aszerint dalolja a magáét,                                                       hogy jókedvű-e vagy komoly,
    A magáét dalolja az ács, miközben a deszkáját vagy a gerendáját méri,
    Azt dalolja a kőműves, amikor munkájához készülődik                                                       vagy abbahagyja a munkáját,
    Azt a révész, ami az életéhez vagy a csónakjához tartozik,                                                 dalol a fedélzeti matróz a gőzhajón,
    Dalol a cipész, miközben a munkaszékén ül, a kalapos, miközben áll,
    Hallom a favágó dalát, a szántó béreslegényt, ahogy reggel elindul,                               vagy ahogy délben megpihen, vagy amikor lemegy a nap,
    Az anya gyönyörű dalát, vagy a dolgozó fiatal asszonyét,                                                 vagy a leányét, aki varr vagy mos,
    Mindegyik azt dalolja, ha férfi, ha nő, amihez köze van, és nem egyebet,
    Napközben azt, ami a nappalé – és éjjel hallom a robusztus,                                                    vidám sihederek csapatát:
    Erőteljes, zengő dalaikat dalolják, ahogy csak a torkukon kifér.

     

    /Szabó Lőrinc fordítása/ 


     

  18. 6356 07:17 2014.10.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Jó, hogy újra beírtad, hogyan lehet keresni. Most sikerült!

    Jönnek a hosszú téli esték, és bár van mivel foglalkoznom - kikapcsolódásként nagyon szórakoztató ez a dolog!

    Itt említem meg az - üstdob - linket... :-)

  19. 6355 15:10 2014.10.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Somlyó György sok száz szonettet írt 1941 és 2005 között, amelyek nagyobbik része a Talizmán cillusokban és az Ami élni segít sorozatban jelent meg, de sose tudván abbahagyni, pótlásokat (még hármat, még kettőt, még egyet stb.) csatolt ezekhez. Korábban már számosat beemeltem ide, meg lehet nézni a hsz.-mező feletti keresővel (a hozzászólásokban kiválasztásra lépve, idézőjelben beírva a vers címét): Bartók búcsúestje, Bartók hazatérése, Egy kis Corelli-darabra, Louis Armstrong, Két szöveg egy kottára, Mozart, Fúga-szonett, Jehudi (és nem Yehudi) Menuhinhoz, Ismeretlen énekmondó, A Villa d'Este kútjai.

     

    És persze nem csupán szonettjeiből idéztem, mert írt más kitűnő verseket is, pl.  Zene - egy húrra.

     

     

    A vers mint hódolat és játék                               (Mallarménak ajánlott ciklusából)

     

     

    JÁTÉKOK

     

    Hommage à Kurtág György és Márta

     

    csak az ujjak       az ujjak       az ujjak
    egy oktávval a billentyűk fölött
    mintha nem is érinthetnénk meg
    ezeket a tabukat
    csak az ujjak érinthetik egymást az ujjak
    az áthajló áthatoló átnyúló átbukó ujjak
    ők ki se látszanak a zenéből
    ki se hallatszik közülük a zene

     

    *

     

    ez az új zene       régi zene
    ez a régi zene       új zene
    nem interpretáció nem előadás
    nem élmény       és nem szerzemény
    Kurtágék nem Bachot játszanak
    nem Bachot és nem Kurtágék
    „a táncosnő nem nő aki táncol”
    aki szól       ami szól        (mintha nem szólna)
    valaki más       valami más       mi ez? ki az?
    a közébük szorult évszázadok?
    a közülük kihullt évszázadok?
    hogy lehet megszólítani?

     

    * *

     

    és hogy lehet meghallgatni?
    szinte illetlen intimitás
    illetéktelen hallgatózás
    mint a lehallgatások
    mint a kihallgatások
    nem meg- csak hallgatni lehet
    tárgytalan figyelemmel
    odatapadni az ő hallgatásukhoz
    valami obszcén bensőség a távolságban
    az együtt szó őstörténete
    a megtestesült duális

     

     

     

                      

                                   Szél

     

    Délben az ég egyszerre megrepedt,
    a nyár gyúlékony nagy tartálya lángolt,
    gomolyogva csaptak ki kék falából
    rőt tüzek és fekete fellegek.

     

    Aztán vad robajok közt eleredt,
    tömött fecskendőkből szakadt a zápor,
    s a diadalmas ragyogásu nyárból
    másnapra őszök ázott üszke lett.

     

    Léptünkre láthatatlan hamu lebbent
    és úgy szóltunk egymáshoz érthetetlen,
    mint aki már csak magának beszél,

     

    amíg, a fák fürtjeit szerteszórva,
    jajveszékelt tűnt nyarak siratója,
    a szél, a szél, a balatoni szél.

     

    /1954/ 

     

     

     

     

     

     

     

     

     

     

  20. 6354 16:32 2014.10.08
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    :-)

Kiemelt cikkeink

Felborítani a megszokott ritmust

Kovács Mártonnal, a Szakértők zenekar vezetőjével, Mohácsi János állandó alkotótársával beszélgettünk. INTERJÚ

Rajta vagyunk a szeren

Pintér Béla legújabb darabjában egészen apró tragédiákról mesél, olyanokról, amelyek mellett naponta séltálunk el az utcán. KRITIKA

"Mindig az igazságtalanság ellen lázadnak"

Társadalom, politika és művészet összefüggéseit vizsgálja a Ludwig Múzeum új kiállítása. Fabényi Júliával beszélgettünk. INTERJÚ

Mészáros Máté: "Van ebben valami őrültség"

Mészáros Máté (fotó: Drucker Dávid)

Az Ultima Vez táncosával a Trafóban október 24-én látható Hinoki című koreográfiája kapcsán beszélgettünk. INTERJÚ

Elhunyt Bretus Mária

Hetvenegy éves korában október 21-én hosszan tartó súlyos betegség után távozott az intézmény professor emeritája.

Elhunyt Pribojszky Mátyás

Citeraművészként az országban elsőként kapott hivatásos működési engedélyt, majd a ősi népi hangszert hangversenypódiumra emelte.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Tisztelt olvasóink!

Megváltozott fórumszabályzatunk értelmében a jövőben a cikkektől független témák indítására nem lesz lehetőség. Megértésüket köszönjük.

A Fidelio szerkesztősége