Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 6225 17:06 2014.09.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Különös... Ez a finom kis "antietatizmus" már kiütötte volna a biztosítékot?

  2. 6224 16:39 2014.09.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Érdekes, hogy a magyar fordításban (megjelent 1968-ban Auden válogatott versei (Achilles pajzsa címmel az Európa Könyvkiadónál) közt elmaradt/kimaradt a hátulról harmadik versszak, pedig annak utolsó sora is fontos eleme a versnek:

     

    All I have is a voice
    To undo the folded lie,
    The romantic lie in the brain
    Of the sensual man-in-the-street
    And the lie of Authority
    Whose buildings grope the sky:
    There is no such thing as the State
    And no one exists alone;
    Hunger allows no choice
    To the citizen or the police;
    We must love one another or die. 

  3. 6223 14:33 2014.09.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Döbbenetes... "Mindkettő".

  4. 6222 14:25 2014.09.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

      September 1, 1939 

    I sit in one of the dives
    On Fifty-second Street
    Uncertain and afraid
    As the clever hopes expire
    Of a low dishonest decade:
    Waves of anger and fear
    Circulate over the bright
    And darkened lands of the earth
    Obsessing our private lives;
    The unmentionable odour of death
    Offends the September night.

    Accurate scholarship can
    Unearth the whole offence
    From Luther until now
    That has driven a culture mad,
    Find what occurred at Linz,
    What huge imago made
    A psychopathic god:
    I and the public know
    What all schoolchildren learn,
    Those to whom evil is done
    Do evil in return.

    Exiled Thucydides knew
    All that a speech can say
    About Democracy
    And what dictators do,
    The elderly rubbish they talk
    To an apathetic grave;
    Analysed all in his book,
    The enlightenment driven away,
    The habit-forming pain,
    Mismanagement and grief:
    We must suffer them all again.

    Into this neutral air
    Where blind skyscrapers use
    Their full height to proclaim
    The strength of Collective Man,
    Each language pours its vain
    Competitive excuse:
    But who can live for long
    In an euphoric dream;
    Out of the mirror they stare,
    Imperialism's face
    And the international wrong.

    Faces along the bar
    Cling to their average day:
    The lights must never go out,
    The music must always play,
    All the conventions conspire
    To make this fort assume
    The furniture of home;
    Lest we should see where we are,
    Lost in a haunted wood,
    Children afraid of the night
    Who have never been happy or good.

    The windiest militant trash
    Important Persons shout
    Is not so crude as our wish:
    What mad Nijinsky wrote
    About Diaghilev
    Is true of the normal heart;
    For the error bred in the bone
    Of each woman and each man
    Craves what it cannot have,
    Not universal love
    But to be loved alone.

    From the conservative dark
    Into the ethical life
    The dense commuters come,
    Repeating their morning vow;
    "I will be true to the wife,
    I'll concentrate more on my work,"
    And helpless governors wake
    To resume their compulsory game:
    Who can release them now,
    Who can reach the deaf,
    Who can speak for the dumb?

    All I have is a voice
    To undo the folded lie,
    The romantic lie in the brain
    Of the sensual man-in-the-street
    And the lie of Authority
    Whose buildings grope the sky:
    There is no such thing as the State
    And no one exists alone;
    Hunger allows no choice
    To the citizen or the police;
    We must love one another or die.

    Defenceless under the night
    Our world in stupor lies;
    Yet, dotted everywhere,
    Ironic points of light
    Flash out wherever the Just
    Exchange their messages:
    May I, composed like them
    Of Eros and of dust,
    Beleaguered by the same
    Negation and despair,
    Show an affirming flame.

     

    /Wystan Hugh Auden, 1939/ 

     

     

     

    1939. SZEPTEMBER 1.

     

    Egy csehóban ülök

    az Ötvenkettes Utcán,

    élő kételkedés,

    míg becstelen korom

    szép reménye enyész:

    örjöngő félelem

    zuhog a csillagos

    és vaksötét terekre,

    zárt szobánkból kilök;

    haláltól illatos

    a szeptemberi este.

     

    Kiáshat a tudós

    épp elég szörny-okot

    Luthertől napjainkig

    kultúránk tébolyára,

    mit Linzben alkotott,

    egy nagy rovar művére,

    a pszichopata Úrra:

    mind tudjuk, ahogy illik,

    mint minden iskolás,

    hol gonosz a vetés,

    gonosz az aratás.

     

    Thuküdidész hazátlan

    mondta a mondhatót,

    a Demokráciát,

    s hogy a zsarnok kegyetlen

    lapátolja a szót

    egy süket sír fülébe;

    könyveiben leírta

    a szellem tűnt világát,

    a mindennapi kínt,

    elnyomást, verítéket:

    most nyöghetjük megint.

     

    E kasztrált levegőbe,

    hol tornyok hirdetik,

    milyen nagy és erős

    a Társadalmi Ember,

    nyelvek szórják pörögve

    verseny-mentségeik:

    de holtig együgyűn

    ki élhet révületben;

    arcába vicsorít

    a Gyarmatosítás

    s a nemzetközi bűn.

     

    Üres pofákkal a bár

    szokás szerint tele:

    ki ne hunyjon a fény,

    és szóljon a zene,

    minden ravasz szokás

    összefog, hogy e börtönt

    úgy lakja mint az otthont;

    nehogy lássuk, mi vár,

    milyen éjféli medve

    az erdő közepén

    a bűnöző gyerekre.

     

    A Felsőbbség dühének

    hánytató szemete

    nem durvább mint a lélek:

    Nizsinszkij őrülete,

    mely kikelt Gyagilev ellen,

    az igaz szív jele;

    mert egy baj láza fűt

    halálig férfit, nőt,

    maga a lehetetlen,

    ne mással egyetemben,

    imádd egyedül őt.

     

    Konzervatív sötétből

    etikus révbe érve

    a busz-utas minden reggel

    fölesküszik a jóra;

    "Többé nem lépek félre, 

    ráverek a melóra",

    s reménytelen vezér kel,

    hogy föladja a játszmát:

    ki tehet bármit érte,

    ki társalog sükettel,

    ki bírhat szóra némát?

     

    Fekete ég alatt

    haldoklik a világ;

    de a fény gunyoros

    pontokat szór a Mennyre,

    mikor az Igazak

    száján kiált az eszme:

    égjek hát, magam is

    Szerelem és Salak,

    kit ugyanaz a szégyen

    s tagadás rákja rág,

    az igenlés tüzében.

     

    (Orbán Ottó fordítása) 

  5. 6221 22:16 2014.08.30

    Áttét képződött.

    Sokszor előfordult egy-egy mindegy leközölte vers olvasása után, hogy kikapcsoltam a gépet s merengtem egy sort, hiszen ezért is iródtak a versek.

    Ezek után már nem kattinthatok ide gyanakvás nélkül.

  6. 6220 18:33 2014.08.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Az elsőt Alföldy Jenő beválogatta a Szép versek 1987. évi kötetébe.

  7. 6219 18:31 2014.08.30

    Én viszont köszönöm, hogy ED felhívta figyelmemet Szentmihályi Szabó Péterre, akiről persze tudtam, csak elfelejtettem, hogy számos versét olvastam anno, és 2007 szeptemberében még be is írtam ide belőlük az alábbiakat. Az elsőt Alföldy Jenő beválogatotta a Szép versek 1987. évi kötetébe. Nekem valószínűleg nem annyira tetszett, emiatt mehetett ki a fejemből. Használtam a keresőt. A második vers akkor nagyon aktuális volt.

     

                    CSONTVÁZ ZENEKAR

    Míg mi itt egymástól várjuk az üdvözlést,
    barátainktól a túlzottan jó szavakat,
    egymást raboljuk ki egy-egy mosolyért,
    könnyen átcsap gyűlöletbe a barátság.
    Szűk helyen élünk, mindahányan
    kapaszkodunk a múltba s a jövőbe,
    csak a jelent toljuk el magunktól,
    mint szégyenlős szűzlány az erőszakos
    szeretőt. 
                    Jönnek a határokon túlról,
    ki szánakozva, ki irígykedve:
    nehezen magyarázhatnánk meg, miért
    álljuk még mindig a versenyt, miért
    ropjuk e kilátástalan táncot karikás szemmel
    a hozzánk kirendelt csontváz-zenekar
    állig felfegyverzett üveghangjaira.



                    KOSSUTH TÉR

    Se kép, se hang. Se hang, se kép,
    hallgassunk hát egy kis zenét,
    halk csontzenét, sortűz zaját,
    halálsikolyt ablakon át,
    se hang, se kép. Se kép, se hang,
    kilőve templom és harang,
    csapódik rács, pendül kötél,
    fagyosra vált az őszi szél.

    A jó polgár otthon marad,
    kibekkeli a fű alatt,
    bevált, jó régi lecke ez,
    nem érdemes! Nem érdemes!
    Se kép, se hang, se hang, se kép,
    lapít az istenadta nép,
    "Segítsetek!" - éter recseg
    távoli, gyér üzenetet.

    Se hang, se kép, se kép, se hang,
    csak lázadás, véres kaland,
    hörögnek hóhér szónokok
    sok mérges szót, mint megszokott.
    Itt áll a nép, már csőcselék,
    se kép, se hang, se hang, se kép -
    ezért majd újra megfizet:
    lemondást vár. Vagy sortüzet.

    /2006. október/

     

     

     

    Ez pedig csak egyetlen versszak Sz. Sz. P. Félelem című verséből:

     

    Félek, hogy nem ütök soha vissza,
    hanem mosolygok,
    hogy emberré enyhítsek mindig
    egy ütéstől torz arcot. 

     

     

  8. 6218 18:21 2014.08.30

    Kedves mindegy, (6217)-ben valaki beszólt nekem. Eddig kevéssé ismertem ezt a topikot és azt hittem és azt hiszem továbbra is h ez (is) egy nyilvános topik, ahová szabad a bejárás, be- és hozzászólás, belinkelés is.

    (6217) nyomán kiváncsi lettem és -találomra- visszapörgettem kb. 5 hónapot a topikban. Azt észleltem h 3-4 (!) hszó összesen cca 8-10 (nem számoltam össze!) hszát leszámítva itt minden a "tiéd". Valóban? Csöndben jegyzem meg h 6217-es hszó nincs a fent említett 3-4 hszó között, csak most, fogadatlan (fogadott?) prókátorként...és ugyancsak csöndben jegyzem meg h uez a hszó és még 2-3 hszó nyakló és válogatás nélkül ráront és, igen, rárondít bizonyos hszaimra, becsmérlő, lekezelő jelzőkkel és hangnemben (rám, nem a témára!), persze hozzátéve h én becsmérlek, én csúsztatok stb. Véleménye(i)mre "reagálva", még egyszer: nem a topikról írnak véleményt, hanem rólam/nekem és ez rendszerré vált. Nem emlékszem rá, te hányszor tetted uezt, de 6217-es(ke) futószalagon, előtte pedig legtöbbször egy csicsergő madárka tette uezt, uílyen módszerrel és módszeresen.

    Ennek előrebocsátásával kérdezem: nyilvános-e e fórum eme topikja v egyszemélyes hitbizomány, quasi magántulajdon...ahová, idézem: eme "legtisztább, legjobb topikba" csak csendben, lehajtott fővel, áhitattal, összekulcsolt kézzel szabad belépni? Avagy netán más is belinkelhet ezt-azt? Ha igen, kitől kell előzetes engedélyt kérni v bemutatni a belinkelni szándékozott műalkotást? Mert én a költészetnek valóban nem vagyok avatott szakértője. A színháznak sem, de színházba (is) elég gyakran járok és van véleményem számos produkcióról, művészről, amit be is írok. És kapok rá olyan tromfot, amiről fentebb már írtam. Kettős mérce? Kirekesztősdi? (Tán igen.) Vagy mi? Köszönöm türelmedet, h elolvastál, üdv. ED

  9. 6217 16:27 2014.08.30

    Kedves Edmond, nem tudnád ezt a legtisztább (és egyben mára egyértelműen legjobb) topicot megkímélni?

  10. 6216 13:47 2014.08.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte
  11. 6215 13:45 2014.08.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

               Titkok titka

                 (Osvát Ernõnek)

    Előttem éj, mögöttem éj,
    éjfélre meghalok,
    liliom köntöst adnak rám
    fehér, angyal karok.

    A hegyre egy felhő repül
    és két ezüst galamb,
    szemük vörös, miként a vér,
    de szívünk enyhe, langy.

    Megnyílik ott egy sziklasír,
    az Olajfák hegyén,
    takarjatok be angyalok,
    a koporsó kemény.

    Szomorú volt szegény szívem
    a földi utakon,
    mindig az égre néztem én
    és mentem csak vakon.

    Mentem tűnődve és vakon,
    sok néma lángon át,
    hajszoltam űztem, szomjaztam
    a Nagy harmóniát.

    Örök Zenét álmodtam én
    a roppant ég alá,
    valóság volt-e? képzelet?
    választ rá nem talál

    Szívem, szívem, bolond szívem,
    mely végre is megállt,
    mutassátok meg angyalok
    a szent Bethániát.

    Tán ott fakad a Nagy Forrás,
    melyből a Fény derül
    s a földre bús mosolyt terít
    kegyes ellenszerül.

    Feleljetek ti angyalok,
    már enyészet fon át,
    vagy nem tudnátok még ti sem
    a Nagy Titkok honát?

    Lehet, lehet! Aludj te szív,
    a koporsó kemény,
    aludj, aludj örök álmot
    a Végzet ütemén.

    Ha van zene s Harmónia,
    megfejted ezeket,
    a sziklát bársonnyá teszi
    az Örök Szeretet.

     

    /Komjáthy Aladár (1894-1963);

    a Nyugat 1923. évi 11-12. számából/ 

     

     

     

             Aggok Walpurgis-éje

    Az aljasság és a szerelem
    tüzeit összekeverem
    s készítek bájitalt,
    hogy szikkadt vénség lángra gyúl
    s felhevült lihegésbe fúl,
    kiből a vér kihalt.

    Bolond sor volt az életed,
    fehér szakállad tépheted
    még egyszer dédapám,
    a Nő, mint sarki fény ragyog
    s gonoszak mind az angyalok,
    ezen az éjszakán.

    Kongat, sikongat a Halál
    s öreg, ki nőre nem talál,
    a föld alá mehet,
    hevülj fel, vén csont, dédapám,
    olvadj meg rémes éjszakán,
    veszítsd el eszedet.

    Még egyszer int az ifjúság,
    markold a Nő tüzes husát,
    aztán jöjjön az Éj,
    nem hal meg senki szebben itt,
    mint kit a pokol felhevít
    s megöl a szenvedély.

    Öreg szatírok tánca ez
    s zenét egy vén faun szerez
    embercsont fuvolán,
    még egyszer, hajrá! áll a bál,
    míg a dombon nem kiabál
    a hajnal a Nap után.

     

    /Komjáthy Aladár;

    a Nyugat 1924. évi 21-22. számából/ 

     

     

    Felix Mendelssohn Bartholdy 1830/31-ben írta Első Walpurgis-éj című kantátáját (op. 60), amelyet közel 10 évvel később átdolgozott. Ősbemutatói: 1833. január 10-én Berlinben, majd 1843. február 2-án Lipcsében voltak, a szerző vezényletével. Szövege Goethe azonos című, 1799-ben írt balladájából való, és ő kérte megzenésítését barátjától, Karl Friedrich Zeltertől, de az idős zeneszerző nem vállalta, átadva a megbízást 22 éves tanítványának. Zelter 1832. május 15-én elhunyt, tehát nem érte meg a bemutatót.

     

                         Kozmogonia

     

    Szivem, bölcsesség; áruló s remek
    tüzedre már a Kor esője zúg,
    eddig sem volt csupán virág az út
    s most trónra hágnak zordabb istenek.

    Az élet jő s a kéretlen kenyér
    jövő elé táplál és elveszít;
    az édes méreg, mit a hús beszítt:
    a lét, megöl és sok napot nem ér.

    Érc lépésekkel tör az ősi rend
    utat s a meggörnyedt világra ül;
    az elgyötört mindenség éjbe hül
    biztos-bizonytalan a sír dereng.

    Így sorsodat nagyobb után alázva
    fejed lehajtod s míg az Ideák
    kristály világa fényt hajlít reád,
    énekkel térsz a megszolgált halálba.

    Nagy próba ez és dalba-jajba fonva,
    a durva test tirannus szenvedése
    amíg sikolt, a Véletlen Vetése
    így lobban át az ismeretlen honba.

    A Tér s Idő, az Isten két fia,
    bús tömlöctartók, szétpattanva törnek,
    a Semmi int zártán a földi körnek,
    örök s utolsó geométria.

    Kaosz zokog, az összedőlt Idő
    zavart leánya, elvesztett hazán,
    ám fellobog Pythagorász s a Szám
    hatalmával az új világ kinő.

     

    /Komjáthy Aladár;

    a Nyugat 1929. évi 10. azámából/ 

  12. 6214 18:48 2014.08.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kedves Edond Dantes!

    Tévedsz és tévesek a következtetéseid is: az említett és általad kétszer is megnevezett szerzőtől való költeményt nem élveztem, de a paródia azért elmegy. Emiatt nem tetszhetett ki, hogy megkedveltem volna e verseket és szerzőjüket. Vagyis a következő mondatod ezen a tévedésen alapuló helytelen következtetés, és semmilyen formában nem hallgattam el a szerző nevét, amit egy pontos hivatkozás után nem gondoltam megnevezni. A többi érdektelen, és megnyugtatlak, én nem fogok tőle verset beemelni, hacsak nem ír,  vagy nem találok majd egy jót. Utóbbihoz keresnem kellene, de eddig sem került a látóterembe. Szabolcska Mihály sem. Van bőven anyag másoktól, soktól.

    Végül: ez a fórumtéma is nyitott, még ha én is indítottam, az ír ide, aki akar, természetesen: azt, amit akar, és csak mellékesen említettem meg saját álláspontomat, amihez igyekszem tartani magam. A nyájas olvasó tehát azt csinál, amit akar. Még provokálhat is, lásd utolsó kérdésedet!, de engem nem tud(sz), hiszen évek óta elég következetesen viselem a magam képét. 

  13. 6213 18:07 2014.08.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Örülök, hogy élvezted, nem csupán József Attila "remek versét", hanem a (6210)-ben olvasható két költeményt is, amit még rövid, ám velős (de nem garantálom, hogy helytálló!) elemzésed tárgyává is tettél: ebből is kitetszik, hogy megkedvelted őket. Ám ha így van, fel nem foghatom, miért hallgatod el szemérmesen vagy szeméremtelenül :) a két alkotás szerzője, Szentmihályi Szabó Péter nevét a hszodban? Szentmihályi Szabó Péter nevét, aki, még egyszer:


    József Attila-díjas (1983), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével (2013) és más elismerésekkel kitüntetett író, költő, műfordító, közíró, Magyarország néhány hete (még) kijelölt római nagykövete. Megmondtam előre c.verseskötetének bemutatóján a Honvéd Kulturális Központban 2014. aug. 28-án méltató beszédet mondott Magyarország honvédelmi minisztere.


    Biztosíthatlak, róla, hogy az ő verseit legalább akkora lelkesedés fogadja majd és legalább annyian fogják olvasni, mint a mások által (pl. általad) belinkelt műveket.

    S hogy kinek mi a zene, költészet, zeneköltészet, azt hadd döntse el a nyájas olvasó. Tudod melyik, ugye? Az. Ez, ott, alul, a végén:


    A Herz-féle szalámiban
    Sokkal sűrűbb a só,
    Mint más hasonló terményekben
    Hidd el, ó nyájas olvasó!

     

    Ugye milyen költői, zenei, zenekölői? Nem tudom, melyik alapelvednél maradsz, de addig is üdv. ED

  14. 6212 12:43 2014.08.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Köszönet, hogy bemásoltad József Attila remek versét, ami csak azért hiányzott eddig, mert főleg zenés verseket keresek.

    Bizonyára megérzeted a nyers fohász nyers paródiáját, és idézhetnék a Lenin él című kötetecskéből, de az előbbbiek miatt nem teszem. Abban nem paródiák vannak. A másik vers gyenge, de a kijelentéseiben, kérdéseiben semmi különös nincs, és mind jogosak.

    Maradok az említett alapelvemnél.

     

    Kányádi Sándor külön sorozattal jeleníti meg külső és belső vidékeit 1982-ben:

     

    Előhang

     

    vannak vidékek gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül
    szavak sarjadnak rétjein
    gyopárként sziklás bércein
    szavak kapaszkodnak szavak
    véremmel rokon a patak
    szívemben csörgedez csobog
    télen hogy védjem befagyok
    páncélom alatt cincogat
    jeget-pengető hangokat
    tavaszok nyarak őszeim
    maradékaim s őseim
    vannak vidékek viselem
    akár a bőrt a testemen
    meggyötörten is gyönyörű
    tájak ahol a keserű
    számban édessé ízesül
    vannak vidékek legbelül 

     

     

    Viseltes szókkal

     

    vannak vidékek ahol a szerelem
    akár a harmat az árnyékos helyen
    tavasztól őszig őrizgeti magát
    szerény hasonlat de illik rám s terád
    félszeg is mint az iménti asszonánc
    de időt-jelző mint arcunkon a ránc

     

    vannak vidékek ahová nehezen
    vagy el sem ér a környezetvédelem
    kimossák sóid kasza is fenyeget
    csupán a harmat táplálja gyökered
    tisztások széle északos vízmosás
    ha annak vennéd hát legyen vallomás

     

    vannak vidékek ahol csak úgy lehet
    megmaradnunk ha kezemben a kezed
    és a viseltes szónak is hamva van
    ha félárnyékban s ha nem is boldogan
    száríthat szél és süthet hevet a nap
    míg a harmatból egy csöppnyi megmarad

     

     

    Indián ének

     

    vannak vidékek
    ahol az ének
    kiment szokásból
    ha van is élet
    azt hihetnétek
    mindenki gyászol

     

    pedig csak védett
    helyen az ének
    valahol mélyen
    szunnyad a lélek
    legjobban féltett
    gyönge csücskében

     

    vannak vidékek
    ahol a népek
    csöndben az ágak
    jelekkel élnek
    beszélni félnek
    viharra várnak

     

     

    Cáfolat

     

    vannak vidékek ahol a
    szerencsésebbek állítólag
    névházasság útján a
    mégszerencsésebbek viszont
    konvertibilis valutával
    válthatók meg az emberi
    jogok kiáltványában szavatolt
    ama cikkely gyakorlására miszerint
    bárki bármikor szabadon
    elhagyhatja hazáját és oda
    bármikor sértetlenül vissza-
    térhet
    ezek persze csak amolyan
    rosszhiszemű sőt rosszindulatú
    mendemondák
    hasonlatosak az
    ugyancsak állítólagos vám-
    hivatali túlkapásokról
    terjesztett rémhírekhez miszerint
    még Anton Pavlovics
    Csehov műveinek sem
    adtak menlevelet

     

     

    Örmény sírkövek

     

    vannak vidékek hova már utat
    csak romos templom s régi név mutat
    örmény-kert zsidó-sor magyar-telek
    örmények zsidók lakták székelyek
    s akad még itt-ott ki a néhai
    honosokról tud ezt-azt mondani

     

    vannak vidékek ahol csak a hant
    tudhatja már hogy ki nyugszik alant
    régen kikorhadt fejtől a kereszt
    a zsidók hamvát meg ne itt keresd
    s ki érti már a megmohosodott
    márványon az örmény föliratot

     

    vannak vidékek hol a sírlapok
    négy sarkában finoman faragott
    négylevelű lóhere mélyed és
    századok óta nincs egy repedés
    esőcsöppöt és harmatcsöppöket
    gyűjtögetnek az örmény sírkövek

     

    vannak vidékek hol a madarak
    a temetőben oltják szomjukat
    ha szárazság van vagy éppen aszály
    a gaz-felverte mohos sírra száll
    iszik s hálából mikor égre kel
    a holtakért a madár énekel

     

     

    Oki Asalcsi balladája

     

    vannak vidékek kietlen
    messziségekbe veszetten
    vidékei az őshitnek
    ahová utak nem visznek
    de eltalál visszaréved
    behunyt szemmel is a lélek
    nyomra lel a szó a dallam
    kötése köt oldhatatlan
    csángónál is csángóbb éren
    oki asalcsi nővérem
    véremmel egy vér ki verset
    két megyényi népnek szerzett
    két megyének két kötetnyi
    verset s utána letenni
    váltani a tollat késre
    sztetoszkópra és szikére
    megmaradni néma társnak
    híven ahhoz kit bezártak
    kuzebáj gerd csöndjét önként
    vállalni de nem az önkényt
    életen át hallgatással
    dacolni az elnyomással
    köldök-néző európa
    honnan is tudhatta volna
    nem lett belőle botránykő
    mért nem dalol a votják nő
    csak ki érte csak ki élte
    s két megyényi kicsi népe
    csak ők tudják csak mi tudjuk
    még álmunkban is motyogjuk
    el mert hallgatni s gyógyított
    meghódoltat és hódítót
    életen át hallgatással
    szembeszállt az elnyomással
    csángónál is csángóbb áron
    oki asalcsi nővérem
    két fényképed csokor versed
    ennyid maradt rám s a merszed
    hogy legalább a családnak
    elmondjam a balladádat

     

     

    Oki Asalcsi (Ašal'či Oki),votják költőnő, egyébként orvos volt az akkori szovjetunióbeli Udmurt Köztársaságban. Róla is írt Kányádi egy visszaemlékezésében: Tulajdonképpen az Oki Asalcsi révén jutottam el ilyen messzire. Annak idején, amikor hozzájutottam a már említett Medveénekhez s olvastam a rokonságról, annyira megrendített ennek a votják leánynak balladába illő élete-sorsa, hogy meg is írtam. Oki Asalcsi orvostanhallgató volt, majd szemészorvos lett, a nagyhírű Filatov professzornak volt a tanítványa. Írt két füzetnyi verset, Gerd (Kuzebaj) lefordította oroszra. Miről dalol a votják nő címmel jelent meg. Ezeket az akkor írott verseit adják ki szülőföldjén mindmáig, újra s újra. Mert Gerd letartóztatása után Asalcsi letette a tollat. Többet nem írt. Volt bátorsága elhallgatni. Hát ezért a versért hívtak meg. Így jutottam el, Mayer Ritának, a moszkvai magyar művelődési központ igazgatójának közbenjárásával (fordító, kalauzoló, minden kisrokont gyámolító védangyali mivoltának teljes bedobásával), olyan kiváló nyomverők nyomában, mint Bereczki és Domokos (Péter) professzor urak, Eva Toulouze tartui professzornő, Kozmács István izsevszki magyar lektor és Göncz Árpád elnök úr és kísérete, magam is az udmurt földre, hogy vodkát locsolhassak Oki Asalcsi sírjára, és hogy magnószalagra mondjam a verset, Anatol Ucvarov (Anti öcsém) fordítása mellé. Ebből a szerény múzeumból, mely utolsó földi szállása volt a sokat szenvedett udmurt lánynak, aki maga is kétszer volt letartóztatva, egy rabruhás fényképét is elhoztam emlékül. A Honvédő Háború alatt – hiába volt a világhírű Filatovnak a tanítványa – szemészként sebésznek osztották be, s melléje rendeltek egy komszomolka asszisztensnőt, azzal a meghagyással, hogy ha valaki meg talál halni a rovott múltú doktornő keze alatt, lője le. Nagy szerencse kellett hozzá, és minden bizonnyal a komszomolka embersége is, de talán még inkább a Gondviselő szándéka, hogy ép bőrrel megússza. Rá várt még, hogy udmurtjait kigyógyítsa a trachomából, az egyiptomi vakságnak nevezett szembetegségből. Ezt írták – orvosi mivoltát – elsőül az emlékét őrző táblára a hálás utódok.  

     

     

    Éjfél utáni nyelv

     

    vannak vidékek ahol a
    várótermekben éjszaka
    a félhomály s a bűz
    füstjéből mintha tűz
    parázslana föl félnomád
    éjfél utáni nyelv üti föl táborát
    szitkok jajgatás röpköd és
    arany- és kivertfogú röhögés
    felkúszik a falon a mennyezetre hág
    elnyomja a kinti tolató-zakotát
    elhessenti a riadt mozdonyfüttyögést
    nő és feszül már-már a tetőn ütve rést
    köpenyed mögül félve ki-kilessz
    látomás kísért hogy vajon mi lesz
    mondjuk két-három század év után
    a szent mihály templom gótikus ablakán
    lábuk lógázva a szentély serlegét
    köszöntik egymásra akár csak az elébb
    leharapván a flaskakupakot
    testvéreim cigányok igyatok
    és isznak s amíg gurguláz a szesz
    ki-kilesve fogódzót keressz
    se péter se máté csak jános van jelen
    fölvisít egy csecsemő hirtelen
    majd kétmarokra fogja a tömött
    elébuggyantott gyönyörű csöcsöt
    szívja mintha szeszt óriásra nő
    lehunyt pillád alatt a csecsemő
    az éjfél utáni nyelv bozontos busa
    és nagyétvágyú krisztusa

     

     

    Metszet

     

    vannak vidékek gyönyörű
    tájak ahol csak keserű
    lapi tenyészget sanyarú
    sorsú emberek szomorú
    szemében alig pislogó
    mindegyre el-ellobbanó
    fakó reménység révedez
    hogy egyszer mégis vége lesz
    fekete kendők kalapok
    pergamen arcok alattuk
    s mint a kezek a térdeken
    ülnek maguk is félszegen
    a velük rozzant egy-rokon
    megszuvasodott padokon
    ülnek akár egy metszeten
    mexikóban vagy messzi fenn
    vancouver jólápolt gyöpén
    indiánokat láttam én
    így ülni ilyen révedőn
    reményt már alig rebbenőn
    térdükre ejtett két kezük
    az életünk az életük
    azért mentem oly messzire
    belémdöbbenjen mennyire
    indiánosodik szemünk
    tekintetük tekintetünk
    akár egy temetés után
    telő vasárnap délután

     

     

    Van köztük olyan rész, amit a Kaláka együttes megzenésített a remek Kányádi-albumában, amelyből már többet idéztem (Kuplé a vörös villamosról stb.). Innen is!

  15. 6211 08:51 2014.08.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    (6210)-ben szereplő versben leírt "Ehess, ihass, ölelhess, alhass!" sor korábbi megjelenése itt:


    József Attila: Ars poetica


    (Németh Andornak)


    Költő vagyok - mit érdekelne
    engem a költészet maga?
    Nem volna szép, ha égre kelne
    az éji folyó csillaga.

    Az idő lassan elszivárog,
    nem lógok a mesék tején,
    hörpintek valódi világot,
    habzó éggel a tetején.

    Szép a forrás - fürödni abban!
    A nyugalom, a remegés
    egymást öleli s kél a habban
    kecsesen okos csevegés.

    Más költők - mi gondom ezekkel?
    Mocskolván magukat szegyig,
    koholt képekkel és szeszekkel
    mímeljen mámort mindegyik.

    Én túllépek e mai kocsmán,
    az értelemig és tovább!
    Szabad ésszel nem adom ocsmány
    módon a szolga ostobát.

    Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
    A mindenséggel mérd magad!
    Sziszegve se szolgálok aljas,
    nyomorító hatalmakat.

    Nincs alku - én hadd legyek boldog!
    Másként akárki meggyaláz
    s megjelölnek pirosló foltok,
    elissza nedveim a láz.

    Én nem fogom be pörös számat.
    A tudásnak teszek panaszt.
    Rám tekint, pártfogón, e század:
    rám gondol, szántván, a paraszt;

    engem sejdít a munkás teste
    két merev mozdulat között;
    rám vár a mozi előtt este
    suhanc, a rosszul öltözött.

    S hol táborokba gyűlt bitangok
    verseim rendjét üldözik,
    fölindulnak testvéri tankok
    szertedübögni rímeit.

    Én mondom: Még nem nagy az ember.
    De képzeli, hát szertelen.
    Kisérje két szülője szemmel:
    a szellem és a szerelem!

  16. 6210 08:47 2014.08.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Két költemény Szentmihályi Szabó Péter József Attila-díjas (1983), a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével (2013) és más elismerésekkel kitüntetett író, költő, műfordító, közíró, Magyarország néhány hete (még) kijelölt római nagykövete tollából. Megmondtam előre c.verseskötetének bemutatóján a Honvéd Kulturális Központban 2014. aug. 28-án méltató beszédet mondott Magyarország honvédelmi minisztere.


    SZENTMIHÁLYI SZABÓ PÉTER: NYERS FOHÁSZ A KOMMUNIZMUSHOZ


    Hol késel, kommunizmus,
    boldogságom, tiszta szerelmem?
    Boldogságunk, tiszta szerelmünk.
    A bőség kosara! A jognak asztala!
    A szellem napvilága!
    Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
    A mindenséggel mérd magad!
    Felkiáltójelek helyett
    a kérdőjelek ránk hullanak.
    Tudom, nem sürgős.
    Akár az apokalipszis, csak a
    prófétáknak:
    beteljesületlenséged
    nem sokaknak bánat.
    Hol késel, kommunizmus?
    A termelőerők, a termelési viszonyok,
    zakatolnak a gépek,
    s a tudat… tudatunk alatt
    nem akar elhalni az állam.
    Hol késel, kommunizmus?
    Tavaszra tavasz jön,
    gyermekszemem öregen pislog;
    kommunizmus, te, megigért,
    feszítsd meg minden izmod,
    rázd le az élősdieket.
    Kommunizmus, növekedj, kisgyerekem.

     

    Szentmihályi Szabó Péter: Magyar Gárda

     

    Nincs erő fegyverben,
    nincs erő a pénzben,
    az erő tehetetlen,
    szűkölködik észben.
    Nincs erő a szeszben,
    nincs erő a drogban,
    az erő kegyetlen,
    vér folyik, ahol van.

    Miben van hát erő?
    Erő van Istenben,
    tőle eredendő
    minden magas szellem,
    a Szentlélek adja,
    a Szentlélek küldi,
    s ha van foganatja,
    életünk betölti.

    Erő van a hitben,
    szívben, becsületben,
    feltámad, és nincsen
    többé lehetetlen,
    erőt ad a család,
    erőt ad a munka,
    erőt a magyarság,
    léphess a nyomukba,

    hol jelen van három,
    ott az Úr jelen van,
    ezen a végváron
    a zászló még fent van,
    Árpád lobogóját
    őrizzük meg együtt,
    s akik most is óvják,
    nevük ne feledjük.

    Bátor férfiak, büszke nők -
    adjon az Isten szebb jövőt!

  17. 6209 19:43 2014.08.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

    NÓTA

     

    A címetadó T. Sz. Z-nek szeretettel 

     

    sültgalambra ha

    vártál volna

    ébredj testvér

    a nyers valóra

     

    hát kaparj kurta

    s neked is lesz

    mert hoppon maradsz

    ha nem nyüsletsz

     

    aki szegény volt

    még szegényebb

    lesz a tehetős

    tehetősebb

     

    fürkészheted mit

    hoz a holnap

    lesz a becsapott

    becsapottabb

     

    aki húzatja

    meg az mondja

    mindig így volt

    hogy mi a nóta

     

    s a magamfajta

    hegedősnek

    vérét veszik a

    tehetősek

     

    /Kányádi Sándor, 1994/ 

  18. 6208 17:01 2014.08.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

               

                   Красивое утро

     

    Мне приснилось, что ты погибала,

    Но на помощь меня не звала.

    За хребтом океанского вала

    Грохотала беззвездная мгла.

     

    Ураган, разгоняя воронку,

    Захлестнул полуостров на треть.

    "Подожди,- закричал я вдогонку,-

    Мы ведь вместе клялись умереть!"

     

    И проснулся. И как бы украдкой

    Оглянулся в тревожной тоске.

    Ты дышала спокойно и сладко

    На моей занемевшей руке.

     

    И доверчивость легкого тела,

    Как волна, омывала коса.

    А за окнами пеночка пела,

    И со стекол сходила роса.

     

    /Михаил Дудин, 1967/

     

     

                     Szép reggel

     

    Azt álmodtam, elért a halálod,

    de szád néma, segélyre se kér,

    óceáni vad ár köde tátog,

    harsog fenn a csillagtalan éj.

     

    Varjat űz a vihar, dühe átcsap

    harmadáig a félszigeten.

    - Állj meg! Állj! - kiabálok utánad,

    sírodig köt az eskü velem.

     

    Felocsudva, de szinte titokban

    keresgéltem a szörnyű okot.

    S te karomba alélva nyugodtan

    lélegzettél édesdeden ott.

     

    Bízó testeden át kanyarogva

    patakzó fonatod lebegett.

    Pinty dalolt, s belül újra ledobta

    harmatát a hűs ablaküveg.

     

    /Fodor András fordítása/

     

     

                     Kívánság

     

    Ó, bárha mind a pinty-zenét,

    rigódalt összeszedvén

    tavaszi szép nap jussaképp

    magammal elvihetném

    oda, hol szürke földön át

    az ösvény lombtakartan

    oly partra hág, hol nincs tovább,

    elnémul a dallam.

     

    /Franz Harold verse;

    Fodor András fordítása/

     

     

     

                                      Recitative by Death

     

    Ladies and gentlemen, you have made the most remarkable
    Progress, and progress, I agree is a boon;
    You have built more automobiles than are parkable,
    Crashed the sound-barrier, and may very soon
    Be setting up juke-boxes on the Moon:
    But I beg to remind you that, despite all that,
    I, Death, still am and will always be Cosmocrat.

     

    Still I sport with the young and daring; at my whim,
    The climber steps upon the rotten boulder,
    The undertow catches boys as they swim,
    The speeder steers onto the slippery shoulder:
    With others I wait until they are older
    Before assigning, according to my humor,
    To one a coronary, to one a tumor.

     

    Liberal my views upon religion and race;
    Tax-posture, credit-rating, social ambition
    Cut no ice with me. We shall meet face-to-face,
    Despite the drugs and lies of your physician,
    The costly euphemisms of your mortician:
    Westchester matron and Bowery bum,
    Both shall dance with me when I rattle my drum.

     

    /Wystan Hugh Auden/

     

     

     

                         A Halál recitatívója

     

    Hölgyek, urak, önök haladtak, tény s való,

        s e haladás belátom, szép siker;

    már több az autó, mint a parkoló,

        a hangsorompó ledöntve hever,

        s lesz nemsoká a Holdon wurlitzer,

    de jól jegyezze meg, ki emlékezni fog,

    a Kozmosz ura én, a Halál maradok.

     

    Ifjat, merészt ugratni jó szeszély:

        a hegymászók mállott sziklára lépnek,

    úszót elvághat vontatókötél,

        a gyorshajtó az útpadkára térhet,

        másoknál várok, hadd legyenek vének,

    amíg kedvem szerint eldönti sorsukat

    ennél infarktus, annál daganat.

     

    Faj s vallási ügyekben liberális vagyok,

        adó, hitel, vagy társadalmi érdek

    hidegen hágy, és nyiltan fordulok

        ellenetek pirulák, hazug érvek,

        finom szavakkal gyógyító dögészek,

    Westchester matrónái, Bowery fenekek,

    mind táncoltok velem, ha dobomra verek.

     

    /Fodor András fordítása/ 

  19. 6207 08:32 2014.08.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Красивое утроМне приснилось, что ты погибала,Но на помощь меня не звала.За хребтом океанского валаГрохотала беззвездная мгла.Ураган, разгоняя воронку,Захлестнул полуостров на треть."Подожди,- закричал я вдогонку,-Мы ведь вместе клялись умереть!"И проснулся. И как бы украдкойОглянулся в тревожной тоске.Ты дышала спокойно и сладкоНа моей занемевшей руке.И доверчивость легкого тела,Как волна, омывала коса.А за окнами пеночка пела,И со стекол сходила роса./Михаил Дудин, 1967/ Szép reggelAzt álmodtam, elért a halálod,de szád néma, segélyre se kér,óceáni vad ár köde tátog,harsog fenn a csillagtalan éj.Varjat űz a vihar, dühe átcsapharmadáig a félszigeten.- Állj meg! Állj! - kiabálok utánad,sírodig köt az eskü velem.Felocsudva, de szinte titokbankeresgéltem a szörnyű okot.S te karomba alélva nyugodtanlélegzettél édesdeden ott.Bízó testeden át kanyarogvapatakzó fonatod lebegett.Pinty dalolt, s belül újra ledobtaharmatát a hűs ablaküveg./Fodor András fordítása/ KívánságÓ, bárha mind a pinty-zenét,rigódalt összeszedvéntavaszi szép nap jussaképpmagammal elvihetnémoda, hol szürke földön átaz ösvény lombtakartanoly partra hág, hol nincs tovább,elnémul a dallam./Franz Harold verse; Fodor András fordítása/

  20. 6206 14:17 2014.08.23
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                            Арменци

    Изгнаници клети, отломка нищожна
    от винаги храбър народ мъченик,
    дечица на майка робиня тревожна
    и жертви на подвиг чутовно велик -
    далеч от родина, в край чужди събрани,
    изпити и бледни, в порутен бордей,
    те пият, а тънат сърцата им в рани,
    и пеят, тъй както през сълзи се пей.

    Те пият... В пиянство щат лесно забрави
    предишни неволи и днешни беди,
    в кипящото вино щат спомен удави,
    заспа ще дух болен в разбити гърди;
    глава ще натегне, от нея тогава
    изчезна ще майчин страдалчески лик
    и няма да чуват, в пияна забрава,
    за помощ синовна всегдашния клик.

    Кат гонено стадо от някой звяр гладен,
    разпръснати ей ги навсякъде веч -
    тиранин беснеещ, кръвник безпощаден,
    върху им издигна за всякога меч;
    оставили в кърви нещастна родина
    оставили в пламък и бащин си кът,
    немили-недраги в далека чужбина,
    един - в механата! - открит им е път.

    Те пеят.. И дива е тяхната песен,
    че рани разяждат ранени сърца,
    че злоба ги дави в кипежа си бесен
    и сълзи изстисква на бледни лица...
    Че злъчка препълня сърца угнетени,
    че огън в главите разсъдък суши,
    че молния свети в очи накървени,
    че мъст, мъст кръвнишка жадуват души.

    А зимната буря им сякаш приглася,
    бучи и завива страхотно в нощта
    и вихром подема, издига, разнася
    бунтовната песен широко в света.
    И все по-зловещо небето тъмнее,
    и все по се мръщи студената нощ,
    и все по-горещо дружината пее,
    и буря приглася с нечувана мощ...

    Те пият и пеят... Отломка нищожна
    от винаги храбър народ мъченик,
    дечица на майка робиня тревожна
    и жертви на подвиг чутовно велик -
    далеч от родина, и боси, и голи,
    в край чужди събрани, в порутен бордей,
    те пият - пиянство забравя неволи,
    и пеят, тъй както през сълзи се пей.


    /Пейо Яворов (1878-1914);

    Подир сенките на облаците, 1910/

     

     

    A behívható magával ragadó szavalat mögött a későbbi tragédiák képei is láthatók; Javorov a század első évtizedében, illetve a korábban végrehajtott mészárlásokról és következményeiről írt. A halála utániak akár egy nagyságrenddel több áldozatot követeltek. 

     

     

     

                            Örmények

     

    Balsorsu üzöttje a vértanuságnak,

    gyámoltalan, bár sose fél ez a nép.

    Rabnő-anya gyermeke mind, kiket áthat

    a nagyszerü tett hite, hősszivüség. 

    Honi földjükről idegenbe taszítva

    nyomorognak, a földkunyhójuk omol.

    Isznak, noha keblük a seb beboritja,

    dalolnak is egyre a könnyük alól.

     

    Isznak... hogy a mámor ölébe temessék

    a régi nyomort, meg az új bajokat,

    fojtódjon a gyöngytüzü borba az emlék,

    tört szellem aludjon a lélek alatt.

    A fej nehezülne, de könnyül az elme,

    tovatűnik a kínlódó anyakép,

    nem hallik a mámor alól, ahogy egyre

    esdő fia szólna, kiáltana még.

     

    Minthogyha csikasz fenevad tör a nyájra,

    szétszórva, velük teli mind a vidék.

    Vad zsarnoki kény dühe, szomja kivánja:

    bárd üsse le majd valamennyi fejét.

    Vérárban maradt balsorsu hazájuk,

    az atyák zuga is lángokban maradt.

    Jöttmentnek a világban mi más ut

    nyílhatna, csak egy jut, a kocsmai pad.

     

    Zeng énekük... És csupa vad dal az ének,

    hisz marja szivük kín ezernyi sebe,

    hisz fojt a gonosz, dühödő tüze: méreg,

    a sápatag arcot a könny lepi be...

    Hisz józan agyuk heve tikkad aszottan,

    hisz keblüket is epe tölti be már,

    hisz a szem vörösén villám ere lobban,

    hisz lelkük a bosszura, vérre sovár.

     

    A téli vihar szava mintha kisérne,

    félelmetesen zúg az éji sötét,

    fölkapja, vadúl viszi messzi vidékre,

    lázítva röpüljön a dal szanaszét.

    S baljóősan az ég szine egyre setétebb,

    az éjszaka mind hidegebb, fagyosabb,

    és zeng a csapat dala, lángol az ének,

    a vihar kísértete egyre vadabb...

     

    Ivás, dalolás... A vértanu bátrak

    utódaiként sose fél ez a nép.

    Rabnő-anya gyermeke mind, kiket áthat

    a nagyszerü tett hite, hősszivüség.

    Ruha nélkül, távoli földön, akárhol

    nyomorognak, a sárkunyhójuk omol.

    Isznak, hogy a kínt betemesse  a mámor,

    s dalolnak is egyre a könnyük alól.

     

    /Fodor András fordítása/ 

     

     

Kiemelt cikkeink

Visszaadni az eredeti színeket

Bohém légy-ott (forrás: Gilvesy Pincészet)

Midori Seiler közreműködésével Muffat és Händel darabjait játssza Európai Hidak című sorozatában a BFZ szeptember 16-án. INTERJÚ

Hagyományápolás és megújulás a Radnótiban

Tompa Andrea (fotó: eMasa)

Az évadnyitó társulati ülésen Bálint András igazgató elmondta: a színház alappillérei a hagyomány, a megújulás és a nyitottság.

Nyitott kapuk hétvégéje Bécsben

Csaknem hetven köz- és magánépület nyitja meg kapuit a látogatók előtt szeptember 13-án és 14-én az osztrák fővárosban.

KFT-vel nyitott az Operaház

A Grencsó Kollektíva vendége Mezei Szilárd - Opus Jazz Club (fotó: Zipernovszky Kornél)

Rendhagyó flashmob után kezdődött az Opera és az Erkel Színház évadnyitó társulati ülése szeptember 1-jén.

Klezjazz többlettartalommal

Párniczky András jazzgitáros, a Nigun alapítója szeptember 2-án a Zsidó Nyári Fesztiválon ad koncertet zenekarával és Frank Londonnal. INTERJÚ

Így ünnepelt az Örkény Színház

Bohém légy-ott (forrás: Gilvesy Pincészet)

Kegyes volt az időjárás augusztus 30-án, az Örkény Színház évadnyitó zenés piknikjén, az Örkény kertben. GALÉRIA

A tánc nyelvén a kimondhatatlanról

Roberta Milevoj (fotó: Dinko Baz)

Az L1danceFest fókuszába idén az izraeli táncosok kerülnek. Kettejükkel, Uri Shafirral és Nadar Rosanóval beszélgettünk. INTERJÚ

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Tisztelt olvasóink!

Megváltozott fórumszabályzatunk értelmében a jövőben a cikkektől független témák indítására nem lesz lehetőség. Megértésüket köszönjük.

A Fidelio szerkesztősége