Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 6425 19:51 2014.11.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A festményről INNEN.

    További megzenésítése a történetnek: William Walton (1902-1983) - tól a Belzacár lakomája című oratórium, amit a hat legsikeresebb műve közé soroltak.

     

    Kelt: 1930/31 (baritonra, vegyeskarra, orgonára és nagyzenekarra)
    Ősbemutató: 1931. október 8. - Leeds
    Időtartama: kb. 34 perc

    CD: Belshazzar's Feast (Naxos, DDD, 1996/2001)

  2. 6424 18:58 2014.11.28
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A lent is hivatkozott ótestamentumi helyről is ismert történet főhőse:

     

                           Belsazar 1)

    Die Mitternacht zog näher schon;
    In stummer Ruh lag Babylon 2).

    Nur oben in des Königs Schloss,
    Da flackert's, da lärmt des Königs Tross.

    Dort oben in dem Königssaal
    Belsazar hielt sein Königsmahl.

    Die Knechte saßen in schimmernden Reihn
    Und leerten die Becher mit funkelndem Wein.

    Es klirrten die Becher, es jauchzten die Knecht;
    So klang es dem störrigen Könige recht.

    Des Königs Wangen leuchten Glut;
    Im Wein erwuchs ihm kecker Mut.

    Und blindlings reißt der Mut ihn fort;
    Und er lästert die Gottheit mit sündigem Wort.

    Und er brüstet sich frech, und lästert wild;
    Der Knechtenschar ihm Beifall brüllt.

    Der König rief mit stolzem Blick;
    Der Diener eilt und kehrt zurück.

    Er trug viel gülden Gerät auf dem Haupt;
    Das war aus dem Tempel Jehovahs 3) geraubt.

    Und der König ergriff mit frevler Hand
    Einen heiligen Becher, gefüllt bis am Rand.

    Und er leert ihn hastig bis auf den Grund
    Und rufet laut mit schäumendem Mund:

    "Jehovah! dir künd ich auf ewig Hohn –
    Ich bin der König von Babylon!"

    Doch kaum das grause Wort verklang,
    Dem König ward's heimlich im Busen bang.

    Das gellende Lachen verstummte zumal;
    Es wurde leichenstill im Saal.

    Und sieh! und sieh! an weißer Wand
    Da kam's hervor wie Menschenhand;

    Und schrieb, und schrieb an weißer Wand
    Buchstaben von Feuer, und schrieb und schwand.

    Der König stieren Blicks da saß,
    Mit schlotternden Knien und totenblass.

    Die Knechtenschar saß kalt durchgraut 4),
    Und saß gar still, gab keinen Laut.

    Die Magier kamen, doch keiner verstand
    Zu deuten die Flammenschrift an der Wand.

    Belsazar ward aber in selbiger Nacht
    Von seinen Knechten umgebracht.

    /Heinrich Heine/
    (írta: 1815 és 1821 között)



    Erläuterungen, Worterklärungen, Entstehung:
    1) Heines Ballade "Belsazar" ("Belsatzar") beruht auf einer Bibelstelle:

    Nach dem Alten Testament (Buch Daniel, Kap. 5, V. 1−30) soll Belsazar (Bibel:

    "Belsazer") bis zum Untergang des babylonischen Reiches

    (Eroberung durch die Perser 539 v. Chr.) der König von Babylon gewesen sein.

    Sein Untergang wurde ihm durch das Menetekel

    (geheimnisvolle orakelhafte Schrift an der Wand) geweissagt.
    Es finden sich die Schreibweisen "Belsazar", "Belsatzar" und "Belsazer".
    2) Babylon: untergegangene antike Kulturmetropole in Vorderasien,

    am Euphrat im heutigen Irak gelegen
    3) Jehovah: andere Version für "Jahve" ("JHWH"), den Namen des Gottes Israels
    4) kalt durchgraut: von kaltem Grauen erfüllt
    (Anm. d. Hrg.)

     

    A máshol éppen előbb említett Robert Schumann zenésítette meg mély szólóhangra és zongorára (g-moll, op. 57, 1840), amit a kottáról olvasva innen meg is lehet hallgatni (04:35 -ig, és utána más dalokat is) egy kitűnő előadásban!

     

    Rembrandt festménye: Belsazar lakomája (1635) 

     

     

                           Belzacár

    Az éjfél száll halk szárnyakon,
    pihen és hallgat Babilon.

    De hangos a királyi vár,
    lakomát most ad a király.

    Száz fáklya, zaj, zenebona,
    mulat a király udvara.

    Ül körben a ragyogó szolgahad,
    csillognak a bortól a poharak.

    Ujjongnak a szolgák, cseng a pohár,
    mert szereti hallani ezt a király.

    A király arca kipirul,
    a bortól hetyke lángra gyúl.

    S a láng vakon lobog bele,
    az eget gyalázza bűnös dühe.

    Hetvenkedik és dühe magasba csap,
    vele üvölt a szolgahad.

    Kiált a király és hangja vad,
    a szolga szalad meg visszaszalad.

    Szikrázik arannyal a lakoma,
    kifosztva Jehova temploma.

    S a király szentségtörő keze
    szent kelyhet emel színig tele.

    Fenékig üríti a poharát,
    s habot ver a szája, míg így kiált:

    Csak nevetek rajtad, Jehova —
    én, Belzacár, Babilon ura!

    Az iszonyú szó alig hangzik el,
    rá titkos döbbenet felel.

    Csak elhal a hahota hirtelen,
    halotti csöndes a terem.

    De nézd, csak nézd, ó borzalom!
    Emberi kéz a fehér falon.

    És ír a fehér falon, ír az a kéz,
    ír lángbetűt, aztán semmibe vész.

    A király belebámul a semmibe,
    megroggyan a térde, fehér a színe.

    Dermedten ül a szolgahad,
    csak ül, csak ül, hangot sem ad.

    Nem elég ide mágusi hatalom
    megfejteni lángírást a falon.

    De Belzacárt udvari cselédhada
    megölte még az éjszaka.

    /Vas István fordítása/ 

  3. 6423 14:16 2014.11.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nem közvetlenül zenés vers, de olvastán az ugyancsak hiúságtól mentes és nagyon szerény Weöres Sándor szombathelyi padja jutott eszembe, ahol bárki melléje vagy az ölébe ülhet, beszélgethet vele szép nyelvünkről, Arany János irányába tisztelettel.

    Tisztelettel a költőnek, éljen soká egészségben!, és ha túlélem, elsőnek fogom kezdeményezni a fentiek alapján ennek a harmincegy évnél is idősebb hiú ábrándnak a megvalósítását. A - talán vöröses szobros - bronzpadon pedig egy láncra erősített Kányádi összest lehet majd olvasni a szerelvényre várva vagy csak úgy; fogom még javasolni.

    Feltehető persze, hogy nem élem túl Sándor bácsit, és ezért nemsokára eljuttatom az örökijfú és hiú költő ötletét az illetékesnek.

     

    Hiúság

     

                                          Tagoló vers Sándor fiamnak
                                          20. születésnapjára

     

    lelkemre
    többre
    nem
    vágyom
    lenne
    bár
    egy
    padom
    lenn
    az
    Arany János
    nevét
    viselő
    metróállomáson

     

    /Kányádi Sándor, 1983/

  4. 6422 17:07 2014.11.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A már 18 éves is elmúlt Clara Wieck Bécsben volt egy koncertkörútján, és 1838 elején, egyik nagysikerű  előadását Franz Grillparzer versben is megörökítette. A mű az Appassionata szonáta volt. Clara Schumann szinte élete végéig örizte a két nappal később a Wiener Zeitschrift für Kunst, Literatur, Theater und Musik c. folyóiratban megjelent vers kéziratát,

     

                      Clara Wieck und Beethoven

                                                                                             (f-moll-Sonate)

    Ein Wundermann, der Welt, des Lebens satt,
    Schloß seine Zauber grollend ein
    In festverwahrten, demantharten Schrein,
    Und warf den Schlüssel in das Meer und starb.
    Die Menschlein mühen sich geschäftig ab,
    Umsonst! kein Sperrzeug löst das harte Schloß,
    Und seine Zauber schlafen wie ihr Meister.
    Ein Schäferkind, am Strand des Meeres spielend,
    Sieht zu der hastig unberufnen Jagd.
    Sinnvoll gedankenlos, wie Mädchen sind,
    Senkt sie die weißen Finger in die Flut
    Und faßt, und hebt, und hats. – Es ist der Schlüssel!
    Auf springt sie, auf, mit höhern Herzensschlägen,
    Der Schrein blinkt wie aus Augen ihr entgegen,
    Der Schlüssel paßt. Der Deckel fliegt. Die Geister,
    Sie steigen auf und senken dienend sich
    Der anmutreichen, unschuldsvollen Herrin,
    Die sie mit weißen Fingern, spielend, lenkt.

    /Wien, 07/01/1838/

     

    Andreas Staub kőnyomata az évben készült

  5. 6421 17:00 2014.11.25
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Zelk Zoltán írta a Térdig hamuban 1958 elején:

     

                         [Körhinta]

     

    Az ívlámpák holdudvarában
    már halott levelek kerengtek
    egy hegedűhang cérnaszálán
    fölfűzve csörögtek a percek
    szakadt a fonál: zizegve hullt le
    a hegedű hangja trombiták
    és kürt és dob és zongora
    s a kerekek is taktust vertek
    dús asszonyok őzike lányok
    mint aluvó marka az ágat
    fogták görcsösen a világot
    kifulladtak az éj szurdokában
    fölrikoltottak a vadlibák 

     

     

    Takáts Gyula pedig a Balatonparton Kosztolányi Dezsőnek a múlt század '30-as éveinek első felében:

     

    Cseresznyefa. Kezemre permetez sok fehér szirom,
    és én játékosan a vízre hullatom.
    S a kék vizen, mint vén rizsbárka ring
    a badacsonyi kőszállító hajó,
    s fölöttünk halkan egy gém kering.
    Zöld szittyó, színes vadkacsák.
    A tóról halkritmusú zenék,
    mintha Po Csüi verset hallanék.
    Szemközt az üvegégre karcsún
    a Gulács finoman ível,
    mint kis Fuzsijáma, lila lepleivel.
    Napalkonyán a tó Sárga Tenger.
    S a pókháló, mint szűz japáni selyem
    kopott ruhámra akad a kócsaglesen.
    Fehér szirmok, sárga csodák,
    fekete bárkák, bordó nádasok,
    s az alkonyat rám úgy oson,
    mint sárkányt leső gyerekre
    egy kínai mese… 

     

     

     

          DÉLI LUGAS JANG KERTJÉBEN

    Ferdén tárul hold felé a kerti ház ajtaja,
    betölti az éji szél, befedi a lágy moha,
    édes itt a zene és őszi halk elmélkedés,
    hónod alatt lantodat hozd el ide éjszaka.

    /Po Csüi (772-846) verse;

                                  fordította: Weöres Sándor/ 

     

  6. 6420 16:14 2014.11.23
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hát emiatt is voltak eddig igen eredményesek a szegedi hárfatanárnő mostani tehtséges tanítványai a most folyó tehetségkutató versenyen!

    Az eredeti zongoradarab szerzője: Auguste Durand (1830-1909)  

     

     

                                 Hárfa-hangok

     

    Őz-mozdulatú hárfát ölel át egy lány.
    A régiség dereng az első hang nyomán –
    a lány s az őz rajzában, mint felfénylő erők,
    kezek pillangóznak, a húros, özönvizes esők.
    A hárfahang ahogy borongva nő,
    mint a szó, mint a szín, mint az illat,
    olyan erősen emlékeztető.
    Amíg csak érzékeim élnek,
    hangjai hangulatából is feltámadhat
    bármelyik képe az emberiségnek.
    A hárfahang mögött a százszor kivágott
    s megújult örök erdők csengenek.
    Egyiptom napos vizei s az olimposzi fellegek,
    és oszlopsor, oázis, barnuló várfalak,
    s mélyen a zengés vörösében ott a nap.
    Merengő barna emberekkel egy múlhatatlan hosszú évszak él,
    ahogy a barlangok felől tán éppen félúton felénk
    jön, nomád mód mendegél.
    A hárfa hangjára őt érzem: a lányt, – puhán ölelve
    a történelem őzeit és kosait tereli erre.
    Hányadik lány, hányadik hárfa!
    Ilyen törékeny, arany, sokezeréves állat cirógatása
    az egész vele nőtt emberiségen átborzong, mindig megérzi,
    s a szívek és ujjak hegyéről szikrázva az éterbe ér ki:
    ha őz-mozdulatú hárfát ölel át egy lány,
    béke és végtelen vágyakozás kél a szépség különös moraján,
    a teljes, a szabad, a költő és megépítő nagy élet –:
    93. o.
    a beérkező gyorsvonatok elején
    tapogatózó gondolataim nyikorgó taligákat érnek,
    a repülők fáradó madarak koordinátáin törnek az égnek,
    az ezer méterek s az évezredek
    mint hang-szőlőszemek
    fülünkbe összefűzve érnek.
    A leghalkabb húrpendülésben is roppant előzmény robban el.
    Érzem: most, most kerül sorra a szívem is millióéves tölteteivel.

     

    Őz-mozdulatú hárfát ölel át egy lány.
    Csak valami felém sugárzót vehetnék észre a mozdulatán!
    Vándorló érzékenységünk sikerül édes szép kezébe tennem.
    A csend pici árvácskája érte, előle örökre lehajlik bennem.
    Mert eleven, boldog, s a modern kor önálló hangvételében
    önfeledten magáról énekelhet,
    s ő szomorú hangú őzemet vonja magához,
    vállalja vele a vénítő távlatot, terhet.
    Én várom az időt. Ha érint az üzenő emberi nagyságból bármi,
    egy virágnyi helyen:
    szép huszadik századi ajkán szeretném találni.

     

    /Lászlóffy Aladár;

    az 1965-ös Színhelyek versei közül/ 

     

     

  7. 6419 17:46 2014.11.22
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

              Die Harmonie des Abends

    Still spiegeln sich im See die grünen Höhn,
    Von Gärten schön umblüht, begrenzt von Tannen.
    Aus dem Gebüsch, durch das der Abend glüht,
    Tönt zärtiches Gefühl der Nachtigallen.

     

    Des Hirten Flöte lockt den Widerhall;
    Zum Tanz von Knab' und Dirn' erklingt die Zither.
    Vom Berge schallt das Jagdhorn. Pfeilgeschwind
    Rauscht nach des Hirschen Spur der Zug durch Wälder.

    Am Talbach gibt mit Schlägen dumpf und schwer
    Den feierlichen Takt der Eisenhammer.
    Doch plötzlich schweigt er, und von hoher Alp
    Verstreut ein Kirchenglöckchen Segensklänge.

    Die Jagd verstummt. Nur noch die Nachtigall
    Vermählt ihr Lied dem Gruß des Alpenglöckchens.
    Still hält der Kahn - sein Ruder hebt empor
    Der Schiffer, neigt sich leis und lauscht den Tönen.

     

    Ignaz Heinrich Frh. von Wessenberg (1774-1860) 

     

     

                    Az est harmóniája

    A tó csöndes tükrében zöld hegyek,
    köré kertek s fenyők karéja hajlik.
    A csalitból, min átizzik az est,
    csalogányok gyöngéd érzete hallik.

    Pásztor-furulya visszhangjára vár:
    citeraszó legényt s lányt hív táncba.
    Hegyről vadászkürt zeng. Nyílsebesen
    száguld a csapat a szarvas nyomába.

    A völgyben a pataknál vaspöröly
    ünnepi taktust ver tompán dobogva.
    Hirtelen elhallgat, s a havason
    áldást hint szét egy templom kis harangja.

    Elhal a hajsza. Csak a csalogány
    kíséri a harang-zengést dalával.
    Áll a csónak - utasa felemelt
    evezővel les a hangok szavára.

     /Garai Gábor fordítása/

     

     

     

  8. 6418 18:38 2014.11.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Dsida olvastán elmélyedtem megint műfordításaiban, és a zsoltáros téma miatt ma Faludy is sorra kerül újból.

     

                               Poezia

     

    Te văd trecînd... Dar nu mai porți brățară,
    Nici diadem, nici straie orbitoare...
    Ci tristă-n șalul vechi de cerșetoare,
    Averea ta întreagă e-o ghitară.

    Războinici mari pe vremuri te-nălțară,
    Tu le-mpleteai cununi nepieritoare ;
    În veacul nostru cine-ți smulge-o floare ?
    Gonită rătăcești din țară-n țară...

    Pe drumuri, în surghiun, te-apucă sara ;
    Dormi prin ruini, drept căpătîi — ghitara,
    Iar ziua cînți în uși de cafenele...

    Aprinzi în muritori simțiri rebele,
    Tu, care-i desfătai cu ambrozie,
    Sărmană, urgisită Poezie !...

     

    Ștefan Octavian Iosif (1875-1913)

     

     

                             A költészet

     

    Látlak, amint mégy, s nem tudom: mi vár?

    Nincs már gyürűd, és nincs már diadémod,

    s rongyokba bújva nyögöd, elalélok,

    és minden kincsed egy törött gitár.

     

    Virágoztál sok hősi ivadékot! . . .

    Virágot, múltat lenyelt a hinár,

    magános élted undorult sivár,

    és vándorolsz, mint koldus ivadékok.

     

    Romos utakon nyugalomért esdve,

    bús hangszered a párnád minden este,

    nappal dalolsz a korcsmák ajtaján.

     

    Kiknek nyújtottál nektárt hajdanán,

    a rég-halottak borzadozva néznek,

    szegény, alázott, megtiport költészet!

     

    /Dsida Jenő fordítása; 1924/

     

     

     

                               PSALM

     

    As putea vecia cu tovarasie
    Sa o iau partasa gandurilor mele;
    Noi viori sa farmec, noua melodie
    Sa gasesc - si stihuri sprintene si grele.


    Orisicum lauta stie sa graiasca,
    De-o apas cu arcul, de-o ciupesc de coarde.
    O nelinistita patima cereasca
    Bratul mi-l zvacneste, sufletul mi-l arde.


    Stiu ca steaua noastra, agera-n tarie,
    Creste si asteapta-n scripca s-o scobor.
    Port in mine semnul, ca o chezasie,
    Ca am leacul mare-al mortii tuturor.


    Pentru ce, Parinte,-as da si pentru cine
    Sunetul de-ospete-al bronzului lovit?
    Painea nu mi-o caut sa te cant pe tine
    Si nu-mi vreau cu stele blidu-nvaluit.


    Trupul de femeie, cel imbratisat,
    Nu-l voi duce tie, moale si balan;
    Numai suferinta cerului, pacat
    Nu-i cu ea sa turburi apa din Iordan.


    Vreau sa pier in bezna si in putregai,
    Nencercat de slava, crancen si scarbit.
    Si sa nu se stie ca ma desmierdai
    Si ca-n mine insuti tu vei fi trait.

     

    Tudor Arghezi (1880-1967)

     

    A szerző a fenti álnéven ismert. Eredeti neve: Ion Nae Theodorescu 

     

     

     

                              ZSOLTÁR

     

    Az öröklétet kaptam útitársnak,
    megosztok vele mindent a fejemben,
    hogy új hegedűn új zenét találjak,
    s e vad, rikító verseket szerezzem.

     

    A lant beszélni kezd, ha hozzáérek;
    a vonót tartom, s a húr belereszket:
    ideges szenvedélyemtől a térdek
    megrándulnak, s vonaglanak a lelkek.

     

    Nagy csillagunk, tudom, duzzad és várja,
    hogy az égről lantommal leemeljem,
    de homlokomon jel, titkosírással:
    ő hoz gyógyszert mindünk halála ellen.

     

    Miért s kiért kell, Uram, hogy a bronzot
    érintse, s víg fúgát csiholjon ujjam?
    Nem magasztaltalak soha, s nem vonzott,
    hogy csajkámat csillaggal koszorúzzam.

     

    Én csak az Ég szenvedését dicsérem,
    de szeretőmet nem hozom s hagyom Rád,
    hogy ölelésemtől forró testével
    felverhesd újra a Jordán iszapját.

     

    Azt akarom: rohadjak meg e szennyben,
    kerüljön el hírnév, jóság, kímélet,
    ne tudják meg, hogy simogattál engem,
    s bennem, csak bennem élt igazi lényed.

     

    /Faludy György fordítása, 

    a Test és lélek c. kötetből/ 

     

     

     

     

  9. 6417 22:13 2014.11.19
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kalandozás a zsoltárok körül. Gergely Ágnes verse jutott megint eszembe és a szemembe a 2005-ben megjelent Carmen lugubre (=gyászos, komor) című kötetből, amelyben a megelőző négy évtized terméséből válogatott. Egy közel 30 hónappal ezelőtti időszakban már előkerült a vers, a téma, jóval később a Hungaricus és a Psalmus Hungaricus is, más vonatkozásokkal, de most kiegészítem a beírásaimat újabb találatokkal, és részben ismétlek is.

     

                         A 137. zsoltár

     

    Ültünk Babylon folyópartjain.
    Sírtunk. Babylon tenger nélkül él.
    Hárfánk a fűzfán. Másképp szól a kín.
    Tőlünk verejték kell, nem szenvedély.
    S nem érv, erünkből mért dőlt itt a vér.
    Hát kihűlt jobbom legyen rá az ámen,
    ha elfeledlek egyszer, Jeruzsálem.

     

    Jelünk itt falba karmolja a nép.
    Kik biztatják, sem tudják, mért teszik.
    Királyi jel, sok más jelet túlélt.
    Ne ródd fel, Uram, vétekül nekik!
    Ne vágasd falhoz szép kisdedeik…!
    És fájó orcám rángjon majd a számhoz,
    ha elfeledlek egyszer, Arany János.

     

    (1992)

     

     

    Természetesen be kell emeljem a zsoltár egyik magyar fordítását, ahogy számtalan nyelvre lefordították ezt a fájdalmas történetet a számüzetésről, az igazi otthon szeretetéről, de az akkoriban természetes volt bosszúról is.

     

    137 (136). ZSOLTÁR. A SZÁMŰZÖTTEK ÉNEKE


    1Bábel folyói mentén ültünk és sírtunk: a Sionra emlékeztünk.
    2Azon a földön a fűzfákra akasztottuk hárfáinkat.
    3Mert dalt akartak hallani, akik elhurcoltak minket. Elnyomóink öröméneket követeltek: „Zengjetek nekünk dalt a Sionról!”
    4De hogyan énekeljünk éneket az Úrról az idegenek földjén?
    5Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom!
    6Nyelvem tapadjon ínyemhez, ha nem emlékezem meg rólad: ha Jeruzsálemet nem helyezem minden örömem fölé!
    7Ne felejtsd el, Uram, Edom fiainak Jeruzsálem napját! Amikor így kiáltoztak: „Romboljátok le, romboljátok le, hadd pusztuljon el a földig!”
    8Bábel leánya, te pusztító, áldott, aki megfizeti neked, ami gonoszságot velünk tettél!
    9Áldott, aki megragadja gyermekeidet és szétzúzza őket a sziklán! 

     

     

    Az Ószövetségi Szentírás is említi a Kr. e. 587-ben kezdődött történetet, amely Jeruzsálem és a templom elpusztítása a téma, amiben Jeromos próféta is szerencsétlen szerepet játszott, a babilóniaiaknak való behódolás és az Egyiptomba való menekülés volt a vita tárgya. A hosszú babilóniai fogságról szól a fenti zsoltár. Jeromos pedig többekkel együtt Egyiptomba menekült, és valószínűleg   ott is halt meg. A több mint kétezer évvel későbbi időkből ismert magyar siraloménekeket nem véletlenül nevezzük jeremiádáknak. A II. Nabukodonozor idejére eső időszakot leginkább Verdi Nabuccójából ismerjük a zenében, de a 137. zsoltár is több zeneszerzőt megihletett. Az általam ismert művek időrendben, megjelölve a használt nyelvet. A művek címe persze többnyire a zsoltár száma. Ahol találtam, a rövid zenékre is hivatkozom.

    Az alábbi összeállítás tehát az egy téma, több feldolgozás körébe tartozik, bár van köztük olyan is, ahol ugynazt a darabot mutatom be többféle előadásban (Gounod). 

     

    Heinrich Schütz (1585-1672); 1619 - német (a Luther-féle fordításban)

    Jan Pieterszoon Sweelinck(1562-1621); 1619 - holland

    J. S. Bach: An Wasserflüssen Babylon (korál); BWV 267 - német, kissé átírt és rövidített szöveggel)

    Charles Gounod (1818-1893); 1861 - francia (a második részben szinte forradalmi indulóként);

    vagy pedig: http://www.youtube.com/watch?v=Q8lrzZyX_dk

    Peter Cornelius (1824-1874); 1872 (érdemes figyelni a Bach-angol szvit kapcsolatra)

    Antonín Dvořák (1841-1904); Bibliai dalok, op. 99; 1894 - cseh (a linken 16:48-tól)

    George Mursell Garrett (1834 -- 1897);  ?  - angol 

    Cyrillus Kreek (1889-1962); 1944 - észt (nem a teljes mű)

     

    A zenei válogatás után meg kell említeni Dsida Jenő egyik utolsó, monumentális és megrázó versét, amelyben a költő vissza-vissszatérően idézi a zsoltár egyik frázisát, és szinte extázisban írja meg az ő magyar zsoltárát. Szokolay Sándor zenésítette meg. Ezt írta művéről:

    "Felfedeztem Dsida Jenõ Psalmus Hungaricus címû versének új aktualitását, amely a „téma”
    megvalósítására ösztönzött. Nekifogtam hát, s „történelmi imádságban” próbáltam meg
    újraénekelni a „múltat, s jövendõt”. Az 1956. október 23-a emlékére komponált „történelmi 
    imádság” mondanivalóját ez a négyszer is visszatérõ sora fejezi ki: „üljetek mellém”.
    A Szokolay-mű tételei: A lelkiismeret hangján, Történelmünk régmúlt hangján, A közelmúlt hangján, A jövõ hangján. 

     

     Végül a Dsidáéhoz képest rövid és tömör bevezető Gergely Ágnes-vers érdemel pár szót: először a zsoltáros szövegét idézi, de a második részben merőben más az alapállása, utolsó sora pedig meghatóan szép hitvallás nyelvünkhöz. Ez is magával ragadó vers, a megbékélés zsoltára, mert nem megy másként! 

                                                              

     

  10. 6416 21:24 2014.11.18
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    El a zenével, mert megőrülök! El a zenével!...még megőrülök!

     

     

    Már bemásoltam ide verset a rövid életű kivételes költőtől, a ma névnapos Komjáthy Jenőtől (1858-1895). Átmeneti korban élt, annak és persze zaklatott, prófétikus egyéniségének minden művészi izgalmával, de nem csak emiatt volt egyedüli példány. A Jóslat című versének záró sorai is petőfisek: "Mellem kitárom a viharnak:
     Jöjjön, aminek jönni kell!" A fenti kifakadás is az övé.

     

                   DELÍRIUMBAN

    Mi az? A kedvnek óriása
    Dalokban tör felém utat,
    Gúnyolja szívem bénaságát
    S kacagva fölfelé mutat.
    Muzsika szól s fölsír a bánat,
    Mit némán s büszkén viselék, -
    Elég volt már, elég a vigalomból,
    Kacajból, könnyekből - elég!
    Mily őrültség az égbe törnötök!...
    El a zenével, mert megőrülök!

    Ah, álmodó szivekre balzsam,
    Nekem új kínokat nevel,
    Megannyi tőrdöfés szivemben,
    Nem csillapít, csak ingerel.
    E fékevesztett hangvilágtól
    Irtózom én, ó, hagyjatok!
    Szeretni úgysem tudtok engem,
    Én egy elátkozott király vagyok;
    Bősz végzet az, mi engem ideköt...
    El a zenével!... még megőrülök!

    Ó, hittem én is csába dalnak,
    Mitől a szív örvénybe lejt!
    Írt nem csöpögtet hő sebekre,
    Igazi bánat nem felejt;
    És amit istenült agyában
    A bús, fakó poéta lát,
    Ha égbe ront is gondolatja,
    Szivét csak tőre járja át!
    Gyanútlan, ámde kárhozatba lök...
    El a zenével!... én megőrülök!

    A szívem sír a hegedűben,
    Ne játsszatok a húrjain!
    Szivem zokog a cimbalomban,
    És minden érintése kín.
    Ó, szent e kín, ó, szent a téboly!
    Vigadni most már én fogok!
    Formába tör már szenvedélyem,
    Szivem ütemre háborog.
    Hiába volt vesztemre törnötök:
    Őrült vagyok már, meg nem őrülök!

    Őrült vagyok, s ez őrületben
    Belátok véget, kezdetet,
    Mi régen elmúlt s eljövendő,
    Mitől az ősi Föld beteg.
    Látom a kígyót szívetekben,
    Kezeteken a honfivért,
    A buja foltot szűzi emlőn,
    Uri marokban szolgabért;
    Minden, mi van, szemembe ütközött...
    Ah, úgy van, úgy! Már meg nem őrülök!

    Őrült vagyok. Látok fakadni
    A honfiszívből vérfolyót;
    Látom szeméten, vérbe fagyva
    A nagyszivűt, a tettre jót.
    Látom, kik a fölszínen úsznak:
    A szolgák és a zsarnokok!...
    Mártír szivekből nőni látok
    Sok új, de véres korszakot.
    Ah, lángra gyúlt az eldobott üszök!
    Ne féljetek! Már meg nem őrülök!

    Őrült vagyok. Látom rohanni
    A századot, az ezredet;
    Az ősz Időt látom foganni,
    Látok sok dicső kezdetet.
    Csillagszemekkel kéjt sugároz,
    Reménnyel terhes fönt az Ég,
    De ah! Idétlen elvetéli,
    Magzatja halva születék,
    A Föld nehéz göröngyén megtörött!...
    Ki látom ezt, már meg nem őrülök!

    Őrült vagyok már. Láz a szózat,
    Elhagyva égett ajkamat;
    Agyamban szörnyű végitélet
    Rémképi szerte rajzanak;
    Orkánja rémes szenvedélynek
    Megtépte már e szellemet,
    Vulkánok síri odva mellem,
    Kitörni kész, de nem remeg.
    A gondolattól meg nem rendülök:
    Őrült vagyok már, meg nem őrülök!

    Riadjatok! Mit bánom én már,
    Hadd szóljon síp és cimbalom!
    Zenét fiúk, zenét özönnel!
    Kábuljatok az édes maszlagon!
    Ijedten kaptok fejetekhez,
    S kiejtitek a poharat,
    Virág se kell több, szín se csábít,
    Ha látjátok majd árnyamat, -
    És zengjen bátor minden földi rög,
    Nem lesz több dal, ha én megőrülök!

     

    /Komjáthy Jenő/

     

    A másik ismert Jenő ugyanabban az évben született, de más alkat volt, így talán ezért is élt több mint kétszer annyi ideig. Hubay Jenő (1858-1937) zenéje illusztrációként (Ez a műve kb. Komjáthy élete vége felé született.). Egy másfajta zene egy másik Jenőtől, bár a közel hasonló kort megélt Eugène Ysaÿe is 1858-as születésű.  Őt szívesebben hallgatom :) Kristóf pár éves új lemeze a szólószonátákkal egészen különleges élmény!

     

    S ha már Jenő és Ysaÿe, jöjjön egy másiknak ajánlott szólóműve egy fiatal előadótól!

     

     

     

     

     

     

     

  11. 6415 17:44 2014.11.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

     

                                     Láng és lélek

     

                                    Dadogás Kodály Zoltánnak

     

    Komoly Mester!

    Az Országházban láttalak elevenen

    szúrós volt mély szemed mint fényképeiden

    tekinteted mindig mint jégcsúcsok hegye

    bár lelked tiszta tűz és lángoló zene!

    Mint kisdiák tanultam népdalaidat

    nem sejtettem hogy dallamukban tenmagad

    a lelked adtad át s hogy rokonod vagyok

    mint annyi milliók, mind naív magyarok -

    summás apám s anyám a szolga-munka közben

    e népdalok zenéjén ringott önfeledten

    a pentatontól fényesedtek szürke napjaik

    az ingyen-öröm ringatta a dal hullámait.

     

    Megőrizted nekünk az ezredéves kincset

    a dal olvasztja eggyé lelkeinket:

    ugyanegy lélek - mondtad - Somogytól Szatmárig

    és Csíktól fel Nyitráig itt a Duna mentén

    ma éppen úgy mint rég a Volga völgyén.

    Te szellemóriás, de főleg Láng és Lélek!

    magadban hordtad etűnt nemzedékek

    balsors-verte népünk jajszavát, hitét

    s meggyújtottad a dallal nemzetünk szívét:

    panaszos Psalmus sír, Te Deum zsong tovább

    terjed futótűzként a századokon át...

     

    /Szabó Ferenc, 1982/

     

    A Mester születésének centenáriumára. 

  12. 6414 18:38 2014.11.16
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Előbb néztem át a BK fóruma kb. felét, keresve az ott megszólaló és most hiányzó hszókat :-). Közben találtam egy verset, amit BK-nak ajánlottam, de most ide is bemásolom, nehogy elvesszen a BKV-onalán :) 

     

                 Paganini utolsó hangversenye

    Ezt kibírom még, ezt kibírom mindenképpen -
    Gondolta, és valahol görögtek a sziklák,
    Nagy volt a zaj és kénkőszag áradt,
    Ezt kibírom még. Az utcán hangosan szidták.

    De bent föltámadások csöngje lengett,
    S a csöndön sírt, gúnyolt, jósolt a vonója,
    Betelve, vágyva, elmúlva és születve,
    Ördög és szűz ölelkezésben megnyugodva.

    A polgárok tárgyaltak erkölcsről, házasságról,
    S szerelmet zárt száz és ezernyi zárda.
    Ezt kibírom még. Aztán megállt a vonója.
    De a koporsóban ma is forog a pápa.

    /Szőcs Kálmán/ 

     

     Az említett pápa XVI. Gergely volt... 

  13. 6413 23:18 2014.11.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

           

            Változatok az időre/1. 

     

              Dienes Valéria emlékének

     

    Csillagmagányban őszül az Idő

    morfondíroz - szakálla kinő

    holt Hold nézi merev szemével

    altatja foszló szférazenével

     

    /Szabó Ferenc (1931 -   );

    a 2007-ben kiadott

    Őszi ámulat c. kötetéből)

     

     

    Dienes Valéria zenei kapcsolataiból egyre utalok csak. Ebből a Hajnalvárásról videó is van.

  14. 6412 11:12 2014.11.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    "Hát persze,persze,persze" - 6407!

    A fordítás magyar nyelvű bravúrjait itt sokszor felvonultatod. A nyelv maga is zene, nem mondok ezzel újat.

    Alábbiakat (6411) a hétvégére tartogatom :-)

  15. 6411 10:17 2014.11.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A 6407 alattiból idéztél, valóban utánam, de az eredeti Orbán Ottó tulajdona.

     

    Valójában e témában mindig a magyar nyelvnek van a napja, még akkor is, ha idegen költők verseit idézem fordításokkal. Téma tehát van bőven, ha nem is mindig zenével kapcsolatos, de nézzük ezt a néhány összefüggő költeményt, mindegyik zenél.

     

     

                           Őszi szonett 

     

    Fölkél a nap, az asztalon fanyúl.
    Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
    de október van, nyirkos és sötét,
    az Úr kihörpölé arany sörét.

    Arany sörét kihörpölé az Úr,
    várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,
    de október van, undok és vizes,
    az asztalon fanyúl, leszáll az est.

    Leszáll az est, az asztalon levél,
    azt írja, vártalak, hová levél?
    Várnánk, hogy szikra pattan, lámpa gyúl,

    az asztalon pohár, levél, fanyúl.
    Október van, se fény, se árpalé,
    arany sörét az Úr kihörpölé. 

     

    /Varró Dániel, az 1999-ben kiadott

    BÖGRE AZÚR c. kötetéből/ 

     

     

     

    Ha sör vagy árpalé, jöjjön egy másik úrtól egy másik, őszi helyett nyári (vót tán ez is mán).

     

     

     

                           A SZIGETEN

    Margitsziget, hol joghurtot söröztem,
    hol csókolóztam állva, séta közben -

    Mily drága vagy, lágy röptü lombjaiddal,
    polgári áron enyhült gondjaiddal! . . .

    Mint egeret a macska, a melegben
    csak lestem, egy levélke hátha lebben.

    Úgy ízlett már a levegő is régen,
    mint állott sör, habja se volt az égen.

    Kiléptem hát, hogy enyhülésre leljek, -
    de "Hoch!"-ok zúgtak és rekedtebb "Heil!"-ek,

    csámpás Wotánok téglavörös arccal,
    több mecklenburgi kisiparos dalkar

    zajongta, hogy csak ő van a világon
    és megvalósul a keleti álom!

    Barna szmokingban húzták a zenészek -
    de kinek húzták? melyik nép a részeg?

    Ezt ők döntsék el, a felsőbb hatalmak,
    akik nem adtak egy pici nyugalmat.

    Mert én azon tünődtem meglepetve,
    mért mentem éppen a Margitszigetre?



    /József Attila, 1934. júl. 21./ 

     

     

     

    Még egy a varrodából:

     

     

                  W. S. hálája leborul

              Részlet egy szonett-koszorúból

     

    Három költő előtt borul le hálám,
    s ha néha túlzó méreteket ölt,
    e három költőt kérem, szólna már rám -
    önlelke isteníti, aki költ,

    királyi ösztönének levegősebb
    részét talán takarja pár lopott folt,
    de a szürkéknek nem lesz hegedőse,
    s az Újra rászól: “sicc, a Régi jobb volt!”

    Mi gondom hát Dezsőre vagy Mihályra,
    mit bánom én, hogy Endre hogy csinálja,
    és mit brummognak versemről a medvék -

    de még kiket ma csörgők hangja heccel,
    arany hülyén, átlépnek rajtam egyszer,
    bár a homokban lábnyomuk lehetnék.

     

     /Varró Dániel, u.onnan/ 

  16. 6410 05:11 2014.11.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Tisztelt Szerkesztőség!

    Szorgalmasan látogatjuk fórumaikat, megírjuk gondolatainkat, véleményünket.

    Ezeket moderálják egyes esetekben. Ellenőrzés tehát van.

    Kérésem változatlanul az, hogy a könnyebb és helyesebben megírt, megjelenő hozzászólások érdekében a piros hullámvonalas hibajelzőt építsék be a programba, ezzel segítve a fórumozókat.

  17. 6409 04:49 2014.11.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    mindegy után szabadon (6408) :

     

    A mondat egy kis naprendszer.

  18. 6408 04:29 2014.11.14
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Kicsit sokkolt a szép versek után a hétkönapok szennye, amit ideírtál. Így beszélnek egyesek,ám nem mindenki!

    Nehéz lehet ma a magyartanárok dolga! Annál fontosabb. Összetett kérdés ez. Jó, hogy ideírtad azt a mérgezett lelkületű förmedvényt, amelyet egyes tudatlanok rókáznak ki magukból, a médián kesztül is. Tisztelet a kivételnek!

    Ők biztosan értik, amit én nehezen fogtam fel, mit is jelent az a cél: "magyarni", amit Örkény fogalmazott meg egypercesében. (Ha van kedved, légyszíves írd ide be, olyan rég olvastam...:-) ) Ennek az utópiának szemünk előtt kell lebegnie. Aki nem beszéli helyesen magyar anyanyelvét, az vagy töri a nyelvet, vagy saját lelki baját tárja a nyilvánosság elé, ez az ő problémája. Egyéni kötelessége nemzetünk tagjainak - Ábrányi versének szellemében is - nyelvünk, a MAGYAR  NYELV csodájának fenntartása.

    Nagyon fontos és tetszett amit a mondatról írtál!

  19. 6407 19:43 2014.11.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A magyar nyelv (is) tele van mesterségektől örökölt (mesterséges :) szavakkal: ahogy pl.  én is a nyelvemet köszörülöm (brrrrrrr!) vagy az eszement eszemet csiholom. Korábban a tűzkövet csiholták valamilyen kemény fémmel vagy kővel, hogy szikrázzon (sziporkázzon), és ennek gyengébb változatát használják a kiskutyák (csiholó) hangjára, míg a nagyobbak csaholnak, az erősebbek pedig mindig elérik céljukat.

    A már sokszor megidézett 00 néhány 15 éves javaslatával folytatom nyelvnapi találgatásaimat: (Óh szép magyar nyelv!):

    Tanuljunk könnyen, gyorsan magyarul

    (Válogassuk meg szavainkat) 

    Az Útinform Beszéljünk Baleset Nélkül körének közleménye a Kossuth rádióban: „Több, a fővárosból kivezető főútvonalon forgalomszámlálók végzik a dolgukat”.
    Szarnak, pisálnak a gyerekek a közúton, ujjé!
    Ahelyett, hogy a hírközlő a teszik a dolgukat és a végzik a munkájukat állandósult szókapcsolatokat venné igénybe, már csak a fővárosból kivezető, nagyforgalmú főútvonalak felületének csúszásmentesítése végett is.
    Kóda, avagy anyanyelvünk, te édes, édes!
    „Ha kellő gondossággal válogatjuk meg szavainkat, nagy valószínűséggel bízhatunk abban, hogy sikerül teljesen mást mondanunk, mint ami eredetileg szándékunkban állt. Isten áldása legyen e tevékenységünkön!” (hamisított idézet Örkény Istvántól). 

     

    (Még jobban válogassuk meg szavainkat)

    Nincs az íróhoz fogható eszement őrült, ha ez az őrült a szavak közt válogat. Még jobb, még pontosabb, a leginkább odaillőnél is odaillőbb! És még sehol sincs a mondat! A mondat egy kis teremtés. Egy kis naprendszer, melyben a központi jelentés körül keringenek a helyi jelentések és holdjaik, az árnyalatok, elég csak egynek a tömegét is rosszul meghatározni, billen az egész, a szavak összeütköznek, fölvillanó fényesség, porfelhő, kihalnak a dinoszauruszok. „A műgond őrültté tesz.” ... folytatja nagy műgonddal 00, de ennyi is elég.

     

     

    Az első szóválogatóra egy gimnáziumi földrajzóráról, ahol egy társunk így válaszolt unn00: Hollandia fővárosa Amszterdam, de a király Hágában székel.

     

    Viccelődhetünk is szép magyar nyelvünkkel: törhetjük a fejünket nyelvtörőkön!

     

    Láttam szőrös hörcsögöt. Éppen szörpöt szörcsögött. Ha a hörcsög szörpöt szörcsög, rátörnek a hörcsög görcsök. (lopott jószág)

     

     

     

  20. 6406 18:11 2014.11.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    MAGYAR NYELV

    Fontos a mai nap, Ábrányi Emil költeményével méltón ünnepelhetjük - anyanyelvünket.

    (Érdekes a mai virtuális átitatottságú gondolkodásunkkal elképzelni, hogyan beszéltek akkor az emberek - milyen volt a hangjuk, hányféle kiejtéssel - magyar nyelven és idegen nyelveken is. Hangkörképre gondolok... Milyen rendkívüli lehetett közöttük a magyar, Ábrányi  verse elgondolkodtató.) "Ó szép magyar nyelv!"

Kiemelt cikkeink

Ember Ildikó: "Rembrandt él és hat ránk"

Democracia (Fotó: Nemzeti Galéria)

A Szépművészeti legújabb kiállításának kurátorával múzeumok közötti kölcsönzésről és a Rembrandt-kutatás fejleményeiről beszélgettünk. INTERJÚ

"Visszanézve szinte lehetetlennek tűnik"

A gyerekkorától csodadobosnak nevezett Tommy Vig vibrafonos egy sikeres, tavaszi koncert ismétlésére készül november 29-én a BJC-ben. INTERJÚ

Világhírű sztárbalerina érkezik az Operába karácsonykor

A nemzetközi balettvilág igazi állócsillagáról van szó: a tehetséges és gyönyörű Polina Szemjonova a Diótörőben lép színpadra.

Az énekes, aki kis híján megölte az Éj királynőjét

Életében egyetlen tiszta hangot nem énekelt ki, a ritmus született ellensége volt, mégis ezrek rajongtak érte.

A mi kubai lepkevirágunk

A tündöklő Elsa Valle, a Magyarországon élő kubai énekesnő új könyvében megnyílik mint ember is, így nem csak rajongóinak ajánlható. TAKE7

Francia kapcsolat

A párizsi zenei élet pezsgése kihagyhatatlannak bizonyult az elmúlt két évszázadban. Így volt ez a PFZ koncertjével sem. KRITIKA

Orth Péter: "Nem akarok mindenképpen tetszeni"

A friss Junior Prima Díjas beszélt arról is, miért nem meri még ma sem egyértelműen színésznek nevezni magát. INTERJÚ

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Tisztelt olvasóink!

Megváltozott fórumszabályzatunk értelmében a jövőben a cikkektől független témák indítására nem lesz lehetőség. Megértésüket köszönjük.

A Fidelio szerkesztősége