Kilenc komolyzenei együttes részesül a rendkívüli támogatásából, amit a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) csoportosított át.
Mint ahogy arról a Fidelio.hu is beszámolt, dr. Réthelyi Miklós, a szaktárca vezetője egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a kormány döntésének értelmében 1 milliárd 380 millió forintot csoportosítottak át budapesti zenekarok támogatására. Mint azt a NEFMI Kultúráért Felelős Államtitkárságán szerdán közölték, az összeg nagy részét három zenekar között osztották fel. A Budapesti Fesztiválzenekar 500 millió, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar 300 millió, a Concerto Budapest pedig 480 millió - ebből tartozásállománya rendezésére 180, működéséhez pedig 300 millió - forintos támogatásban részesül.
A maradék 100 millió forint hat további együttes között oszlik meg: a Duna Szimfonikus Zenekar 10 millió, a Budafoki Dohnányi Ernő Szimfonikus Zenekar 15 millió, az Óbudai Danubia Zenekar 15 millió, a MÁV Szimfonikusok 20 millió, a Zuglói Filharmónia Szent István Király Zenekara 30 millió, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara pedig 10 millió forintot kap.
Mint az ismeretes, a Budapesti Fesztiválzenekartól 2011 elején vontak meg 175 millió forintot, mely ellen az együttes közönsége is tiltakozott. Keller András, a Concerto Budapest zeneigazgatója 2011 decemberében fogalmazta meg első nylít levelét, miután figyelemfelhívásaira nem érkezett érdembeli reakció. A nyílt levélre ugyan választ kapott, de változás nem történt, így újabb levéllel kereste meg Orbán Viktort és dr. Réthelyi Miklóst. Bár a Nemzeti Filharmonikusokkal kapcsolatban inkább a Müpával való együttműködésről, turnéikról és a Bartók Új Sorozat újabb sikereiről olvashattunk, ügyvezető igazgatójuk, Kovács Géza a magyar szimfonikus zenekarok sanyarú helyzetét vázolta a Muzsika márciusi számának adott interjújában.


Fidelio/MTI
33 Hozzászólás
Elküldöm
































Azért az az 1 milliárd 380 millió nem sokkal kevesebb mint 1,4 milliárd
Ée előtte mit csináltál? És hol jártál? És hol jártál utána? :-)
Ami persze lényegesebb: Miért van még mindig 1,4 milliárd a címben, ha végül kevesebbet osztottak szét?
Utána jártam a dolognak.
Ez csak egy egyszeri támogatás, az igazi minisztériumi pénzt még nem nyitották meg!
Szőcs Gézának lepasszolta Réthelyi, azaz, Szőcs "saját értékrendje" alapján döntött!!
Nem lehet, hogy ezzel elterelik a figyelmet az igazi minisztériumi pénzekről, ami lehet hogy már nincs is meg??
Az elosztás így is igazságtalan!!
http://www.bfz.hu/en/english-ein-ungarisches-marchen
"Ki tudja meddi húzhatod" címmel nagyon jó cikk jelent meg a Magyar Narancsban a szimfonikus zenekarok helyzetéről Rácz Judit tollából. Különösen jó a keretes :"Mennyi az annyi" című elemzés az alkalmazottak száma kontra törvény stb. vonatkozásában.
Bátor, jó cikk, érdemes elolvasni!