Magyar színtér Észak-Rajna-Vesztfáliában

Áprilisban indult és augusztusig tart Észak-Rajna-Vesztfália nagyszabású, 1,2 millió euró költségvetésű összművészeti fesztiválja, amelynek keretében a kortárs magyar kultúra kerül középpontba.

Áprilisban indult és augusztusig tart Észak-Rajna-Vesztfália nagyszabású, 1,2 millió euró költségvetésű összművészeti fesztiválja, a Scene Ungarn, amelynek keretében a kortárs magyar kultúra kerül középpontba. Az eseménysorozatot az NRW KULTURsekretariat koordinálja, de az egyes városok - Aachen, Bielefeld, Bochum, Bonn, Dortmund, Düsseldorf, Essen, Hagen, Köln, Münster, Mülheim, Neuss, Oberhausen, Wuppertal - maguk választották ki a meghívott magyar művészeket.

A fesztivált 1992 óta rendezik meg a tartományban, két évvel ezelőtt Ausztria volt fókuszban. Magyarország részben az EKF-év kapcsán került a rendezők látóterébe. A német közvélemény számára az ország gyakorlatilag az 1989-es vasfüggönyátvágást jelenti, a jelenkor kultúrája azonban kevéssé ismert. A szervezők célja az, hogy a közönségben felkeltség a kíváncsiságot, és minél teljesebb műfaji válogatást adva rajzolják meg Magyarország kulturális arcát.

Palya Bea a Müpában

A magyar dzsessz élvonalából a Dresch Mihály Quartet, Tony Lakatos, Gadó Gábor érkezik. Szakcsi Lakatos Béla Géczi Dorottyával lép fel, koncertet ad Palya Bea, a Besh o Drom, Snétberger Ferenc, a Zengő együttes, Zenei Hidat építenek Dortmund és Pécs között, a Bielefeldi Filharmónia Kurtág-műveket játszik, a könnyűműfajt a Pop Ivan és a Kistehn képviselik, míg Budapest Nights címmel a főváros DJ- és VJ-kultúrája mutatkozik be.

A Scene Ungarn keretében bemutatkozik a beregszászi színház, és független társulatok is. A Pintér Béla Társulat A Soha Vissza Nem Térő című darabját láthatja a közönség két városban, a Space nemrég a Trafóban is bemutatott Felhője 2060-ból tekintett vissza - a helyszínhez adaptálva - Észak-Rajna-Vesztfáliára, Molnár Gyula bábszínháza Macbeth kezdőknek című produkciójával a színház működésébe vezet be. A dortmundi színházban Nádas Péter Takarítását láthatják az érdeklődők.

A Magyar Állami Népi Együttes a Bartók-trilógia Labirintusával vendégszerepelt a fesztivál megnyitóján. Salamon Eszter a modern magyar tánc gyökereit bemutató darabjával vesz részt a Scene Ungarn programjában, a Frenák Pál Társulat az InTimE-mal, Nagy József az 100 tű hosszúságú című táncestjével lép fel. További fellépők: Gergye Krisztián Társulata, Ladjánszki Márta, Budapest Táncszínház, SzólóDuó Nemzetközi Táncfesztivl, Fehér Ferenc, The Symptoms, Berger GYula, Boda-Kiss-Kovács-K. Szabó Társulat.

InTime - Frenák Pál Társulat (fotó: Kővágó Nagy Imre)

A Collegium Hungaricum Berlin - amelynek igazgatója, Can Togay János a fesztivál egyik védnöke - a Német egyég a Balatonnál című multimediális kiállításával Dortmundban szerepel, innen indul a tárlat németországi túrára. A Kis Varsó istallációja Münsterben készül, Düsseldorfban Zsolnay-kiállítás lesz, a dortmundi Agents & Provocateurs azokat a szubverzív művészeti stratégiákat vizsgálja, amelyek az 1989 előtti kelet-közép-európai művészetére voltak jellemzők. Egyéni tárlatokon Szabó Eszter, Pauer Gyula, Fátyol Viola, Fodor János, Németh Hajnal, Sallay Géza, Somody Péter, az esseni C.A.R. 2010 médiaművészeti fesztiválon pedig magyar galériák állítanak ki.

Az írók közül Dalos György, Nádas Olter, Kemény István, Kalász Orsolya, Márton László és Polgár Lea vesz részt felolvasásokon, a magyar némafilmeket kortárs zenei aláfestéssel játsszák Kölnben, Szabó István, Tarr Béla, Pálfi György, Antal Nimród, Fliegauf Benedek filmjeit pedig több helyszínen vetítik.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG