Kovács Sándor
Fidelio
25
Hozzászólás
Valami különlegeset tudhat Emma Kirkby. Ugyanis hosszas tapsra ragadtatta az Uránia Filmszínház közönségét. Ráadásokat adott, partnerével és a Florilegium elnevezésű együtessel. Holott… KRITIKA
Messzebbről kezdem. Volt valamikor egy Messiás-előadás, Christopher Hogwood vezényletével. Néha a Magyar Televízió is leadta, karácsonykor, készült belőle CD is. Azt hiszem, ezek alapján mindenki megjegyezte magának Judith Nelson és Emma Kirkby nevét. Fenomenális szólókat énekeltek. Emma Kirkby hangjának sajátos varázsa volt. Vékony, de végtelenül kedves, hajlékony hang. Könnyedség, virtuozitás, utolérhetetlen zamattal. Az angyalok hangját képzeljük ilyennek. Most földre - akarom mondani Budapestre - szállt az angyal. Feltételezem: repülőjárattal, mivelhogy szárnyai igencsak töröttnek tűntek április 4-én. A múló idő kegyetlen. Kikezdi a hangszálakat. Itt-ott karcossá válik a hang, erőltetni kell a magasságokat. Mi marad? A muzikalitás, a zenei kifejezés iránti érzék. Az valóban változatlan. És néha felcsillan valami abból a hajdani aranyszínből is. Ennyi.
Csalódás? A hangverseny első félidejében hallott Vivaldi Salve Regina egyértelműen az. A publikum sem valami lelkes. Pergolesi Stabat Materénél, a zárószámnál azonban mégis meghatott csend uralkodik a teremben. Ezek azok a pillanatok, amikor a kritikus kénytelen belátni tehetetlenségét. A jelenségre nincs racionális magyarázat. A felső régió, g és asz körül most sem szép. De már nem törődünk vele. Átadjuk magunkat a szomorú és vigasztaló muzsikának. Nagy szerencséje a dús, szőke sörényű, apró termetű angol hölgynek, hogy már nem működik a Szent Inkvizíció. Mert alighanem kíváncsi volna rá, miféle bűbáj működött itt...
A partnernek, Michael Chance-nak nincs titka. Kontratenorja (vagy kontra-altja - nagy a zavar e kifejezések körül) fent aránylag szépen kinyílik. Lent, az alsó kvintben matt, jelentéktelen. Majdnem beszédhang. Gusztusosan formálja a frázisokat, dallamíveket, jól alkalmazkodik a duettekben.
A közel húsz esztendős Florilegium együttest aránylag magas áron jegyzik manapság a zenei tőzsdén, s nem alaptalanul. Finoman játszanak, figyelve egymásra, hibátlanul. A Stabat Maternél ez tökéletesen elég. Másutt nem. A nyitószám egy Vivaldi-szimfónia (azazhogy korabeli írásmóddal Sinfonia) - kamara-változatban. A kézhez kapott rövid ismertető szerint Vivaldi korában szokás volt a Sinfoniákat így, lényegében szóló-vonósokkal is előadni. A produkció nem győz meg maradéktalanul. A szélső tételekben bizony hiányzik a nagyobb apparátus, a teltebb hang. A már említett Vivaldi Salve Regina után (és Pergolesi Salve Reginája, Michael Chance „magánszáma" előtt) fuvolaversenyt is hallhatunk Pergolesitől, majd a második félidőben egy másikat. Ki tudja, miért, nem abban a sorrendben, ahogy a műsorfüzet szerint kellene. Túlzott jelentősége nincs a cserének, ám jó néven vettem volna, ha értesítenek róla.
Az együttes fuvolista vezetője, Ashley Solomon szólózik, tetszetősen, de igencsak halk, szinte kifulladó hangon (a szünet utáni versenyműnél egyszer érezhetően ki is fullad, amit hallatlan rutinnal retorikus fordulatnak stlizál). Barokk fuvolától persze az ember nem vár el átható hangerőt, de azért hallottam én már ennél intenzívebb fa traversót. Olykor döbbenetes harmóniai váltások, hangnemi kitérések fűszerezik a későbarokk vagy koraklasszika fiatalon - 26 évesen - elhunyt, vitathatatlanul zseniális nápolyi mesterének muzsikáját. Furdal a kíváncsiság, mit tenne ezeknél a taktusoknál az Il Giardino Armonico. A Florilegium minden esetre nagyon jólnevelt, diszkrét. Ízlés dolga: lehet, hogy igazuk van. Én minden esetre szívesebben vettem volna vadabb, zaklatottabb, poénosabb előadást.
Emma Kirkby, Michael Chance és a Florilegium
2010. április 4. 19:30
Budapesti Tavaszi Fesztivál 2010
Km.: Ashley Solomon (fuvola), Jennifer Morsches (cselló), James Johnstone (csembaló, orgona), Reiko Ichise (viola da gamba)
Vivaldi: G-dúr szimfónia vonósokra, RV 146; Salve Regina (g-moll), RV 618
Pergolesi: D-dúr fuvolaverseny; Salve Regina; G-dúr fuvolaverseny; F-dúr szimfónia gordonkára és continuóra; Stabat Mater
Elküldöm
Kedves Kritikus Úr,
Azt írja:
"Ezek azok a pillanatok, amikor a kritikus kénytelen belátni tehetetlenségét. A jelenségre nincs racionális magyarázat. A felső régió, g és asz körül most sem szép."
Elnézését kell kérnem, mert az előző bejegyzésemben még azt hittem, valóban talált egy olyan részletet, ahol tehetetlenné vált.
De hála Isten, a felső régió most sem tetszett Önnek.
Biztos benne, nem gesz és asz között volt a probláma?
Rengetegen bosszankodtunk, hogy már a gesz sem volt olyan szép (mint régen).
Akkor még nagyon szép volt...
A dolog apropóján készült interjú:
http://www.168ora.hu/cikk.php?id=297
Okoz meglepetést, nem mondom. Hogy ki mire képes büszkének lenni....
Kedves gseva_dr!
Tévedsz, amióta zajosak az utcák, azóta még nagyobb hangon fuvoláznak a madarak, hogy megtalálják a párjukat.:)
Ami a kritikusokat illeti: se tehetségből, se erkölcsből nem lehet diplomázni, az vagy van, vagy nincs. E kettő nélkül hajító fát se ér a kritikus.
Ami Fáy-t ileti:
"Fáy Miklós kritikus Budapesten született 1964-ben. Az ELTE Jogtudományi Karán 1988-ban diplomázott. A Népszabadsághoz Molnár Gál Péter hívta. 1994-től a lap munkatársa. Zenebírálaton kívül Wittmann fiúk néven gasztronómiai kritikákat ír."
Attól, hogy zenekritikusnak mondja magát, nem az, és hol van Tóth Aladártól vagy a félig laikus Csáth Gézától?
2005-ben ez volt olvasható a 168 órában róla:
"A kritikust pályája kezdetétől fogva támadja a zenészszakma. Évekkel ezelőtt a Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság szankciót fontolgatott. Legutóbb - Schiff András zongoraművészről szóló Népszabadság-beli kritikája miatt - nyílt levélben tiltakozott kilenc kollégája. Többek között azt írták: "felelősségérzet vezérli a kritikust abban, hogy véleményének kifejtése ne csapjon át az emberi méltóság megsértésébe." .
Emma Kirkby-t illetően is tombol a magyar tudálékosság!
Kár, hogy sokan csak azért írnak kritikát, hogy magukat - a produkcióról írt hibalajstrom révén: a leghozzáértőbbnek tüntessék fel. Aztán, ha valami mégis szép: a "kritikus kénytelen belátni tehetetlenségét" - mentegeti magát dolgát végezvén a hivatásos kritikus.
A hivatásos kritikust is túlszárnyalni akarók közül nem szólítok meg senkit sem a nick-nevén. Viszont Brehm (III. 417. oldal) ezt írja az egyikükről:
"Egy-egy jó kilátást biztosító ágról zengi mélabús énekét, amely mindig fojtottan kezdődik s gyorsan pergő hangok sorozatából áll. Mély záróhangjai fuvolázva búgnak s nagyon szépek."
Igaz, Brehm nem volt zenekritikus .... mégis tetszett neki a madárdal. (Nem is szégyellte.)
Akinek nem tetszik a madárdal, az sétáljon a forgalmas belvárosi utcákban.
Ott az ilyesmi nem fogja zavarni. Például a Rákóczi úton, az Uránia Filmszinház környékén.
Arany Mike, így van.:)))