Íme, a klasszikus vuvuzela

A Berlini Konzerthausorchester három rezese kezében a műanyag vuvuzela is csodákra képes!

vuvuzela

A berilinek szólóharsonása, Helge von Niswandt és két trombitás kollégája, Stefan Stadtfeld és Uwe Saegebarth nem kisebb zenekari állásokat gyakoroltak ki a német trikolor színeiben pompázó plasztikhangszeren, mint Brahms IV. szimfóniájának első tételében megszólaló harsonakorál, és Ravel Bolerójának szólója.

Profi rezesek számára nem akadály, hogy a stadionok artikulálatlan hangzavarához kitalált hangszeren tiszta hangokat intonáljanak - a változatos dinamika és artikuláció szinte már ráadás. Az ötletgazda harsonás a vuvuzelát a natúrkürtön és -trombitán való játékhoz hasonlítja: „e különleges hangszerrel való kísérletezés a historikus hanszereken való játékkal összefüggésben is értelmezhető, és minden hangszeres számára valódi kihívás." A Konzerthausorchester rezesei saját bevallásuk szerint először egy zenekari turnéról hazafelé, az együttes buszában próbálkoztak a vuvuzela-trióval. A kollégák kitörő lelkesedése után egyenes út vezetett a Konzerthaus kistermének színpadára, ahol az alábbi felvétel készült.

A három rézfúvós németes alapossággal bemutatja a hangszer megszólaltatásának minden csínját-bínját, majd egy világpremierre invitálja a videó nézőit. Brahms frissen felfedezett vuvuzela-korálja minden bizonnyal a zeneszerző korai művei közé tartozik... nem úgy, mint Ravel Bolerója. Szinte hihetetlen, hogy mindezidáig lappangott a mű eredetileg két vuvuzelára komponált változata!

 

Önök szerint milyen hangolású az itt használt vuvuzela, és vajon eltér-e valamiben a Zeneakadémián sikertelenül kipróbált példánytól? 

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 3 16:27 2010.07.12
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Fijjuk (lánykák) ez vicc! Mosolyogni, (és kipróbálni) tessék!

  2. 2 23:42 2010.06.30
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    hát igen- egy kerti locsolótömlő (magyarul :slag) is jobban szól- ehhez nem kellett volna csokornyakkendő... Sírós

  3. 1 19:20 2010.06.29
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ez hangzásban botrányos-, remélhetőleg NEM innen fogják megismeri az "alap-műveket"

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG