GIUSEPPE VERDI (1813—1901)
Le Roncole-ban született, a Pó síkságon, apja
kocsmáros volt. A falu orgonistájától kapta első zeneleckéit, majd tíz éves
korában a bussetói gimnáziumba került, ahol már néhány művet is komponált a
helybeli zenekar számára. Tizenkilenc éves volt, mikor a milánói
konzervatóriumban elutasították felvételi kérelmét, ezért magánúton tanult Lavigná-nál.
A harmincas évek elején egy bravúros beugrással (Haydn Teremtés c.
oratóriumának vezénylésével) hívta fel magára a figyelmet. Első operáját (Oberto)
1839-ben mutatta be a milánói Scala. Ezzel kezdődött első alkotói korszaka,
amely 1850-ig tartott, és magába foglalta a Nabuccót (1842), a Lombardokat
(1843), az Ernanit (1844), valamint Schiller három drámájának operai
feldolgozását (Jeanne d'Arc, A haramiák, Luisa Miller). A második
korszakból való a Rigoletto (1851), a Trubadúr (1853) és a Traviata
(1853), a harmadik korszak kiemelkedő alkotása A végzet hatalma (1862),
a Don Carlos (1867) és az Aida (1871), az utolsó, kései korszak
két remekműve az Otello (1887) és a Falstaff (1893). Ez után már
csak a Quattro pezzi sacri című énekkari sorozat kerül ki a mester
műhelyéből, aki nyolcvannyolc éves korában, Milánóban hunyt el.
Verdi egész életművét az őszinte érzelem és az
ezt kifejező dallam elsődleges fontossága hatja át. Ábrázolásának
középpontjában mindig az ember (és nem a miliő)áll. Ehhez
elsősorban emberi hangra volt szüksége a zeneszerzőnek, innen a vokális műfaj
kizárólagossága életművében. Még önálló hangversenyszám gyanánt megszólaltatható
nyitányt is keveset írt, és ezek sem hasonlíthatók a klasszikus nyitányokhoz: a
komponista nyilvánvaló célja nem a virtuóz zenekari darab, hanem a szó szoros
értelmében vett előkészítés a színpadi cselekményre. Az opera fő motívumait
felhasználó nyitányból nem alkot szabályszerű szonátatételt, hanem egyveleg
jellegű „katalógust” nyújt a drámához.
A SZICÍLIAI VECSERNYE — NYITÁNY
A mű Scribe és Duveyrier szövege nyomán
készült, 1855-ben a párizsi Operában mutatták be. A francia fővárosban ez idő
tájt tartották a világkiállítást, és ez Verdi operája számára is biztosított
némi érdeklődést, később azonban elhalványult a mű sikere. A Szicíliai
vecsernye azoknak a kompozícióknak egyike, amelyekben a mester számos
engedményre kényszerült a francia nagyoperához szokott párizsi közönség ízlése
kedvéért. A darabot egyébként alig egy esztendővel a párizsi ősbemutató után,
Budapesten is játszották, jelentős sikert azonban itt sem aratott.
A VÉGZET HATALMA — NYITÁNY
Spanyol eredeti nyomán Francesco Maria
Piave írta az opera szövegkönyvét, amit Verdi az orosz udvar felkérésére
komponált. A művet 1862-ben mutatták be a pétervári udvari operaházban. Később
(1869) a komponista átdolgozta a darabot, és ebben a formában Milánóban
bocsátotta nyilvánosság elé. A tragikus történetet karakterisztikus —
valósággal vígoperaian életszerű — mellékalakokkal és színes epizódokkal teszi
érdekessé, de ezzel óhatatlanul megbontja a dráma egységét.