Gyöngyi

Sár, vér, levendula

2012.04.18. 23:14

Programkereső

Novellapályázat nyertes műveiből jelenik meg kötet Dunaszerdahelyen a Historium Kiadó gondozásában.

A Historium Kiadó idei első könyvbemutatóján, a Középkori est elnevezésű rendezvényen a Sár, vér, levendula című novelláskötettel, a Fiatal magyar prózaírók sorozat első darabjával ismerkedhet meg a közönség. A kötet a kiadó által tavaly meghirdetett novellapályázat nyertes műveit tartalmazza. A magyarországi, felvidéki és erdélyi írók műveit tartalmazó kötet egyik érdekessége, hogy tematikus, azaz a szerzőknek a középkor témakörében kellett alkotniuk. Sár: a középkori ember mindennapi élete, hétköznapi problémái, vágyai, céljai; vér: katonaélet, lovagság, csaták, középkori harcmodor; levendula: érzelmes, drámai, romantikus történetek. Pályázatot nyújthatott be minden olyan magyar anyanyelvű (bármely országban élő) amatőr szerző, aki már elmúlt tizenöt éves, de még nem töltötte be harmincötödik életévét, és nem rendelkezik önálló (nyomtatásban is megjelent) kötettel.

Sár, vér, levendula
Sár, vér, levendula

A kötet szerzői közül a könyvbemutatón biztosan jelen lesz Köcsky Rudolf és Pollák Gergő. Mellettük és más szerzők mellett Sárgai-Szabó Anna, Sümegi Attila és Bökös Borbála írásai is olvashatóak a könyvben.

A novellapályázatot minden évben meghirdeti a kiadó más-más történelmi témakörben, és a végeredmény minden esetben egy, a mostanihoz hasonló kivitelezésű könyv lesz, amely a pályázati kiírást követő év áprilisában jelenik meg.