Emma

"A többi jött magától"

2015.12.21. 08:44

Programkereső

Egyszer azt nyilatkozta, mindig csak a következő filmje érdekelte, és a következő házassága. Mintha tényleg visszafelé menne az időben, tele van tervekkel, ötletekkel. Amit a tavaly megjelent könyvében leírt, az majdnem annyi, amennyit tud magáról, mondja, és hogy most már azért újabb házasságban nem gondolkodik. Makk Károllyal beszélgettünk „Szeretni kell” című december 22-ei Müpa-estje ürügyén.

- Hamarosan kilencvenéves lesz: nagy a születésnapi készülődés Ön körül?

- Néha elviselhetetlennek tűnik. Úgy látszik, nagyon divatos lettem. Kilencvenéves vagyok, magam is alig hiszem el. Készülök a születésnapomra, de arra gondoltam, hogy most már abbahagyom a készülődést. A barátaimnak is azt mondom, hogy én visszafelé megyek az időben: most leszek hetven! Újra meghívtak tanítani a főiskolára (Színház- és Filmművészeti Egyetem – a szerk.), ahol a saját filmjeimről kellett volna beszélnem mindössze heti másfél órában, de nem éreztem szerencsésnek ezt az időbeosztást. Már magas helyekről is célzásokat kapok, hogy ez egy „nagy év”, pedig senkit nem ismerek ott. Törőcsik Marival régóta nagyon jó barátságban vagyunk, rendszeresen telefonálunk egymásnak, ő is óv: „Jaj, maga még nem tudja, hogy mi vár magára!”– mondta. Szeretném ezt a születésnapot úgy eltölteni, hogy ez része az életnek, egy nap, olyan, mint bármelyik másik reggel, bár jólesik az érdeklődés, a szeretet. Nem tudom, hogy lehet ezt az egészet udvariasan „kitriblizni”.

Makk Károly
Makk Károly
Fotó: Nagy Attila

- Debrecen közeléből, Berettyóújfaluból származik. Talán a filmimádata is onnan eredeztethető, hiszen a szüleinek mozijuk volt, amit később államosítottak. Néhány éve a felújított filmszínházat az édesapjáról nevezték el. Milyen emlékek kötik Újfaluhoz?

- Ott tanultam meg írni-olvasni az elemi iskolában, egy palatáblán, aztán tízéves koromban bekerültem egy meglehetősen színvonalas világba, ahol nagyon jól éreztem magam. Az iskolaszünetekben autóbuszra szálltam és hazautaztam. Tomboló nyarakra emlékszem, karácsonyi, húsvéti szünetekre, ott volt a család, elsősorban édesanyám, életem nagy szervezője, partnere. A háború után meg nem éreztem azt, hogy vissza kellene mennem, hiszen mindenünket pillanatok alatt elvették. Érdekes módon az engem soha nem izgatott, hogy ez igazságos-e, tizenkilenc-húsz éves fejjel, úgy látszik, másként gondolkodik az ember. Addigra már belekeveredtem a filmes világba, főiskolára jártam, elindult az életem. Édesapáméknak nagy szenvedés volt, de bele kellett nyugodniuk a sorsukba. Engem meg csak a filmezés érdekelt, hozzáteszem, tizennyolc éves koromig nem tanultunk arról, hogy mi is az a Szovjetunió. Később persze jöttek a tapasztalatok, ezért amikor bekerültem az államosított filmgyártásba, csak néztem, milyen kérések, sőt igények jöttek a pártközpontból: például ki kell-e venni Rákosi elvtársat egy filmből, vagy nem? Emlékszem, Soós Imre játszotta a fiatal Rákosit, az első kérésre kivágták a szerepét. Engem az sem zavart, hogy például Hrabal be volt szervezve, hiszen olyan jókat írt! Megélt belőle az egész csehszlovák filmipar. De az újraépített mozi avatására elmentem, Makk Kálmánról, édesapámról nevezték el, szegény, ha megérhette volna! A könyv bemutatójával is hazamentünk, sok emlék jött vissza.

- A könyv, vagyis a Szeretni kell címmel tavaly megjelent életírás több mint hetven év emlékeit sűríti össze korszakok, filmek, szerelmek, országok és földrészek mentén. Hangsúlyozottan nem memoár, inkább egy sodró filmhez hasonlít. Elégedett vele?

- Itt van a könyv, ilyen lett, ez jött ki belőlem. Körülbelül arról szól, ami volt, nem szóról szóra természetesen. Régóta foglalkoztatott az írás, de sokáig nem vágtam bele, mert azt gondoltam, hogy majd egyszer feldiktálom egy magnóra, és kész. Lili lányom meg is vette nekem az egyik legjobb diktafont, de amikor visszahallgattam, amit mondtam, szörnyűnek találtam magamat. Kevésnek tűnt a mindennapi beszéd. Aztán egy társaságban találkoztam egy kiadóval, aki ott a helyszínen felkért a könyvre, én pedig elkezdtem írni. Addig vacakoltam, amíg sikerült leírnom három olyan oldalt, amivel az egykori irodalomtanárom is meg lenne elégedve. A többi jött magától.

Makk Károly 80 évesen
Makk Károly 80 évesen
Fotó: port.hu

- Tényleg régi forgatókönyvekre írt?

- Igen. Ott vannak nálam a régi, többször olvasott és el nem olvasott, bekötött forgatókönyvek. Egyet előkaptam, az üres oldalára fordítottam, és írni kezdtem rá. Amikor az első betelt, rájöttem, hogy nincs ennél üzembiztosabb módszer. Így most ott vagyok Huszárik, Fábri és más nagyon neves kollégák „hátán”, de még tartozom magamnak azzal, hogy beszámozzam a tizenvalahány teleírt forgatókönyvet. Az írásnak azzal a furcsa kényszerével dolgoztam, hogy esztétikailag minél jobb legyen a leírott szó, de az is nagyon érdekelt, hogy mi lesz a mondat vége. Ezek a kalandok mind befolyásolták az emlékezetemet, arra sarkallták, hogy egyre többet tegyen ki az asztalra. Volt, hogy éjjel felébredtem, és csak jöttek a nevek, amiket napok óta kerestem, és tudtam, hogy ha nem írom fel rögtön, eltűnnek. Teljesen hihetetlen.

- Újrakezdené az írást? Vannak új tervei?

- A dilemma a következő: amit a könyvben leírtam, az majdnem annyi, amit tudok magamról. A többit meg nem biztos, hogy könyvtémává kell tenni. Nem is érzek semmiféle belső diktátumot. Ugyanakkor mégis beszélünk a kiadóval arról, hogy valamilyen könyvet majd újra csinálnunk kellene. Ezen töröm a fejem, és motoszkál is valami bennem, de most még nem elég erős a kényszer. Jobb napokon azon gondolkodom, hogy most már azért csinálok egy napirendet magamnak, mert ha nem írom le a gondolataimat három napon belül, akkor bizony elúsznak.

- Filmes tervei is vannak? Egyszer azt nyilatkozta, hogy Önt mindig csak a következő filmje érdekelte, és a következő házassága.

- Igen, ez így volt, de következő házasságban nem gondolkodom. Meg kell mondanom, vannak ötleteim, hogy miből kellene filmet csinálni, például foglalkoztat a „Justice for Hungary” repülőút világraszóló története, 1936-ból (magyar felhívás a trianoni döntés ellen). De csak úgy tudok dolgozni, ahogy megszoktam, és napi tizenkét órát végigállni már nem tudnék. Szükségem van a legfontosabb munkatársaimra, és csak abból lesz film, amit várnak.

- Hetvenegy éve él a fővárosban, budapestinek, vagy esetleg közép-európainak tartja magát?

- Ezen nem gondolkodom. Dolgoztam Londonban, New Yorkban, Párizsban, Torontóban, sokat lötyögtem Rómában. Otthonos helyek nekem, mindenhol otthon éreztem magam, élvezettel tudok létezni ezekben a városokban. De azért átjönni egy alkonyon Pestről Budára akármelyik hídon – az nekem jó. Jól érzem magam.