Ábrahám

J.K. Rowling fejében is lakozik némi perverzió?

2016.07.31. 09:08 Módosítva: 2016-07-31 09:14:44

Programkereső

A Harry Potter-sorozat írójának rajongói a hetekben óriási örömmel vehették kezükbe a Cormoran Strike-detektívsorozat legújabb kötetét. Elolvastuk mi is a Gonosz pályát, és bár helyenként a gyomrunk is felfordult, Rowling ezúttal is elérte, hogy óriási izgatottsággal várjuk a következő részt. Spoilermentes élménybeszámolónk következik.
J.K. Rowling
J.K. Rowling
Fotó: port.hu

Rowling Robert Galbraith álnévvel kezdett bele a detektívsorozatba, amelynek középpontjában a féllábú háborús veterán, Cormoran Strike és rátermett asszisztensnője, Robin áll. Az első kötet, a Kakukkszó anélkül nyerte el a kritikusok tetszését, hogy ismerték volna az író valódi személyazonosságát, és az olvasóknak akkora meglepetést okozott a híres, félvér szupermodell gyilkosának leleplezésével, hogy magasra rakta a lécet a féllábú veterán katonáról szóló sorozat további részeinek.

Nem csoda, hogy a második kötetnél már a legvadabb fantáziákat szőttük az elkövető személyéről, ehhez képest azonban kis csalódást okozott a Selyemhernyó. Mivel nem akarjuk spoilerezni egyik Rowling-regényt sem, nem részletezzük, miért, de ugyanezt éreztük a Gonosz pálya végén is. Csakhogy a Gonosz pálya egésze és mondanivalója szempontjából fontos és sokatmondó, hogy pont arra esett a választás, akire.* És furcsamód nem is a gyilkos kiléte a lényeg a történetben.

Míg a Kakukkszóban a divatvilágba, a Selyemhernyóban – némi önreflexivitással – a könyvkiadó szakmába helyezi a gyilkosságokat, a Gonosz pályában a korábbinál sokkal közelebb kerülünk Cormoran és Robin személyes világához, a köztük alakuló kapcsolathoz - konkrétan ez az a "közeg", amelyben a sztori játszódik. Eleve Robin a célpontja a gyilkosnak, és rögtön az első fejezetben egy levágott női lábat kap tőle. A gyanúsítottak Cormoran előéletéből kerülnek ki, és közös bennük, hogy mindannyiuknak alapos oka van a bosszúra és arra, hogy kicsinálják a nyomozót. 

Gonosz pálya - az angol, eredeti fülszöveg
Gonosz pálya - az angol, eredeti fülszöveg

Illetve közös bennük a nők elleni erőszakra való hajlam, és ez a napjainkban nagy médiafigyelmet kapó téma a kötőanyaga a regénynek. A gyanúsítottak között van pedofil, házastársát csonkító férj, prostit futtató és verő strici is. Az erőszak a párkapcsolaton belülről is érkezhet, de véletlenszerűen az utcáról is, pusztán azért, mert valaki nő.

*Itt visszakanyarodnék a fenti megjegyzéshez, miszerint az egyik gyilkosság jó példa arra, hogy az erőszak olyan embertől érkezik, akit nagyon jól ismerünk. 

Élvezettel lenyisszantja a nő ujjait, és túláradó örömmel melengeti a zsebében

Rowling már a Selyemhernyóban is sokkolt a kivégzés módjával (egy kibelezett, savval tartósított, kipányvázott hullával indított), a Gonosz pályában pedig kimaxolja az explicit erőszakot: volt olyan jelenet, amelyben megcsonkította és meddővé tette a feleségét a saját férje. Az író ráadásul párhuzamosan bemutatja a sztorit a gyilkos szemszögéből is, úgyhogy pontos képet kapunk arról, milyen "fantasztikus érzés" egy nő életét elvenni, teljes mértékben rendelkezni felette, birtokba venni, a szétáradó meleg vérben tapicskolni, ezáltal kielégülni, majd relikviaként őrizni a testrészeit. Nem meglepő, hogy magának Rowlingnak is rémálmai voltak a sztoritól, bár nem konkrétan a könyv írásától, inkább az azt megelőző kutatásoktól. Erre azért volt szüksége, mert muszáj volt belelátnia egy pszichopata gyilkos fejébe, hogy pontosan tudja, mit éreznek gyilkolás közben, mi hajtja őket.

Nos, ezt sikerült érzékletesen és hitelesen bemutatnia, az biztos. Helyenként az volt az érzésünk, hogy ő is beszállt a Trónok harca óta a siker egyik zálogának tekintett, marketingcélokat szolgáló, durva erőszakot toló trendbe, de ez nem igaz, a sok vérengzés a lelki háttérrel megspékelve korántsem öncélú. A harmadik részben tovább épül Strike és Robin karaktere, egyre több mindent megtudunk előéletükről, titkaikról, és kiderül, hogy a nők elleni erőszakról Robinnak is van keserű tapasztalata, ami lerántja a leplet legfőbb motivációjáról, ami miatt nyomozó szeretne lenni. Ez az általános problémakör összekapcsolódik tehát a főhősének egyik legfontosabb élettörténésével.  

Az egyes fejezeteket Rowling Blue Öyster Cult-idézetekkel indítja, a hetvenes évek óta létező amerikai zenekar dalai a történetben is szerepet kapnak. Övék ez a sláger, amelyet valószínűleg idehaza is mindenki ismer:

 

Robinon keresztül megismerjük, milyen lehet egy bűncselekményből talpra állni, mivel szembesül az ember egy trauma után. Milyen az, amikor „dugható hússá redukálódik” az ember,  milyen érzés úgy járni kelni a világban, ahol a férfiak egy része már „a nő puszta jelenlétét szexuális felhívásként értelmezi”, és jobb, ha nem nézünk a szemükbe, inkább mereven magunk elé. 

Különösen kontrasztot ad a sztorinak a történeti miliő: a nagyvilág épp Kate Middleton és Vilmos herceg álomba illő esküvőjét ünnepli, miközben a sötét londoni utcákon, illetve a világ más tájain a fehér herceg korántsem fehér lovon, hanem pofonokkal, rúgásokkal, szexuális bántalmazóként, a Gonosz pálya esetében matchetével és húsvágó késekkel érkezik.

Rowling arról a világról ír brutális őszinteséggel, amelyikben a női létnek a félelem és a kiszolgáltatottság az egyik legalapvetőbb érzelmi élménye, és ezt zseniálisan rejti el egy detektívsztori mögé. Persze nem találja fel ezzel a spanyolviaszt, rengeteg krimi épül megkínzott és feldarabolt nőkre, kezdve a Tetovált lánnyal. Ami szuper a könyvben, hogy ezzel is csak bővíti, színesíti és gazdagítja Cormoran Strike és Robin különleges, kortárs londoni közegben játszódó világát. A karakterformálás/fejlődés és az atmoszférateremtés pedig Rowling ismérve, és ismét elképesztő sokoldalúságáról tesz tanúbizonyságot. A sztorit persze sokféle nézőpontból lehet értelmezni, és lehet, nőként máshogy hat az emberre – az azonban biztos, hogy a regény függővé tesz, és nem lehet letenni. A legvégén ráadásul nyitva is hagy egy szálat, úgyhogy alig várjuk a második részt.