Vilmos

Aki a képregényt irodalmi szintre emelte

2017.03.19. 10:18

Programkereső

100 éve született Will Eisner, akinek köszönhetően a képregény ma már nem egyenlő a szuperhősökkel és a gyerekes rajzos füzetekkel.

A képregényrajongók idén ünneplik a műfaj egyik ikonikus alakjának, Will Eisner születésének a 100. évfordulóját. A jeles alkalomból Franciaországban és New Yorkban is kiállítást rendeznek Eisner életművének és örökségének; a The Conversation pedig egy cikkben emlékezett meg művészetéről.

Eisner 1917-ben született New Yorkban és 2005-ben hunyt el Floridában - hosszú karrierje maradandó nyomot hagyott a képregényművészetben. Olyan, legendás művei tettek óriási hatást a műfajra mint a maszkos igazságosztóról szóló The Spirit-sorozat, vagy az azóta jól ismert graphic novel (képregényalbum vagy rajzolt regény) típust megalapozó A contract with God, ami az erőszakot, a faji identitást, a frusztrációt állítja középpontba rövidebb történeteiben. Utóbbit javasolja az AV Club is, mint kapudrogot a mester életművéhez.

Eisner azt is megváltoztatta, ahogy a képregényről beszélünk vagy gondolkodunk - nélküle lehet hogy a műfaj még mindig gyerekesnek bélyegezve a napilapok hátoldalára és filléres folytatásos füzetekbe száműzve élne.

Az egyik első alkotó volt, aki a képregény műfaját komolyan vette - és igaza volt -írja róla Neil Gaiman. Kevesebb mint 7 oldalon, 60 panelben képes volt egy komplett sztorit elmondani: vicceset vagy tragikusat, szentimentálisat vagy kérlelhetetlent, vagy csak szimplán furcsát.

A graphic novel ma már egy elismert irodalmi műfaj, amiben könnyedebb, humoros történetek is megjelenhetnek, de az elmúlt évtizedekben egyfajta komolyság és ambíció tapadt a megjelöléshez. Ott van például Joe Matt Spent című alkotása, amely a felszínen egy semmirekellő képregényrajzolóról szól, aki olcsó vígjátékokba illően tengeti napjait - valójában viszont a társas magányról, a pornófüggőségről és a céltalanságról fogalmaz meg kemény ítéletet. A műfaj klasszikusai pedig - mint a Watchmen vagy a Maus - rendszeresen ott vannak minden idők legjobb és legjelentősebb irodalmi művei között a klasszikus regények mellett. A 80-as évek óta tehát a graphic novel megnevezés, nagyban Eisnernek köszönhetően elterjedt és megszilárdult - eredetileg a kiadó is azért kezdte ezt a címkét használni, hogy megkülönböztesse Eisner művét a gyerekesnek tartott színes füzetektől.

A graphic novel kifejezés a 60-as években tűnt fel - egy Richard Kyle nevű képregénykritikus használta a terminust egy 1964-es, kevésbé elterjedt cikkben, amit a képregények jövőjéről írt. A kifejezést viszont felkapták a rajongók, és előszeretettel használták is az egymásnak szóló írásaikban. Hivatalos, publikáló kritikusok viszont 1971 és 1978 között csak elvétve írták le cikkükben a szóösszetételt, és akkor is csak bizonyos művekre használták.

Az 1971 végén megjelenő DC füzet, a gótikus-romantikus The Sinister House of Secret Love második számában a borítóján hirdette a graphic novel megjelölést - ez volt az első alkalom, hogy egy képregény saját magát így kategorizálta be. Három évvel később Jack Katz fekete-fehér magazinja, a The First Kingdom - ami eredetileg hosszú science-fiction és fantasy történetként jelent meg - elkezdte magát graphic novel-ként hirdetni.

1976-ban két kötetben is felbukkan a kifejezés - mindkét kiadvány lazán kapcsolódik a 60-as évek underground képregényeihez. Az egyik George Metzger Beyond Time and Again című scifi-történetének összegyűjtött kiadása, a másik Richard Corben Bloodstar-ja, ami Robert Howard (a jól ismert Conan alkotója) egyik történetének képregényadaptációja. A nagy formátumú, keményborítós és fekete-fehér művek a címlapjukon és a belső fülön is feltüntették a graphic novel-t, mint megjelölést.

Ugyanebben az évben indult el a Fiction Illustrated nevű gyűjteményes folyóirat, Byron Preiss szerkesztésében - hátulján a következő bombasztikus állítás állt: "Amerika első graphic novel revüje". Négy számon át kizárólag különálló képregénytörténetekből állt a magazin.

Két évvel később, 1978-ban jelent meg Eisner A Contract with God-ja: könyvformátumban, szépia-tónusú lapokkal került forgalomba és négy, önéletrajzi ihletésű történetet tartalmazott a 30-as évek bronxi lakosairól. Címlapján természetesen graphic novel-ként tüntette fel magát.

A kifejezést Eisner előtt használó kiadványok elég vegyes képet mutatnak, szinte mindenben különböznek egymástól.

Van közöttük színes és fekete-fehér; van amelyik a klasszikus, léggömbökbe foglalt mondat-betoldásokat használja, más felváltva mutat képeket és szöveget; akad komor és szatirikus hangvételű; egyszeri kiadás és sorozat; kis- és nagyformátumú. A változatosság az akkori amerikai képregénypiac gazdagságát mutatja. A kortárs graphic novel-klasszikusok általában az önéletrajzi mesék vagy memoárok bizonyos változatai - mint például a Maus vagy a Fun Home - akkoriban, a képregénykultúra felfutásának idején az inspirációk sokkal több irányból érkeztek: a legkülönbözőbb műfajok (scifi, fantasy, noir), témák, narratív sablonok hatottak az alkotókra, akik nem szégyelltek a filmekhez, az olcsó regényfüzetekhez és más képregényekhez visszanyúlni inspirációért.

Egyetlen cél lebegett előttük: az ambíció, hogy a műfajt megszabadítsák a gyerekes jelzőtől.

Ez volt a graphic novel kifejezést megalkotó Richard Kyle célja is: hogy a képregény elfoglalhassa az őt megillető helyét az irodalmi spektrumban. Az előbb említett Fiction Illustrated szerkesztője a következő hitvallást fogalmazta meg: "A Fiction Illustrated felnőtt akar lenni mint célközönségét, mind megközelítését illetően. Egy olyan hely, ahol új ötletek és új karakterek jelenhetnek meg anélkül, hogy meg kellene felelniük a gyerekeknek szóló alkotások vagy más műfajok igényeinek."

A korai graphic novelek bármennyire sokszínűek voltak, abban megegyeztek, mitől akarnak különbözni: a mainstream, elsősorban szuperhősökről szóló képregényektől. Ezek terjesztése, formátuma és témái ugyanis szerintük gátolták a művészi szabadságot, és megakadályozták, hogy a műfajt komolyan lehessen venni. Abban nehéz párhuzamot találni, a korai kiadványok milyenek akartak lenni - az viszont egyértelmű, milyenek nem akartak lenni: képregényfüzetek (helyette magazinformátumban, gyűjteményes folyóiratban és keménykötésű könyv alakban jelentek meg), szuperhős-történetek (űropera, heroikus fantasy-saga, detektívtörténet, vagy valós történet szóba jöhetett) és gyerekesek.

A képregények többségét gyerekesként reklámozzák és gyerekesként azonosítják - mivel elsősorban gyerekeknek készülnek

- írta a Fiction Illustrated atyja, Byron Press.

Hasonlóan vélekedett Will Eisner is, amikor ezt írta:

Képregényalkotónak lenni többet jelent, mint szuperhősökkel foglalkozni, akik szupergonoszoktól próbálják megmenteni a földet.

A kezdeti tapogatózások után Eisner A Contract with God-ja igazi bombasiker volt - ma is hivatkozási pont, amit első kiadása óta folyamatosan újra- és újranyomnak. A fentebb említett graphic novelek ellenben csak a hasonló, a műfaj történetéről szóló cikkekben bukkannak elő, soha, vagy alig jelentek meg újra. A legnagyobb különbség köztük, és Eisner műve között, hogy az elődök nem tűztek ki maguk elé irodalmi célokat - egyszerűen a műfajon belül küzdtek azért, hogy mások legyenek, mint a mainstream képregények.

Eisner ellenben a képregények eszköztárát arra használta fel, hogy szabadon elmondhassa történeteit - bármilyenek is legyenek azok.

Nem engedte, hogy a képregényekkel kapcsolatos előítéletek, a hagyományosan megcélzott fogyasztói réteg elvárásai befolyásolják. Nem a képregényekhez, hanem az irodalomhoz idomult - ezért bizonyultak művei máig maradandóak.