Máté, Mirella

Szakonyi Károly: „Én az online-t nem annyira szeretem”

2017.03.26. 12:16

Programkereső

Hálátlan utókor lennénk? Hová lettek a köztudatból azok az írók, akiket régen mindenki olvasott? Fáy Miklós erről Szakonyi Károllyal készített interjúja kapcsán gondolkodott el. A kritikus annak apropóján beszélgetett a ma is aktívan dolgozó, 85 éves íróval, hogy március 27-én, a színházi világnapon a szerző darabját olvassák föl a Játékszínben.

Szakonyi Károlynak szerencsére kortársai lehetünk, fontos tehát megbecsülnünk, olvasnunk, és amíg csak lehet kérdeznünk, és odafigyelni arra, amit mond. A Fáy Miklós blogján megjelent interjúban az író már a beszélgetés elején meglepő kijelentést tesz: „én az online-t nem annyira szeretem. (...) Úgy érzem, hogy oda van szórva. Nem figyelik, nem gyűjtik. Egy folyóiratot két év múlva is elő lehet venni és nézegetni” – véli az író.

Szakonyi Károly
Szakonyi Károly
Fotó: Fáy Miklós

A régiek megbecsüléséről és a nagy elődökről szólva megjegyzi:

Régebben volt kontinuitás, szerettük az öregeket meg harcoltunk velük.

(...) Az embereket elfelejtik, de ápolni kell az emléküket.”

Szakonyi Károlyt a színház számára Benedek András, a Nemzeti Színház dramaturgja fedezte fel. „Könyvhét volt, és a Nemzeti művészbejárójánál dedikáltam. Andris jött, én nem ismertem őt korábban, és mondta, hogy jó hogy itt vagyok, elolvasta az első kötetemet, és érez benne drámai töltést. Nincs kedvem darabokat írni? (...) Benedek nagyon jó dramaturg volt, ki tudta hozni a műveket az íróból” – emlékszik vissza. Kezdetben, mint meséli, a líra felé is kirándulást tett. „Érdekelt a színház, a festészet, de aztán végül maradt az írás. Egy-két pillanatig versek, szerelmes versek. (...) [De] éreztem, hogy ez nem az, amit szeretnék” – jegyzi meg.

Az 1970-es Adáshiba című darab kapcsán Fáy megjegyzi, valószínűleg akkoriban még sokan fölhúzták a szemöldöküket, ha Jézus megjelent egy darabban. „Pozsonyi vendégjátékra készültünk, megnézte az Adáshibát Kádár, Kádárné meg Aczél, és a végén gratuláltak. Aczél azt mondta: nem parabola, utazhatnak” – emlékszik vissza Szakonyi Károly, hozzátéve: „Aczéllal nem voltunk mi rosszban. Még a Zsóka ment a Nemzetiben, amikor azt mondta, maga mindig olyan magánügyi darabokat ír. Hát, mondom, én nem érzem. Mindegy, azt mondta, de jön a felszabadulás huszadik vagy nem tudom, hanyadik évfordulója, írjon egy darabot arra. Mondom neki, nem biztos, hogy én azt meg tudom csinálni, másképpen születnek nálam a darabok. Áh, jöjjön föl és megbeszéljük, kap ösztöndíjat. Mondom: Aczél elvtárs, nem akarom megbántani, de nem megyek föl. Ha ezt nem mondom meg, bemegyek a csőbe. Nem haragudott meg” – foglalja össze az író.

A beszélgetés érinti még a dolgos hétköznapokat, az írásra szánt időt, a hangjátékokat, színdarabírási fogásokat és az egyik legutóbbi darabot, a Két nőt, amit március 27-én hallhat először a közönség a Játékszínben felolvasószínházi formában.

A teljes interjú itt olvasható.