Erzsébet

Kötött körtékkel dobták meg a legjobb meseírókat

2017.10.20. 15:49

Programkereső

A gyerekirodalomhoz kötődő valamennyi fontos szereplő: írók, illusztrátorok, kiadók és gyerekek képviseltették magukat csütörtökön a Petőfi Irodalmi Múzeumban, ahol kiderült, utóbbiak - és szüleik - milyen könyveket olvasnak majd jövőre.

A Pozsonyi Pagony Kiadó 2007 óta kétévente ítéli oda az Aranyvackor-díjat három kategóriában (2-5 éveseknek, 3-8 éveseknek és 9 éven felülieknek szóló mese). Idén a korábbiaktól eltérően nem író-illusztrátor párosok jelentkezését várták, hanem a Barátság hívószóra beérkező szöveges pályázatokhoz egy későbbi körben csatlakozhattak a rajzolók szabadon kiválasztva az őket leginkább megszólító történetet. Ezekből nyílt minitárlat a díjátadóval egy időben a PIM első emeletén. 

A zsűri hangsúlyozta, hogy történeteknél a szöveget és a képeket egyenrangúként kezelték, hiszen 

egy jól - vagy épp rosszul - megválasztott illusztráció akár egészen más irányba is elviheti a szöveget, új jelentést adhat hozzá, vagy akár el is vehet.

Ez azoknál a munkáknál figyelhető meg, ahol egy szöveg több képzőművészt is megihletett, például a  Nagymamameséhez  három eltérő stílusú illusztráció is látható a PIM kiállításán. Épp emiatt figyelmeztették az írókat, hogy nem mindig szerencsés, ha túlzottan erősek a képek a szövegben, mert ez megköti az illusztrátor kezét. A szabad és egyenrangú alkotás helyett csak a megírtak lerajzolására zsugorodik a szerepük.

A zsűri elsősorban az eredetiséget értékelte. Az illusztrátorok részéről a profin kidolgozott, ám máshonnan már ismerős képi világokkal szemben az akár kisebb hibáktól sem mentes, de igazi egyéniséget mutató alkotókat részesítették előnyben. 

Érezhető volt, hogy a képregény és a film belopóztak ebbe a műfajba is. 

Idén ötödik alkalommal megrendezett gyerekirodalmi-illusztrátori pályázat célja a megjelenésre érdemes műveket és alkotópárosok felkutatása. A kategóriénkénti legjobb író és illusztrátor díját jelképező horgolt körték mellett a kiadók is osztottak ki különdíjakat, mellyel jelezték az alkotók felé, hogy szeretnének vele dolgozni. A beérkezett, közel 250 pályázatból a zsűri ötvenre szűkítette le a listát, amiből az illusztrátorok válogathattak. Akadt olyan történetrészlet, amelyhez akár 5-7 kép is érkezett - ez is jelzésértékű volt az elbírálóknak. 

A Pagony kiadó különdíját idén a Port.hu munkatársa, Szűcs Gyula kapta,

 aki a 9 évesnél idősebb korosztálynak szóló kalóztörténettel pályázott - már nem először. 

"Az Index Kult rovatban lehúzott 9 év alatt számtalan elfogyasztott könyv, film és képregény után felötlött bennem, hogy "Ilyet én is tudnék csinálni!", amit csak tovább tüzeltek az olyan trollkommentek, mint az "És te mit tettél le az asztalra?

Csinálj jobbat, utána dumálj!" Úgyhogy csináltam is:

2015-ben megjelent egy általam írt Mad Max-képregény a Totalcarnál, és beneveztem egy ifjúsági regény tervével a Móricz-ösztöndíjra és az Aranyvackor pályázatára. Legelső kultrovatos interjúalanyom, a 2008-ban megismert Lakatos István (jelenlegi Port.hu-s kollégám) példája lebegett előttem, aki sikeres képregényrajzolóból lett Móricz-ösztöndíjas és Aranyvackor-különdíjas a Dobozvárossal" - mesélte lapunknak a kezdetekről a szerző.

A kalózok felé pedig meglepő módon a személyes tapasztalatok miatt fordult: "A 2000-es évek elején egy vagány írói önképzőkör, a Cohors Scriptorium tagja voltam, ahonnan olyan alkotók kerültek ki, mint Kleinheincz Csilla, vagy a Delta Vision kiadó szerkesztője, Erdélyi István. Talán pont ő mondta nekem azt, hogy

ha nincs jogsim, nem értek a fegyverekhez, és sosem jártam messzebb a nagyvilágban a horvát tengerpartnál, akkor nem biztos, hogy a kalandos ponyva a hozzám illő zsáner,

mert a karaktereim nem lesznek életszagúak, csak ismert film- és képregényhősök másolatai. Így hát - megfogadva a tanácsot - taktikát változtattam: felidéztem a saját gyerekkoromat, amikor a suliban UFO-figyelő klubot alakítottunk, folyton átrúgtuk a labdát a suli mellett lakó, mogorva bácsihoz, és faltuk a jetiről meg a Loch Ness-i szörnyről szóló, szenzációhajhász cikkeket.

Újranéztem a régi Azt és a Super 8-at, újraolvastam a Dobozvárost és Juhász Viktortól a Keserű áramlatokon című kalózos regényt, és megpróbáltam megfejteni, mitől lettek ezek is olyan jók, mégis mások, mint nem titkolt elődeik, az E.T. és a Kincses sziget. A végeredmény egy olyan ifjúsági regény tervezete lett, amiben

egy csapat tini (lényegében az idealizált gyerekkori énem és az akkori osztálytársaim) egy furcsa öregemberrel eljut a Bermuda-háromszögbe,

és Atlantisz romjain egy Harry Potter-szerű, titkos varázsvilágban mindenféle mitológiai figurákkal keverednek izgalmas kalandokba."

"Sajnos 2015-ben nem nyertem meg sem a Móricz-ösztöndíjat, sem az Aranyvackort. Viszont a Pagony kiadó szerkesztője, Győri Hanna az Aranyvackor-díjátadó után részletesen elmondta, min buktam el. Sokkal rövidebb mondatokat kell írnom, ez itt nem a szóvirágos publicisztika terepe. Ki kell dobnom a sok retró utalást, mert a mai gyerekeknek ezek már semmit sem mondanak. És a terjedelmi korlát sem véletlen: ennyiben kell tudni olyat villantani a későbbi sztoriból, ami láttán az olvasó azonnal követeli a folytatást. Nagyon fájtak akkor ezek a szavak, de két évvel később már ennek fényében írtam át a 2015-ös pályaművemet, szinte betűnként - és most megnyertem a Pagony különdíját, ami lényegében egy felkérő keringőre, hogy regényterjedelemben is szívesen megnéznék, mire vagyok képes!"

A Pagony Kiadó oklevele mellé három kötetet is kapott a szerző inspirációként, a korábbi aranyvackordíjasok megjelent könyveit. Ha minden jól alakul, akkor jövőre már az ő kötetét is kézbe vehetik az olvasók, addig pedig lejjebb gördítve olvashat bele a készülő regénybe.

A nyertesek teljes listája

A 2-5 éveseknek szóló mese kategóriában a zsűri fődíját NATTÁN-ANGELI NÓRA nyerte Rojt és Bojt című meséjével, valamint BERTÓTHY ÁGNES a Rojt és Bojthoz készített illusztrációival.

A 3-8 éveseknek szóló mese kategóriában a legjobb szöveg díját VÁRKONYI ÁGNES nyerte Nagymamamese című meséjével. A 3-8 éveseknek szóló mese kategóriában a legjobb illusztráció díját BUN ZSÓFIA nyerte a Pöjte és Kampilla című meséhez készített képeivel.

A 9 éven felülieknek szóló mese kategóriában a zsűri fődíját BECSKEI GÁBOR nyerte Panelország hősei című szövegével, valamint GÓGA BERNADETT a Panelország hőseihez készült illusztrációival.

Kiadói különdíjak:

Pagony: SZŰCS GYULA Az óperenciás tenger kalandorai című meséjéért; és ENDRŐDI KATALIN a Rozi a parkban című meséjéhez készített illusztrációiért

Cerkabella: SOMFAI ANNA A barátságháló című meséjéért; Szepessy Zsófia A barátsághálóhoz készített illusztrációiért; és MAKSAI KINGA a Mia és Maja című szövegéért

Manó Könyvek: GÁRDOS JÁNOS Maksai Kinga Mia és Maja című szövegéhez készített illusztrációiért

Móra Kiadó: SÁSDI LAURA Somfai Anna Barátságháló című meséjéhez készített illusztrációiért

Diafilm: CSIKI ANDREA a Bengáli tigris a hátsó kertben című meséjéért; és Kovai Fruzsina a Bengáli tigris a hátsó kertben című meséhez készített illusztrációiért

Kolibri Kiadó: DUDÁS GYŐZŐ Szűcs Gyula Az Óperenciás-tenger kalandorai című szövegéhez készített illusztrációiért

Szűcs Gyula: Az Óperenciás-tenger kalandorai

A vén Salabakter rémkertjét mindenki ismerte, és ha csak tehette, messzire elkerülte.

Lomtárnak használt, gazos hétvégi telek volt a panelházak és a beton garázssor között. Rozoga fakerítése mögött nem termett gyümölcs, csak mérges szömörce és bolondítóbeléndek. Ide még a legvásottabb kölykök is csak akkor másztak be, ha valami fatális véletlen miatt átrepült a labdájuk a közeli iskolaudvarról. 

Minden osztályban azt suttogták: a kertkísértet járta, szörnyű hely, amit tűzokádó pokolkutyák őriznek.

Teliholdkor pedig megjelennek azoknak a gyerekeknek a szellemei, akik nem tudták időben kihozni a labdájukat, így a gonosz Salabakter sparhelten rotyogó fazekában végezték.

– Nem is léteznek pokolkutyák – legyintett Zénó, a nyüzüge eminens a 7. B-ből. Amint ezt kimondta, velőtrázó vonyítás harsant a kerítés túloldalán. Zénó gyomra hirtelen babszem méretűre zsugorodott az idegességtől, de igyekezet bátornak mutatkozni az osztálytársai előtt, ha már egyszer önként elvállalta, hogy átmegy a labdáért. Pedig nem is miatta repült át, hanem az iskola réme, Melák miatt, aki teljes erőből rárúgta szegény fiúra.

Zénó gyűlölte a focit, de tornaórán kötelező volt ezzel eltölteni az időt az udvaron. Mindig a kapuba állt be, csak hogy ne kelljen részt vennie az értelmetlen, őrült rohangálásban. Azt viszont mindennél jobban utálta, ha lyukas markú gyógyegérnek gúnyolták. Öt bekapott gól után ezért úgy döntött, megmutatja a fiúknak, hogy nincs lekvárból!

De rögtön meg is bánta az önkéntes hősködést, mikor a kerítésbe kapaszkodva szálka ment a zujjaiba. A roskatag deszkák kis híján összeszakadtak alatta, ahogy átlendült a palánkon, és a térdét is felhorzsolta, amikor lehuppant a túloldalon.

A kert belülről sokkal kísértetiesebbnek tűnt, mint a mendemondákban. A hatalmas, göcsörtös fák, meg a drótra futtatott, elhanyagolt szőlőindák mögül alig látszott ki a Salabakter viskója. A szutykos ablakban mintha valaki elhúzta volna a függönyt, de Zénónak nem volt ideje azon töprengeni, kísértetet lát-e. Mérges kutyaugatás harsant a kunyhó mögött.

Zénó lázasan keresni kezdte az átrúgott labdát. A varjútövis ágai alatt lelte meg, de csak azon az áron tudta kihúzni a bokorból, hogy a tüskék véresre karistolták a karját. Visszabotorkált a kerítéshez, hátha azelőtt át tud még mászni, hogy a Salabakter csaholóvérebei széttépik. Nem volt ekkora szerencséje.

A pokolkutya első harapása még csak a tornacipőt tépte le a lábáról.

 A második támadást viszont már a karácsonyra kapott melegítője bánta. A lyukas kerítésléc is a legrosszabbkor tört ketté alatta, Zénó hatalmasat nyekkent a földön. Most már biztos volt benne, hogy a vérebek vacsorájaként végzi.

Ő lepődött meg a legjobban, amikor pokolkutyák helyett két kajla fülű labradorkölyök kezdte nyalogatni az arcát. Az egyik szurokfekete volt, a másik koszosfehér. Nem hagyták békén:újra és újra azt követelték, hogy egy félig szétrágott teniszlabdát dobáljon nekik.

Zénó ezután minden nap átmászott tanítás után a rozoga kerítésen. Hol friss vizet vitt a kutyáknak egy kólásüvegben és egy otthonról elcsent műanyag dobozban, hol az uzsonnára kapott körözöttes kenyeret adta nekik oda. Miután híre ment az osztályban, hogy a vén Salabakter tűzokádó pokolkutyái valójában örökké éhes labradorok, Melák is egyre többször mászott be Zénóval együtt a titkos kertbe.

– Ül! Fekszik! Hozd vissza! Gurulj! Nem te! Te! – Melák (akit igazából Petinek hívtak) bámulatosan jól értett a kutyákhoz. Ebben persze sokat segített az is, hogy a zsebe mindig tele volt otthonról hozott töpörtyűvel és szalonnadarabkákkal. Melák ugyanis ízig-vérig kun parasztlegény volt. Távolsági busszal járt be reggelenként a városi iskolába, délután pedig elsőként sietett haza, hogy besegíthessen a tanyán.

– Buta vagy, mint a tök, de szívós, mint a bivaly – mondogatta neki mindig a matektanár. De nem buktatta meg Melákot, mert akkor az alsóbb évfolyamoknak hordta volna halomba a népdaléneklő versenyekért kapott okleveleket meg a diákolimpiai érmeket. A nagydarabfiúval senki sem barátkozott. Zénó is tartott tőle, mert sosem tudhatta, miért jön oda hozzá. Lemásolni a matekházit? Vagy adni egy csattanós tockost, hogy mindenki ezen nevessen? Zénó sem volt népszerű az osztályában, hiszen egy másik iskolából íratták át ide év közben, mindenki őt szekálta. Most viszont már volt közös témája Melákkal. A vén Salabakter kertje és a kutyák miatt úgy tűnt, mégsem ez lesz élete legszörnyűbb tanéve.

Zénó hetekig nem látta a Salabaktert a telken. De nem is hiányzott neki a rettenetes hírű öregember, Melák és ő nagyon jól elvoltak délutánonként az elárvult kiskutyákkal. Az egyik fullasztóan meleg, májusi napon a 7.B verekedős fenegyereke, Ati is átmászott velük a kertbe. A labradorok nem érdekelték, az viszont annál inkább, mi lehet a kunyhó lelakatolt ajtaján túl. A sok igazolatlan hiányzása miatt évismétlésre kötelezett Ati egy igazi lakótelepi vagány volt. Rockzenekaros pólókat hordott, és mindig volt a zsebében csúzli, cigi, gyújtó és svájci bicska.

– Kornyikáljatok valamit, pupákok! Ez hangos lesz – kacsintott, majd előpattintotta a bicska minifűrészét, és nekiesett a lakatnak. Melák rá is zendített az „Által mennék én a Tiszánladikon”-ra, a kutyák pedig panaszosan vonyítani kezdtek. A kettő együtt már elnyomta a fémen síró fűrész zaját. A lakat kisvártatva földre hullott, kitárult a kunyhó zöldre mázolt,kopott ajtaja.

– Előre, zsiványok, kifosztjuk a vén Salabaktert! – vigyorgott Ati, és bemasírozott a dohos pinceszagot árasztó házba.

– Biztos, hogy ez jó ötlet? Betörni és rabolni nem szép dolog – motyogta félénken Zénó. Melák nem szólt semmit, csak vállat vont, és követte az imbolygó öngyújtólángot. Zénó végül utána ment, hátha kupacokban álló aranykincseket találnak, mint a kalandregényekben. De csak törött ruhaszárítók, lyukas lavórok, rozsdás tévéantennák hevertek odabenn. Amíg Zénó az elromlott villanykapcsolóval babrált, Melák a féltéglányi mobiljával világítva egy kötegújságot vett észre a sarokban porosodó Orion tévé tetején.

– Kellenek? – mordult fel.

– Naná – pattant mellé Ati, és a bicskájával szétvágta az újsághalmot gúzsba kötő zsineget. Playboyok, képregények, színes bulvárlapok hullottak a földre. – Vigyük mindet, és pucolás! Majd a játszótéren osztozkodunk!

A fiúk a lakótelep túlfelén, a rönkvárban ücsörögve vették szemügyre a zsákmányt. Zénót mardosta a lelkiismeret a lopás miatt, de azzal nyugtatta magát, hogy az anyukája egyedül neveli őt, sosem volt pénzük drága magazinokra. Az új barátainak köszönhetően viszont mostmár hozzá juthatott ilyenekhez. Még arra is rá tudta venni Melákot és Atit, hogy ne verekedjenek össze az újságok miatt, inkább osztozkodjanak aszerint, ki mit szeret olvasni. Így lett Atié egy Playboy és néhány Rock Power, Meláké egy rakás Autó-Motor, Zénóé pedig egy szakadt borítós Rubicon meg egy megsárgult Ufó Magazin.

Zénó fantáziáját nagyon izgatták a régi korok, az ufók, a szellemek és a templomos lovagok. Mindig is olyan világjáró kalandor szeretett volna lenni, mint Indiana Jones. Vagy mint 

az apja, aki megszállottan kutatta a piramisok és Atlantisz titkát, de a hajója nem sokkal Zénó születése után elveszett a Bermuda-háromszögben.

Zénó sokszor álmodozott arról, hogy ha felnő, nemcsak a jetit és a Loch Ness-i szörnyet találja majd meg, de az eltűnt apját is. És mintha csak a kozmikus erők vezették volna a kezét, Zénó pont egy Atlantiszról szóló, szenzációhajhász cikknél nyitotta ki az 1992-es Ufó Magazint.

Mindannyian az atlantisziaktól származunk?

Régészeti leletek bizonyítják az egyiptomi, a maja és a polinéz kultúra közös eredetét – Dr.Mohácsi Zénó szenzációs felfedezése alapjaiban rengetheti meg a világról alkotott eddigi képünket!

Zénó szíve a torkában dobogott, majdnem kiszédült szegény a rönkvár tornyából. Nagy izgalmában azt sem tudta, hol kezdjen bele az apja 13 évvel ezelőtti ásatását taglaló, fotókkal és kézzel írt naplóbejegyzésekkel illusztrált cikknek.

– Ezt nézd, micsoda cicik! – kurjantott fel Ati, miközben a fülig vörösödött Meláknak mutogatta a Playboy-ban pózoló lányokat. Melák fájdalmasan felnyögött. Na nem a ledérhölgyek látványa miatt, hanem mert a fején szétplaccsant egy petrezselyemmel megszórt,öklömnyi főtt krumpli.

Zénóra is jutott belőle. Az eminens fiú zavartan pislogott, Melákot és Atit viszont úgy elkezdte rázni a nevetés, hogy majdnem leestek a rönkvár hídjáról. Akkor sem hagyták abba, amikor egy torzonborz, ráncos arc jelent meg az egyik földszinti ablakban.

– BÜDÖS KÖLYKÖK! – bődült el az öregember. – KUSS LEGYEN!

– Mert ha nem, akkor mi lesz, tata? – vigyorgott Ati csillogó szemekkel. – Megdob adesszerttel is?

– Mindjárt megtudod, mi lesz! Szemtelen taknyos!

Zénó biztos volt benne, hogy a vadóc Ati addig fogja hergelni a házmesterlakásból kiabáló öreget, hogy az kijön utánuk a játszótérre. Villámgyorsan lehuppant a várfokról, és cölöpöktövében szorosan megkötötte a cipőfűzőjét a futáshoz. Igaza lett. Hatalmas csattanással vágódott ki a lépcsőház ajtaja. A torzonborz öreg fújtatva megindult feléjük, és közben így bömbölt:

– Ordítoztok? Heherésztek? Csak kapjalak el titeket, nyavalyás huligánok!

Napszítta bőrű, hatvan körüli, medvetermetű fickó volt. És ahhoz képest, hogy a fél lábára sántított, kitartóan végigkergette a fiúkat a salétromos falú négyemeletesek között, egészen a buszpályaudvarig. A srácok először még vigyorogva, aztán egyre kimerültebben menekültek a mankóját rázó óriás elől. Végül csak úgy tudták lerázni, hogy nekifutásból felugrottak egy épp indulni készülő buszra. A fekete füstöt pöfögő Ikarus a lelket is kirázta belőlük. Zénó el isejtette a vén Salabakter kunyhójából elcsent Ufó Magazint, ami a padlóra esve pont az Atlantiszról szóló cikknél nyílt ki.

– Tudom már, honnan olyan ismerős ez a medveember – kiáltott fel izgatottan. – Ő is ott volt apa mellett a fotón!

És valóban. Az egyik képen az apja mögött egy szakállas óriás feszített. Egyszerre két ásót és három csákányt egyensúlyozott a vállán, és pont úgy nézett ki, mint a torzonborz öreg 13 évvel fiatalabban, tetterős kalandorként.