Névjegyek / Intézmények

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium (Budapest)

Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium (Budapest)
Fontos eseménye volt a magyar zeneoktatásnak, amikor az 1830-as évek végén a Pestbudai Hangászegyesület vezetősége javaslatot tett a Magyar Tudós Társaságnak - a Magyar Tudományos Akadémia elődjének - zenede felállítására. A javaslatot nagy visszhang és széleskörű támogatás követte. Liszt Ferenc 1840. január 2-án adta első hangversenyét a felállítandó Magyar Nemzeti Conservatorium javára. Az intézmény még abban az évben - 1840-ben - létrejött és muködését állandóan bővítette. Általában 1840-et tekintik az intézmény alapítása évének, mert ettől az időponttól kezdve - időnként változó alakban bár - folyamatosan a magyar zeneoktatás egyik legfontosabb intézménye volt. 1851-ben vette fel a Pestbudai Hangászegyleti Zenede nevet, és az énektanítás mellett egyre többféle hangszert is oktatott. 1865-ben az intézmény fennállásának 25 éves jubileumán Liszt Ferenc maga vezényelte az iskola együttesei élén Szent Erzsébet legendája című oratóriumát. 1867-ben kapta az intézmény a Nemzeti Zenede elnevezést. 1875-ig, a Zeneakadémia megalapításáig ez az intézmény volt a magyar zeneoktatás legrangosabb intézménye, és később is a főváros és az egész ország egyik legfontosabb zeneiskolája maradt. A Nemzeti Zenede 1920-27-ig állami kezelésben volt. 1927-ben a korábbi fenntartót, a Nemzeti Zenede Egyesületet újjáalakították. 1942-től Kresz Géza hegedűművész-igazgató kezdeményezésére az iskolában gimnáziumi tanfolyam is működött azok számára, akik zenei tanulmányaik eredményesebb folytatása érdekében csökkentett óraszámban és igényszinten akarták végezni közismereti tanulmányaikat. A Nemzeti Zenede Egyesületet 1948-ban - az egyesületek általános feloszlatása idején - állami rendelettel felszámolták és az intézetet - a hasonló jellegű vidéki zenedékkel együtt - központi rendelettel konzervatóriummá szervezték át.

Hozzászólás

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL  -IG
 

Mai évfordulók