Erkel-nap november 7-én

Az Erkel-Mahler Év 2010 egész éves rendezvénysorozat egyik kiemelt jelentőségű napját, Erkel Ferenc születésének 200. évfordulóját ünnepeljük november 7-én. A kettős jubileumi év programjait koordináló Hungarofest Nonprofit Kft. KLASSZ Zenei Iroda mellett többek között az Erkel Társaság, a Magyar Állami Operaház, a Duna Televízió, a Magyar Televízió és az MR3 Bartók Rádió is külön Erkel-tematikus programmal készül a Himnusz zeneszerzőjének születésnapjára.

Erkel Ferenc születésének 200. évfordulója alkalmából egész nap sokszínű programok várják Budapesten az érdeklődőket. A Hungarofest KLASSZ Zenei Iroda Erkelre mint zenepedagógusra emlékezik a kifejezetten gyerekeknek szóló játékos, ismeretterjesztő „Csoki koncerttel" a Millenárison. A nagysikerű, vidám, interaktív gyermekhangverseny-sorozat szervezői ezúttal november 7-én 11 órakor rendhagyó énekórára várják a Fogadóba a klasszikus zene iránt érdeklődő kicsiket és nagyokat. Erkel Ferenc 200. születésnapján a zeneszerző óriásra emlékezve a gyerekek izgalmas előadás keretében ismerhetik meg a Himnusz zeneszerzőjét, és lehetőségük nyílik a Honvéd Férfikarral együtt megtanulni, majd elénekelni néhány ismert Erkel-dallamot. A rendezvényre a belépés ingyenes.

Csoki koncert 2010. március 21.

November 6-án és 7-én este a Bánk bán című opera ősváltozatát mutatják be félig szcenírozott előadásban a Magyar Állami Operaházban, amelynek szombati előadását a Magyar Televízió rögzíti és vasárnap, november 7-én műsorára tűzi. A vasárnapi előadáson ünnepi megemlékezést mond Kocsis Zoltán kétszeres Kossuth-díjas művész, a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója.

November 7-én a Duna Televízió Erkel-tematikus nappal emlékezik a zeneszerzőre, amely délután Erkel Ünnepi nyitányával veszi kezdetét, ezt követően a Magyar Történelmi Arcképcsarnok-sorozat aktuális részében idézik fel a neves művész alakját. A Kikötő - Extra című kulturális magazinban meghívott vendégek beszélgetnek a nemzeti opera megteremtőjéről, majd főműsoridőben a Káel Csaba által rendezett operafilmet, a Bánk bánt vetítik.

Szintén tematikus napot rendez az MR3 Bartók Rádió, és a főváros különböző pontjain a nap során a zeneszerző-óriásra emlékezik az Erkel Társaság is.

 

További információ: http://www.erkel-mahler.hu/

Nézzen utána a Fidipédián!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG