Téma:
A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá.
Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt lehet.
A Fidelio.hu fórumszabályzata itt olvasható.
Új hozzászólás   Új téma


  1. 243 10:02 2015.04.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Baráti Kristóf fórumában említettem egy középiskolai tanulmányaimból is visszaköszönt idézetet Babitstól, így bemelem az eredetét, amely először a Nyugat 1924. évi 7. számában jelent meg Örökkék ég a felhők mögött címmel, Vallomás helyett hitvallás alcímmel a "soha-meg-nem -elégedés" himnuszáról.


    http://epa.oszk.hu/00000/00022/00356/10793.htm


    A hitvallásból azért kiemelem a hívószavakat:

    - Hiszek abban, hogy élni érdemes. Talán nincsen célja és értelme, ... s mégis hiszek, az észben..., az ész harcában a vak erők ellen, ... harcom nem megy túl a józanság vonalán...

    - Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani.

    - ...hiszek a testvériségben, a színek együtt adják ki a képet, a hangok együtt adják a koncertet.

    -... hiszek a nemzeteken felülálló...katolikus igazságban.

    - Hiszek a feleskegben, ...mi túl van családon és fajon, ... túl van a meszelt falakon.

    - Hiszek a művészetben, mely kinyitja elénk a világot, mely kiröpít a pontból és a pillanatból, mely katolikussá és a kozmosz polgárává avat,  l'art pour l'art ez, és mégsem l'art pour l'art: mert éppen az, hogy nem helyi és pillanatnyi célért harcol, éppen az teszi egy nagyobb ügynek harcosává. Hiszek a művészetben, mely nem tagad meg semmit, sem a l'art pour l'art-ot, sem a naturalizmust, de túlnő mindeniken, mert nem rabja semminek. Hiszem, hogy érdemes...

    - Hiszek a lélekben, ... a békében, a harmóniában, a szépségben, a szeretetben, a nehézben, hogy nem lehetetlen, ... hiszek az emberben...

     






  2. 242 23:59 2015.04.05
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    " I’d rather be dead than sing Satisfaction when I’m 45.”
    -Mick Jagger

    nos Jagger fel is dobta a bakancsot de nem 45, hanem 35 éves korában, csak ezt senki nem veszi észre.

    olyanok ő, és társai vagy százan a pop-cirkuszból , mint Michael Jackson clippjében a mumifikálódott halottak:

     

    Michael Jackson - Thriller Music Video  

    https://www.youtube.com/watch?v=hG6oy46qKE4

  3. 241 19:33 2015.04.04
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nagyszonbati történet a

     

     

    HÁBORÚ UTÁN

     

    A Harmadik Birodalom oly zajtalanul omlott össze, mint egy ponyvasátor. Pedig az előző éjszaka nem ezt jósolta. Az égbolt hatalmas volt, és üreges, mint egy kimerült, leszakadni készülő bánya belseje, s mint egy megrendült csillár üvegfüggői, elhagyatottak és fenyegetőek a csillagai.

    A föld puszta volt, és érett a pusztulásra. A házak, mintha termeszek rágták volna ki őket belülről, annyit se értek, mint festett díszletek. Az országút mészfehéren és kiúttalanul világított egy-egy autó reflektorfényében.

    Tudtam, hogy holnap vége a háborúnak. Tudtam, de miként a heves fájdalom végét, ezt se bírtam elképzelni. Szerettem volna elébe szaladni, s ehelyett csak üresen várakoztam. Beteg voltam, és katona voltam. Idegen földön, egy világomlás díszletei közt úgy állt rajtam a bakaruha, mint valami jelmez, mint egy világbotrány egyenruhája. Nem is én, egy szomorú, vitaminhiánytól felpüffedt, elkínzott kreatúra ácsorgott ott a kora tavaszi éjszakában, a kis bajor kertben a gigantikus pusztulás szakadozott falanszteröltönyében.

    Ebben az éjszakában minden értelmét veszítette. Tettem a dolgomat, de csak úgy, mint egy világűrben elszabadult, tovább ketyegő szerkezet. Kinyitottam az ólajtót, és betettem magam után. Lefeküdtem a szalmára, s a takarót magamra húztam. Imádkoztam, de a szavak a számban maradtak. S hallgattam a szívem lüktetését.

    Másnap hajnalban az ég peremét, mintha csak a fénnyel együtt emelkedett volna, nehézkes zümmögés töltötte be. Nincs az a műtőasztal, amelyen élő úgy elárvul, mint én ebben a virradatban. A tüdőmben éreztem az égbolt remegését.

    Délben, mintha a föld alól tűntek volna elő, németek futottak át gyalog, autón, a várakozástól üres főutcán. Aztán olyan csend lett, hogy a legkisebb zaj is hamisan hatott, mint vidéki színielőadáson, mikor a főhős bejövetelekor meginog a díszlet. Németek futottak át a falun? Mit jelentett ez akkor, amikor egy közönséges fa is úgy hatott már, mint valami fokozhatatlan látomás?

    Pedig a birodalom oly zajtalanul omlott össze, mint egy ponyvasátor.

    Voltunk vagy százan magyar katonák abban a faluban, de a világ végén se sorakozhattunk volna tanácstalanabbul, mint mi ott a főutca két oldalán.

    – Talán a hadifogság? – gondoltam magamban. – Talán az valamiféle otthont ad ebben az elátkozott világban, annyi sok hontalan bolyongás után?

    De szakadt katonaruhánkban oly esettek voltunk, hogy még fogolynak se kellettünk. A háború véget ért, most már végképp nem tudtuk, mik is vagyunk és mit keresünk itten? Régi életem messzire került, mint elkárhozott lélek számára hajdani kisfiúkora.

    Ekkor jutott barátomnak az eszébe, hogy hiszen húsvét van, nagyszombat. Ettől pillanatra csak még tanácstalanabbak, még árvábbak lettünk az áttetsző alkonyatban, mint az árnyékunk, mint két tussal megrajzolt kép, vagy még annál is árvábbak. De aztán, mint aki szétnéz a pusztában, s talál valamit a szemével: elmosolyodtam. S már indultam is a dombon felfelé.

    A kis kápolnát a dombtetőn időtlen idők óta nem használták. Az ajtaja beszögezve, a tornya félig a mohazöld tetőre roskadva. Az eresz alól, akár a markunkból, madár surrant ki az ürességbe.

    – Segítsek?

    De barátom igen erős volt, egymaga lefeszítette a kapura szegzett léceket, s beléptünk a kápolnába. Hosszú évek óta először mi ketten.

    Mint egy víz alá merült hajó belsejében, úgy mozogtunk, mint tengerfenékre süllyedt kabinba, úgy léptünk be a padba.

    Végre letérdepeltem – s mintha évek óta először ereszkedhettem volna térdre. Imádkoztam – s mintha évek óta most imádkozhattam volna először.

    Ebben a pillanatban – hihetetlen világossággal emlékszem rá – ért véget a háború. S a világ fokról fokra, először lassan, aztán egyre sebesebben, mint kiszikkadt medence a beáradó folyóval, ismét megtelt élettel.

    Igen, vége volt a háborúnak. Egy szót nem szóltam, egy hangot nem hallottam, szemem is csukva volt. Még csak egy árva harang se hirdette Jézus föltámadását.

    (Pilinszky János, Új Ember, 1959. szeptember 27.)

  4. 240 16:02 2014.12.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    When the power of love overcomes the love of power, the world will know peace.

    /Jimi Hendrix/

     

    Ha a szeretet hatalma legyőzi a hatalom szeretetét, béke lesz a Földön.

     

  5. 239 15:57 2013.10.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A heti Heti Válaszban a tartalom közel 1/10-e a Zeneakadémiáról szól (Egy új korszak nyitánya; A muzsika hangja; Zenepalota; Neoavantgard a Zeneakadémián; Minden szöget ismertem).

    Utóbbiban Kocsis Zoltánnal beszélget Sümegi Noémi. Richard Strauss A hallgatag asszonyának egy héttel ezelőtti MÜPA-beli bemutatójával kezdik, majd az újra megnyíló Zeneakadémia a téma, amelyről Kocsis azt mondja, hogy amíg az előbbi a munkahelye, utóbbi az "otthona", amelynek rekonstrukcióját hosszasan elemzik, míg a végén eljutnak a zenei álmokhoz. A Nap Idézete ez utóbbi gondolathoz kapcsolódik? Kissé rövidítve:

     

    - Budapest zenei nagyhatalommá válhat a térségben? 

    - Egyelőre pofozógép vagyunk. Addig nem válhatunk nagyhatalommá, amíg ez a ... státusz megmarad. Ehhez az kellene, hogy hazánk ismét kivívja a rendszerváltáskor élvezett elismertségét, aminek feltétele, hogy mindkét fél engedjen: azok is, akik bel- és külföldről támadják az országot, sugallják a bojkottot, de azoknak is engedniük kell, akik ezt előidézik. Akkor lesz ideális állapot, amikor az európaisághoz vagy a világhoz való viszonyunkat nem a sarkalatos kérdésekhez való viszonyulás dönti el. Utóbbi közügy, de legalább annyira magánügy is. Azt nekem senki ne feszegesse, ... hogy pédául miként viszonyulok Istenhez.

    - A zene tud ebben segíteni? 

    - Nagyon is. Ha meghallgatom például Bach 54. kantátáját, elhiszem, amit Pilinszky mondott Bachról, miszerint zenéje egyértelműen istenbizonyíték. De hadd maradjon meg az Istennel való viszonyom magamnak, ...  

    Ez lenne a jó világ, de ... mint A hallgatag asszonyban - ahol fény van, ott árnyéknak is kell lennie, így lehet, hogy az ördögnek állandóan jelen kell lenni, ... azért, hogy legyőzzük. Istennek meg azért, ...mert szükségünk van rá.

     

    xxx

     

    Az előbbieket kiegészítendő:

     

    A Máté-passió margójára

    Bach: aktuális. Azt hiszem, nagyon sokan érezték ezt a héten, Bach Máté-passiójának rádióelőadását hallgatva. Megrendítő élmény volt. Végsőkig sűrített, tömörített három és fél óra.
        De mi az, ami zenéjéből annyira fontos számunkra? Hitét csodáljuk? Az is, akinek van hite, és az is, akinek nincs? Vagy páratlan tehetségének látványát?
        Bach hitében nem az rendít meg, hogy hitt Jézusban, hanem hogy műve tanúsága szerint valóban Jézus volt az, akiben hitt. Hiszen már a tehetség se vak energia, hanem fokozottan érzékeny látás. A valódi hit pedig még inkább az, s éppúgy visszafele minősül, mint a tehetség. Gyümölcse vall visszafele a tehetségről, s Istenünk hitünk valódiságáról. Képzelgés nem szül igazi művet, s képzelt Isten se gyümölcsöző hitet. Sose hitünk táplálja ugyanis hitünk tárgyát, se a tehetségünk a valóságot. Hanem fordítva: hitünk tárgya táplálja hitünket, sőt tehetségünket is. Valójában nem Bach teremtő ereje rendít meg hát, hanem az az erő, ami Bachnak a Teremtővel való mély szövetségéből árad.
        A tehetség elkülönített, mechanisztikus szemlélete a szellemi és lelki életben a legsúlyosabb tévedés. Már a testi erőt sem szabad elvontan, nyersanyagként kezelnünk. Még inkább áll ez belső életünkre. Tehetség – hit – és hitünk tárgya: nem szétszedhető és variálható vak lánc, hanem élő egész. Egyiket se lehet halott anyaggal pótolni. Ami a Máté-passióban elsősorban megragad hát: az Jézus jelenléte. Ő az, aki ebben a zenében elsősorban revelálódik, ami egyúttal Bach hitének és tehetségének is legfőbb ambíciója és dicsősége.
        Művészetében ezt az organikus teljességet szeretjük annyira. Azt a csodálatos erejű, bensőséges egységet, amely semmiféle elemzést nem enged magjáig hatolni, oda, ahol tehetség, tudás, hit a mű „mondanivalójában” a valóság páratlan egységű életét éli. A remekmű magja mindenkor egy magasrendű valóság, melynek napjába nézve elvakul a kutató szem, de boldogan melegednek az áhítattal közelítő századok.

    (Pilinszky János; 1965. január 17., az Új Ember-ből)

     

    Az 54. Bach-kantáta szövege és egyik felvétele - fehéren és feketén:

     

    1. Arie (alt)
    Widerstehe doch der Sünde,

    Sonst ergreifet dich ihr Gift.
    Laß dich nicht den Satan blenden;
    Denn die Gottes Ehre schänden,
    Trifft ein Fluch, der tödlich ist.

    2. Rezitativ (alt)
    Die Art verruchter Sünden
    Ist zwar von außen wunderschön;
    Allein man muß
    Hernach mit Kummer und Verdruß
    Viel Ungemach empfinden.
    Von außen ist sie Gold;
    Doch, will man weiter gehn,
    So zeigt sich nur ein leerer Schatten
    Und übertünchtes Grab.
    Sie ist den Sodomsäpfeln gleich,
    Und die sich mit derselben gatten,
    Gelangen nicht in Gottes Reich.
    Sie ist als wie ein scharfes Schwert,
    Das uns durch Leib und Seele fährt.

    3. Arie (alt)
    Wer Sünde tut, der ist vom Teufel,
    Denn dieser hat sie aufgebracht.
    Doch wenn man ihren schnöden Banden
    Mit rechter Andacht widerstanden,
    Hat sie sich gleich davongemacht.

     

     

    1.
    Állj ellene a bűnnek,
    Különben beléd hatol mérge.
    Ne engedd, hogy elvakítson téged a Sátán,
    Hiszen aki Isten dicsőségét káromolja,
    Azt halálos átok sújtja.

    2. 
    A szörnyű bűnök bár megjelenési formájukban
    Kívülről csodaszépnek tűnnek,
    De végül aggodalmat, bosszúságot
    És sok bajt okoznak.
    Látszólag aranyból vannak,
    De ha tovább vizsgáljuk, üres árnyat
    És meszelt sírt találunk!
    Hasonlóak Sodoma almáihoz,
    És aki velük egyesül,
    Nem jut el Isten országába.
    Olyan a bűn, mint az éles kard,
    Amely áthatol testünkön és lelkünkön.

    3.
    Aki bűnt cselekszik, az ördögtől van,
    Mert a bűn tőle származik.
    De ha igaz imádsággal,
    Ellenállunk hitvány seregének
    Már el is tűnt, odalett.


    Ennyire találó volt Kocsis zenei példája, és a kantáta szövegének rímelése utolsó szavaihoz...
     

     

  6. 238 12:47 2013.06.10
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Több mint 100 éves az alábbi kritika, amely a Nyugat 1911. évi 6. számában jelent meg Jász Dezsőtől. A szerző Csáth Géza, eredetileg ugyancsak Brenner, de József öccse volt, aki nem akarta szintén a Csáth nevet felvenni. Zenekritikákat írt, de végül patikus lett (nem azonos J. D. kommunista újságíróval).

     

    Bartók új munkái

    Az Országos Szimfóniai Zenekar február 12-én Bartók Béla két új munkáját mutatta be: "Portrait" és "Román tánc" címűeket. Ezek közül a "Portrait" az, amelyről igen sokat szeretnénk mondani, mindenek előtt azt a véleményünket, hogy ez a megdöbbentően eredeti, monumentális zenekari munka hatalmas fejlődést jelent a fiatal zeneszerző művészetében. A "Portrait"-hoz hasonló egységes, nagyszabású zenekari szövést mi még magyar szimfonikus munkában nem láttunk. Órási ív, hatalmas zenei gesztusok, izgatóan tartózkodó fejlődés, amelynek alapja egy sajátságos, merőben egyéni zamatú és mégis elbájoló szabad melodika és a szólamoknak találkozása egy, a tonalitás törvényeitől teljesen emancipálódott harmonizáló fantázia bűvös atmoszférájában. Ha meg akarnánk magyarázni - azoknak, akik nem hallották -, miféle munka is ez a "Portrait", talán a "Tristán-ouverture"-re vagy a "Lohengrin-Vorspielre" hivatkoznánk. Wagneres benyomást azonban nem tesz egy pillanatra sem. Ha szilárd, logikus szerkezete a német zenei gondolkodás hatását képviseli is, szubtilis disszonanciákkal bőven fűszerezett és izgató, instrumentális színekben bujálkodó hangzása a francia impresszionisták erényeit egyesíti. Ily módon Bartók mintegy fölhasználja a francia és német szellem összes vívmányait és azt egy előkelően átstilizált, de határozottan faji természetű melodika kereteiben szerves, eredeti és egész művészetté foglalja össze. "Portrait"-jában az elfogulatlan bíráló nem mutathat ki nyomokban sem semmiféle Strauss, Reger vagy Debussy reminiszcenciát. Annak idején, ha a négykezes kivonata megjelenik, vissza fogunk rá térni.

    A "Román tánc" nem ilyen nagyszabású dolog. Elragadó zsenialitással instrumentált zongoradarab, amelyet Bartóktól és másoktól is hallottunk már Budapesten. Főleg merész és meggyőzően igaz kromatikájával és nyers, zamatos hangszíneivel hat. Minden taktus egy új hangszerelési meglepetést hoz, anélkül azonban, hogy a szellemeskedésével kifárasztana. 

     

    xxx

     

    A Portrék közül nyilván a másodikról van szó, mert az első, azaz az Egy ideális című az 1907. évi Hegedűverseny I. tételével azonos, és az Egy torz című második tételnek van zongoraváltozata, (ha nem is négykezes formában, hanem csak két kézre), ami az opus 6-os Tizennégy zongoradarab (bagatell) utolsójaként ismert groteszk keringőben (Valse, ma mie, qui dans) jelent meg. 

     

    A Román tánc pedig az előző évben zongorára írt Két románc tánc közül az elsőnek az átirata.

  7. 237 21:08 2012.11.23
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A ma éppen 77 éves Töröcsik Marinak több mint 42 évvel ezelőtt egy különleges versét dedikálta Pilinszky János. Címe: Szent Lator

     

     ITT elolvasható a rövid költeményről írt hosszú értekezés, és csak annyit ehhez, hogy 1970-ben már megjelent a vers az ÉS-ben.

  8. 236 13:45 2012.11.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ma van a magyar nyelv napja, így magyarul idézek a nemsokára 77 éves Bertók László egyik esszéjéből, az 1998-ban kiadott Dongó a szobában című kötetből:

     

    "A híres lélekgyógyász azt fejtegeti a rádióban, hogy azért van annyi öngyilkos Magyarországon, mert a magyar nyelv szerkezete olyan, hogy erre serkenti a beszélőjét. Mert a magyar például, nem azt mondja valamire, hogy jó, amikor azt akarja mondani, hogy jó, hanem azt, hogy „nem rossz”. Tehát mintha nem az ember beszélné a nyelvet, hanem a nyelv az embert, nincs menekvés, magától értetődik, hogy sugallva van neki a negatív, a szomorú, az önpusztító aktus. Gyilkos ötlet, föl lehet tűnni vele. S erről jut eszedbe, ami régen eszedbe jutott már, s el-elsütötted itt is, ott is, s legalább ekkorát durrant, hogy a magyar azért van meg még mindig itt Európa közepén, a „szláv és a német nyelvtenger” közepén, mert képtelen megtanulni tisztességesen egyetlen nyelvet is, idegen nyelvet, mert annyira más az anyanyelve szerkezete, nyelvtana, mondattana, egész világmindensége, hogy a bőréből kellene kibújnia, ha váltani akarna. Ha könnyebben megtanulta volna, megtanulná a szomszédok, az idegenek nyelvét, már régen eltűnt volna valamelyik tengerben, hiszen egyszer az egyik, másszor a másik akarta elborítani, borította el, s a buzgárok, a csorgók, vízbefolyások ma is folytonosak… S hogy a magyarok közül némelyek mégiscsak jól megtanultak, megtanulnak más nyelveket, az éppen a sokféle keveredéstől, a szomszédság, az idegenek testi befogadásától van. Testileg igen, nyelvileg nem? „Nem rossz.” 

  9. 235 08:18 2012.10.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Csak parsinak: rajta az előbbi idézet címét takaró szám a végén! Töltsön egy órát kedvenceivel!

  10. 234 07:54 2012.10.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A ma 72 éve született John Lennon halála /1980. dec. 8.) után röviddel az alábbi jelent meg az Utunkban, Bodor Ádám tollából:

     

    Give peace a chance 

     

    Az elmúlt évtized alatt két-háromévenként kósza hírek keringtek: lehet, hogy az egykori Beatles együttes azóta külön utakat járó négy tagja újra együtt lép közönség elé. Most végre megnyugodhatunk, Paul, George és Ringo többet nem fog együtt muzsikálni John, John Lennon nélkül. A nagy show elmaradt.

    „Mintha csak most kezdődnék minden” – ilyen derűlátó címet visel a meglett férfi Lennon legutolsó lemezének egyik dala. Úgy látszik, nem voltak előérzetei. Ami fontosabb, kezdettől fogva előítéletei sem voltak. Talán ennek köszönhetően történhetett, hogy a nem túl kápráztató ötvenes évek elhulltával, az ő és még néhány liverpooli fiúgyermek jóvoltából – elcsépelt kifejezéssel élve – új tartalmú üzenet áramlotta körül a földgolyót. Ez nem pusztán egy tüneményes zenei gondolkodás kisugárzása volt, elemi sodrásnak bizonyult, amely sokszor a hisztéria heves külsőségeivel sürgette a minden alakoskodástól mentes őszinte találkozást. Eszmeileg pedig sikerült azonosulnia azzal az éppen gyökeret eresztő szándékkal, amelynek kései gyümölcseit ma már utólag kissé kesernyésen nevezzük enyhülésnek.

    „Mintha csak most kezdődne minden.” A közhely gyanúja itt fönnáll, mégis, a zeneszerző és író emberi magatartását ismerve, nincs okunk a vallomás őszinteségében kételkedni. Csakhogy az igazság az: épp ellenkezőleg, valaminek most van vége. Annak, aminek John Lennon et Co. szolgáltatta a kísérőzenéjét. Valami tényleg most kezdődik, csak épp nem tudjuk, hogy mi.
     

  11. 233 19:13 2012.10.01
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A Zene Világnapján Földes Imrének /is/ szeretettel a zene és a társművészetek keretében, egy kis finom spanyolos erotikával:

    http://www.youtube.com/watch?v=7xh2RW6UfMo 

     

    A festő honlapjáról egy kép:

     

    Bass (40 x 50 cm)

  12. 232 12:19 2012.09.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Bartók Béla halálának évfordulóján Kányádi Sándor 1974-ben írt BARTÓK című versének záró sorai:

     

    "nagy baj nem lehet amíg
      velünk a zene"
     

  13. 231 19:05 2012.09.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    "Egyszer borszakértők hívták meg Brahmsot az asztalukhoz.

    „Ez Brahms a boraim között”, mondta a vendéglátó a mesternek, miközben egy beporosodott üveget mutatott fel. Brahms ellenőrizte a bukéját, kortyolt belőle, majd szó nélkül letette a poharat.

    „Nem ízlik?” kérdezte a vendéglátó.

    „Hmm”, mormogott Brahms, „kínáljon meg inkább a Beethovenjével.”

  14. 230 09:17 2012.09.20
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Nemsokára (1/2 10-től) a MEZZÓ-n:

     

    Joseph Haydn: A Teremtés / vezényel: Leonard Bernstein/

  15. 229 00:48 2012.09.17
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    "Ma én mondom a nap idézetét." (Ez volt az.)

  16. 228 21:30 2012.09.15
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hallgatva a Sziget József Hegedűverseny egyik győztesének Brahms-hegedűverseny-játékát a gálán, eszembe jutott egy regényben olvasott jelző, helyzetre, emberi viselkedésre: Brahms-hegedűverseny-nyugalom...

    Nagyon szépen játszik ez a lengyel hölgy! 

  17. 227 22:08 2012.09.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ma 52 éve, 75 éves korában, hunyt el Weiner Leó, kétszeres Kosuth-díjas, Kiváló művész.

    A Zeneakadémián 1908-tól 50 évet tanított. 2003-ban ezt (is) írta az akkori rektorhelyettes, Batta András, a Weinerről megjelent visszaemlékező kötet kapcsán:

    "Weiner volt a Zeneakadémia (pardon: Liszt Ferenc Zenemûvészeti Egyetem) eddigi 128 évének legjellemzőbb tanáregyénisége. Tanítottak ott nála nagyobb zeneszerzők, előadóművészek, tudósok, ám senki sem azonosult olyan mértékben az Akadémiával, mint Weiner, és senki sem gyakorolt sem előtte, sem utána a növendékek generációira olyan általános, mély hatást, mint ő. Nem utolsósorban valószínűleg senki sem fordított annyi időt és energiát a tanításra, mint Weiner Leó. Olvasva a visszaemlékezéseket, az embernek az az érzése támad, hogy Weinerben tudatosodott: ő a Zeneakadémia. Ez annál is inkább érdekes, mivel amúgy semmiféle vezetői babérra nem törekedett. Viszont állam volt a Akadémia társadalmában. Hatásának legfőbb titka - derül ki a kötetből - az lehetett, hogy a muzsikusok gyakorlati képzéséhez szükséges valamenynyi diszciplínát tanította: a hangszerjáték, az együttes játék és a zene értése (kottaolvasás) terén egyaránt. Ebből a szempontból, miközben művészi jelentősége révén központi szerepet játszott, bizonyos értelemben társadalmon kívüli volt, hiszen minduntalan határokat sértett - a teljesség igényével."

    Bizonyos műveiről alig olvasni, hallani, így beemelem az 1908-ban komponált vonóstriójáról (és az akkor már majdnem 25 éves  zeneszerzőről) a Nyugatban megjelent beszámolót, majd a mű egy közel két évvel ezelőtti pécsi, szabadtéri előadását az éppen Weiner-versenyt nyert kiváló együttes tagjaival. 

     

    WEINER LEÓ - OP. 6.

    Néhány hét előtt egy kamaratársaság hangversenyén hallottuk először Weiner Leó 6. opuszát, g-moll vonóstrióját. Azóta a berlini Bote (und Bock) cég már ki is adta a kompozíciót, már külföldön is előadták néhány helyen.

    Ez a vonós-hármas pompás, okos, elragadóan elmés kompozíció. Pompás, mert kifogástalanul, nemesen, jól hangzik. Okos, mert egyszerű, a legegyszerűbb; konstrukcióban tiszta, logikus és gondolatmenete megdönthetetlen, meggyőző. Elmés, de nem elmélkedik, nem szellemeskedik. Az alkotó erő munkája benne elejétől végig egyaránt fáradhatatlan, éber. EIragadó, mert minden motívumában mély poézis van, a hangulataival megfog. Más munka ez, mint amit Weinertől vártunk.

    Váratlan, nagy fejlődést jelent. Olyan hatalmas, energikus, öntudatos lépés a tökéletes felé, amilyennel csak a legjelentékenyebb tehetségek tudnak meglepni.

    Eddigi hat munkájában nincsen egyetlen egy se, ami ugyanazt a lépcsőt képviselné. Weiner lassan komponál, piszmogva. (Egy esztendeig írta a vonósnégyesét, amíg végleges alakjában kiadta a kezeiből.) De mindazt az energiát és szellemi erőfeszítést, amit más zeneszerző sok apróbb dologban forgácsolna szét, - ő koncentrálja abba az egy munkájába, mellyel éppen foglalkozik. Innen van az, hogy poéta ímpeccabilis (kifogástalan költő), még pedig nem csak negatív, hanem pozitív értelemben is. Nemcsak hogy hibátlanul ír, hanem minden kompozíciója nagy érdekességű, tökéletes, leszűrt munka. Nincsenek benne gyenge vagy közepes részek, nincsenek fölösleges hangok. Nem halljuk kétszer azt, amit csak egyszer kellene hallani. Nem mond soha többet és nem mond kevesebbet! Ez a szuverén öntudatosság a nagy művészek sajátsága. A manapság író zeneszerzők közül nem ismerek senkit, akinek a formaérzéke ilyen tökéletes, csalhatatlan lenne a "forma" szónak mozarti és beethoveni értelmében.

    Mozartra és Beethovenre hivatkoztam. Az ő formáikkal dolgozik Weiner és azokat fejleszti tovább. A modern muzsika, a programzene korszaka nem igen kedvezett a formaművészetnek. Wagner, Grieg, Strauss, Debussy, Goldmark használták a régi formákat, de pl. a szonátaformáikban hiányzik az az igazi szervesség, amit Mozartban és Beethovenben bámulunk. Nem fejlesztették a formákat tovább. Egyéb dolgok jobban érdekelték őket. A zeneművészet történetének elkövetkező évtizedei ki fogják pótolni ezt a mulasztást. Egy olyanféle áramlatra gondolok, mint amilyen a primitívkedő praeraffaelitáké volt a piktúrában. A muzsikában is jő már ez a termékenyítõ áramlat. Visszatérni az egyszerűségekhez, megkeresni a legegyszerűbb kifejezésmódokat a legegyszerűbb eszközöket! El a nagy zenekarokkal és az óriási apparátusokkal, tessék kifejezni valami módon - és hogy hogyan, az már a zeneszerző urak dolga - tessék kifejezni a mondanivalójukat kis zenekarral, könnyű, kisterjedelmű énekszólamokkal. Debussy híres operája, a Pelleas és Melisande az eszközök korlátozottsága tekintetében már szintén ezt az új áramlatot képviseli.

    Weiner triója, amelyről talán ma még nem egykönnyen hiszi el mindenki: hogy micsoda jelentős és kiváló alkotás, minden tekintetben ide sorolandó. A formái nemesek, tökéletesek. Megközelítő szépségű szonátaformát - mint az ő triójának első tétele - az újabb zeneszerzők közül senki sem komponált. Csodálatraméltó ebben a kompozícióban a faji karakter finom és előkelő mivolta. Sehol hangsúlyozva nincsen a magyarság, se a ritmusában, se a hangmenetekben, se a harmóniákban, de észrevétlenül végig ott van a hangok közt, a taktusvonalak között!

    Abban az elképzelt és igen kis kottatárban, amelyben minden hangjegy megvan, ami jó és komolyértékű dolgot eddig magyar zeneszerző írt, Weiner g-moll triójának kiváltságos hely jut. 

     

    /Nyugat; 1909. február 1. - Csáth Géza/ 

     

    Zenék    Az első tétel után a közel 4 perces Vivace és a majdnem 10 perces Andantino is elérhető innen, de a zárótételt (Allegro con fuoco) nem találtam: vagy elfelejtették (lejátszani), vagy elfelejtették betubusolni... Jó zene!

    A koncert további műsorszámaiból is van fenn anyag.

     

     

  18. 226 16:58 2012.05.09
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Márai Sándor különféle köteteit, írásait renszeresen leveszem a polcról és olvasgatom. Csak úgy. Okosakat ír. Például az 1943-ban kiadott Füveskönyv 201 írásából a 126.-ban. Blaskó Péterrel is megidézve:

     

                                                         A remekműről és a tündériről

     

    Ahhoz, hogy egy emberi alkotás remekbe sikerüljön, s időtlen ragyogással kápráztassa és gyönyörködtesse az embereket, a tehetség, a téma, a kivitel tökéletessége mellett kell valami más is. A remekműben van valamilyen tündéri elem is, mely csodálatos fényével átsugárzik az egészen, oly gyöngéden és megejtően, mint ahogyan az északi fény világít a nyári éjszakában, valószerűtlenül s mégis fényszerűen, mert látni és olvasni is lehet mellette. A remekmű legyen valóságos, pontos, okos, céltudatos, arányos, gondosan megmunkált, hűségesen kivitelezett - s legyen még valami más is. Tündéri is legyen. S minden öntudatosság mellett önfeledt is legyen. Mérnöki szabályok szerint épüljön, de káosz is legyen benne, egy kávéskanálra való az ősködből, mely a csillagképek nyomában porzik, arany szemcsékkel. Tündéri nélkül csak "nagy" vagy "tökéletes" művek vannak. Az igazi remekmű néha nem is olyan tökéletes. Csak sugárzik, a "csak álom" is benne van, a csillagok fénye, a tündéri. S a feladatnak ez a része, amikor a művész már nem tud művén segíteni; az utolsó ecsetvonást, a tündérit az Isten végzi el." 

  19. 225 08:29 2012.02.27
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Pár napja volt a Kommunizmus Emléknapja. Márai Sándor 1966-os naplójából idézek. Látta már akkor is és tudta előre...

     

    "A kommunizmus megbukott, mindenféle értelemben. De a kommunistáktól nehéz lesz megszabadulni, mert senki sem olyan konok és veszedelmes, mint egy bukott eszme haszonélvezője, aki már nem az Eszmét védi, hanem meztelen életét és a zsákmányt."

     

     

    8 évvel később pedig:

    "Mozart, Weber, Beethoven, Bruckner . . . mit akartak "mondani" ezek a zsenik? Mint a vallás, mint a szerelem, úgy a zene is illúzió. És minden realizált illúzióban van valami az őrületből."

     

  20. 224 09:51 2012.02.26
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    A Viccesbe is írhatnám, hogy u.abban a NYUGAT-számban Elek Artúr egy Új magyar zeneszerzőről írt röviden, és a Bartók-kortársról, aki 1939-ben halt meg, az éppen bemutatott "Vasárnap" c. szvitje kapcsán a következő összefoglalást adja:

    " A legkevesebb mai zeneszerzőnek vannak olyan épkézláb témái, mint Gajárynak és a legkevesebben tudnak velök oly abszolút zenei módon bánni. Legörvendetesebb az invenciója gazdagsága. Zenéjének polifon szövedéke tele van üdébbnél üdebb dallamú motívumokkal, amelyek sohasem csip-csup dallamtörmelékek, hanem szélesen elömlő, modulációkban megismétlődő, újabb változatokban megifjodó témák. A zenekarával pedig úgy bánik, mint egy kész művész. Csupa komoly kvalitás ez, amelyekkel, ha az élet keresztüljárja, ha megtépi és megtisztítja s elvégzi benne az érlelés nagy munkáját, Gajáry István bátran vághat neki a jövőnek."

    Persze, nem ez a vicces, de mivel a zeneszerző, zeneesztéta Gajáry Istvánról még nem hallottam, megnéztem néhány forrást, és a zenei ismeretterjesztés céljára sok pénzt felhasználó BMC-ből az alábbit idézem, ami azért komolytalan:

      

    Cím
    Példány: Der widerspenstique Prinz
    Eredeti: Der wiederspentique Prinz

    Szerző(k) Név     Élt                Nemzetiség
    Gajáry, István     1884-           magyar

    Kiadás

    Megjegyzés
    Gajáry István zeneszerző és kritikus. Színpadi művekete, vígoperájkat(közöttük "Der wiederspenstique Prinz" írt, azonkivül kamarazeneműveket. Az "Újság" c.napilap munkatársa volt. Az"Operaismertetők" sorozatban dolfgozott, nevéhez fűződik a "Bahazzok" és a "Sevillai borbély" ismertetése is.
    Adatok kölcsönzéshez
    M?faj: vígopera
    Típus: Partitura
    Apparátus: É-szimf. zenekar
    Méret: 44 x 22 cm
    Azonosító: 36886
    Vonalkód: MKT001366
    Kölcsönözhető: Csak helyben használható

     

    Közel 10 durva hiba, nem beszélve arról, hogy halvány gőzük sincs arról: Gajáry már közel 72 éve elhunyt :-(
     

Kiemelt cikkeink

Rekordok a balett világából

Jiří Kylián (fotó: Serge Ligtenberg)

A Guinness-rekordok a balett világát sem kerülik el. Legnagyobb, legmagasabb, legtöbb, legdrágább? Pillantás a legek közé. MAGAZIN

A Karosi Júlia Quartet német vendéggel érkezik a BJC-be és Kapolcsra

Tobias Meinhart New Yorkban élő német szaxofonossal közösen lép fel a Karosi Júlia Quartet augusztus 1-jén.

Újabb részletek az Eiffel-csarnokról

Robert Wilson (forrás: Jersy Arts)

Mintegy 14,5 milliárd forint állami támogatás jut az Operaház új műhely- és raktárházára.

Pina Bausch, a modern tánc úttörője 75 éves lenne

Július 27-én született a táncművészetet megújító német koreográfusnő. MAGAZIN

Eszenyi Enikő Péterváron rendez

A Vera Komisszarzsevszkaja Színház 73. évadának utolsó bemutatóját július 25-én láthatta az orosz közönség.

Mikor a szelfi a legnagyobbak kiváltsága volt

A holland festészet 17. századi aranykorában alkotott mesterek önarcképeiből nyílik kiállítás ősszel a hágai Mauritshuis múzeumban.

 

Budapesti Tavaszi Fesztivál: íme, a program

2015-ben április 10. és 26. között rendezik meg a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a programok egy részére a mai naptól lehet jegyet kapni.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Tisztelt olvasóink!

Megváltozott fórumszabályzatunk értelmében a jövőben a cikkektől független témák indítására nem lesz lehetőség. Megértésüket köszönjük.

A Fidelio szerkesztősége