A Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítvány szomorúan tudatja, hogy az alapítvány örökös elnöke, Ágai Karola, a Magyar Állami Operaház örökös tagja elhunyt. A Kossuth-díjas, Kiváló művészt 2010. február 22-ére virradóra, életének 83. évében érte a halál.
Ágai Karola Budapesten született 1927. március 30-án. Tanulmányait Révhegyi Ferencné irányításával végezte. Pályáját 1952-ben a SZOT énekkarában kezdte, majd a Magyar Rádió Énekkarának tagja volt 1953 és 1955-ben között, majd 1955-től két évig a Honvéd Művészegyüttesének szólistájaként dolgozott. Az Éj királynője szerepében mutatkozott be még vendégként az Operaházban, ahol 1957-ben lett magánénekes. A koloratúr-primadonna és a lírai szerepkörben egyaránt emlékezeteseket alakított. Vendégként fellépett a New York-i Metropolitanben, a moszkvai Bolsoj Színházban, a hamburgi operaházban és Európa számos dalszínházában. Több Hungaroton-lemez, valamint rádió- és televíziós felvétel közreműködője. Liszt Ferenc-díjat 1968-ban, érdemes művészi kitüntetést 1970-ben, kiváló művészi kitüntetést 1977-ben, Kossuth-díjat 2009-ben kapott. Főbb szerepei: Melinda, Szilágyi Erzsébet, Gara Mária, Violetta, Gilda, Alice Ford, Zerbinetta.


Fidelio
9
Hozzászólás
Elküldöm
































Az biztos, hogy utolérhetetlen volt a színpadi aurája, s ritka drámai érzék birtokosa volt. Isten nyugosztalja.
27-ben született
Valóban fontos az életkor pontos közlése is, de a lényegről ne feledkezzünk meg: egy ÓRIÁSI hang birtokosa volt Ágai Karola, egészen egyedi kinccsel ajándékozta meg a sors és ezzel élni is tudott, sokat fejlesztette, végtelenül kulturált és muzikális volt. Nem sztárolták soha, és ő is rendkívül visszafogott volt - pedig a maga hangfajában páratlan. Aki látta-hallotta Luciaként, Gildaként vagy Éj királynőjeként, azóta is azt az élményt keresi - én mindenképp. Jöhetnek remek hangakrobata "királynők", ő énekelni "természetesen" tudott , s úgy "mellesleg" még aurája is volt . Amikor elsötétült a színpad és a csillagok közül /nyolcvanas évek Varázsfuvola rendezése/ egyszer csak feltűnt a magasban az ő alakja, s megszólalt... a nézőtér egyként borzongott bele. Ezt nem lehet tanítani, erre születni kell.
Boldogok, akik láthatták őt színpadon. Isten vele.
Kedves Fórumozók és kedves Gitárfesztivál,
Álljanak itt az események szép sorrendben.
Az értesítést megkaptuk, abban 83 év szerepelt. Az életrajz az 1994-ben kiadott Magyar Színházművészeti Lexikon alapján készült, annak adatai szerint a művésznő 1936. november 16-án született. (Egyébként az MTI közleménye is ezt tartalmazta.) Steff nyilván ennek alapján kezdett számolni, és hívta fel a figyelmet arra, hogy 2010 mínusz 1936 csupán 74. Ma azonban megkaptuk a cikkben jelenleg szereplő dátumot (1927. március 30.) az Operaháztól.
Az érintettektől természetesen elnézést kérünk, és bízzunk abban, hogy ez a dátum eljut például a Wikipedia szócikkének szerkesztőjéhez is.
Azóta a Wikipédián is megint 1936...
Viszont van itt valami, ami az 1927 vagy 1932 mellett szól:
http://www.opera-vilag.hu/hirek_teljes.„a+hangfaj+nem+elhatarozas+kerdese”++Ágai+karola-201.html
Egyszerre ünnepelte 50 éves operaházi jubileumát és születésnapját. Utóbbihoz nem ír számot, de valószínűleg kerek lehet (75? 80?), különben nem lenne jelentősége megemlíteni. A cikk 2007-es.
De hogy még abban is ködösítés van, hogy novemberben vagy márciusban született-e...