Folytatódik a vizsgálat az Operaházban

Jövő év elején záródhat le az a vizsgálat, amelyet Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter kezdeményezett, és amely máris 500 milliós költségvetési hiányt tárt fel.

Hardy F. Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEMFI) jogásza, a Magyar Állami Operaház Budapest pénzügyeit és gazdálkodását átvilágító bizottság elnöke a kedden tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár még hónapokra van szükségük a végeredmény megalkotásához, az már most biztosan látszik, hogy az Operaház nem megfelelően működött. A feltárt szabálytalanságok között szerepel, hogy az intézmény belső Szervezti és Működési Szabályzatát főigazgatói utasítás és az évek során kialakult „szokásjog" alakította, a produkciókat pénzügyi kontroll nélkül valósították meg, a rendszerint egy A4-es lapon megtervezett, eleve magas költségvetés sokszor megduplázódott, számlarendet nem tartottak.

A főigazgató részéről szakmai kiküldetési rendelvények nincsenek, de anyagi forrást biztosítottak a külföldi utakhoz, amiket ráadásul nem keretösszegben, hanem a dolgozó által szabadon megállapított pénzösszegben realizáltak. VIP bankkártyák is előkerültek, amelyekről a közpénzeket ellenőrizetlenül és több esetben magáncélú kiadásokra használták fel. A közbeszerzési eljárásokat rendszeresen megkerülték, és a Budapesti Operabarát Alapítványnak 2008-2010 között több mint 150 millió forintot fizettek ki különféle jogcímeken. 2010-ben az alapítvány volt az Operaház 1720 szállítója közül a második legnagyobb: többet fizettek ki neki, mint az ELMŰ-nek.

Magyar Állami Operaház

Skultéty László gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkár hozzátette, hogy a koordinálatlan tevékenységet csökkentett állami támogatás mellett folytatták, így 500 milliós hiány alakult ki. Az Operaház 2011-ben 820 millió forinttal növelt állami támogatással számolhat a tárca által beterjesztett törvényjavaslat végeredményeként. A vizsgálat befejezése után nagy valószínűséggel a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) is vizsgálatot indít, amely munkajogi vagy polgárjogi következményekkel is járhat.

Horváth Ádám miniszteri biztos hat vezető távozásáról számolt be, akikkel közös megegyezés szerint váltak el útjaik: Vass Lajos főigazgató, Szabó Attila gazdasági igazgató és helyettese, Nagy Ilona, Czeiner László műszaki igazgató, Bögre László informatikai vezető és Mihályi Endre marketing igazgató. A pénzügyi anarchia konkrét példájaként az intézmény telefonhálózatát említette, amely a legmodernebb a világon, csak sajnos a bonyolult rendszerhez nincsenek installálva a megfelelő programok, a dolgozók pedig nincsenek felkészítve a megfelelő használatra. Produkciócímek és nevek nélkül azt is elmondta, hogy arra is volt precedens, hogy egy 8 tonnásra tervezett díszlet végül 16 tonnásra sikeredett, amiért senkit nem vontak felelősségre. Továbbá annak ellenére, hogy a 16 tonna meghibásította a színpadi gépezetet és megterhelte a színpadot is, használták, sőt ahelyett, hogy megjavították volna a gépparkot, inkább a felújított színpadba vájt lyukba építettek egy forgószínpadot, és erre tették rá a hatalmas díszletet.

A vizsgálatok mellett a következő időszak hat premierjéről is szó esett, amelyek között négy opera és két balett is szerepel. Verdi Simon Boccanegrája, Wagner A Rajna kincse című műve, Richard Strauss Arabellája és Mozart Don Giovannija kerül színre. Továbbra is hívnak neves vendégeket, az Arabellát például Kocsis Zoltán vezényli, de tárgyalnak Marc Arturo Marelli és Gianfranco De Bosio rendezővel is.

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.
  1. 2 08:46 2010.11.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Hiller úr a Zeneakadémiánál is mindent rendben talált !!! Amikor bírálni meri őket bárki, akkor elkezdenek üvöltözni és politikai üldözésről beszélnek, pedig a hűtlen kezelés, a lopás, a köztörvényes bűnözés nem tudom mióta politikai kategória. Vagy az ?

  2. 1 08:30 2010.11.13
    -
     
    a hozzászólást még senki nem értékelte

    Ez szép. Az a barbárság, amit a színpaddal műveltek különösen. Hiller István ezalatt kulturális miinszterként reprezentált kelettől nyugatig, és nem vett észre belőle semmit. És nem csak ebből.

Tovább a témához tartozó fórum oldalra.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Puccini Fesztivál – Torre del Lago – 2012. július, augusztus

Észak-Toszkána csodálatos vidékén rendezik meg az 58. Puccini Fesztivált.

 

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG