A megtalált hang

Sári József Napfogyatkozása, ez az eredetileg német nyelvű zenedráma – a szerző szívesebben aposztrofálja így művét – végre elérkezett hozzánk.

Pforzheimben, ebben a Stuttgart és Karlsruhe között fekvő, Eger méretű városban nyolc előadást ért meg Sári József operája, a Napfogyatkozás. Ami, ha azt vesszük, hogy Ligeti György operája és Eötvös Péter Három nővére fővárosunkban fele ennyire sem vitte, jelentős sikerként könyvelhető el. Az eredetileg német nyelvű zenedráma - a szerző szívesebben aposztrofálja így művét - végre elérkezett hozzánk. Sári József remek mesélő. Szívesen, élvezettel, és bőbeszédűen beszél. Az általa elmondottakat összeszűkíteni nagyon nehéz.

- Kevés darabot írt, szemben testvérével, Sáry Lászlóval, emberi hangra. Életművéből nem következett egyenesen, hogy operaírásra adja egyszer a fejét. Miért volt eddig olyan kevés vokális műve? Mi az oka a megújult érdeklődésnek?

- Az énekhang mindig foglalkoztatott. A Zeneakadémián évtizedeken keresztül zeneelméletet tanítottam, és ezzel kapcsolatos sok minden mást is, és az elemző óráimon hetven-nyolcvan százalékban dalokat elemeztem. Az oka annak, hogy nem írtam énekhangra, egyrészt az lehetett, hogy borzalmasan tisztelem az énekhangot, és mindig féltem attól, hogy nem tudok emberközponti dalokat, zenei anyagot kitalálni. Az előadónak a saját szervezetéből kell kitermelni a hangokat, vagyis ez egészen más műfaj, mint a hangszeres zene, ahol a hangokat készen kapjuk. Másrészt viszont van egy prózaibb oka: elég régen, évtizedekkel ezelőtt, amikor már lett volna bátorságom emberi hangra írni, volt egy nagyon keserves strúma-, azaz pajzsmirigyműtétem. Az orvos, aki egy kiváló ember, egy orvosdinasztia tagja, tökéletesen csinálta a dolgát, de már a műtét előtt elmondta nekem, hogy borzasztóan vigyázni kell, mert a sok hajszálér miatt nagyon erősek az ilyen jellegű műtétek esetén a vérzések, hiszen alig látni, hová nyúl, és az, hogy egy ideget megsért-e, valójában szerencse kérdése. És valóban valami, egy ideg vagy az egyik hangszalag megsérült, hosszú ideig csak suttogni tudtam. Előtte otthon egész műveket végigénekeltem a zongora mellől, különösen Mozartot, Purcellt, de Händelt is nagyon szerettem, ezek után azonban le kellett mondanom az éneklésről. Ez olyan pszichikai terhet is jelentett, hogy teljesen elfordultam attól, hogy énekhangra írjak. Amikor a megrendelést kaptam, hiszen a mű német megbízásra született - egy ilyen megbízást visszautasítani, úgy gondoltam, nemcsak karakterbeli erőről tanúskodik, de ostobaságról is -, az járt a fejemben, hogy egy színház költségén most lehetőségem nyílik arra, hogy tovább tanuljak az emberi hangról, arról, hogyan oltják ki egymást a hanghullámok, hogyan kell a disszonanciákat megerősíteni. Ugyanis az, amit az ember Richard Strausstól és másoktól tanul, egy idő után nem elegendő: magának kell kísérleteznie. És újra visszajött, komponálás közben, az énekhanggal ez a nagyon intenzív barátságom.

- Hol van e darabnak a helye az életművében? Úgy hiszem összefoglaló műnek is tekinthető, hiszen számos korábbi alkotásának részletét is felhasználta benne.

- Igen, a történet is erre kapacitált, mert Koestler életének apropóján a huszadik század rémségeiről szólok, tehát ez a mű mindenképpen összefoglalásra késztető. Nem mint saját magamtól tolvajlást éltem át, hogy feldolgoztam néhány korábbi művemet. Akkor építettem bele a Napfogyatkozásba korábbi alkotásaimat, ha úgy éreztem, azoknak az adott helyen fontos szerepük van. Arra vigyáztam, hogy az idézetek ne legyenek idegen testek az operában.

- A szövegkönyv alapján úgy tűnhet, hogy a mű egy Arthur Koestlerről szóló életrajzi film zenéje.

- Igen, erről van szó. Ezzel a forgatókönyvszerűséggel magyarázható a mű időrendje is, az, hogy nem kronologikus sorrendben, hanem például visszatekintő epizódokkal megtűzdelve dolgozzuk fel Koestler életét.

- A recenziók szerint a siralomházi jelenet a mű csúcspontja, a legjobban sikerült alak pedig Otto Katz.

- Ezt a részt, hiszen ez ragadott meg a legjobban, különös gonddal tudtam kimunkálni. Nekem is az az epizód a legfontosabb, melyben Otto Katzot a saját pártja egy koncepciós perben halálra ítéli. Én a Rajk- és a Nagy Imre-per idején voltam egyetemista, és tudtam, hogy azoknak, akik hittek ebben az eszmében, ez mit jelentett, hogyan hasonultak meg. Azt kell, mondjam, minden tisztességes embernek kezdetben a helye a kommunista pártban volt. Az ötvenes években, amikor gyakran éheztünk, stílusgyakorlatokat írtam a kollegáknak. Ősszel ez például azt jelentette, hogy egy ilyen műért kaptam egy kiló paradicsomot.

- E stílusgyakorlatok köszönnek vissza a szerelmi jelenetben.

- Igen, az ott elhangzó mű egy "véres" Bach-mű, egy stílusgyakorlat, amit Koestler zongorista felesége játszik - a darab persze magnóról szólal meg -, de közben egy modern zenekari művet is hallunk. E jelenetben a kor mintha fel is függesztődne.

- Találkozott valakivel Koestler barátai közül?

- Fejtő Ferenccel találkoztam Magyarországon, és levelet is váltottunk. Meghívtam az opera bemutatójára, de írt, hogy autóbalesete volt, és majdnem meghalt, ezért nem tudott eljönni. Nagyon sok érdekes információt adott a leveleiben.

- A magyar változat mennyiben különbözik a némettől?

- Le kellett fordítani, és a német és magyar nyelv között elképesztő a különbség a hangsúlyokban, a szótagszámokban, és abban is, hogy a magyar nyelvben a jelző súlyosabb. Sokszor megesett, hogy új hangokat kellett írni vagy melizmákat, hajlításokat kellett elrejteni.

- Elhangzik egy jelenetben József Attila Talán eltűnök hirtelen... kezdetű verse is.

- A fordítás, tehát a magyar nyelvű bemutatás mellett ez is szólt, hogy József Attilával nem lehetett azt megtenni, hogy ő a negyedik jelenetben németül énekeljen (J. A. az darab egyik szereplője - a szerk).