Ez nem az a Bánk bán!

A debreceniek Bánk bánja messze nem hibátlan, az Operaházban néhány napja utoljára játszott változathoz képest azonban igazi reveláció.

A Bánk bán kritikai kiadás megjelenése napján vendégszerepelt a Thália Színházban a Csokonai Színház 2008 óta látható előadása, melyet Vidnyánszky Attila rendezett. Kocsár Balázs, a Debreceni Filharmonikusok vezetőjének unszolására az akkor még megjelenés előtt álló "ős-Bánk"-ot állították színpadra, ami dramaturgiájában és hangszerelésében is jelentősen eltér attól az Oláh Gusztáv-Nádasdy Kálmán-Rékai Nándor-féle átdolgozástól, amit a '40-es évek óta a múlt hétig az Andrássy úton játszottak (írásunk a búcsúelőadásról). A két változat között a különbség ég és föld: mintha nem is ugyanaz a darab volna.

Nézzen még több képet az előadásból!

Cselóczki Tamás Bánkja heves lovag, nem is hasonlít a Molnár Andrástól megszokott rezignált politikushoz. Kár, hogy alig artikulál, és hogy a nagyúr gyötrődéseit a kelleténél több glissandóval érzékelteti. A néhány éve kóristából előlépett Haja Zsolt Biberachja fiatal intrikus, Egressy és Erkel eredeti céljainak megfelelően igazi jágói karakter. (Nádasdyék csináltak belőle jelentéktelen pojácát azzal, hogy dallamának és szövegének egy részét Peturnak adták...) Bódi Marianna Gertrudisa sokszínűbb, agilisabb karakter, mint a Pánczél Éva vagy Marton Éva által megformált királyné. Bátki Fazekas Zoltán színészi és énekesi teljesítménye láttán csak sajnálhatjuk, hogy a régi-új darabban a megszokottnál jóval kevesebb szerepe van Petúrnak. A Bánk bán filmből ismerős Wagner Lajos Tiborca a színpadon is bámulatos hitelességgel jeleníti meg a hajlott hátú jobbágyot, Geiger Lajos mint II. Endre azonban kevésbé győzött meg: groteszk jelmezéhez képes túl komolyra vette a figurát, hórihorgas termete és fiatalsága pedig sajnos sehogyan sem teszi igazán alkalmassá a király szerepére. Keszei Borbála Melindája a Katonánál megrajzolt naiva helyett egy tűzrőlpattant Rossini- vagy Donizetti-hősnőt juttathat eszünkbe, az őrülési jelenettel viszont láthatóan nemigen tud mit kezdeni az énekesnő, aki a magas regiszterben kissé erőlteti hangját. Az Ottót alakító Pataki Adorján viszont csalódást keltett (talán csak rossz napot fogott ki?).

A megszokott karakterektől eltérő jellemvonásokat a csonkítatlan (pontosabban: rekonstruált) zenei anyag messzemenőkig visszaigazolja. Kocsár keze alatt ugyanis a pózzá merevedett huszáros-tulipános dallamok az újragondolt tempóknak köszönhetően feloldódnak, s természetesen ízesülnek a verista opera - közhelyes, ám annál szórakoztatóbb - fordulataival. Sajnálatos azonban, hogy a fúvós állások és a viola d'amore szóló sem voltak makulátlanok.  Az I. és II. felvonást záró, a Nádasdy-féle változathoz szokott fülnek újdonságként ható finálék strettái pedig mintha a zenészeket is felkészületlenül érték volna - túl a 30. előadáson. A Pálinkás Péter által betanított férfikar előtt viszont le a kalappal: hangképzésben és artikulációban is lepipálták az énekes szólisták némelyikét. A debreceniek előadása hibái ellenére arra mutatott rá, hogy nem pusztán az átdolgozott dramaturgia és a hangszerelés, hanem az operaházi adottságok és tradíciók mozdították el a zenedráma felé Erkel a jelek szerint eredetileg könnyedebb operáját.

Jó kérdés, hogy a megtisztított mű alkalmas(abb)-e nemzeti operának. (Apropó, milyennek is kellene lennie tulajdonképpen?) Ne feledjük Bartók kemény szavait: "Erkel [...] olaszos zeneszámok közé belétűzdelt egy-két cigányos hallgatót vagy csárdást. Ilyen heterogén elemek összekeveréséből nem magyar stílus, hanem stílustalanság [...] származik", mely "a mi számunkra sem jelentenek igazi nemzeti művészetet". (Bartók Béla írásai I., 99. és 124.) A meráni-magyar ellentéttel könnyen védhető stíluskeverésnél magunk jóval nagyobb problémának érezzük, hogy - mint a purista törekvések esetében szinte mindig - a Bánk bán eredetijének archeológiai munkálatai közben is sikerült a fürdővízzel együtt kiönteni a gyereket. A harmadik felvonás Nádasdyék dramaturgiai beavatkozásai nélkül ugyanis bizony elég aránytalannak tűnik...

Nézzen még több képet az előadásból!

A díszletről, jelmezről (mindkettő Alexandr Belozub) és a rendezésről Jászay Tamás mindent leírt két évvel ezelőtt. Egy dologban tévedett csupán: a gyulai premier nem félkész volt, ugyanis minden most is pontosan ugyanolyan. Vidnyánszky rendezése mégis több szempontból telitalálat. Egyrészt a tradicionális és a kortárs koncepciók között a lehető legszélesebb közönség számára elfogadható kompromisszumot köt (ami egy történetileg terhelt műnél nem utolsó szempont), másrészt maximálisan hagyja érvényesülni a partitúrát, és jól érez rá a nemzeti zenedráma burkából kihámozott erkeli zene vígoperai momentumaira.

De valószínűleg bármilyen rendezői koncepciót elbír a Bánk bán, ha és amennyiben kényszerű vagy szándékolt avíttasságával nem fedi el a megfiatalodott darabot. Csak remélhetjük, hogy a november 7-én esedékes operaházi bemutató vendégrendezője, Cesare Lievi is belátja ezt, és hogy Héja Domonkos - aki a zuhanyhíradó szerint a premiert vezényelni fogja - legalább olyan értő kézzel nyúl a partitúrához, mint Kocsár. Az újdonat új kotta immár rendelkezésre áll - csak az a kérdés, lesz-e akarat új hangokat találni hozzá.

2010. március 30. 19:00 - Thália Színház

Erkel Ferenc: Bánk bán - a debreceni Csokonai Színház előadása

Bánk bán, Magyarország nagyura: Cselóczki Tamás

Melinda, a felesége: Keszei Borbála

Ottó, Berchtold herceg fia, Gertrud öccse: Pataki Adorján

Tiborc, paraszt: Wagner Lajos

Petúr bán, Bihari főispán: Bátki Fazekas Zoltán

Gertrud, királyné: Bódi Marianna

Biberach, kalandor lovag: Haja Zsolt

II. Endre, magyar király: Geiger Lajos

Egy királyi tiszt: Böjte Sándor

Soma, Bánk és Melinda gyermeke: Tulipán Márton

Táncosok: Buka Helga, Endi András, Homonna Nóra, Markovics Erika, Pozsonyi Zsófia, Steuer Tibor, Szotkó Georgina, Trenyisán Ádám, Trenyisán Csaba Aurél, Vámosi Gergely

Közreműködik: a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Csokonai Színház Énekkara

Vezényel: Kocsár Balázs

Díszlet, jelmez: Alexandr Belozub

Karigazgató: Pálinkás Péter

Koreográfus: Katona Gábor

Rendező: Vidnyánszky Attila