Operett, musical és rockopera Kecskeméten

A magyar színpadokon játszott éviadonként közel száz zenés darabot játszanak, ezeknek azonban nincs seregszemléje, közös bemutatkozási lehetősége. A szervezők reményei szerint a júniusi Kecskeméti Országos Zenés Színházi Találkozó ennek a hiányát pótolja, és hagyományt teremt.

Anna Karenina - Polyák Lilla, Miller Zoltán (fotó: SzoFi)

A fesztivál első, Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Színház igazgatója által modellnek nevezett évében hat előadást láthatnak június 13. és 19. között a nézők: a város főterén az István, a királyt a Társulat előadásában - a rendezvény ingyenes lesz -, a nagyszínházban a POSZT-on is versenyző egri Mayát, a Budapesti Operettszínház Bajadérját - Miklósa Erikával és Dolhai Attilával - és Jövőre, veled, itt! című előadását, továbbá a Madách színházi Anna Kareninát, a Ruszt Stúdióban pedig a debreceni Csokonai Színházból érkező Circus Hungaricust. Az eseménysorozat musical-operett gálával zárul Kecskemét főterén, és kapcsolódik hozzá egy szakmai konferencia is, amelyen a zenés színház műfaját érintő kérdéseket járnak körül színház- és fesztiváligazgatók, rendezők, zeneszerzők, szövegírók. A panelbeszélgetések témái: közönség kiszolgálása vagy értékteremtés, külföldi sikerek vagy ősbemutatók, koprodukciók és vendégjátékok.

Az első KOZSZT programját Cseke Péter állította össze, az "alapkőletétel éve" után 2011-ben viszont már egy grémium fogja válogatni a meghívott előadásokat. Az ideihez képest a jövőben sem terveznek versenyt, díjak azonban már júniusban is lesznek. A városvezetés mellett az Önkormányzati Minisztérium 15 millió forinttal támogatja a fesztivált; ebben az évben a város és az agglomeráció a célközönség, a jövőt illetően viszont országos érdeklődésre számot tartó kulturális és idegenforgalmi fesztivált terveznek a szervezők. 

A kecskeméti színház 2010/2011-es évada is a zene jegyében indul, az első premier A nyomorultak lesz az alkotók reményei szerint a szerzők jelenlétében. A Schönberg-Boulbil-klasszikust Korcsmáros György állítja színre, a díszletet Kentaur, a jelmezt Rományi Nóra tervezi. A főszerepeket Egyházi Géza és Feke Pál (Jean Valjean), Miller Zoltán, Tóth Attila és Vincze Gábor Péter (Javert), Orth Péter, Puskás Péter és Csémy Balázs (Marius), Koós Réka, Molnár Ági és Hajdú Melinda (Fantine), Simon Boglárka és Trokán Nóra (Eponine), Mahó Andrea, Zavaros Eszter és Simonics Mariann (Eponine) alakítják. A nyomorultak a bérletes előadások közé tartozik, Cseke Péter azonban két évadra gondolkodik, és valószínűsíthető, hogy nagy szabadtéri színpadok - Szeged, Margitsziget - után más városokba is eljut a produkció.

Olvasson tovább!

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Alexa Christian: „Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Az Értől az Óceánig

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A 2011-es WOMEX gálára május 26-ára összeállt FolkSide, illetve a Makám után a Tárkány Művek, majd a Csík zenekar játszik a Müpában.

Sümegi Eszter és két Mount Everest

A művésznővel két emblematikus szerepéről, valamint az Arabella és a Pillangóasszony címszerepeiről beszélgettünk. INTERJÚ

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG