A sírás is egyfajta méregtelenítés

Egyetlen gitár kíséretében, spanyolul énekel új lemezén Papadimitriu Athina. Latin érintés című lemeze februárban került a boltokba, de a Budapesti Operettszínház görög származású művésznője továbbra sem pihen, tele van tervekkel, ötletekkel.

Papadimitriu Athina

- Néhány hónapja jelent meg a Latin érintés, de ha jól tudom, a lemez gondolata már jóval régebben megszületett.

 

- Pontosan. Már három évvel ezelőtt megfogalmazódott bennem az igény, hogy egy szál gitárral szeretnék olyan dalokat énekelni, amelyek érzelmileg fölkavarják az embert. Ekkor még elsősorban görög számokra gondoltam, meg is kerestem egy gitárost, Nagy Ádámot, a Roy és Ádám zenekarból, akit gyerekkora óta ismerek. Neki is tetszett az ötlet, de mielőtt elkezdtük volna a munkát, ők épp stúdióba vonultak Royjal, így végül a lemez elmaradt.

 

- Akkor... Aztán egy szép nap megcsörrent a telefonod. Ki is volt a vonal túlsó végén?

 

- Perjés János kollégám, aki egyébként egy rendezvényszervező iroda vezetője. Megkérdezte, lenne-e kedvem latin zenét énekelni. Először azt hittem, hogy egy latin estre gondol, és gyorsan meg kell tanulni pár dalt. Végül amikor kiderült, hogy egy lemez elkészítése a terv, még boldogabb lettem. Egyébként a gitárművészt, Kutik Rezsőt is ő ajánlotta.

 

- Őt ismerted korábban is?

 

- Igen, de csak az iroda munkatársaként, arról fogalmam sem volt, hogy tud gitározni. Méghozzá nem is akárhogyan... Nem egyszerűen kísér, hanem játéka abszolút egyenértékű az énekkel. Ugyanolyan lélekkel játszik, mint ahogyan én megpróbáltam énekelni.

 

- Az ötlet megvolt, a gitárművész is. Hogyan folytatódott tovább a történet?

 

- Három dalt följátszottak, megmondták mit tanuljak meg, én megtanultam, és két és fél hónap múlva már a boltokban is volt a lemez. Szóval elég gyorsan ment minden. Erre szoktam azt mondani, hogy aminek meg kell történnie, az megtörténik.

 

- A spanyol szöveg nem okozott nehézséget?

 

- Nem. Egyébként a spanyol mellett van két szám a lemezen, amelyet portugálul énekelek, egyet pedig görögül, a lányaimmal közösen.

 

- Mindkét lányod (Trokán Anna és Trokán Nóra - a szerk.) idén végzett a Színművészeti Egyetemen. Most dolgoztatok együtt először?

 

J- ó pár éve Pécsi Ildikó rendezett már minket együtt a Gorsiumban. De akkor még kisebbek voltak a lányok, így nem volt - nem is lehetett -, annyira komoly a munka. Idén már teljes értékű munkatársakként álltak mellettem, ami rendkívül érdekes és jó érzés volt.

 

- Egy másik duett is hallható a korongon.

 

- Igen, kolleganőmmel, Siménfalvy Ágotával. Szerettem volna, ha ő is énekel a lemezen, így megkértem, hozzon egy dalt. Először kicsit ódzkodott, hogy nem annyira jó ő a latin stílusban, de végül kiderült, hogy ez nem igaz. Így került rá a Frida című film főcímzenéje az albumra.

 

- Koncertekre is készültök?

 

- Szeptember 20-án lesz a lemezbemutató koncert a Müpában. Budapesten és környékén nem is nagyon akarunk már játszani, nehogy elvonjuk a nézőket. De megyek például Szolnokra, Harkányba, Maglódra, Jászkisérre, majd Pécsre a színházba. Egyébként a lemezből szeretnénk egy "színházközelibb" előadást is készíteni, amelyben már feltűnik egy férfiember is. De ezek még csak tervek.

 

- A Latin után lesz Görög érintés is?

 

- Görög érintést is szeretnék majd egyszer, de most inkább egy nemzetközi lemezen gondolkodunk, amelyen többek között francia, olasz, magyar vagy görög számok is helyet kapnak.

 

- Több hónap eltelt már a lemez megjelenése óta. Milyenek a visszajelzések?

 

- Nagyon szépek! Ilyeneket írnak nekem például: "Hogyha a kezemen dobogna a szíved, azt sem érezném jobban, mint amennyire a dalokon keresztül érzem a lelked."

 

- Rendkívül fontosak számodra az érzelmek. Írtad is valahol, hogy ha "a tizenhat dal valamelyikére valaki egyszer is elsírja magát, akkor elértük, amit akartunk".

 

- Pontosan erről van szó. Mert azt gondolom, hogy a sírás is egyfajta méregtelenítés. Amikor az ember jól kisírja magát, megkönnyebbül, és újult erővel tud nekivágni megint az életnek. A magyar nyelv egyébként csodálatos ebből a szempontból: csak gyűlik, gyűlik, gyűlik benned a rossz és egyszer csak a sok „gyűlikből" gyűlölet lesz. És veszélyes, hogyha mindezt magunkba folytjuk! Olyan lemezt akartam készíteni, amelyet bár ráérősen hallgathatnak az emberek, közben mégis elgondolkodnak azon, jó úton járnak-e, vagy, hogy a szerelem, a szeretet - mint a két legfontosabb érzés a világban - rendben van-e az életükben.

Böngésszen kulcsszavak segítségével!

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Boldog születésnapot, Kocsis Zoltán!

Május 30-án lesz hatvan éves a kétszeres Kossuth-díjas zongoraművész-karmester. E jeles alkalomból készítettük az alábbi kisfilmet.

Alexa Christian: „Olyan táncstílus, hogy hip-hop, nem létezik"

Ugrin Gábor

Alexa Christian koreográfus a Las Vegas-i World Hip Hop Dance Championshipről és a magyar hip-hop kultúra paradoxonáról mesélt. INTERJÚ

Az Értől az Óceánig

Pannonica mindig felnézett Thelonius Monkra

A 2011-es WOMEX gálára május 26-ára összeállt FolkSide, illetve a Makám után a Tárkány Művek, majd a Csík zenekar játszik a Müpában.

Sümegi Eszter és két Mount Everest

A művésznővel két emblematikus szerepéről, valamint az Arabella és a Pillangóasszony címszerepeiről beszélgettünk. INTERJÚ

Zsolnay zenés és színházi negyed

Hogy el ne felejtsük: az I. Zsolnay Fesztiválon színházi előadások, performanszok és koncertek is voltak. BESZÁMOLÓ 4. RÉSZ

Szót dalolni, dalt szavalni

Még tárgyaktól se búcsúzom, hát még a legendától: képtelenség volna.

Színházi nyári tábor a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

gyerekszínjátszók

A tematikus táborokra június 20-ig várják a színészet iránt érdeklődő fiatalok jelentkezését.

Auschwitzi falak

A láger tégláiba karcolt neveket és dátumokat örökíti meg Rajk László kiállítása, amit május 31-ig lehet látni a 2B Galériában.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG