Vendel

Arcokkal a jövő felé

2010.11.12. 13:04

Programkereső

Az elmúlt napokban a Zeneakadémián zsűriztem. Az intézmény az Európai Szociális Alap támogatásával „válogatott" fiatalok, kiemelkedő tehetségek számára indít plusz képzést, amely a világban való eligazodásra, az önmenedzselésre készíti fel a művészeket. A hallgatók tudásbázisát olyan aprónak tűnő, ám egyáltalán nem mellékes kérdéskörökkel szélesítik, mint az öltözködés vagy akár tárgyalási szituációban való íratlan viselkedési normák.

A zsűriben nem zeneakadémiai professzorok foglaltak helyet - bizonyára a függetlenség előnye miatt külső bírákat kértek fel. Szinetár Miklóssal, Zimányi Zsófiával, Igricz Györggyel, Hollós Mátéval, Gedényi Ildikóval és Erdődy Orsolyával hallgattam a jelentkezők tizenöt perces koncertszerű műsorát, akik a hangszeres bemutató után beszélgetésen vettek részt, hogy fellépésükről, nyelvtudásukról és személyiségükről is képet kaphassunk.

Huszonnégy fiatal közül négy hallgatót választottunk ki a különlegesen intenzív kurzusra és további hatot arra, hogy lehetőségük legyen megismerni azokat a technikákat, amelyek a művészi teljesítményen túl fontosak ahhoz, hogy Európában vagy világszinten érvényesülhessen egy hazai muzsikus.

A kezdeményezés lényege az, hogy ezeket az ismereteket ne azok kapják, akiknek alapvetően van érzékük a tárgyalási helyzetek kezeléséhez, ne adj' Isten menedzser-vénával rendelkeznek, hanem a legjobb hangszertudással rendelkező hallgatók, akik tudásuk alapján nemzetközi színtéren is esélyesek a sikeres pályára. Szívesen megemlítem a négy kiemelkedő hallgatót: lehetőséget kapott Tóth Zsuzsanna fuvolista, Namoradze Nikoloz zongorista, Razvaljajeva Anasztázia hárfás és Mohai Bálint fagottos.

Amellett, hogy nagyon jó és építő kezdeményezésnek tartom ezt a fajta művész-személyiségfejlesztést, jó érzéssel tölt el a fiatal tehetségekkel való találkozás - általuk, bennük látom a hazai zenei élet jövőjét. Külön meglepetés volt számomra Pászthy Júlia növendéke, egy rendkívül megkapó fiatal szoprán, Baráth Emőke, akinek produkciója igen meggyőző volt számomra, úgyhogy a hölgy a közeljövőben bemutatkozási lehetőséget kap az Operában is.