Nándor

Meglátni a világot

2010.11.26. 15:20

Programkereső

„Hervét ma az építészeti fotó legeredetibb és legfontosabb képviselőjeként tartják számon, azonban munkássága során számos más téma is végigkísérte pályáját: felkeltették érdeklődését az utca apró, jelentéktelen részletei, és érzékenyen ragadta meg az ember és élettere kapcsolatát is.

Kortársaitól eltérően kerülte az anekdotikus életképeket, fotói szigorú kompozíciójuk mellett is mélyen humánus üzenetet hordoznak. Eszközül a geometrikus felépítésű, szigorú kompozíciót választotta, mely felé Mondrian művészete és a konstruktivisták vezették" - írják a Szépművészeti Múzeum honlapján.

Január 23-ig látogatható a Hervé-kiállítás, mely elsősorban a művész építészeti fotóira fókuszál, de azt gondolom, hogy életművének lekicsinyített verzióját is kézhez kapjuk. Magyarországról indult, aztán Párizsban telepedett le, de megbízást kapott a Közel-Keleten, Indiában és Amerikában is, nyaralásai során pedig több ezer felvételt készített Franciaországban és Olaszországban.

Lucien Hervé fotóit megkedveltem. Slussz, passz. Elkalauzolt a világ fekete-fehér oldalára s megmutatta, hogy az is különleges lehet, amit mindennaposnak látok. Egészen biztos, hogy mindenki mást lát bele a képeibe, de én bizonyossággal állíthatom, hogy bennem sikerült előcsalogatnia azt a kissé elhanyagolt képességem, amivel a túlontúl megszokottban is meglátom a különlegeset.

Az egyszerű zsenialitást hirdetik például azok a képei, amelyeket otthonában készített és amelyeken leginkább megmutatkozik, hogy a fény játéka milyen különlegessé teheti akár az ágyunkat is, az összegyűrt lepedővel és a reggeli napsütéssel. Ugyanezt a különlegességet látta meg akkor is, amikor az Eiffel tornyot egy egészen új nézőpontból fényképezte, vagy amikor csak kitekintett az ablakán és megörökítette a bicikliseket, amint szinte egybeolvadnak a hajnali árnyékokkal.

Ha valaki szereti az egyedülállót és különlegeset keresni, akkor Hervé képeiben egészen biztosan megtalálja. Amennyiben arra kérnének, hogy fogalmazzam meg, milyen is a művészete, azt mondanám, hogy ő az a fotós, aki meglátja a megszokott szokatlant. Aki meglátja, hogy a spalettákon átszűrődő fény, a bicikli árnyéka, a hajnali alakok éppolyan zseniálisak, mint az Eiffel torony vagy a kedvenc párizsi utcánk.

Egyik képsorozata a Párizs az ablakomból címet viseli, s azt hiszem, tényleg képes volt egész Párizst felfedezni az ablakából. Ez a képessége különösen akkor vált javára, amikor betegsége már lakásához kötötte, s újra „meglátta" nemcsak a várost, de az egész világot.