Hortenzia, Gergő

Szerepfosztás

2011.02.04. 12:36

Programkereső

Nehéz periódus kezdődött az életemben. Eddig egyszerűbb volt minden, mert vezényeltem, s közben az íróasztalom mögött, papíron készítettem elő a következő évadokat. Ám elindult az énekesek felkérése – és ezzel elérkezett az az időszak, amikor a művészek számszerűen is megtudják, hogy hány előadásuk lesz a következő szezonban. A számok és a megkapott szerepek ismeretében aztán ki-ki vérmérséklete szerint reagál.

Jó volna azonban, ha tények, nem pedig pletykák kerülnének napvilágra a szereposztással kapcsolatban, ezért is gondoltam e fórumon közzétenni ezt a témát. A külföldi énekesek foglalkoztatásával kapcsolatban már itt is leírtam az álláspontomat: kifejezetten jó szakmai útnak tartom a fiatal nemzetközi tehetségek felkérését; olyan figyelemreméltó, pályájuk elején járó énekesek szerepeltetését, akik néhány éven belül minden valószínűség szerint a világ nagy színpadainak vezető művészeivé válnak. Az én elképzelésem mellett azonban figyelembe kell vennem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának elvárását is, amely szerint a Magyar Állami Operaház nemzetközi rangra emelése, illetve az intézmény bekapcsolása a nemzetközi szakmai életbe az elsődleges célok között szerepel. Ezt nem lehet elérni, ha az eddigi gyakorlatot folytatjuk, amelynek lényege, hogy kisszámú énekes privilégiuma részt venni a magyarországi operaéletben.

Igyekszünk azokat a művészeket megtalálni és felkérni, akik a legmagasabb színvonalat nyújtják, ezzel egyidejűleg elindul az a folyamat, hogy a budapesti Operaházban fellépni szakmai rangot jelent. Igen, ezt szeretném elérni, legyen ez Budapesttel kapcsolatban is köztudott, mint ahogy a világ számos operaházában megtiszteltetést jelent egy évadban akár egyszer is fellépni. Gondoljunk csak bele: hány olyan hazai sztárunk van, aki egy világhírű operaházban egynél több szerepet énekel? Hát, nem sokat tudok említeni. De így van ez a külföldi sztárokkal is. Hiszen senki nem várja el, hogy a bécsi Staatsoper, vagy a Párizsi Opera minden előadást egy baritonra építsen, és ezt a művészek elfogadják, tudják. Ezt a mentalitást bizony meg kell honosítani, és meg is kell szokni nálunk. A jövő évadtól elindul ez a szemléletváltás: már mi sem fűzzük fel az évadot egy vagy két vezető énekesre. Hogy a bariton példánál maradjak: azok, akik szerepet kaptak a jövő évadra, azt a nívót képviselik, amely megfelel a szakmai elvárásainknak.

Ahogy a világ vezető házainak, a Magyar Állami Operaháznak sem lehet az a feladata, hogy örök egzisztenciális biztonságot nyújtson a művészeinek. Sokkal inkább az, hogy adott szerepekre a legjobb, legalkalmasabb énekeseket szerződtesse, és a feladathoz szabottan megfelelő honoráriumot és feltételeket biztosítson.
Van úgy, hogy egy-egy külföldi vendégművész szereplése alkalmával megjegyzik: de hiszen ennél van jobb az Operában! Igen, akár olyan is előfordulhat, hogy a mi, hazai énekesünk jobb, de az a jobb sem énekelhet el több száz előadást. Van olyan művészünk, aki akár tíz produkcióban is szerepel, tehát folyamatosan dolgozik a Magyar Állami Operaházban, és a jövőben is lesz ilyen. Azt viszont mindenképpen szerettem volna elkerülni, hogy egy énekes paralel énekeljen több szerepet, vagy ugyanazt sokszor. Talán utalnom sem kell Fekete Attilára, akivel az idei évadban olyan is előfordult, hogy egy nap alatt két Rigolettót énekelt. Ez a színháznak sem jó - hiszen iszonyatosan nagy rizikó, ha történik vele valami -, de személyesen az énekesnek sem, hiszen ilyen mértékű terhelés nem tesz jót az idegrendszernek, a pszichének, és a hangszalagoknak sem.

Természetesen nagyon jól ismerem az énekeseinket, rengeteg előadást hallgattam, ugyanakkor nem egy személyben döntöttem a szereposztás kérdéseiben. Megjegyzem, az előző vezetések is hoztak egyes énekesek számára kedvezőtlen döntéseket, ám most talán voltak, akik tőlem vártak volna egy számukra jobb periódust. Megértem a csalódottságukat, ugyanakkor jó volna reálisan látni, hogy aki tíz évvel ezelőtt megkapott egy nagy szerepet, nem biztos, hogy ma ugyanolyan színvonalon adja elő ugyanazt. Nem lehet privilégiumként és megkövült szokásjogként számon tartani operaszerepek eléneklését.

A jövő évadra 365 operaszerep került kiosztásra. Ebből 37-et, tehát az összes szerep egytizedét énekli külföldi művész. A vádak, amelyek arról szólnak a folyosón, hogy a hazai énekeseket kiszorítva nemzetközi gárdát foglalkoztatunk majd, sőt nyolcvan százalék lesz a külföldi énekesek aránya, nem igazak. Sőt: a világon nincs még egy olyan operaház - talán az azerbajdzsánit leszámítva -, ahol csak tíz százalékos arányban foglalkoztatnának más nemzetiségű énekeseket a hazai erőkhöz képest. A szerepek kiosztásával számos hazai énekest is lehetőséghez juttattunk. Olyanokat, akik a privilegizált rendszer miatt eddig be sem juthattak az Operaházba.

A meghívott külföldi énekeseket három csoportba sorolnám: az első, amelybe egyértelműen a sztárok tartoznak - közülük Leo Nuccit, vagy Giacomo Prestiát emelném ki -, a másodikba a feltörekvő fiatalok, akiket már említettem (ide sorolnám Alik Abdukayumovot, akit a Bohémélet előadásokban már hallhattunk), a harmadikba már befutott, minőséget képviselő énekesek. Az első csoportba tartozó énekesek nyilván nagyon sokba kerülnek, ezért csak néhányukat kértünk fel egy-egy kiemelt előadásra, a többség azonban közel azonos gázsiért jön, mint amit a hazai énekeseknek kínálunk (ezt a különbséget pusztán az állam művészképzésbe befektetett tőkéje adja).
Itt kell megemlítenem egy másik pletykát, amit már a szakszervezeten keresztül hallottam vissza, amely szerint az Operaház nemzetközi fellépőit a Failoni Donatellával közös cégemen keresztül szerződtetem. Nos, az internet nyilvánosságán keresztül kérem, hogy aki ennek bármilyen bizonyítékával rendelkezik, jelentkezzen, indítványozzon ellenünk büntetőeljárást.

Két házi mendemondát is megemlítettem, mindkettőt a szereposztások gyakorlatának változása indította el. Itt a rémhírvivők és rémhírszerzők is elolvashatják, milyen megfontolásból és milyen elven születtek a felkérések. És nem kell a sorok mögött olvasni. Elég csak egyszerűen.