Emma

Az öröm, az álom és a valóság

2011.02.17. 14:00

Programkereső

Jó pár napja készülök a blogomban is szólni róla, mennyire megtisztelőnek érzem, hogy a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara elnök-karnagynak választott.

Bár hivatalosan a poszt kilencedik tulajdonosa vagyok a sorban, valójában a tizedik, hiszen Rico Saccani ugyanezt a szerepet töltötte be a zenekar élén, csak névleg volt más a titulusa – őt vezető karmesternek hívták. A budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának tevékenysége része a hazai kulturális hagyománynak. Az együttes megalakulása óta olyan zenetörténeti események részese volt, mint Mahler I. szimfóniájának bemutatása, vagy épp Brahms II. zongoraversenyének bemutatása a szerző részvételével. Élményt, és nem utolsó sorban szakmai tartást ad olyan nagy mesterek nyomdokaiban járni, mint Hans Richter, Ferencsik János, Nikisch Artúr, Sergio Failoni, Otto Klemperer, vagy Dohnányi Ernő – akik mind vezényelték az együttest.

Régi álmom, hogy a hazai közönséget megismertessem a világ nagy karmestereivel, s ez az új pozíció (vagy titulus) segíthet abban, hogy az álmot valóságra válthassam. Nem szeretném ugyanis azt a gyakorlatot folytatni, hogy a zenekar legtöbb hangversenyét a megválasztott elnök-karnagy vezényelje. A külföldi dirigensek Magyarországra invitálása nemcsak azt eredményezné, hogy a hazai közönség és a zenekar megismerné őket és a nevüket. Ennél töbet nyerhetünk. Az ilyen találkozások egyben azt is jelentik, hogy magát a zenekart is megismeri számos karmester, s ezzel kezdetét vehetik a meghívások, a szakmai körforgás, nem beszélve a hazai szólisták bemutatkozási lehetőségeiről. Célom még, hogy a Filharmóniai Társaság Zenekarával a hazai kortárs zene támogatását is zászlónkra tűzzük. Jó volna, ha zeneszerzőink a zenekar számára írnának darabokat, örömmel szorgalmazom a kortárs bemutatókat.

Harmadik, nem titkolt célom, amelyért összefoghatunk a BFTZ művészeivel, hogy a szakmai életben és a közönség köreiben nyomatékot adjunk Dohnányi Ernő munkásságának. Ez a nagy múltú zenekar ebben is jelentős eredményekre lehet képes, különösképp, hogy Dohnányi Ernő nem egyszer állt a karmesteri dobogójukon.

Dohnányi véleményem szerint a méltatlan hazai sors egyik legfájóbb jelképe. Egy olyan muzsikus-géniuszról van ugyanis szó, akit pályatársai, korának közönsége és a nemzetközi szakma is megbecsüléssel tisztelt, az utókor mégsem tud róla szinte semmit. Óriás volt, akit itthon méltatlanul mellőznek – és tették ezt olykor már életében is. Zeneakadémiai hallgatóként mindössze annyit tanulhattam Dohnányiról, hogy Ruralia Hungarica című művét egyszerre mutatták be Bartók Táncszvitjével és Kodály Psalmus Hugaricusával Pest, Buda és Óbuda egyesítésének félévszázados jubileumán. Felfoghatatlan számomra, hogy Dohnányiról ennyit oktatnak hazánk felnövekvő muzsikusgenerációinak. Nagyszerű zongoraművész, kimagasló tálentummal megáldott zeneszerző volt, aki karmesterként is megcsillogtatta különleges képességeit. A világ a lábai előtt hevert, itthon pedig elhallgatták évfordulóit, ahogy tavaly halálának 50. évfordulóján is mély hallgatásban burkolózott a szakma. Magam a '90-es évek elején kerültem a bűvkörébe, amikor Baranyai László felkért, hogy rögzítsük lemezre zongorára és zenekarra írt concertóját. Nem nagyon akartam kötélnek állni, mert nem ismertem a műveit. Mégis elkezdtem beleásni magam a Dohnányi-művekbe, és rabul ejtett ez a kivételes művész. Már 2002-ben, első igazgatóságom idején, megpróbáltam méltó emléket állítani Dohnányinak, Vázsonyi Bálint élterajzi könyvének második kiadását a Magyar Állami Operaház támogatta, s még abban az évben bemutattuk A vajda tornyát.

Dohnányi talán rossz helyre született – Magyarország huszadik százada nem engedte alámerülni a művészetnek. Hol magyarellenesnek, hogy filoszemitának titulálták, hol háborús bűnökkel vádolták. A hazai sajtó alig csepegtetett róla valamit, amikor a nemzetközi lapok ódákat zengtek nagyságáról. Vázsonyi Bálint mondta róla: ha Dohnányi visszajött volna Magyarországra, megbontotta volna a zenei élet hierarchiáját; mindenki eggyel hátrébb lépett volna. Hát, remélem, visszajön még, ahogy azt is, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara szívesen áll majd az ügy mellé, hogy mi hozzuk vissza Dohnányi Ernőt. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium és Réthelyi Miklós miniszter személyes támogatását kértem, hogy lemezre rögzíthessük a teljes Dohnányi-életművet.