Gyöngyi

Búcsú a Tanár úrtól

2011.03.11. 20:57

Programkereső

30 éve már, hogy megismertelek, s időközben magam is annyi idős lettem, mint Te voltál azon a napon. A diplomám után ugyan összetegeződtünk, de ezt én soha nem tudtam igazán komolyan venni. Nekem Ervin helyett mindig Tanár úr maradtál, csupa nagybetűvel.
D6CC0BED-7142-4A78-9015-6A341E270B0F

Mintha ma lett volna, amikor Szombathelyen találkoztunk. Akkor Te is azért jöttél, hogy a Tanárodat meglátogasd. Somogyi Lászlót, aki ott kurzust tartott.

Somogyi bemutatott neked, és néhány jó szót is szólt, beajánlott engem az új osztályodba.

Akkor kezdtél tanítani a Zeneakadémián. Barátságosan csillogott a szemed, amikor rám néztél, de egyben tekintélyt is parancsolt. Mondtad, jöjjek el a felvételire. Én elmentem, és Te felvettél. Így lettem tagja az első karmester-osztályodnak.

Az első benyomás rólad helyesnek bizonyult: szigorú, de szeretetteljes voltál velünk mindig.

Mi meg igyekeztünk megfelelni, ami nem volt könnyű, hisz maximalista voltál.

Mindig féltük a véleményedet, nehezen dicsértél. El lehet képzelni, mit éreztem aztán, amikor a harmedéves vizsgaelőadás után azt mondtad nekem: "Gyuri, ez olyan jó volt, hogy már nem tudok mit tanítani neked. Maradj még itt, hogy elmondhassam, hogy a növendékem voltál." A könnyeimmel küzdöttem, talán az első dicséreted volt ez - meg az utolsó is. Hisz sok évvel azután is, amikor találkoztunk, gyakran mondtad: "Voltam egy koncerteden, magasan tartod a kezedet, vagy: nem kell az a sok tánci-tánci."

És ezeket mindig komolyan is kellett venni.

Neked köszönhetem, hogy eljuthattam Franco Ferrarához, aki Téged is tanított, és akinek beajánlottál, meg Leonard Bernsteinhez, hisz Solti ösztöndíját te adományoztad nekem, hogy elmehessek hozzá Tanglewoodba.

Az első hivatásos koncertfellépésemre is Te hívtál. Akkor a Postás Zenekar Főzeneigazgatója voltál, és lehetőséget adtál a növendéknek, hogy még másodikos korában vezényelhessen egy koncertet a Zeneakadémián.

Az operát is rajtad keresztül ismertem és szerettem meg. Hisz az előbb említett harmadikos vizsgakoncerten az Aida harmadik felvonását vezényelhettem, és Te hívtad meg az Operaház akkori sztárénekeseit a tanuló vizsgájára.

A főiskola ideje alatt is, és utána is sokszor láttalak vezényelni.

Koncerteket az Állami Hangversenyzenekarral, operát itt, az Operaházban – mindkettőnek a főzeneigazgatója voltál.

Világos volt az a zene és annak a létrehozása, amit Lukács Ervin dirigált.

A partitúrákat a legutolsó, és legapróbb részletéig ismerted, semmi sem kerülte el a figyelmedet, és ezt mind meg is tudtad mutatni. Együtt lélegeztél az énekesekkel és hangszeres szólistákkal, és úgy tudtad őket irányítani, hogy azok mindig szabadnak érezhették magukat. 

Nem mindig értették meg az igényességedet, ettől sokszor szenvedtél.

Szerettem volna még, ha visszakerülvén a Magyar Állami Operaház élére, ismét hívhattalak volna, hogy segíts ezt az igényességet elmélyíteni itt a falak között.

Az Isten azonban elszólított. De nem maradtunk nélküled. A szemed felejthetetlen fénye bennünk él. Emlékezünk gyönyörű előadásaidra, tanításodra, és tudjuk, hogy onnan fentről sem hagysz el minket. A szép iránti lelkesedéseddel, amelyet belénk oltottál, továbbra is segíteni fogsz minket.

Nyugodj békében!