Előd

A cselló Jimi Hendrixe

2011.03.28. 03:01

Programkereső

A húrtépés, rikító színű koncertruha és hajrázás megvolt, és ahhoz sem sok hiányzott, hogy összetörje és felgyújtsa csellóját Mischa Maisky a Budapesti Tavaszi Fesztivál nyitókoncertjén.

A BTF a soros EU-elnökség tiszteletére „Vendégünk Európa" címkével látta el néhány koncertjét - ezt a sorozatot nyitotta a karmester nélkül  játszó Prágai Kamarazenekar és a Baltikumban született, Szovjetúnióban felnőtt, izraeli útlevéllel utazó, magát világpolgárnak tartó Mischa Maisky koncertje. A prágaiak Johann Christian Bach B-dúr szimfóniájával (Lucio Silla-nyitányával) demonstrálták, hogy a 18. század zenéjének előadásához valóban nincs szükség dirigensre. Kivéve persze, ha invenciózus és szenvedélyes régizenei megközelítésben szólaltatják meg a preklasszikusokat  - ilyesmiről azonban a prágaiak hidegvérű előadásának esetében szó sem volt.

A forró vért a koncerten Mischa Maisky szolgáltatta. Korábbi budapesti fellépései alkalmával már megszokhattuk mesterkéltségét: extravagáns külsejét és ultraromantikus előadásmódját. Az újdonság első műsorszáma: Csajkovszkij Anyegin című operájából Lenszkij áriájának átirata volt. Az Áprily Lajos fordításában "Vajon hová, hová szaladtak / Tavaszom arany napjai?" kezdetű melankolikus ária Maisky előadásában inkább patetikusra sikeredett. Érzelmi hőfok, intenzitás és tempó tekintetében sem voltak a prágaiak partiban a neonkék ingében a tőle megszokott szendvedélyességgel és határozottsággal (értsd: agresszivitással) játszó Maiskyval. A csellista a különbséget vezénylést imitáló mozdulatokkal próbálta csökkenteni, de mivel háttal ült a zenészeknek, és kezei a cselló tartozékaival voltak tele, már-már groteszk kalimpálásával csak a prágaiak zavarát, sőt, riadtságát és bizonytalanságát  növelte.

A Lenszkij-ária lement különösebb malőr nélkül, ám a feszültséget a soron következő Rokokó variációk első taktusaiban nem bírta tovább a prágaiak elsőkürtöse, és gikszerparádéval örvendeztette meg a hozzám hasonló kárörvendő bakivadászokat. Itt rögtön át is adnám a szót Szuromi Fruzsinának, aki Maisky egy másik cseh zenekarral adott 2004-es koncertjéről így írt: „Misha úgy csapott a húrok közé, mint aki mind a négyet kapásból el akarja elszakítani. Szegény hangszer edzve lehet, így a húrokat nem, csak a közönség idegrendszerét sikerült megtépázni." Maisky úgy húzta, mintha legalább másfélszáz muzsikust kellene túlzengenie, s a prágaiakra (a műsorfüzet szerint) jellemző „kamaramuzsikusi kapcsolatot" nyomokban sem lehetett felfedezni. Ehelyett hamis hangok, elmaszatolt futamok, sőt, memóriazavar is színesítették az ízléstelenség határáig eltúlzottan romantikus előadást.

Hogy a hét évvel ezelőtti koncerthez képest simán, borulás nélkül lement a darab, két oknak tudható be: 1) a Rokokó variációk könnyebb, mint Dvorák csellóversenye; 2) a mereven ülő, rezzenéstelen arcú (túlfegyelmezett? enervált?) cseh muzsikusok ignorálták Maisky egyénieskedő megoldásait, és egységesen más játékuk rendre visszatérítette a kottában leírtakhoz az el-elkalandozó szólistát. Az előadás valósággal kiáltott karmester után, aki a homlokegyenest különböző felfogásokat összehangolja, és az áradó dallamokat, csörgedező futamokat közös mederbe tereli. (Igazságtalanság volna nem megemlíteni, hogy a 2008-as Csajkovszkij-maratonon Fenyő László és a Budapesti Vonósok koncertjén is karmestert hiányoltam, és az - akkor még szőke copfos - csellistán is kifogtak a gyors variációk. Érdekességként idekívánkozik, hogy Mischa Maisky ugyanezzel a műsorral szerepelt 2010 januárjában Fischer Iván vezényletével Washingtonban az NSO kíséretével - igaz, a beszámolók szerint hasonló teljesítményt nyújtott nagyzenekarral és karmesterrel a háta mögött is.)

Fáy Miklós 2004-ben írt szavait parafrazeálva: ráadás persze volt: három „Bach-tétel, nem éppen a legízlésesebb előadásban, mégis nagyon hatásosan." Már ha hatásosnak lehet nevezni a dupla tempót... Szerencsére az ilyesfajta „apróságok" nem zavarták a cirkuszi trükkökre mindig vevő, hálás közönséget - igaz, tekintélyes részük diplomáciai vagy multicéges meghívóval vett részt a koncerten (lásd még: Vendégünk Európa).

A koncert második félidejében Mozart nagy g-moll szimfóniáját játszották a prágaiak. Az első tételben még bámulatosnak tűnő együttjátékuk nagy ára hamar kiderült a meglehetősen színtelen másodikban. Az említett egymásra figyelő kamaramuzsikusi kapcsolat helyett ugyanis inkább mintha arra figyeltek volna, ami a kottában van. Úgy látszik, ahhoz, hogy karmester nélkül játszhassanak szimfonikus műveket, rendkívül pontosan kidolgozott, szöveghű, de mindenfajta spontaneitást és váratlan sziporkát nélkülöző módon kell betanulniuk a darabokat. Kár érte, mert alighanem sokkal rosszabb felkészültségű együttessel és sokkal kevesebb próbával is nagyságrendekkel hatásosabb előadást hozott volna össze egy ambíciózus karmester. Jimi Hendrixes allűrök nélkül is.