Ábrahám

Molinóktól a mángorlókig: Liszt Ferenc és a „czigány zene”

2011.03.29. 08:36

Programkereső

Március 18-án a Néprajzi Múzeumban nyitották meg ünnepélyesen az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált, amelynek keretében egyúttal a „Liszt Ferenc és a czigány zene” című kiállítás is megnyitotta kapuit.

A Budapesti Tavaszi Fesztivál megnyitójának résztvevőit többek között Dr. Szarvas Zsuzsanna, a Néprajzi Múzeum megbízott főigazgatója is köszöntötte, s röviden ismertette a kiállítás felépítését. Elmondta, hogy mennyire nem egyszerű feladat egy olyan kiállítást megrendezni, amelynek középpontjában nem látható, hanem hangzó, hallható művészet áll. S ez érezhető is a kiállítást megtekintve. Hiszen, ha a magyar nemzeti kultúrának egy ilyen „szűk, de fontos metszetének bemutatására" (idézet a kiállítás első termének első molinójáról) vállalkozik egy múzeum, óhatatlanul kénytelen kibővíteni az említett metszetet. Valahogy úgy, ahogyan a nem túl mély ismeretekkel rendelkező tanuló felel az általa kevéssé ismert Arany János életéből: „Arany nagy költő volt, de Petőfi is, aki 1823-ban született Kiskőrösön..." És így tovább... A kiállításra átültetve: Liszt Ferencnek sok köze volt a cigányokhoz és a cigányzenéhez, de ugyanilyen sok köze volt Barabás Miklósnak és Lotz Károlynak is. A tárgykör bemutatása a zene és a tánc történetén, illetve ezek képzőművészeti ábrázolásán keresztül halad, „négy helyszínen, egymáshoz lazán kötődő térben".

A leginkább a kiállítás tárgyával foglalkozó gyűjtemény az első teremben látható, ahol megismerkedhetünk a tárlat apropójául szolgáló Liszt-könyvvel, a magyar közönséget évtizedeken át felháborító, 1861-ben publikált A czigányokról és a czigány zenéről Magyarországon című opusszal, amelyben Liszt megfogalmazta, hogy „a magyar zene nem a magyar nemzeté, hanem a cigányé". A teremben láthatók korabeli hangszerek, a cigányzenekarok legfontosabb instrumentumai, Liszt néhány magyar és cigány témájú művének régi és modern - a látogatók számára is hozzáférhető - kiadásai, miközben Liszt, Csermák, Bihari és egyéb 19. századi magyar zenék szólnak. Információban gazdag, hatalmas molinók tájékoztatnak bennünket a cigányokhoz és a cigányzenéhez kapcsolódó irodalmi, képzőművészeti alkotásokról és tudományos munkákról. Némiképp csalódást keltő, hogy néhány eredeti munkán kívül jobbára csak a molinók, illetve digitális reprodukciók helyettesítik a festményeket.

A második helyszínen - egy folyosón - szintén néhány molinó valamint digitális reprodukció mutatja be a 19. századi képzőművészetnek a cigányok életét ábrázoló műveit, egy szinttel feljebb pedig cigányzenével, a cigányok életével kapcsolatos filmeket lehet megtekinteni egy sarokban, amelyet a látogató részben maga irányíthat. A negyedik - alig nagyobb - helyiségben táncot, mulatságot ábrázoló, leginkább 19. századi népművészeti tárgyakat állítottak ki a díszített fésűktől kezdve egészen a mívesen faragott és festett mángorlókig. Mennyiségileg és minőségileg is jelentéktelenebb e három terem anyaga az elsőhöz képest, s az első teremből is fájón hiányoznak az eredeti alkotások; de mindent egybevetve a Néprajzi Múzeum kiállításából sokat lehet tanulni. Leginkább úgy, mint egy szép, színes képekkel illusztrált képzőművészeti albumból.