Ilona

„Charpentier": Sopron zenei élete a XVII.-XVIII. században (2. rész)

2011.03.30. 21:43

Programkereső

Toronyzenészek Sopronban. Napjaink rohanó életvitele okozza azt a szomorú valóságot, hogy gondokba merülve elmegyünk építészetünk gyönyörű örökségei mellett, a kulturális örökségünk kincseit pedig jobb esetben megtekinthetjük egy-egy múzeumban vagy kiállításon. Kevésbé szerencsés esetben egy poros raktár mélyén, könyvespolcok eldugott zugaiban, ládák mélyén várják sorsuk jobbra fordulását. Híres vagy alig ismert, de tiszteletünkre méltó polgárok kerülnek végső nyughelyükre, lassan kikopnak az emlékezetünkből. A nyüzsgő nagyvilágból felénk áradó sokféle benyomás feledteti a helyi tradíciókat. Pedig tradíciókat mindenütt találunk. Szerencsés az a hely, ahol őrzik, szomorúság ahol amit nem....

A mai Sopronunk is szegényebb egy tradícióval, pedig, hej, de híresek voltak az egykori soproni toronyzenészek, Esterházyak, más főurak is csalogatták magukhoz.
Most pedig szeretnék krónikás lenni, szeretném elmesélni, hogyan is van ez......
Akkor lássuk.....

Csöndes, nyugodt éjszaka. A kisváros már nyugovóra tért, már kutyaugatás sem hallatszik a külváros felől. A hold sarlója átvilágít a fátyolfelhőkön, éppen hogy csak bevilágít a kanyargós utcácskákba. A házakból csak ott-ott szüremkedik ki egy kis fény. A Szent György templom utcájának végén feltűnik egy imbolygó lámpás, lassan közeledik, majd megtorpan. Rövid ideig egy helyben hunyorog, majd eltűnik egy kapualjban.
Ekkor zeneszó harsan fel a torony erkélyén, kétszólamú fanfár. Magabiztos, nem tolakodó: tarira-tam...tara-tam....tara-tiratira-tam-tititiiiii..... A harsona egy kitartott hanggal még támaszt, a kürt hangja egy könnyed futammal felszalad a magasba.
Az utolsó fények is kihunynak, éjfél van.......

 

A toronyzenélésről 1527-ből van először adat, de mivel a soproni torony zenélésre alkalmas erkélyes része valamikor a XIV. századból való, elképzelhető, hogy korábban is működtek itt toronyzenészek.

A toronyzenészek feladata az őrködés, a tűz és a várost fenyegető egyéb veszélyek jelzése, illetve a magas rangú vendégek köszöntése. Kezdetben a feladatukhoz tartozott a toronyóra felhúzása is. A toronyzenészek lakása a toronyban volt.
1549-ig egy toronyzenészt alkalmazott a város, 1549-től már négyet, ekkortól a feladatkörük is bővült. Ez évtől számítható a toronymesteri állás is, amely fontos pozíciót jelentett, és komoly javadalmazással járt. (Az első toronymester Salzburgból származott ide.)

A toronymesteri feladatokat írásbeli szerződésben gondosan rögzítették , ezek a feladatok 1744-ig közel hasonlóak voltak.
Az események, tennivalók jelzésére különböző szignálokat használtak, így külön szignál volt a tűz, az éjszakai óránkénti jelzés, a háromnál több lovas érkezte. Kötelesek voltak a magasabb rangú urak érkeztét négyszólamú (!) fanfárzenével fogadni (Ez más városokra nem volt jellemző.) Ugyanígy jelezték a kocsmák nyitásának és zárásának az idejét. Ennek betartását a városvezetés szigorúan vette, a szignál elhangozta után nyitva tartó kocsmát (vele együtt a vendégeket) megbüntette, ahogy a korabeli jegyzőkönyvek is tanúsítják.

 

A szerződésben szerepel az is, hogy más, zenét igénylő eseményekben is részt vehetnek (tehát hivatalos mellékjövedelmük lehetett), ebben az esetben a saját helyettesítésükről gondoskodniuk kellett. Ez a szerződési pont számunkra különösen fontos, mert idővel komoly konfliktusok forrása lett.

Ezen szabadság segítségével részt vehettek a város zenei életében, idővel más városok, települések (pl. Győr), illetve urak, főurak is igénybe vették szolgálataikat. Rövid idő alatt a mellékes jövedelmük nagyobb lett, mint a főállású jövedelmük, így igyekeztek a zenei tevékenységükhöz szorosan nem tartozó egyéb feladataiktól (pl. őrködés) szabadulni.

A város vezetése - a saját érdekében is - megértően állt a probléma megoldásához és a XVIII. század elején különválasztja a feladatokat a toronyőri állás megteremtésével.

Ezzel tulajdonképpen a városvezetés a város kulturális életében betöltött szerepüket is elismerte. 

  

Most nézzük meg közelebbről, ki is az a toronymester....

A toronymester a toronyzenészek vezetője, felügyelője volt, aki tudásában felette kellett állnia a többi zenésznek. A toronymestert a város mindig gondos válogatás után választotta ki (ez nem volt jellemző minden városra). Később közülük számosan a város elismert polgárai lettek. A város a toronymesterét (kevés kivétellel) jól megfizette (ennél jobban talán csak Bécsújhely fizetett). Viszont ebből a keresetből fizette a toronymester a legényeit és a helyettesítőket. Feladata volt a toronyzenészek válogatása és felfogadása, az utánpótlás (a tanoncok) képzése, a helyettesítők felügyelete (tűzőrök, vagy zenész helyettesítők). Hozzátartozik a képhez, hogy a legények és a tanoncok a képzésért viszont fizettek. Kiemelném, hogy számos esetben a kiemelkedő tehetségű tanoncok ingyen is tanulhattak, cserében közre kellett működniük a városi zenei eseményekben, a díjazásuk a toronymestert illette meg.

A soproni toronyzenészek híre egyre nőtt, időnként osztrák, majd a török uralom megszűnte után a magyar területeken igényt tartottak a szolgálataikra. Így megfordultak többek között Pápán, Kőszegen, gyakorta Győrött is.(Itt nem volt toronyzenészi intézmény, a toronyzene a szabad királyi város rangjához tartozott. Győr kegyúri város volt, a szabad királyi város privilégiumot nagyon későn kapta meg.) Kisegítőként gyakorta játszottak az Esterházy-zenekarban is, mind Esterházán, mind Kismartonban.

A toronyzenész legényekről, számáról nagyon kevés az információ, mivel nem a város fizette őket. Nevüket csak akkor ismerjük, ha valamilyen bonyodalomba keveredtek, verekedés, dorbézolás, hasonlóak. Annyi bizonyos, hogy hosszú időn át a mesteren kívül három legény mindig volt, mert kellettek a négyszólamú fanfár előadásához. Ennél vélhetően több is lehetett, mert a zenei eseményekben való részvétel jó anyagi hasznot hozott a toronymesternek. Csak nagyon komoly politikai vagy gazdasági események esetén fordult elő, hogy kevesebb legény tevékenykedett a városban (pl. egy ideig a tizenöt éves háború idején).

1609-ben a városi tanács határozatot hozott, hogy a toronyzenészek hivatalosan is rendszeresen közreműködjenek az evangélikus istentiszteleteken. Emellett, bár nem hivatalosan más felekezetnél is közreműködtek, leginkább a jezsuitáknál, de erre majd később visszatérünk.

A toronyzenészek képzettsége

A toronyzenészek között kiemelkedő tudású is gyakorta akadt. Ez vonatkozik a legényekre és a tanoncokra is. Számos bizonyíték van soproni toronyzenész udvari zenésszé válására. (Sajnos, az egyébként precíz bécsi udvari számadáskönyvek csak 1619-től vezetik név szerint a fúvósokat. A korábbiak a név szerint felsorolt énekesek, kóristák, vonósok mellett csak annyit tüntet fel: „fizetve négy fúvósnak..."), Van levéltári adat, hogy pl. II. Lajosnak volt zenésze Sopronból, fennmaradt egy hosszabb levelezés egy a badeni színházhoz szegődött toronyzenész tanonccal kapcsolatban, őt visszaperelte a város szerződésszegés címén.

Korábban szó volt a legények gondos válogatásáról. Több hangszeren való játék, a kottaolvasás szintén alapfeltétel volt. (az utóbbi szintén nem minden városban volt így, csak a szignálok hallás utáni lejátszását követelték meg).

Már a városi tanács 1601. évi határozata kötelezte a toronyzenészeket, hogy még hétköznapokon is, hosszabb motettákat játszanak a toronyban. Ez talán egyedülálló volt a magyar és osztrák területeken.

Sajnos a kottaanyagból semmi sem maradt fel, az 1667. évi tűzvészkor a torony is leégett, a későbbiek a háborús dúlásokkor vesztek oda ( A II. világháború is komoly károkat okozott, számos anyagot csak a 30-as évekbeli kutatói feldolgozásokból ismerünk közvetve, ekkor dolgozták fel Wohlmuth naplóit is.). A tűzvész óriási anyagi kárai miatt a toronymesteri hivatal 1681-ig szünetelt.

A toronyzenészek hangszerei

A toronyzenészek komoly hangszerparkkal rendelkeztek, a XVI. század közepéig a hangszereket mindig a zenészek hozták magukkal. A város, a kiszolgáltatottság megszüntetése érdekében először 1554-ben vásárolt hangszereket Bécsben (utána több-kevesebb rendszerességgel, a következő vásárlás éve 1556). Ennek ellenére a toronymesterek jó része komoly hangszerállománnyal rendelkezett, ez az állomány azonban nem csak fúvós hangszerekből állt. Egy feljegyzés szerint egy toronymester, felmondva a várossal kötött szerződést, kárpótlásul három hegedűjét hagyta a városra.

A városra maradt Prandtl Lajos toronyzenész mester hagyatéka 1638-ban: 3 dob, 5 harsona, 2 cink, 1 dulcián, két hegedű.
Még egy számla egy hangszervásárlásról, 1723-ban két vadászkürtöt, négy trombitát, három harsonát vásároltak Bécsben.

A toronyzenészek és a városi muzsikusok

Sopronban a toronyzenészeknek előjoguk volt nem csak az egyházi, hanem a polgári eseményeken való muzsikálásra, gyakorta volt esküvő, keresztelő, névnap, születésnap, újévi és farsangi bálok, így erősen foglalkoztatva voltak. Ennek ellenére idegen muzsikusokat nehezen tűrtek meg a városban, különösen akkor, ha csoportosan muzsikáltak. Sopronban, lévén, hogy híre ment, hogy zeneszerető város, gyakorta megfordultak vándormuzsikusok, lantosok, hegedűsök és más hangszeresek. A helybeli letelepedett zenészeknek díjat (úgynevezett zenedíjat) kellett fizetnie a toronymesternek. Sok esetben kötelezték őket arra, hogy pl. lakodalmakkor legalább egy toronyzenész legényt is alkalmazzanak.

Az igények kielégítésére a város első, állandóan működő zenekarát a Breslauból 1656-ban ideszármazó Seyfferth Sámuel toronymester alapítja, amely legalább 7-8 tagú lehetett. Emellett próbáltak más kisebb kamaraegyüttesek is működni kijátszva a toronymestert, vagy megegyezve vele.

 

A toronymesterek alkonya

1782-ben a városi tanács újra, de már utoljára megerősíti a toronymesterek kiváltságát a zenélés engedélyezésére.
A következő évtizedekre is a pereskedések sora a jellemző, 1807-ben egyszerre három kamaraegyüttest is perbe fogott a toronymester engedély nélküli zenélés miatt, illetve a város is gyakorta büntetett nem engedélyezett táncmulatságok miatt.

Az idők kerekét azonban nem lehetett visszaforgatni, az 1800-as évek elejétől a toronymesterek hatalma egyre csökken, a város más zenekarok működését egyre kevésbé korlátozza. De még ekkor is a toronymesteri zenekar a legnagyobb, 1807-ben a toronymesteren kívül nyolc legényt és két aktív tanoncot foglalkoztat.

Hatalmuknak a kegyelemdöfést a városban megjelenő katonazenekarok adják meg, de ez már egy következő történet.....

Kérem, legközelebb is tartsanak velem.

2011 © Minden jog fenntartva