Hedvig

Liszt Rómában

2011.06.10. 01:28

Programkereső

Liszt Ferenc életének fő színterei között kitüntetett helyet érdemel Róma. Párizs, Weimar és Pest mellett itt időzött legtöbbet, és számos kései remekműve született "az örök városban".

Liszt nyomdokait követve Rómában koránt sincs olyan könnyű dolga az embernek, mint Budapesten, ahol elegendő Watzatka Ágnes kitűnő kalauzát kezünkbe venni, és máris róhatjuk az utcákat. A legkézenfekvőbbnek Alan Walker háromkötetes életrajzának segítségül hívása tűnt, amelyben búvópatakszerűen tűnnek fel Liszt római tartózkodásaira vonatkozó információk. Ezek alapján barangoltam be néhány óra alatt Róma belvárosát fényképezőgéppel a kezemben, s kíséreltem meg felvázolni Liszt és az örök város kapcsolatát.

Liszt Marie d'Agoult oldalán érkezett először Rómába 1839-ben, nem sokkal harmadik gyermekük születése előtt. A híres Bernini-szökökúttól, a Fontana de Trevitől néhány háznyira, a Piazza Barberiniről nyíló via della Purizifazione 80-as szám alatt béreltek lakást. Itt hozta világra a grófné 1839. május 9-én Daniel fiukat, akit néhány nappal később a Pantheon közelében található San Luigi de'Francesi templomban kereszteltek meg. Nem sokkal ezt követően a pár egy dajka gondjaira bízta a gyermeket, és elhagyta Rómát.

Az örök városba több mint két évtizeddel később, immár Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegnével kötendő házassága ügyében érkezett vissza Liszt 1861 októberében. A hercegné ekkor már hosszabb ideje Rómában tartózkodott, hogy a pápa közeléből egyengesse válásának ügyét. Rómába érkezése másnapján Liszt a hercegnével a szintén nem túl távoli San Carlo al Corso templomba ment, hogy az október 22-ére, Liszt 50. születésnapjára kitűzött esküvő előkészületeit megtárgyalják a plébánossal, aki Carolyne gyóntatója is volt egyben. Tőle értesült a pár, hogy a Vatikán alig néhány órával az egybekelés kimondása előtt visszavonta az esküvő megtartására adott engedélyt. Carolyne ekkortól negyed évszázaddal később bekövetkezett haláláig a Via del Babuino 89. szám alatt lakott (a szomszédos hotelben szállt meg annak idején Wagner is), a Piazza di Spagna és a Piazza del Popolo között, Liszt pedig a hercegné lakásának közelében, a Via Sistina (akkoriban Via Felice) 113. szám alatti ház első emeletén vett szállást - alig néhány saroknyira attól a háztól, ahol huszonkét évvel korábban Daniel fia született.

A régóta vágyott házasság meghiúsulása ellenére Liszt jól érezte magát Rómában, amint arról Blandine lányának írott leveléből meggyőződhetünk: „Életem itt békésebb, harmonikusabb és rendezettebb, mint Németországban. Remélem hát, hogy ez munkámnak is javára válik, és biztosan jó célt érek." Reményei teljesülését mutatja az itt komponált zongoraművek sora: ekkor fejezte be két leghíresebb zongoraetűdjét. Ekkoriban ismerkedett meg Liszt a fiatal Giovanni Sgambatival, aki néhány sarokkal odébb, a Piazza di Spagnán lakott, és akiből a mester leghíresebb olasz tanítványa, a Santa Cecilia zeneakadémia későbbi igazgatója lett. „Ó Róma! Én hazám" - ezekkel a Byrontól kölcsönzött szavakkal lelkesedett új környezetéért. Igaz, ha hazát talált is, otthont nem, hiszen 1861 és 1886 között legalább öt lakhelye volt a városban. 

1866-tól 1871-ig Liszt a Santa Francesca Romana kolostorban lakott. A templom és a rendház épülete a Forum Romanum és a Colosseum között található, Liszt ablakából pedig közvetlenül Titus diadalívére nyílt kilátás. A lakosztály korábban Piccolomini bíboros tulajdonában volt, ennek megfelelően főúri kényelem várta itt Lisztet, és látogatóinak sokaságát, akik között a század legjelentősebb norvég zeneszerzőjét, Edvard Grieget is ott találjuk. Mesterkurzusait a Chickering cégtől ajándékba kapott hangversenyzongoráján tartotta, melyet Liszt elköltözését követően Carolyne hercegné Augusz Antal báró szekszárdi birtokára szállítottak, ahonnan a pesti Zeneakadémiára került. „Liszt, aki mostanra már a város egyik idegenforgalmi látványossága lett, némelykor bizonyára úgy érezte megát, mint egy szobor, melyet megbámulnak az emberek, amint a Forumról a Colosseum felé tartanak" - írja életrajzában Alan Walker. 

Ennek a nyugtalan életvitelnek vetett véget a Villa d'Este. A Rómától húsz kilométerre fekvő rezidenciára Gustav Hohenlohe kardinális meghívására látogatott először még 1867-ben Liszt. A 16. században a világ csodájának számító, később azonban lepusztult villát és kertjét a bíboros felújíttatta, és Liszt számára a valaha bencés kolostornak épült villa egyik emeleti részét rendezte be. A festői környezetben születtek a Zarándokévek ciklus III. kötetének darabjai, amelyekről a következőket írja egyik levelében: „Ezek a szomorú darabok nemigen fognak sikert aratni, s ez így van rendjén. [...] Őszintén szólva úgy érzem, borzasztóan hiányzik a tehetségem ahhoz képest, amit ki akarok fejezni, a hangok, melyeket leírok, szánalomra méltók. A Végtelen furcsa érzése személytelenné tesz és elhallgattat." 

Liszt életének utolsó évtizedeiben három városban élt: Weimarban, Budapesten és Rómában, s ezt az időszakot „vie trifurqée"-nek (háromfelé szabdalt életnek") nevezte. Többnyire az őszi-téli hónapokat töltötte Itáliában, s részben azért, mert a Villa d'Estében nem volt fűtés, részben pedig mert a Rómában pezsgő társasági élethez számos szál kötötte, többször a belvárosban szállt meg. 1881-tól a Hotel Alibert-t részesítette előnyben, mely mindössze egy utcányira volt Carolyne hercegnő lakásától. Tanítványait - többek között Thomán Istvánt is - itt fogadta, és itt fejezte be olyan művek komponálását, mint a Karácsonyfa-ciklus, a második Mefisztó-keringő, a De profundis, valamint a kiadatlan Szent Kristóf ballada. Érdekesség, hogy a Hotel Alibert-ből ugyanabba a San Carlo al Corso templomba járt misére, ahol annak idején a hercegnével az esküvőjüket tervezték. A Hotel Alibert-be tért vissza tanítványai körében 1885-86 telén is. Ekkor vette elő régóta készülő oratóriumát, a Szent Szaniszlót, ezekben a hetekben került sor arra a találkozásra, amelynek során az impresszionista „vízzenék" későbbi mestere, az ifjú Debussy az idős Liszt előadásában hallhatta az Au bord d'une source-t. Liszt utolsó római tartózkodása volt ez. 

Természetesen a fenti áttekintés korántsem teljes: mindenekelőtt hiányzik belőle Liszt 1861 és 1865 közötti lakhelye. A zeneszerző hosszabb-rövidebb ideig vendégeskedett Hohenlohe kardinális vatikáni rezidenciájában is, valamint lakott a Santa Cecilia Akadémiával szemközti Vicolo de' Grecin, ahová a Santa Francesca Romanából költözött (a kolostor államosítását követően). Liszt római koncertjeinek helyszínei is szinte mind ismertek, ám ezek végiglátogatására sem volt ezúttal időm. (Ami késik - remélem - nem múlik!)

De a sort folytathatnám Itália és Németország többi városán, Párizson, Londonon, s ha valaki Liszt életének minden helyszínét be akarná járni, vaskos könyvet tölthetne meg az útleírásokkal. A Liszt-túrázás persze felemelő és egyszersmind ízig-vérig izgalmas foglalatosság, lévén a helyszínek nagy része ma is változatlan formában fellelhető, ám kevés kivételtől eltekintve semmi nem emlékezteti a vándort arra, hogy éppen Liszt nyomdokain jár. Talán a következő kerek évforduló alkalmából meglátja valamelyik turisztikai szolgáltató a lehetőséget a Liszt-zarándoklatban (akár geocaching formájában, hogy haladjunk a korral). Ha mégsem, akkor csak egy lisztomániás emléktáblagyáros felbukkanásában reménykedhetünk...