Ábrahám

Álló időben

2011.06.18. 09:55

Programkereső

Vagy inkább a visszafelé haladóban. Határon Túli Magyar Színházak XXIII. Fesztiválja, Kisvárda. Megnyitó.

Évek teltek el, hogy a szorgos asszonykezek varrták a kilyuggatott kék alapra a sárga betűket, hogy a kész molinókon egy-egy színház nevét olvashassuk. A molinók feltehetőleg tartós anyagból készültek, mert bár a természeti erők - eső, szél, por - látható nyomot hagytak rajtuk, idén is büszkén lobognak a hármashatár közeli nyári szélben, s hirdetik, ebben a városban olyan közönség él, amely a színházat szereti, a színházba járást még eseménynek tekinti. Ezek a rendkívül képzavaros és a giccstől nem túl távoli mondatok nyugodtan elhangozhattak volna a polgármesteri és a megyei kormányhivatal-vezetői megnyitóban is, a két - egyébként bántóan rosszul olvasó, hangsúlyozó, továbbá beszédhibás - helyi politikus ennél sokkal komolyabb témákat pedzegetett "Magyarország egyik legfontosabb és legnívósabb színházi rendezvényén Thália papjai a kultúra, a magyar nyelv, az összetartozás szolgálatába állnak".

2011-ben még mindig annak mentén gondolkodni, hogy édes anyanyelvünk felülírhatatlan genetikai kód, amit őrizni kell, mert ez a mi kincsestárunk, tündérkertünk, egészen elképesztő irrealitásérzékre vall. A "magyar szó magyar ajkakról" hangsúlyozása egyszerre asszociáltatott a Ne hagyjátok a templomot-ra és a Magyar ember bajsza mint a magyar bika szarvá-ra. A szép és megnyugtató ebben az, hogy bármelyik politikai erő képviselteti magát itt verbálisan, a nóta ugyanaz. Művészet? A színház mint a bennünket körülvevő világ tükre, leképezése, és az abban felmerülő kérdések megválaszolásának kísérlete? Ugyan már! (vö: szélmalomharc, esetleg: disznóknak gyöngyöt) Ezer szerencse, hogy a nap stúdió-előadással kezdődött, és mindössze száz emberre pocsékolni ilyen magvas gondolatokat nem lenne praktikus. Így fél hatkor a verbális ámokfutást megúsztuk, és három óra húsz percen keresztül arra figyelhettünk, ami egy színházi fesztiválon a lényeg. A színházra.