Hedvig

Összefogás a hollandokért

2011.06.26. 17:22

Programkereső

Hollandiában is jelentősek a megszorítások, és ez számos intézményt fenyeget. A nemzetközi művészeti élet azonban igyekszik összefogni az érdekükben.

A holland kormány 18 milliárd eurót akar spórolni, és ez természetesen a kultúrát is érinti. A kulturális miniszter, Halbe Zijlstra bejelentése szerint a jelenlegihez képest 30 százalékkal, 200 millió euróval kevesebbet szánnak a szektor támogatására, 2013-ra 700 millió eurót költenek majd erre a területre. A megszorítások jelentősen veszélyeztetik a kultúra minden szegmensét a tudományos intézetektől, mint a Holland Színházi Intézet, az utánpótlásképzést és a tehetséggondozást szolgáló intézményektől a nagy szimfonikus zenekarokig, utóbbiak jelenleg tucatnyian vannak, 2013-ra viszont csak négy maradna belőlük.

Gijs Kramers, az amszterdami Ricotti Együttes művészeti vezetője zenésztársai segítségét kérte. A Soldaat van Oranje című film 1977-ben készült és a második világháború alatti holland ellenállásról szól. A film zenéje Hollandiában ismert és népszerű, Kramers megfogalmazása szerint a holland nemzeti identitáshoz tartozó.

Azt kérik, ebből a zenéből játsszon fel a zenekar egy próba alatt egy egy perc hosszú részletet. (A muzsikus szerint rendkívül könnyű a darab, egy ilyen részlet megtanulása maximum öt percet vesz igénybe.) Az együttest bárki vezényelheti. Abban bíznak, hogy a június 27-i hágai vita előtt minél több külföldi zenekar támogatja őket.

Akik eddig támogatásukról biztosították a hollandokat:

Esa-Pekka Salonen és a Philharmonia Orchestra

 Vladimir Jurowski és a Londoni Filharmonikusok Glyndebourne-ból

 A kölni WDR Zenekar

A vezető táncegyütteseket sem kímélik a kultúrpolitikusok. A Het Nationale Ballet támogatása 26 százalékkal csökkenne, és a Nederlands Dans Theater, Jiri Kylian hágai bázisa sem úszná meg. A HNB a világ egyik vezető társulata, ám mindössze nyolcvan tagja van az együttesnek - a Magyar Nemzeti Balett is több táncossal dolgozik -, így a megkurtított büdzsé miatt A hattyúk tava vagy a Giselle színpadra állítása szinte lehetetlenné válna. Az NDS esetében kezdetben 50-60%-os támogatásmegvonást rebesgettek, és azt, hogy a nemzetközi kategóriából átkerül a regionális együttesek közé - utóbbi nem valósult meg -, jelenleg "mindössze" a Holland Symfonia, az NDS együttesének állami dotációjának megkurtítása van napirenden.

A pénzmegvonás mellett a kormány július 1-től a jelenlegi 6 helyett 19 százalékra emelje a színház-, mozi- és koncertjegyek áfáját. 2010 novemberében több kormánytervellenes demonstrációt tartottak. Amszterdamban húszezren tüntettek, Utrechtben pedig egy téren 2500 zenész játszotta el Beethoven IX. szimfóniáját. A június 25-i New York Times egy hirdetésében holland művészek arra kérték amerikai kollégáikat, hogy ne lépjenek fel Hollandiában.

(A holland vitával egy napon szavaznak a magyar parlamentben az előadó-művészeti törvény módosításáról, melyhez minőségi szempontokat citálnak a módosítási javaslatot benyújtó politikusok.)